06/02/2026
Ismételten egy írás dr Barna Béla főorvos úr billentyűzetéből:
Ez a kis tábla a múzeumunk középső vitrinjének bal felső sarkában látható.
Az idézet az aneszteziológia egyik pionírjától Ralph Waterstől (1883-1979) származik. Ralph Waters nevéhez fűződik a CO2 abszorpció alkalmazása előbb inga (1923.), majd körlégzőrendszerben (1924. mások szerint 1930.). Ő szorgalmazta elsőkét az aneszteziológia önálló professzióvá válását. 1927-ben a Wisconsin Egyetemen önálló aneszteziológiai osztályt hozott létre. Szintén a nevéhez fűződik az első akadémiai képzési és tréning program kidolgozása. (Ezen a programon végzett 1927-ben, akkor egyetlen női orvosként Virginia Apgar.)
Giacinto Miklóstól örököltem ezt a mívesen felírt idézetet s azt gondolom, hogy intenciói ma is érvényesek. A második rész, mondandója mindenkor érvényes, miszerint betegeink ellátása során az alkalmazandó módszer megválasztásakor legyünk tisztában és értékeljük reálisan saját képzettségünket, képességeinket és lehetőségeinket.
Az első rész anakronisztikusnak tűnhet hiszen a légzés ellenőrzésére ma szofisztikált monitorokkal rendelkezünk. Az ötvenes évek készülékein még nincs voluméter sem légzési nyomásmérő. A páciens légzését és annak hatékonyságát csak érzékszervinkkel tudtuk megbecsülni.
A narkózis hirhedetten veszélyes volt. A betegek jobban féltek (s félnek sokszor még ma is) az altatástól, mint a műtéttől. A narkózis okozta halálozást az ötvenes években 1: 100-ra becsülik (Ai) pontos adatok, természetesen nincsenek. Ma a becsült arány, általánosan 1:300 000-hez, nyilván ez is hozzávetőleges adat.
Az egyik veszélyt az jelent***e, hogy inhalációs narkotikumok esetén nem volt ismert a a páciens szervezetébe bejutó narkotikum mennyisége (nem voltak kalibrált párologtatók) és nem volt ismert a szerek famakodinamikája sem. A veszély az alkalmazott szer túladagolása volt! Emlékeztetek a Guedel féle narkózis stádium beosztásra (ami ugyan, csak az aether narkózisra vonatkozik!), amely szerint a hasfal ellazításához szükséges stádium a III/3-as!, s ebben már csak gyenge iterkosztális és diafragma légzés van. A IV. a letális stádium
(Az inhalációs szerek szervezetre gyakorolt hatásainak alaposabb és a szerek farmakokinetikájának megismerését az első erős narkotikum, a halothan megjelenése (1955!) „kényszerít***e ki „. Az első kalibrált halothan‑párologtatót, a híres Copper Kettle-t Lucien Morris fejleszt***e ki 1951-ben. Az első klinikumban alkalmazott kalibrált párologtató a „Fluotec”, 1955-ben jelent meg. Termostabilizált, termokompenzált (bimetal) volt, de a valóban leadott narkotikum koncentrációt befolyásolta a frissgáz-áramlás mértéke.
(A párologtatók fejlődéséről bővebben talán máskor.)
A narkózis veszélyességének és magas mortalitásának másik fő oka az1950-es évek előtti időszakában (hazánkban bizonyosan még a hatvanas években is sőt …) a hypoventiláció okozta hiperkapnia és/vagy hipoxia volt, ezek sokszor fatális következményeivel. Ebben az időszakban a páciensek általában spontán lélegeztek, esetleg asszisztáltuk légzésüket.
1967-ben a Magyar Anaesthesiológiai és Reanimatiós Társaság (MART) kecskeméti vándorgyűlésének referátumában örömmel mondja Giacinto, hogy végre nem a narkózis alatti légzésről, hanem lélegeztetésről beszélünk! Az asszisztált lélegeztetéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy végre az aneszteziológus művelt kezét felváltja az aneszteziológus művelt agya.
A szükségesnek vélt percventilációt különféle monogramok segítségével határozhattuk meg. Ezeknek a táblázatoknak (Drager, Engstrőm stb) a grafikonjai az életkort, testsúlyt és a nemet vették figyelembe. Használatuk általában hyperventilációt eredményezett. Abból indultunk ki, (részben tévesen, nagyrészt biztonság felé billenve) hogy a hyperventiláció kisebb kárt okoz, mint az azonos mértékű hypoventiláció. Különféle „tudományos vizsgálatokkal” alátámasztott „divatok” is voltak, Pl egyidőben igen alacsony frekvenciával, nagy volumenekkel hoztuk létre a meghatározott percventilációt.
Hazánkban a normocapniás lélegeztetés csak a nyolcvanas évek végén lett általános a CO2 monitorok elterjedésével. Ezek megvásárlását a laparaszkópiás műtétek elterjedése kényszerít***e ki. Kórházunkban már1983-ban beszerztünk egy analóg normocapot, amelyben oximeter is volt (nem pontos adat, igy emlékszem). Bizonyos, hogy 1984-ben öt CO2 monitorunk volt, egy készülék rekorderrel. Öt műtőben végezhettünk normocapniás lélegeztetést-.Ebben az évben vásárolhattuk meg az első relaxográfot. Ilyen készülékek akkor az országban máshol nem voltak.
Néhány a fentiekhez kapcsolódó anekdota:
A nyolcvanas években mellkas sebészek és aneszteziológusok egy közös szimpóziumán a prof. Kulka Frigyes mesélte el az alábbi, ma hihetetlen történetet.
Közvetlenül a háború után az akkori Zsidó Kórház a UNRRA-tól (az ENSZ II. vh után működött segély szervezete) kapott egy altatókészüléket ill egy csomagban a készülék darabjait. Ilyet még senki nem használt, de nem is látott. Neki álltak összeállítani az egymáshoz illő darabokat Az összeállítást jónak ítélték, bár egy hengeres alkatrésznek nem találtak helyet.
Megtörtént a készülékkel az első (aether?) narkózis. Meglepő volt, hogy a páciens alig igényelt narkotikum gőzt. Nem aggódtak a páciens kicsit szaporán légzett, de nagyon jó színe volt, fájdalom jeleit nem látták.
Később kiderült, hogy a páciens széndioxid kómában volt, szerencsére túlélte a műtétet. A be nem illesztett alkatrész a szóda tartály volt.
###XX
A másik történetet Dr. Adorján Katalin főorvos, osztályunk volt dolgozója a színvonalas asszisztens képzés fáradhatatlan munkása t***e közzé Wittek Lászlóra, az osztály alapító főorvosára emlékezve:
„……(W L.) felvitt magával a műtőbe. Teljesen kezdő asszisztensnője volt, és rajtam kívül még 2-3 másik tanuló is jelen volt. Kb. 10 perce ment a narkózis, amikor azt mondta: „Figyeljék meg, kérem, ez a beteg kipirult, az arca meleg-verítékes, a vérnyomása emelkedik és tachycardiás. Jegyezzék meg jól, hogy ezek a hypercapnia klinikai jelei. Egyelőre fogalmam sincs, hogy miért hypercapniás a beteg, hiszen kontrolláltan lélegeztetem, a percventilláció megfelelő, az intubáció a holtteret csökkenti, a számított alveoláris ventilláció ennyi és ennyi, ami enyhe hyperventillációt jelent, a technikai holttér a körlégző rendszerben kicsi, a széndioxidot elnyeletjük, a tubus helyzete jó, a tüdő hallgatódzási lelete negatív. De módszeresen tovább kell keresnünk az okot, mert ez a beteg hypercapniás.” Erre én ránéztem az altatógépre, és félénken megszólaltam: „Alezredes elvtárs, kérem, a szóda el van zárva.” (Talán ez volt az első mondat, amit a bemutatkozáson kívül beszéltem vele). Ő erre felkiáltott: „Hogy én milyen hülye vagyok! Ezt észre kellett volna vennem! A kolleganőnek gratulálok.” Nem szidta az asszisztensnőjét, nem mondta, azt, hogy csak arra volt kíváncsi, hogy észrevesszük-e, semmi kibúvót nem keresett. – Én ettől kezdve tudtam, hogy igaz ember, …….”
###X
Valóságos történet.
1984-ben négy halálos áldozattal járó tűz és robbanás történt a Zala bútorgyárban. Sok sérült és több égési sérült volt. A legsúlyosabb égettek és több mechanikus ok miatt sérült került kórházunkba az Égési osztályra és a Baleseti sebészetre. A betegek ellátásban mindkét osztályon részt vettünk. Néhány nappal a sérültek érkezése után, Könnyűipari Minisztérium megkereste Kórházunkat és felajánlotta, hogy ha bármilyen gyógyszerre, eszközre, műszerre van szükségünk beszerzik, felfelé nyitott pénzügyi keretet használva. Ekkor vásároltuk az első „homok ágyat” több az égettek ellátásában szükséges eszközt és fenti monitorokat is. Kétségtelenül többet, mint amire az adott esetek ellátásához szükséges volt. Pár hónappal később a Népszabadságban (az MSZMP lapja) megjelent egy cikk, hogy a Honvédkórház külön pénzért látta el a bútorgyári robbanás sérültjeit. Nem tudok válasz cikkről. A Honvédelmi Minisztérium kifizette a beszerzés teljes árát a Könnyűipari tárcának.
