18/10/2025
SZUBJEKTÍV GONDOLATOK A MENOPUZA VILÁGNAPJÁRA:
A menopauzát a közbeszéd gyakran újrakezdésként, női újjászületésként, második tavaszként próbálja értelmezni. Nekem még a megfogalmazástól is lábrázásom lesz.
Lehet, hogy van, akinek jól hangzik, azonban inkább nevezném kegyes hazugságnak, ráadásul biológiai értelemben meg pláne nem igaz.
Hozom a tényeket és az érveimet is, mert tények és érvek nélkül csak mellébeszélünk.
1. A hormonális változás nem igényel gagyi metaforákat
A menopauza a női reproduktív életszakasz lezárása, amikor a petefészkek hormontermelése – főként az ösztrogéné és a progeszteroné – fokozatosan leáll.
Ez nem egy új élet kezdete, hanem egy biológiai funkció vége.
Az ösztrogén drasztikus csökkenése hatással van a szív-érrendszerre, a csontanyagcserére, az idegrendszerre, az anyagcserére, a bőrre és a hangulatra is.
Tudományos tény, hogy:
• az ösztrogénszint 80–90 százalékkal csökken az utolsó menstruáció utáni években,
• a csonttömeg évente akár 2 százalékkal is csökkenhet,
• a szív- és érrendszeri betegségek kockázata a menopauza után kétszeresére nő,
• a kognitív funkciók (memória, koncentráció) ideiglenesen romolhatnak,
• a nők 70–80 százalékánál jelentkeznek hőhullámok és alvászavarok,
• 30–40 százalékuknál tartós szorongás vagy depresszív hangulat alakul ki.
Aki ezt újjászületésként tálalja, az egész folyamatot minősíti le azzal, hogy habos-babos cukormázba csomagolja, de figyelmen kívül hagyja a test biológiai terheit és az adaptációs stresszt, amit a szervezetnek ezalatt az idő alatt el kell viselnie.
2. A klimax pszichológiai folyamata nem felemelő, hanem komplex
A menopauza idején nemcsak a hormonok változnak, hanem az identitás is.
A női szerepek átrendeződnek, miközben a társadalom elvárásai SAJNOS NEM VÁLTOZNAK, a nőnek továbbra is jól kell kinéznie, továbbra is kiválóan kell teljesítenie az összes szerepében, és közben elvárják, hogy hálás legyen az érett női létért. Szuperjól hangzik, ugye?
A valóság ezzel szemben:
• a nők 45–55 éves kor között gyakran karrier- és életközepi válsággal is szembesülnek,
• megnő a párkapcsolati konfliktusok, a válások és a munkahelyi diszkrimináció előfordulása,
• az alváshiány, a hormonális ingerlékenység és az érzelmi kimerültség egymást erősítik,
• sok nő izolálódik, mert nem kap valódi szakmai és emberi támogatást.
Egy ilyen komplex adaptációs krízishelyzetet újjászületésként nevezni pszichológiai szempontból bagatellizálás.
A klimax nem a könnyedség időszaka, hanem az önismeret, az önmagunk felé fordulás kényszere. Aki ezt a folyamatot éppen megéli, már tudja, hogy nem repül sehová főnixmadárként, maximum a hőhullámvasúton szárnyal és örül, ha túlél, ha talpon marad.
3. Az újjászületés narratíva veszélyes
A pozitív kommunikáció jó szándékú, de félrevezető, sőt, egy torz énkép kialakulását is nagyban előmozdítja. Azt sugallja, hogy a nő, aki szenved a tüneteitől, negatívan áll hozzá, vagy nem éli meg jól a változásokat.
Ha a társadalom elvárja, hogy a klimaxot inspirációként éljük meg, azzal újabb nyomást helyez a nőkre.
A mosolyogj és fogd fel pozitívan üzenete éppúgy egy fals szerepbe kényszerítés és az érzéseink elnyomásra késztetés, mint a klimax tabusítása volt.
A nő így újra egyedül marad, csak most már szégyent is érez, amiért nem tud megújulni, frissen és ropogósan maradni, sőt, mintegy megszépülni a változástól.
4. A valóság tisztelete a valódi felszabadulás alapja
A klimax nem újjászületés, hanem olyan, mint amikor a valóság képen töröl. Mert képen töröl, ne legyenek illúzióid.
Egy olyan életszakasz, amikor elveszítjük az eddig működésünket és minden porcikánk kétségbeesetten kiabál: hahó, mi történik velem? Nem mondanám éppen romantikusnak, sem cseresznyevirág illatúnak, sokkal inkább reálisnak. Ez van, ezzel kell boldogulnunk.
A valódi felszabadulás talán pont abból fakadhat, ha nem kellene többé szerepet játszanunk, hogy végre mi lehetünk a saját életünk középpontjában, babusgathatjuk, szeretgethetjük magunkat - mikor, ha nem most -, mert talán elfogadjuk végre, hogy megérdemeljük.
De mindezekre nekünk kell rájönnünk, és mi tehetjük a legtöbbet magunkért, mert a klimax valójában nem ígér semmit. Csak arra kényszerít, hogy észrevegyük, mennyi mindent hittünk öröknek, és mennyi minden nem az. És ez a felismerés, ha nem is szép, de igaz.
És az igaz dolgok mindig felszabadítóbbak, mint a szép hazugságok.