31/03/2026
Ma úgy terveztem, hogy itthonról dolgozom. E-mailekre válaszolok, szervezem a tavaszi-nyári eseményeket, időpontokat egyeztetek… tudjátok, az a klasszikus “laptopos nap”.
Aztán a reggeli teendők után rám tört egy erős fejfájás. Azt mondtam magamnak: jó, adok ennek egy órát, pihenek kicsit… hátha elmúlik.
Ez volt 5 órája. És nem múlt el. Sőt.
És itt jön az ördögi kör…
A testem jelez: elfáradt az idegrendszerem, pihenni kellene, kicsit “kispadra ülni”.
De amint lefekszem, már a második percben megszólal bennem egy hang:
– Hogy gondolod, hogy nem csinálsz semmit?
– Már így is el vagy maradva!
– Hogy lesznek így leszervezve a dolgok?
– Menj és csináld!
– Nem tettél még eleget!
– Lusta vagy!
– Mások sokkal többet bírnak…
És ezzel együtt elindul a szorongás.
Így azt az időt, amit valódi pihenéssel kellene töltenem… végigstresszelem.
A végére még fáradtabb leszek.
Este kimerülten lefekszem, jönnek a rémálmok…
és másnap kezdődik elölről.
Őszintén? Elegem van. Elfáradtam.
Nem is a munkában… hanem abban, hogy nem tudok megállni. Nem tudok valóban pihenni.
Persze, ilyenkor jön a gondolat: el kellene menni egy hétre… elvonulni, természet, csend, nyugalom.
És igen, meg is tudnám engedni magamnak. Meg is érdemelném.
De tudjátok mi az igazán nehéz?
Nem elmenni. Hanem visszajönni.
Amikor egy hét nyugalom után vissza kell lépni a hétköznapokba.
A mókuskerékbe.
A zajba.
A megfelelésbe.
Amikor végre kapcsolódsz önmagadhoz, a természetes, ösztönös énedhez…
és aztán újra belekerülsz ebbe a torz, túlhajtott világba.
Ahol jönnek a hírek, a feszültségek, a szerepek.
Ahol sokszor úgy érezzük, mintha egy bábszínházban lennénk… és marionettként próbálnánk megfelelni valami külső elvárásnak.
És ez a visszaállás… néha kifejezetten fájdalmas.
Sok emberrel beszélgetek, akik az önismeret és spiritualitás útjára léptek.
És szinte mindenki találkozik ezzel.
A két világ közötti feszültséggel.
És sokan itt adják fel… mert túl nehéz összeegyeztetni.
Aztán mi történik?
Nem figyelünk.
Nem állunk meg.
Inkább lenyomjuk a hangerőt…
bevesszük a gyógyszert, hogy ne fájjon, hogy működni tudjunk tovább.
És megyünk. Tesszük a dolgunkat. Kipipáljuk a feladatokat.
De közben a test nem hallgat el.
Csak egy ideig csendesebb.
Aztán újra jelez.
Egyre erősebben. Egyre határozottabban.
Míg végül már nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Mert akkor már nem csak jelez… hanem kiabál.
És ha te is érzed ezt a belső feszültséget, ezt a kettősséget…
hogy egy részed menne, csinálná, hajtana…
miközben egy másik részed csak megállna, pihenne, lélegezne…
akkor tudd: nem vagy egyedül.
Ha te is érzed ezt a belső feszültséget, ezt a kettősséget, szeretettel várlak családállításra, hogy megnézzük, mit üzen most a lelked.
És Bemer konzultációra, hogy meghalljuk, mit mond a tested.
Mert nem az a cél, hogy kibírjuk.
Hanem az, hogy jól legyünk. 🤍
Április 26-án BEMER Fizikai Érterápia Információs előadást tartunk Érden!
Az esemény ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött! A horvath.dalma.viktoria@gmail.com e-mail címen lehet jelentkezni!
Ha szeretnél valóban tenni a fizikai egészségedért, és jobban megérteni, hogyan tudod támogatni a tested működését a mindennapokban, akkor szeretettel ajánlom figyelmedbe ezt az alkalmat.
Szeretettel,
Dalma 🕊️
P.S.: Téged melyik lap hív meg igazán és mit üzen számodra? Írjátok meg kommentben.
