03/02/2026
🩷
Nem feltétlen 6 hét. Sőt, majdnem biztos, hogy nem csak annyi Adj időt Magadnak!
A hatodik hét után
Életet hordtam a szívem alatt, majd világra hoztam. Azt mondták, hogy hat hét és felépülök.
Úgy gondoltam, minden a legnagyobb rendben lesz. Elképzeltem, hogy zajlanak majd a napok a babaillattól átitatott falak között. Elképzeltem a hosszú sétákat, a házban a rendet, magamat, amint mindent kézben tartok, ahogy mindig. Csöppnyi változás, nem igaz? Ezzel könnyedén elbírok majd.
Eltelt a hat hét. Eltelt nyolc, kilenc, tíz is… A házban nyoma sem volt rendnek, a kezemből minden kicsúszott, a séták néha elmaradtak.
Bementem a fürdőszobába, hogy megmossam az arcomat. Belenéztem a tükörbe, nem magamat láttam, hanem egy fura nőt, akiről nem tudtam semmit. Egy nőt, aki állandóan fáradt, akinek savanyútej szaga van, aki kócos, aki hálóingben próbálja túlélni a napokat, akinek karikásak a szemei, aki alig eszik valamit egész nap, ezért beesett az arca, szürke a bőre és fáj az egész teste.
Nem tudom, ki ez a nő…
Behunytam a szemem. Vettem egy mély levegőt. Babaillat… Mosolyogtam. Kinyitottam a szemem. Én vagyok. Ott a mosolyom. Elővettem egy fésűt, megfésülködtem. Ott vagyok. Csak kell még egy kis idő, ahogy a lepkének a bábjában. Nem hat hét. Talán több. Talán négy hónap vagy öt… Nem sietek.
Visszamentem a szobába. Leültem a kiságy mellé. Szuszog. Milyen gyönyörű! Milyen tökéletes! Milyen erős vagyok és hatalmas, hogy ezt a csodát a világra tudtam hozni!
És éreztem, ahogy a bábban egy kicsit megrezzennek a büszkeségtől a szárnyaim. Nem sokára repülni fogok!
Te hogy érezted magad az első hat hétben?
Figyelem! Az posztok nem az általam átélt történeteket, hanem egyes élethelyzeteket dolgoznak fel, amelyekben sokan érintettek. Ebből könyv lesz, de addig is keressétek a webshopban az Ezerarcú Anya versesköteteket, kommentbe teszem őket, rendeljétek!