12/06/2025
!!!
"Az egyik nap az erdőben bicikliztem a 9 kg-os kutyámmal, amikor két kóborkutya fenyegetően megindult felénk. A csúszós-homokos erdei talajon nem sok esélyem volt arra, hogy jelentősen felgyorsítsak, így a két igencsak vehemens eb pillanatok alatt utolért. A kutyám, észlelve, hogy hátulról támadás közeleg, előrefutott, én pedig hirtelen ott maradtam két vicsorgó kutyával, akik a bokám felé kapdostak. Féltem, hogy bántani fognak, különösen, mivel az erdő közepén nincs térerő, és autóval nem megközelíthető helyen voltunk, tehát valahogy akkor is el kellett volna jutnom egy több kilométerre lévő biztonságos pontra, ha netán komolyabban megharapnak. Volt mellettem a földön egy nagyobb bot, és bár lehajoltam, hogy fölvegyem és védjem magam, végül úgy döntöttem, hogy nem akarok sérülést okozni nekik. Néhány ezredmásodpercnyire voltam attól, hogy az egyik kutya elkapja a lábamat, amikor elementáris erővel becsapódott az én 9 kg-os kutyám (akivel egyébként a nyugdíjazása előtt hosszú éveken át dolgoztam, ő volt az első számú terápiás kutyám). Azt hiszem, nem sokkal előtte vehette észre, hogy én nem tudtam elmenekülni, így hát visszajött értem, és amikor látta, mi történik, semmi más nem érdekelte, csak hogy elűzze a nála kétszer nagyobb támadókat. Olyan agresszióval tépte-marta, majd kergette őket, hogy rá se ismertem. Még akkor is hátra-hátra morgott és ugatott, amikor már elég messze volt a két kutya, jelezve, hogy kaphatnak még, ha ez nem volt elég.
Ez a kis erdei kaland örök tanulság marad számomra. Egyrészt nem tudok elérzékenyülés nélkül visszaemlékezni arra a pillanatra, amikor visszajött értem, és megvédett a túlerővel szemben is. Másrészt beleborzongok, hogy ebben a helyzetben, amikor gyorsan kellett döntenem, én azt választottam, hogy a másik fél (a támadóim) érdekeit a magamé elé helyezem, és az ő kíméletük okán a saját testi épségemet tettem kockára. Nem létezhet olyan önismereti cél, amely indokolttá tenné, hogy valaki önmagát veszélyeztesse az agresszor védelmében!
Miután lehiggadva végiggondoltam az eseményeket, eldöntöttem, hogy ezt a történetet gyakran fogom mesélni az önismereti csoportokban. Bántalmazás esetén ugyanis pont annyit érnek az erőszakmentes technikák, mint amire én jutottam velük az erdőben: semmit. Ami pedig blokkolta az ösztönös önvédelmet, az a másik fél irányába tanúsított empátiám és a saját magam felé irányuló együttérzésem teljes hiánya volt. Pontosan emlékszem az átsuhanó gondolataimra: azonnal a másik fél megértésére fókuszáltam. 'Mennyit szenvedhettek már az emberektől, ha így reagálnak egy idegenre.', 'Talán éhesek.', És egyébként is: nem tehetnek arról, hogy itt kell élniük egy erdőben, valaki más felelős azért, hogy ez az egész megtörténik, nem büntethetek ártatlanokat azért, mert valaki felelőtlenül bánt velük. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy az önvédelmi reakciók gátlás alá kerüljenek, és előálljon egy leblokkolt, megbénult állapot. Csak a másikat láttam, magamat egyáltalán nem.
Nagyon hasonló mondatokat hallok a csoportokban is: 'Nem csodálom, hogy ilyen könnyen kiborul, rettenetes élete volt, nem akarom még én is bántani'. 'Tudom, hogy borzalmasan bánik velem, de…'. A mondat sokféleképpen befejezhető, de ami közös: a másik fél megértése és önmagunk figyelmen kívül hagyása.
Bízom benne, hogy Zsebi kutyám 'becsapódásának' képe elég jól szemlélteti, mit is jelent, amikor védenünk kell valakit – akkor is, ha az éppen mi magunk vagyunk. Ahhoz, hogy biztonságban élhessünk erőszakmentességen alapuló életet, elengedhetetlen, hogy fel tudjuk vértezni magunkat egy belső Zsebi kutyával is, akit szükség esetén elengedhetünk, hogy megvédjen minket." Bánszky Noémi: Terápia macskákkal - kedvezményes áron megrendelhető közvetlenül a kiadótól, itt: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/banszky-noemi_terapia-macskakkal-6868
