14/02/2026
“Soha nem volt „túl sok”
… te voltál túl gyenge a hullámokhoz 🌊
Valahol az út során valaki azt mondta neki, hogy nyugodjon meg.
Hogy csiszolja le az éleit.
Hogy halkítsa le a vihart.
Hogy tegye magát… kezelhetővé.
És ő hallgatott rá.
Nem azért, mert elhitte.
Hanem mert félt attól, mi történik, ha nem.
Félt, hogy a teljessége lesz végül az, ami miatt ő elmegy.
Így megtanulta visszatartani.
A dühöt.
A gyászt.
A vad, elektromos, megszelídíthetetlen részt benne, amely soha nem kért engedélyt a létezéshez.
Mosoly mögé rejtette.
Az „jól vagyok” mögé.
Egy olyan csend mögé, ami békének tűnt, de valójában megadás volt valaminek, amibe soha nem egyezett bele.
És a körülötte lévő férfiak fellélegeztek.
Mert egy nő, aki elhalványítja magát, könnyebb társaság.
De van valami, amit senki nem mond el…
Egy nő, aki elhalványítja magát, nem tűnik el.
Csak nem engedi többé, hogy lásd őt.
És az a távolság, amit érzel köztetek?
Az nem az, hogy ő eltávolodik.
Az az, hogy elrejti magában azokat a részeket, amelyekről eldöntötte, hogy te nem tudnád elviselni.
Gondolj bele…
Minden alkalommal, amikor lenyelte a tüzét, egy darabot a beléd vetett bizalmából is lenyelt.
🌊 A világítótorony nem kéri az óceánt, hogy viselkedjen…
Én vagyok a világítótorony.
Ő az óceán.
És nem azért jöttem, hogy lecsendesítsem a hullámait.
Nem azért, hogy megszelídítsem az árapályt.
Nem azért, hogy elhallgattassam a mellkasában élő vihart.
Nem azért, hogy a parton állva azt mondjam a tengernek: „nyugodj meg”.
Azért jöttem, hogy ott álljak.
Rendíthetetlenül.
Amikor ő összecsap, visszahúzódik, majd újra előretör.
Ez nem káosz, testvér.
Ez a természete.
És ha megijeszt…
ha az intenzitása miatt összerezzensz, visszahúzódsz, a telefonodhoz, a hallgatásodhoz, a távolságodhoz menekülsz…
Az nem az ő óceánjának a hibája.
Az egy repedés az alapodban.
HIGGY NEKEM…
Egy nő, akinek egész életében azt mondták, hogy „túl sok”, nem arra vár, hogy megjavítsd.
Arra vár, hogy meglássa: ott tudsz-e maradni, miközben ő minden, ami valójában.
Nem a megszerkesztett változat.
Nem a kezelhető változat.
Nem az a verzió, aki megtanulta kicsivé tenni magát, csak hogy maradj.
Hanem az igazi.
Az, amelyikben ott van a düh és a gyengédség, a hajnali kettős könnyek, a szobát betöltő nevetés, és az a csend, ami azt jelenti: valami felhasadt, és most csak arra van szüksége, hogy ott légy.
És itt jön az, amit a legtöbb férfi nem vesz észre…
A vadsága nem akadály a kapcsolatban.
Ez a meghívás.
Amikor megmutatja neked a vihart…
amikor abbahagyja a szűrést, a menedzselést, a nyugalom eljátszását…
Az nem az, hogy elveszíti az irányítást.
Hanem az, hogy teszteli az alapodat.
És minden alkalommal, amikor nem rezzensz össze?
Valami megnyugszik benne.
Nem azért, mert megjavítottál bármit.
Hanem mert maradtál.
❤️🔥 Mit jelent valójában az, hogy „itt vagyok”?
Nem azt jelenti, hogy „én irányítom a helyzetet”.
Nem azt jelenti, hogy „könnyebbé teszem”.
Azt jelenti: csapódj belém.
Dühöngj.
Sírj.
Légy az a teljes, ijesztő, gyönyörű óceán, aki voltál, mielőtt valaki azt mondta, hogy legyél inkább egy tó.
Én nem megyek el.
És amikor végre elhiszi ezt…
(nem azért, mert mondtad, hanem mert bebizonyítottad – kedd után kedd, vita után vita, hullám után hullám)…
Valami elmozdul, amit szavak nem érnek el.
A lélegzete lelassul.
A vállai elengednek.
A teste abbahagyja a felkészülést arra a pillanatra, amikor elmész.
És nem lesz kevésbé vad.
Hanem még inkább az lesz.
Mert egy nő, aki biztonságban érzi magát, nem zsugorodik.
Kitágul.
Teremt. Mélyebben szeret. Olyan módon nyílik meg, ami a legtöbb férfit térdre kényszerítené.
És AZ…
az a nyers, megszelídíthetetlen, teljesen megélt változata?
Az nem valami, amit túl kell élni.
Az valami, ami előtt megállsz, és halkan azt mondod:
„Itt vagy.”
Most két utad van.
Az első: továbbra is azt kéred, hogy nyugodjon meg. Hogy legyen kevesebb. És közben azon tűnődsz, hová tűnt a szikra.
A második: világítótoronnyá válsz.
Nem fallá.
Nem ketreccé.
Hanem valamivé, ami szilárdan áll, hogy ő végre ne tartsa vissza magát.
Azok a férfiak, akik a második utat választották?
Nem egy csendesebb nőt kaptak.
Egy nőt kaptak, aki abbahagyta a rejtőzést.
És ez mindent megváltoztatott.
— Eric Graham 🙏❤️🔥
Nők: mikor engedted ki utoljára a teljes vihart egy férfi mellett úgy, hogy nem rezzent össze? Mi történt akkor a testedben?
Férfiak: hol kéred még mindig, hogy legyen kevesebb… mert az ő „többje” kényelmetlen számodra?”
Forrás: Eric Graham