Csizmadia Dóra pszichológus hivatalos oldala

Csizmadia Dóra pszichológus hivatalos oldala Csizmadia Dóra Dalma, diplomás pszichológus, klinikai szakpszichológus-jelölt Budaörsön.

17/08/2025
01/08/2025

"Minden szeretetben ez az alapkérdés: őt szereted-e vagy magadat, a saját vágyaidat benne? Az igazi szeretet (és szerelem) a másik ember szuverén – nem korlátozott – személyiségét ismeri fel és el, ezért szabadságot ad neki; szabadon hagyja. A nárcisztikus szeretet (és szerelem) viszont féltékeny, erőszakoskodó, sőt: bosszúálló.
Tulajdonképpen a nevelés kétféle alapbeállítódását is érinti ez a felfogás.
Az egyik: legyél, aki vagy, én ehhez foglak hozzásegíteni.
A másik: legyél, akivé én akarlak tenni!
Az első szabadságot ad és szabadságra vezet – a második terrorizál és rabságban tart.
A szeretet örömeit csak az első kapcsolat élvezheti." Dr. Vekerdy Tamás: Jól szeretni - 25%-os kiadói kedvezménnyel megrendelhető itt: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/vekerdy-tamas_jol-szeretni-1533

09/07/2025

A digitális detox előnyei

A kutatók nem véletlenül ajánlják folyamatosan a digitális detox (online tér nélkülözése) rendszeres alkalmazását.
A központi idegrendszerünk, az érzelmi apparátusunk olyan mértékben terhelődik a mindennapokban, amit jó időnként pihentetni.
Az agyunknak szüksége van restaurációs időszakokra, amikor nincs más dolga,
mint azon ingereket feldolgozni, amire eredetileg tervezve van: a realitásból érkezőket.

A JOMO a szorongások elkerülésének egy eszközét takarja. ("Joy of Missing Out"-a kimaradás öröme, ami azt jelenti, hogy valaki örömét leli abban, ha nem vesz részt minden társadalmi eseményen vagy digitális felületen, hanem inkább élvezi a saját magával töltött időt, a pihenést és a stresszmentes kikapcsolódást.)

Valójában olyan gondolkodásmód kialakítása, melyben képessé tesz arra, hogy elégedettséget érezzünk át a saját aktuális pillanatunkkal.
Amikor „lecsatolunk” a közösségi médiáról átélhetünk valamiféle szabadságot, mely lehetővé teszi, hogy annak örüljünk, akik vagyunk és amit a valóságban átélhetünk, és nem azon töprengünk, hogy ki nem hívott el minket, hogy mások épp mit csinálnak, és ki nem szeret ezek szerint annyira, hogy velünk akart volna lenni.
Visszatalálni a saját életünkkel való elégedettséghez talán nem tűnik annyira egyszerűnek, annyira hozzászoktunk már ahhoz, hogy végiggörgetjük a telefonunkon mások életét.
De nem is oly bonyolult.
Csak annak a döntésnek a függvénye, melyet saját érdekünkben meghozhatunk, mert a számunkra tényleg fontos személyek, történések, dolgok kiválasztásához való visszatérés növeli meg igazán az érzelmi jóllétünket.
Amikor azt ajánljuk, hogy az örömforrásainkat a saját életünkben kellene megtalálni, azért tesszük, mert jelenleg döntően az okoseszközök lettek az örömmágneseink.

rajongók

03/07/2025

"Nagyon sok nő másoktól jövő, külön engedélyre vár, hogy 'kivételesen' a saját igényét részesíthesse előnyben a mások igényével szemben. Van egy idevágó történetem, amit nagyon szeretek, mert olyan jól megmutatja ezt a női reflexet. Nőismerősöm férje és két gyereke egy téli hétvégén elmentek kis vidéki házukba, ismerősömnek viszont aznap még estig a városban volt dolga. Úgy tervezték, hogy programja végeztével ő is utánuk indul. Közben komolyan elkezdett esni a hó, a kocsijuk sem volt túl jó műszaki állapotban, ráadásul ő nagyon fáradt volt – félt volna elindulni ilyen körülmények között a hegyekbe, a keskeny, kanyargós utakon. Fölhívta a férjét, hogy ő inkább majd reggel jönne. Férje felháborodottan azt válaszolta, hogy ez csúnya dolog lenne, hiszen neki (a férjnek) születésnapja van, és már készített is ünnepi vacsorát… Képes lenne a felesége ilyet tenni vele?! Benyomta tehát feleségén a bűntudat gombot, mire az zokogva útnak indult, és most már nemcsak a hóvihartól, a sötéttől, a kanyargós utaktól és a rossz műszaki állapotban lévő autótól, hanem a könnyeitől is nehezítve vezette végig a hatvan-hetven kilométeres utat. Ezután elmesélte nekem, hogy milyen szörnyeteg egy ilyen férfi! Én viszont megkérdeztem: 'Mi tartott vissza attól, hogy azt mondd neki, »Drágám, szeretlek, holnap megünnepeljük a születésnapodat, de én szeretnék épségben odaérkezni, és erre ebben az időjárásban és napszakban nem látok esélyt«?”. Ismerősöm erre döbbenten rám nézett: „Lehet ilyet mondani?” Megkérdeztem, hogy tulajdonképpen a férjétől várta-e, hogy felmentse ez alól a kötelezettsége alól? Hát persze! És akkor elmondtam neki azt a régi megfigyelésemet, hogy mi, nők általában a másik engedélyére várunk, mert a belső programunk szerint csakis a másik igényének adhatnánk elsőbbséget. Arra biztattam őt, hogy tegye félre ezt az engedélyváró szokását, valahányszor biztos benne, hogy az, amire neki szüksége van, megérthető, hiszen a másik ember nincs szorultabb helyzetben, mint ő. Ezt bizony ajánlatos ki is mondani, egyszerűen, simán, ahogy a legtöbb férfi egyszerűen és simán ki tudja mondani, hogy 'Ez most nem fér bele. Sajnálom. Majd később, vagy másképp.” F. Várkonyi Zsuzsa: Hoztam, kaptam, átszabtam - 25%-os kiadói kedvezménnyel megrendelhető itt: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/f-varkonyi-zsuzsa_hoztam-kaptam-atszabtam-4065

01/07/2025

„Az evésben leggyakrabban kétféle történelmi trauma mutatkozik meg, amelyek a kötődési mintákon keresztül adódnak tovább. Az egyik a nélkülözés élménye a másik pedig az ételhez kapcsolódó biztonságérzet. A tartós és súlyos nélkülözés sokszor arra tanítja meg az embert, hogy addig kell enni, amíg van és amennyit csak bír, mert ki tudja mikor jut újra ételhez. Később ugyanezt a félelmet adják tovább a gyermekeiknek – még akkor is, ha a körülmények jó irányba változtak és lehetőségük van bármikor és elegendő ételhez jutni. Az ilyen családokban élő gyerekek azt tanulják meg, hogy addig kell enni, amíg ételt látnak. Ahhoz szoknak hozzá, hogy rendszeresen többet esznek, mint a jóllakottság, ami viszont könnyen vezet súlytöbblethez.

Azok, akik az étel felhalmozásához kötik a biztonságérzetet, hajlamosak lesznek otthon tíz kg lisztet, cukrot egyéb alapvető élelmiszereket nagy mennyiségben tárolni, mindenből a nagyobbat megvenni akkor is, ha nincs szükségük rá. Túl sokat halmoznak fel, aztán pedig mindent megesznek, csak ne kelljen kidobni. Ők azok, akik hatalmas adagokat főznek, sütnek, majd vég nélkül kínálják a családot. Egyes tanulmányok szerint ez az attitűd azokra a bizonytalan kötődésű szülőkre is jellemző, akik nincsenek meggyőződve arról, hogy képesek érzelmi biztonságot nyújtani a gyermeküknek, így a túletetésen keresztül próbálják azt megadni. Nyilvánvalóan ez összefügghet az egykor átélt traumával is.

Előfordulhat, hogy aki ilyen etetési légkörben nő fel így fog viszonyulni az étkezéshez, az ételekhez felnőttként is – amíg fel nem ismeri a hozott mintát – még akkor is, ha már tud magáról kiszámíthatóan gondoskodni.”

A teljes interjú Lukács Lizával a HVG Extra Pszichológia legújabb számában olvasható.

!!!
12/06/2025

!!!

"Az egyik nap az erdőben bicikliztem a 9 kg-os kutyámmal, amikor két kóborkutya fenyegetően megindult felénk. A csúszós-homokos erdei talajon nem sok esélyem volt arra, hogy jelentősen felgyorsítsak, így a két igencsak vehemens eb pillanatok alatt utolért. A kutyám, észlelve, hogy hátulról támadás közeleg, előrefutott, én pedig hirtelen ott maradtam két vicsorgó kutyával, akik a bokám felé kapdostak. Féltem, hogy bántani fognak, különösen, mivel az erdő közepén nincs térerő, és autóval nem megközelíthető helyen voltunk, tehát valahogy akkor is el kellett volna jutnom egy több kilométerre lévő biztonságos pontra, ha netán komolyabban megharapnak. Volt mellettem a földön egy nagyobb bot, és bár lehajoltam, hogy fölvegyem és védjem magam, végül úgy döntöttem, hogy nem akarok sérülést okozni nekik. Néhány ezredmásodpercnyire voltam attól, hogy az egyik kutya elkapja a lábamat, amikor elementáris erővel becsapódott az én 9 kg-os kutyám (akivel egyébként a nyugdíjazása előtt hosszú éveken át dolgoztam, ő volt az első számú terápiás kutyám). Azt hiszem, nem sokkal előtte vehette észre, hogy én nem tudtam elmenekülni, így hát visszajött értem, és amikor látta, mi történik, semmi más nem érdekelte, csak hogy elűzze a nála kétszer nagyobb támadókat. Olyan agresszióval tépte-marta, majd kergette őket, hogy rá se ismertem. Még akkor is hátra-hátra morgott és ugatott, amikor már elég messze volt a két kutya, jelezve, hogy kaphatnak még, ha ez nem volt elég.

Ez a kis erdei kaland örök tanulság marad számomra. Egyrészt nem tudok elérzékenyülés nélkül visszaemlékezni arra a pillanatra, amikor visszajött értem, és megvédett a túlerővel szemben is. Másrészt beleborzongok, hogy ebben a helyzetben, amikor gyorsan kellett döntenem, én azt választottam, hogy a másik fél (a támadóim) érdekeit a magamé elé helyezem, és az ő kíméletük okán a saját testi épségemet tettem kockára. Nem létezhet olyan önismereti cél, amely indokolttá tenné, hogy valaki önmagát veszélyeztesse az agresszor védelmében!

Miután lehiggadva végiggondoltam az eseményeket, eldöntöttem, hogy ezt a történetet gyakran fogom mesélni az önismereti csoportokban. Bántalmazás esetén ugyanis pont annyit érnek az erőszakmentes technikák, mint amire én jutottam velük az erdőben: semmit. Ami pedig blokkolta az ösztönös önvédelmet, az a másik fél irányába tanúsított empátiám és a saját magam felé irányuló együttérzésem teljes hiánya volt. Pontosan emlékszem az átsuhanó gondolataimra: azonnal a másik fél megértésére fókuszáltam. 'Mennyit szenvedhettek már az emberektől, ha így reagálnak egy idegenre.', 'Talán éhesek.', És egyébként is: nem tehetnek arról, hogy itt kell élniük egy erdőben, valaki más felelős azért, hogy ez az egész megtörténik, nem büntethetek ártatlanokat azért, mert valaki felelőtlenül bánt velük. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy az önvédelmi reakciók gátlás alá kerüljenek, és előálljon egy leblokkolt, megbénult állapot. Csak a másikat láttam, magamat egyáltalán nem.

Nagyon hasonló mondatokat hallok a csoportokban is: 'Nem csodálom, hogy ilyen könnyen kiborul, rettenetes élete volt, nem akarom még én is bántani'. 'Tudom, hogy borzalmasan bánik velem, de…'. A mondat sokféleképpen befejezhető, de ami közös: a másik fél megértése és önmagunk figyelmen kívül hagyása.

Bízom benne, hogy Zsebi kutyám 'becsapódásának' képe elég jól szemlélteti, mit is jelent, amikor védenünk kell valakit – akkor is, ha az éppen mi magunk vagyunk. Ahhoz, hogy biztonságban élhessünk erőszakmentességen alapuló életet, elengedhetetlen, hogy fel tudjuk vértezni magunkat egy belső Zsebi kutyával is, akit szükség esetén elengedhetünk, hogy megvédjen minket." Bánszky Noémi: Terápia macskákkal - kedvezményes áron megrendelhető közvetlenül a kiadótól, itt: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/banszky-noemi_terapia-macskakkal-6868

12/06/2025

Radio1 fontos téma!
Dopamin,telefonfügges, gyerekek

08/06/2025

✌️

18/05/2025

"Sok motivációs előadó azt hirdeti, hogy bármi, amit akarunk, elérhető, csak küzdenünk kell érte. Ha nem változik az életünk, annak oka egyedül az lehet, hogy nem akarjuk eléggé a változást. Vállalom annak a kockázatát, hogy motivációs előadók tömegeit haragítom magamra, de a fenti állítás nem igaz. Az életünket számos befolyásolhatatlan tényező korlátozza, például fizikai és intellektuális adottságaink, a minket körülvevő szűkebb és tágabb környezet, a történelem. Személyiségünk érettségét többek között az jelzi, hogy elismerjük ilyen jellegű korlátainkat, miközben megteszünk magunkért mindent, ami a mi kezünkben van." Dr. Szondy Máté: Tudatos változás - 25%-os kiadói kedvezménnyel megrendelhető itt: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/szondy-mate_tudatos-valtozas-4877

Cím

Kálvária Utca 15
Budaörs
2040

Weboldal

http://www.noilelek.hu/

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Csizmadia Dóra pszichológus hivatalos oldala új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Csizmadia Dóra pszichológus hivatalos oldala számára:

Megosztás