18/01/2026
🗯Veled is előfordult már, hogy fontos helyzetben lefagytál, aztán később záporoztak az agyadban a gondolatok, hogy mit kellett volna tenned, mondanod?
Lehet, hogy ezerszer is nekifutottál már ilyen helyzeteknek. Rengeteg technikát tanultál, képzéseket és tréningetek jártál végig, de még mindig nem tudsz érdemben reagálni egy stresszes helyzetben, csak később. És úgy érzed, ez nagyon gáz.
Nem gáz. Nem vagy egyedül.
Ez egy teljesen érthető jelenség, amit abszolut lehet orvosolni.
▶️ De kezdjük az elején:
A vezetők és segítő szakemberek is egyre gyakran beszélnek rendszerekről, mégis sokszor egyetlen elemet próbálnak „javítani”: viselkedést, érzelmeket, teljesítményt, mozgást, kommunikációt, döntéshozatalt...
Mintha ezek különálló működések lennének.
Pedig nincs külön pszichológia, biológia, neurológia vagy mozgásszervrendszer.
Egyetlen, egymásra folyamatosan visszaható rendszer működik.
▶️ Rendszerszemléleti alapon gondolkodva:
A kérdés nem az, hogy mit szeretnénk fejleszteni.
A valódi kérdés az, hogy milyen idegrendszeri állapotban, milyen funkcióval történik, ami problémát okoz, és hogy mit szeretnénk helyette.
🧠Az idegrendszer elsődleges feladata nem a fejlődés, a teljesítmény vagy az önreflexió.
❗️Hanem a túlélés.
▶️Amikor a biztonság jeleinek érzékelése csökken és/vagy a veszély jeleinek észlelése megnő: a ventrális vagális tónus csökken, amely miatt a vegetatív idegrendszer szimpatikus állapotba kapcsol (PolyVagal Theory):
🔸️a figyelem fókusza a veszélyforrás kutatása miatt szétszóródik (állandó monitorozás, standby mode)
🔸️a vélt vagy valós, de idegrendszer számára meglévő veszélyforrás megtalálása után beszűkül (csak a problémára tud koncentrálni, képtelen számolna egyéb tényezőkkel)
🔸️a mikro- és makrokeringés, valamint a teljes test energiamenedzsmentje megváltozik
🔸️a mozgástartományok csökkennek, az izmok tónusa fokozódik
🔸️a kommunikáció effektivitása erősen csökken
🔸️a viselkedés automatizálódik (copingok, sémák, diszfunkciós mintázatok megjelenése)
🔸️a személyközi kapcsolódások minősége erősen romlik (érzékelés, észlelés, figyelem, társas bevonódás deficites)
🔸️a döntéshozatal is beszűkül és reaktívvá válik (nem logikus, átgondolt, hanem reflexes reakciók jönnek elő)
🎯Ezt a szimpatikus állapotot nevezzük túlélő módnak.
🚫Ilyenkor nincs valódi választás, nincs érdemi kontroll. ➡️ Minden pszichológiai és testi folyamat a túlélési automatizmusoknak van alárendelve.
▶️ Egy ilyen neurológiai státuszú vezető, klines, páciens NEM KÉPES elérni a logikus, racionális, átgondolt állapotot, mert azok az agykérgi, főként a prefrontális területén találhatóak az idegrendszernek. A túlélő mód az agytörzsi, limbikus és RAR területei között tartja az irányítást, méghozzá vasmarokkal.
🚫Egy veszélyhelyzetben egyszerűen NINCS IDŐ lamentálni, racionalizálni, átgondolni dolgokat, mert az az idegrendszer szempontjából - bár magasabb szintű folyamat, de - lassú. "Mialatt átgondolod, hogyan is kéne reagálni, megesz a tigris." ➡️ Tehát nem "gondolkodik", hanem a már ismert, ösztönös, automatikus reakciók alapján reagál, hogy időt nyerjen a túléléshez.
🤷🏼♀️Ez nem ciki, ez színtiszta neurológia.
Mindenkinél így működik.
Nem lehet felülírni.
▶️ Ezért van az, hogy magasan kvalivikált vezetőként/segítőként sem vagy képes - az egyébként már megtanult - kiváló technikákat és eszközöket adott helyzetben alkalmazni. Sőt, egy ütős replikát sem tudsz megfogalmazni. Csak miután lezajlott a veszélyhelyzet, utána jut eszedbe, hogy "mit is kellett volna..."
Ez irtó dühítő.
De van megoldás.
🌱A megoldás viszont nem egy újabb csúcs-technika vagy eszköz megtanulása, hanem az idegrendszeri kontroll és az önszabályozás visszaszerzésének megtanulása.
🧠💭Például neuropszichológiai alapú, rendszerszemléletű szupervízió segítségével.
🌱A szervezet működése ellen nem küzdeni kell. Érdemes megismerni és a saját, terszmészetes törvényszerűségeit felhasználni.
