Biztató szavak megáldanak. - Szferléné D Pálma mentálhigiénés kuckója

22/12/2024

Vármegyei referens

22/12/2024

Opera | Online jegyvásárlás

23/09/2024

Ma láttam egy videót, nem én készítettem, de itt a városban készült. Nem teszem ki, mert egyrészt a felvétel nem enyém, másrészt talán van egy édesanya s a felvételen szereplő srác mögött áll és megszakadna a szíve.
A felvételen egy srác éppen töltőgázt szív fényes nappal a belvárosban.
A jelenségről szeretnék írni, mert higgye el mindenki nem csupán a "hülye gyereke baja" ez a dolog.
Gondoljuk végig mit is tesz az a gáz a gyerekkel., az agyukkal, a belső szerveikkel...
Gondoljuk át, hogy milyen egyszerű bármely kiskölöknek megvenni azt.
Gondoljuk át, hogy vajon 10 tízenévesből hány probálhatja meg csak itt, csak a városban, csak mert kiváncsi, szomorú, magányos, ADHD-s, és sorolhatnám, mert csak....

Azt hiszem éppen itt volna az ideje rendezni ezen dolgok jogi helyzetét, mert ha a gáztöltőt meglehet egy kiskamasznak venni, akkor már miért is ne lehetne kapni arzént, nikotint, kis ciánt. Higyjék el egy átlagos értelmi képességgel élő gyermekből félév sem kell és értelmi fogyatékos lesz, majd még félév és, ha kellő mégben szívja akkor már egy érzelmi és indulati bomba, aki bármikor pofán vág bármit, mert félórája szívta el és már az idegrendszere nagyon másként müködik, de nyugi még félév és taknya-nyála egybefolyik....

Szóval, ha tilos a dohány, az alkohol, s remélhetőleg az energiaital is az lesz a kiskorúak számára, akkor miért nem lehet kezdeni valamit azzal, hogy azt az amugy totál felesleges szart árulják mindenhol?

Kérem a kedves döntéshozókat, hogy takaritsák már el ezt a gyilkos valamit a boltjainkból!
Kérem, nagyon kérem tegyenek valamit!

Talán csak utána kellene ézni 100 gáztöltőből hányat vesznek meg azért, hogy elszívják? Szerintem legalább 60-70%.
S esetleg statisztikát is lehetne késziteni, hány gyerek jár kezelésre ennek használata miatt és évente hány fiatal lesz csak emlék, mert meghal egy túlszívott pillanatban, s hány gyerek lesz fogyatékos a gáztöltő használatának következménye miatt.

Hány gyereket kapnak el, majd engednek tovább, mert gáztöltőt akart lopni valamelyik boltban?

Ha volna verseny a drogok között azok veszélyeségéről hát a he**in csak pironkodna a töltőgáz mögött lemaradva és ez a szemét talán dobogó közelében lenne, miközben párszáz forintért megkapható teljesen legálisan.

Javaslat a teljes betiltás, mert az tudjuk nem elég, ha csak a dohányboltba lesz, hiszen mindig van, aki kihozza azt a boltból a kedves könyörgő kamasznak.

S figyeljünk a gyermekekre, mert ők az igazi kincseink!

08/07/2024

08/07/2024

Köszönet a gyermekvédelem különböző szegmenseiben dolgozó kiváló kollégák munkájáért!

10/05/2024

Ma is, mikor olykor mentősökkel kerülök össze, akkor néha mesélnék róla, de sokszor nem is kell, itt Békéscsabán még most sem. Pedig sok fiatal mentős még tán a világon sem volt, mikor őt elhívták az égiek. Sanyi bácsi. Így ismerték, és én közben próbálom szemem elé idézni őt, az édesapámat, aki nem azért volt jó, mert mentős volt, hanem azért lett mentős, mert olyan jó volt.
Édesapám valahogy így kezdte. Mentős volt, olyan Isten igazából az, igazi bajtárs. Azt hiszem élete nagy ajándéka volt az, hogy hivatásra lelt, hogy rátalált arra a fehér autóra, amiben végre igazán érezhette, hogy az Isten is jónak látja. Ma van az ő napjuk. Isten áldja őket.

21/03/2024

Lacika. Amig élek Lacika lesz. A sosem nött nagyra kicsi kincs. Emlékszem halványan a büszkeségre, mikor én nagytestvér lettem. A babaarc nincs itt, csak az érzés. Az az érdeknélküli tiszta mindenenfelülemelkedő tiszta testvéri érzés, am még ma is idönként megcsiklandozza a szívem és valahol a lelkem mélyén egy mosoly felszakad.
S emlékszem pillanatokra, amikor toltam abban a műanyag teherautóban és ő nevetett és én egész életemben kevés szebb, igazabb gurgulázó gyermek kacajt nem hallottam, mint az ővét, pedig csodás kacajoknak voltam fültanúja. Emlékszem a kicsi karjára, ahogy ölelt azzal a széles mosollyal, ahogy ő nézett rám. Az ő szemében megéltem a tökéletességet, hiszen megingathatatlanul szeretett, akkor is, ha kölcsönvettem a kedvenc játékát, ha beleittam a kedvenc banános itokájába. S arra, hogy olyan kibüszkülten álltam az ágya mellett, mikor már állt mutogatva a barátnöknek az én csodaszép kistestvéremet.
S az a vörös haj, olyan szép volt, olyan igazi kopé fiús, amilyen csak neki lehetett.
S én nem tudtam, hogy őt csak mi kevesek, mi kik áldásként kaptuk az ő 2 év 9 hónapját láttuk olyan csodaszépnek.
S vele tudtam meg, hét évesen és három hetesen elöször, hogy milyen vesziteni úgy igazán visszavonhatatlanul, amikor olyan fura sürgésre ébredtem, mikor hiába kerestem, kit este még megpusziltam.
S közben vel tudom, hogy nyertem, igazi kincset.
Lacika down baba volt. Tüneményes, édes down baba. A kisöcsém.
S ma, amikor felemás zoknikkal, kedveskedve kicsit többet beszélünk róla kicsit énik többet gondolok rá.
A kis vörös hajú csodánkra.

Csak annyit akartam ezzel, hogy jóérzés volt emlékezni rá.
Gondoljunk hát jó szívvel, mosollyal a szeretet gombosokra, akit Isten azt hiszem tükörnek is teremtett nekünk, hogy lássuk mi, hogy az igazi kincsnek nem az értelem a föhadiszállsa, hanem a szív.

S ne felejtsük szeretet nélkül csak pengő érc vagyunk.

17/03/2024

Van abban valami groteszk, hogy egy olyan ember beszél arról, hogy felkészöltek a haborúra, akinek nincs gyermeke, vagy, akit annak mondhat ( a felesége gyermekei) vele egy idősek, vagy idösebb.ek...vagyis nem sokat veszithet.
No de felkézült a francia, a lengyel, vagy a litván anya, hogy már megint Moszkvába akarnak trappolni, ami lássuk be ezidáig adóssága a történelemnek, mert tartósan senkinek sem sikerült.
Komolyan kimondja valaki azt, hogy el kell pusztitani Oroszországot és komolyan hiszi erre nem kötelessége Putyinnak válaszolni és komolyan hiszi valaki azt, hogy érdekli valóban az igazságosság vélt vagy valós érve azt, akinek a fiát viszik a mészárszékre?

Mit veszithetünk? Mindent.
Mit nyerhetünk? Semmit.
Jelentem én, ln nem készültem fel.

S lehet itt szidni a kormányt, meg hajrá unió, mert majd együtt ott ők megoldják. Hahó, nem fogják, vér és veríték, könnyek tengernyi, könnyek nélkül nem, éhező gyermeki tekintetektől mentesen nem. S egyenlőre úgy néz ki sokan akarják azt a háborút!
Ugye azért annyi világos, hogy ez esetben nem az megy katonának, aki akar és nem majd csak a jól megfizetett migrációs hátterű betelepültek, hanem minden fiú, apa, s elöb utobb minden nagyapa, ha nem égetik le közben úgy teljesen a világot.

Macront nem érdekli én, mit mondok, s úgy látszik az sem, amit az átlag francia mond.
Talán csak az lesz felelet, amikor az uniós választásokon adnak valami választ, ha addig nem nyomják meg valahol, majd a másik oldalon itt ott azt a gombot.

10/03/2024

Szeretem hallgatni az idősebbeket, mindig is szerettem. Mesélnek az életről, a nehéz időkről, az embernek maradás pillanatairól. Ezernyi személyes, olykor könnyes, máskor mosolyt hozó történet. Nem szentekről, nem különös höstettekről, csak arról, hogy miként maradtak emberek, hogy nincs az a mennyiségű fegyver, gyülölet, ami képes kiölni a szeretetet.
Annyira jó volna ezeknek a történeteknek adni teret, időt, hogy meséljük, hogy volt...
Bizunk abban, hogy nekünk nem jut olyan küzdelem, de csak bizunk, mert mai világban nehéz jót remélni.
Azért biztos, ami biztos halljuk meg történeteiket, csak mert kell a lecke, minta, remény.
S drága időseink engedjétek tanuljunk a példán.

Szeretem hallgatni a a kamaszainkat, mert lehet szertelenek, de figyelmes szívvel ők is tanítanak.

S jó hallani a fiatalokat, azokat, akik szintugy küzdenek a mindennapokért, akik kicsit másként, de bölcsen és sok munkával a maguk csendes módján nagyot alkottak.

S ha van valami igazán felemelő abban, hogy sokfelé járok, hát ez a történet hallgatás része annak.

Csak húsz év múlva ne legyenek keserves történeteim annak, aki szereti hallgatni az öregek történeteit...

27/02/2024

Van egy vers (több is), ami belém égett Isten tudja mikor konkrétan a múlt században, amikor a drogproblémával kezdtem el foglalkozni...

Ez amolyan gyermekvédelmi himunsz.
S mikor hozzáérünk ezekhez a gyermeki lelkekhez, mikor ügyüket, ÜGY-nek érezve "együgyü" mód küzdünk értük csak zakatoljon bennünk a mondat "S e fiúkért valaki felelős!"

Nem könnyű, nem egyszerű, de legalább nagyszerű.

Én, Mécs, Isten szavának trombitája
s mint költő, élő lelkiismeret:
szétkürtölöm most minden égi tájra,
hogy vannak züllött ifjú emberek,
kikből nem lesz se szent, se honfi hős!
S e fiúkért valaki felelős!

A kis királyfit rajongástul égve
nagy mesterek védték a bűn elől,
grófok, bárók s a pápa őszentsége
is érdeklődött hogyléte felől
– s ezekre nem vigyázott lelki csősz!
E fiúkért valaki felelős!

E fiúknak nem volt gyerekszobájuk,
hol mese-forrást rejtnek a zsaluk,
lakásuk volt egy rossz szagú muszáj-lyuk,
hol több család csókolt, pörölt, aludt!
Vagy ólban nőttek s rájuk tőrt az ősz.
E fiúkért valaki felelős!

Vagy műhelyekben, forgáccsal, csirizzel
kavart habarcs volt álom-malterük.
Az ételükben ember-jóság-ízzel
nem találkoztak, bár az ég derűt
szült, mert Istennel viselős!
E fiúkért valaki felelős!

Pofozta őket mester, gazda, béres
s rugdalta a kikent, kifent segéd:
sokszor volt lelkük s hátuk alja véres,
bőrük tetveknek vacsora s ebéd.
A csontjuk vitriolos s nem velős.
E fiúkért valaki felelős!

Csak ezt hallották mindég: „te gazember”,
s ha többen voltak, akkor: „csőcselék”,
irigy ebek a dús koncokkal szemben
s a háborúban ágyútöltelék!
Üvöltni kell, bár közhely, ismerős:
e fiúkért valaki felelős!

Nem tudnak semmit ők a Bibliáról
s hogy van Madách, Faust, lélek-asztagok!
S csak annyit tudnak az Isten fiáról,
hogy elítélt minden gaz gazdagot!
Kinél szurony s arany van: az erős!
E fiúkért valaki felelős!

Rothasztó testi-lelki rossz koszokból
nem hámozta ki senki kincsüket
s zenghet a jóság száz angyal-torokból,
fülük az ég szavára már süket.
Szívük gennyes, szemük nézése bősz.
E fiúkért valaki felelős!

Ezeknek az lesz majd a messiásuk,
ki forradalmat, pénzt és nőt ígér,
a Múlt hulláján tánc lesz, kurjongatásuk
világ-lángok között a Holdig ér.
Jön a Halál, a mindent elnyelős:
ítélet lesz s valaki felelős!

25/02/2024

Anyám szinte sosem.sírt. Pedig lett volna oka elég.
Volt viszont valami, amiről mindig könnyek között mesélt és csak ritkán, mert vannak sebek, melyeket feltépni mindig csak fájdalommal lehet.
Anyukám 36 ban született és okos volt, nagyon okos. Fizikát, matematikát szeretett volna tanítani. Csak a származása az ne lett volna az, ami. Iparosok, maszekok, kereskedők leszármazottja. Így hát ő még gimnáziumba sem mehetett. Nagyanyám látva az esélytelenek fájdalmát, hihetetlen lépésre szánta el magát. Ő is okos volt és az idő, a nehéz évek böllccsé is tették. Édesanyámat áttelepìtette 1950-ben, kommunizmus kegyetlen évében Ozdra egy rokonhoz, mintha azok családbafogadták volna a szegény özvegyasszony lányát. S a szegény így már megfelelő történettel rendelkező kislány felvételt nyert egy gimnáziumba. Így volt pár hónap erejéig anyukámnak papíron más az anyja. Félév volt csak az életéből, no meg a többi 70. Félév múlva hazakerült, s szegedi gimis lett, de mégis beleégett lelkébe ennek az anyamegtagadásnak minden perce. Sosem tudta elengedni és elviselni.
S az én anyám lelkén ez a seb , ez az áldozat volt a kommunizmus egyik legfájdalmasabb vétke. Az egyik.