04/09/2025
Egy kedves kolléganő hétfői posztját osztom tovább.
Nagyon fontos pillanatunk volt tegnap.
Történt ugyanis, hogy a közeledő szülőtréning előadásaihoz kerestem kisfilmeket, filmrészleteket (igen, lesz ASD szülőtréning, yay), és Goti fiam, aki most lesz 9 éves, nézte velem őket. Én nyilván bőgtem, ő meg hol meghatódott, hol mondta, hogy ez nagyon hasznos film volt. De azt pl. nem tudta megmondani, hogy az osztályában van-e autizmussal élő gyerek szerinte.
Már a konyhában pakolásztam, amikor megjelent mellettem kölyke, és nekem szegezte a kérdést: akkor ő most autista?
Ugyanis jópár elemében magára ismert, és specifikusan meg is nevezte, illetve neveztük közösen ezeket.
Pontosan tudja, mik azok, amik neki sokkal nehezebben mennek, mint az átlagos gyereknek. Pontosan tudja, hogy vannak néha furi dolgai. Hogy van, amire neki sokszorosan több energiát kell fordítania, hogy meglegyen/ott legyen/kész legyen, mint az átlagnak. Tudja, hogy mindig megdicsérik, de mindig ott van a de…
…mert ugrált, mert véletlen megcsapott valakit, vagy levert valamit, mert nem figyelt, mert nem hallja, ha szólnak neki, mert kiesett a sorból, mert lepkét vadászott, mert leolvadt és “hisztizett a semmin”, mert csak meggyőzni lehet, kényszeríteni nem, mert mert…
Goti fiamnak nem autizmusa van, hanem ADHD-ja. De ez tulajdonképpen mindegy is.
A lényeg: rengetegen dilemmáznak az (EÜ) diagnózisokat illetően, mert címke. Az van, hogy mire a szülőben felmerül, hogy ez vajon címke vagy sem, a gyerek már réges rég érzi magán a címkét. Mert nem hülye. Mert pontosan látja és érzi, hogy mindenki másnak egyértelmű egy helyzet, de ő nem látja a célját. Mert látja és érzi, hogy ő nem tud megcsinálni valamit kisujjból, ami az összes vele egykorú ovisnak könnyedén megy. Mert látja és érzi, hogy megint vele van foglalkozva külön 2-5-10 percet, és még ha nem is rá mérgesek, azért bosszúsak a nénik. Vagy mert meg lett dorgálva valamiért, de halovány lila gőze nincs, mit tett. A végtelenségig sorolhatnám.
A címke ott van. Legalább a gyerekben saját magában saját magáról. Ha kicsit kekecebb természetű, vagy valamerre jobban kilóg a sorból (lásd Liza lányom, aki most van kivizsgálás alatt: neki a társuló nyelvi zavar komolyabb gondokat okozott ovi elején), akkor a környezet teszi rá a címkét, és elkönyveli valaminek.
Nem aktuálisan valaMILYENNEK, hanem valaminek.
Pl. rossznak. Vagy akaratosnak. Vagy szemtelennek.
Nagyon nagyon fontos, hogy meglegyen a tudásom arról, mik a nehézségeim. Veleszületetten, szerzetten, teljesen mindegy. Mert ha nincs meg ez a tudásom magamról, nem tudok majd
- segíteni önmagamon hatékonyan,
- nem tud hozzám viszonyulni a környezetem (ha megvan a szándékuk),
- nem tudom kiaknázni az erősségeimet,
- csak egy fura különc vagyok, aki sehova se illik.
Goti taneszközei lehet, hogy szeptember 20-ra úgy fognak kinézni, mintha azokon tanulna driftelni a gördeszkájával, viszont ha bemotiválják, nincs nála kitartóbb a jégen. Ő az utolsó percben is úgy megy, mint az elsőben.
Lehet, hogy nem jó a kézügyessége, de az igazságérzete a helyén van.
Lehet, hogy a tanóra 75%-ban valamit matat, nyüzsög vagy csak bambul, de aztán mindent megold helyesen és a házi írása is max. 10 perc, amiben benne van 4,5 perc “hiszti” is.
Én nem akarom, hogy a gyerekem ugyanolyan különc, sehova se passzoló érzéssel nőjjön fel, mint sokan. Vagy hogy bűnbak legyen. Úgyhogy a diagnózisáról most újra elbeszélgettünk. Ahogyan azt pár napja az allergiával is tettük. Minden, ami egy kis szelete az életének, arról tudnia kell a stabil és pozitív énkép kialakításához.
Puszi
Ja, és gyertek majd a tréningre