12/02/2026
Igen...
https://www.facebook.com/share/p/1BwJurYLyq/
Anyánk azt tanulta, hogy a jó anya nem fárad el.
Ahogy a kenyér sosem fogyott el – ő sem.
Mi meg azt halljuk mindenhol: „Töltődj, kérj segítséget, először magadra tedd fel az oxigénmaszkot.”
És ott állunk két mondat között: a mosógép és a határidők közt, kézikönyv nélkül.
Anyáink azt mondták: „Nem panaszkodunk.”
A terápiás posztok azt mondják: „Mondd ki, ne nyeld le.”
Anya azt mondta: „A család az első.”
A testünk viszont azt suttogja: „Most már te jössz, máskülönben baj lesz.”
Mi van, ha a „jó anya” nem az, aki mindent bír, hanem az, aki belátja: nagyon is vannak határai?
És ezt felvállalni nem szégyen, hanem maga a valóság..
Ma már úgy érzem magam, mintha egy régi tankönyvet lapoznék egy teljesen új tantárgyhoz, amit életnek hívnak.
A fejezetcímek ismerősek, a tartalom viszont idegen.
Talán ma nem kell mindenről lemondani, szuperhőst játszani, hogy biztonságos bázis lehess a családnak.
Lehet, hogy éppen elég, ha ott vagy.
Pont azért szerethetően, mert néha fáradt vagy, eleged van, és nem mindig tudod a megoldást.
A legnagyobb örökség talán éppen az lehet, ha nem a mindent megoldó, mindenről lemondó anyaképet hagyjuk tovább, hanem azt a mintát, hogy felül lehet írni a régit.
Mert a világ, amiben ők nőnek fel, más lesz.
Adjunk nekik olyat, amit majd ők is átírhatnak, de aminek az alapja örök. (Todorovits Rea)
