Richter Karrier

Richter Karrier Nemcsak gyógyszereket fejlesztünk, hanem jövőt formálunk. Több mint 120 év tapasztalat, 50 ország, közel 12 000 munkatárs.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Richter név nemcsak innovatív termékeket takar, hanem olyan stabil munkahelyet is, ahol jó és érdemes dolgozni. Globális ambícióinkkal összhangban, folyamatosan fejlesztjük azokat a területeket, melyek kiemelkedő munkahellyé teszik a Richtert, ahol szívesen dolgoznak az elkötelezett és rátermett szakemberek.

🔬 Innováció a hivatásunk
A Richternél a legmodernebb technológiákat és fejlesztéseket használhatod

🌍 Magyar recept – globális hatás
Magyarországi központú vállalatunk magas minőségi színvonalú készítményekkel kínál megoldásokat szerte a világon.

📈 Folyamatos fejlődés
Stabil pénzügyi háttérrel, hosszú távú stratégiával működünk.

💙 A teljes élet szolgálatában
Törődünk azzal, hogy munkatársaink jól legyenek – nemcsak a munkahelyen, hanem azon túl is. Széles körű juttatási csomag, közösségi programok, sportolási és üdülési lehetőségek, mentálhigiénés támogatás és képzések várnak.

🤝 Az együttműködés tudománya
Hiszünk a közösség erejében és a segítőkész, támogató légkörben, ahol jó együtt dolgozni.

Járó Tamás karrierútja nem mondható hagyományosnak! 👏💬Tomi korábban esztergályosként dolgozott, viszont kíváncsi volt ar...
08/10/2025

Járó Tamás karrierútja nem mondható hagyományosnak! 👏💬

Tomi korábban esztergályosként dolgozott, viszont kíváncsi volt arra, hogy egy új szakmában is megállja-e a helyét. Bátran belevágott a Vegyipari rendszerkezelő képzésbe és közel harmincévesen visszaült az 📚 iskolapadba, annak ellenére, hogy a 🧪 kémia sosem volt a kedvence.

👉 „Ez sem az ördögtől való” - mesélte nevetve. És igaza lett: Tomi ma már Gyógyszeralapanyag gyártó nálunk és büszke arra, hogy egy stabil munkahelyen dolgozik olyan tudással a kezében, amit nap, mint nap kamatoztathat.

Őt idézve: „Nem agyaltam túl, belevágtam.” És milyen jól t***e! Hozzát***e azt is, hogy nem szabad félni az újtól és nem szabad megelégedni annyival, hogy csak „legyen egy meló”, mert minden tanulható és csak elszántság kérdése.

💙 Amit a legjobban szeret a Richternél, az a jó légkör, a támogató mentorok és hogy a munkájának valódi értelme van - nem egy unalmas „robotmunka”.

Tomihoz hasonlóan Te is megtalálhatod a helyed a Richternél! Nézz körül aktuális állásajánlataink között ➡️ https://bit.ly/4hViUUh

Újabb történelmi siker, amire büszkék lehetünk 🎉Az FDA első alkalommal hagyott jóvá bioszimiláris Richter készítményeket...
01/10/2025

Újabb történelmi siker, amire büszkék lehetünk 🎉

Az FDA első alkalommal hagyott jóvá bioszimiláris Richter készítményeket. Ennek az engedélynek a megszerzése nemcsak egy szakmai mérföldkő, hanem a csapatunk elhivatottságának, szakértelmének és kitartásának bizonyítéka.

Ez a siker annak köszönhető, hogy munkatársaink nap mint nap elkötelezetten dolgoznak azon, hogy innovatív megoldásokkal javítsuk a betegek életminőségét világszerte. 🌍

Gratulálunk minden kollégának, aki hozzájárult ehhez a kiemelkedő eredményhez! 👏

Fontos mérföldkő a Richter életében! 🚀

A Richter és a Hikma Pharmaceuticals ma bejelent***e, hogy az FDA (az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala) jóváhagyta két denosumab bioszimiláris készítményünket, az Enoby-t és az Xtrenbo-t.

Ezek a készítmények a referencia-gyógyszerekkel egyenértékűek, és olyan súlyos betegségek kezelésére szolgálnak, mint a csontritkulás, a csontra terjedő rákos megbetegedésekhez kapcsolódó szövődmények megelőzése, valamint a csontok nem operálható óriássejtes daganatának kezelése. 🧬

Ez az FDA-engedély jelentős mérföldkő a Richter számára, amely tükrözi hosszú távú elkötelezettségünket a betegek hozzáférésének javítása mellett a korszerű és megfizethető terápiákhoz.

Büszkék vagyunk rá, hogy innovációinkkal és nemzetközi együttműködésünkkel hozzájárulhatunk a betegek jobb életminőségéhez világszerte. 🌍

👉 További információ a hivatalos sajtóközleményben: https://www.gedeonrichter.com/hu-hu/media/250929

Új állást keresel a gyógyszergyártásban? 👨‍🔬🧪Injekció üzemünkbe számos pozícióba keresünk kollégákat. Nálunk hosszú távú...
26/09/2025

Új állást keresel a gyógyszergyártásban? 👨‍🔬🧪

Injekció üzemünkbe számos pozícióba keresünk kollégákat. Nálunk hosszú távú, stabil munkahelyre számíthatsz, ahol egy fontos ügyért, az emberek egészségéért dolgozhatsz mindennap. 🏢

Miért csatlakozz hozzánk?
👉 Tiszta, steril munkakörnyezetben dolgozhatsz.
👉 Biztos háttérrel rendelkező, nemzetközi vállalat vagyunk.
👉 Versenyképes fizetéssel és juttatásokkal várunk.

Ha szeretnél egy támogató csapat része lenni, akkor nézd meg a részleteket és jelentkezz: https://bit.ly/4m46Gdk

🔬 Kutatás testközelből, élmények első kézből!A Kutatók Éjszakáján nálunk is várnak laborbemutatók, izgalmas beszélgetése...
24/09/2025

🔬 Kutatás testközelből, élmények első kézből!

A Kutatók Éjszakáján nálunk is várnak laborbemutatók, izgalmas beszélgetések és inspiráló előadások.

Fedezd fel, hogyan születnek az ötletekből gyógyszerek, kalandozz a kémia és biológia rejtelmeiben és kerülj közelebb a tudomány világához a Richterben!

Mi ott leszünk, és ti? 😉
https://www.gedeonrichter.com/hu-hu/richter-kutatok-ejszakaja

✨ Brain Bar 2025 – A jövő 25 éve most kezdődik! ✨Csatlakozz hozzánk Európa legnagyobb jövőfesztiválján szeptember 18-19-...
18/09/2025

✨ Brain Bar 2025 – A jövő 25 éve most kezdődik! ✨

Csatlakozz hozzánk Európa legnagyobb jövőfesztiválján szeptember 18-19-én Budapesten, és hallgasd meg vezetőink szemléletformáló előadásait! 👇

Mi kell ahhoz, hogy egy magyar vállalat globálisan is értéket teremtsen?
👤 Orbán Gábor, vezérigazgató

Mit tehetnek a közösségek az elszigetelődés ellen?
👤 Erdei Katalin, Emberierőforrás és Műszaki igazgató

Hogyan hosszabbíthatja meg a gyógyszeripar az egészséges éveket?
👤 Prof. Dr. Greiner István, Kutatási és fejlesztési igazgató

Kibékíthető-e a modern életmód és a mentális egészség?
👤 Dr. Kóczián Kristóf, Neuropszichológiai üzletágvezető

Tabuk a női szexualitásról
👤 Beke Zsuzsa, Csoportszintű PR, CSR és kormányzati kapcsolatok főosztályvezető

Kutatók a közjó és a piaci verseny útvesztőiben
👤 Dr. Szántay Csaba, Egészségügy- és oktatástámogatási vezető

💭 Kérdezz, vitázz, inspirálódj velünk - és alakítsuk együtt a jövőt!
🎟️ Jegyek: https://brainbar.com/termekek

Helló VI. Országos Egészségügyi Karriernap és Állásbörze!Találkozzunk szeptember 12-én reggel 9-től a Semmelweis Egyetem...
10/09/2025

Helló VI. Országos Egészségügyi Karriernap és Állásbörze!

Találkozzunk szeptember 12-én reggel 9-től a Semmelweis Egyetem - Elméleti Orvostudományi Központjában!

Gyere el a Richter standjához (26–27), fedezd fel izgalmas karrierlehetőségeinket, és ismerd meg hogyan járulnak hozzá a Richter innovációi a világ jobbá tételéhez.

👉 Az esemény ingyenes, de ne felejts el regisztrálni: https://tinyurl.com/VI-egeszsegugyi-karriernap

Mindenkit szeret***el várunk a VI. Országos Egészségügyi Karriernapon és Állásbörzén a Richter standjánál (26-27)!

Szeret***el várunk minden érdeklődőt, egészségügyi területen tanuló hallgatót és friss diplomást a Semmelweis Egyetem szervezésében megvalósuló VI. Országos Egészségügyi Karriernapon és Állásbörzén.

🗓️ 2025. szeptember 12-én 9:00–16:00 óráig

📍 Elméleti Orvostudományi Központban (1094 Budapest, Tűzoltó utca 37-47).

Vegyetek részt a Semmelweis-nap szakmai előadásain, valamint a Karriernapon és Állásbörzén, hogy betekintést nyerjetek az egészségügyi pálya kínálta lehetőségekbe – beleértve azt is, hogyan járulnak hozzá a Richter innovációi a világ jobbá tételéhez.

Az esemény remek lehetőséget kínál arra, hogy kapcsolatot teremtsetek lehetséges munkaadókkal, és felfedezzétek a különféle karrierlehetőségeket! Mi is jelen leszünk: ne hagyjátok ki a Richter kitelepülését, ahol megismerhetitek cégünket és a nálunk elérhető izgalmas karrierutakat!

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit itt tehetsz meg: https://tinyurl.com/VI-egeszsegugyi-karriernap

Mit hozhat számunkra a jövő és vajon mennyire gyorsan tudunk alkalmazkodni?Szeptember 23-án kerül megrendezésre a Boschx...
03/09/2025

Mit hozhat számunkra a jövő és vajon mennyire gyorsan tudunk alkalmazkodni?

Szeptember 23-án kerül megrendezésre a BoschxRichter Innovátorok Napja, ahol a jövőnket érintő kérdésekre keressük a válaszokat neves szakértőkkel, valamint a Bosch és a Richter vezetői szakembereivel.

🤖 AI által vezérelt orvoslás új korszaka
🚗 Szoftveralapú járművek térnyerése
💡 Startup ökoszemlélet
és sok más érdekes témával várjuk az érdeklődőket.

📍 Helyszín: Bosch Budapest Innovációs Kampusz

Az izgalmas előadások és panelbeszélgetések mellett interaktív standokkal, játékokkal várjuk a látogatókat, ahol megismerkedhetnek a Bosch és a Richter innovációival.

👉 Az eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. (A férőhelyek száma korlátozott!)

További információ, részletes program és regisztráció: https://boschxrichter.hu

Tudtad, hogy Dorogon működik a Richter Gedeon egyik legnagyobb gyáregysége? 🏢 Dolgozz velünk a hatóanyaggyártás központj...
27/08/2025

Tudtad, hogy Dorogon működik a Richter Gedeon egyik legnagyobb gyáregysége? 🏢 Dolgozz velünk a hatóanyaggyártás központjában!

A közel 60 éves múltra visszatekintő dorogi gyár a város legjelentősebb - és a térség egyik legnagyobb munkáltatója.

Körülbelül 1.000 kollégánk dolgozik nap mint nap azon, hogy a világ élvonalába tartozó gyógyszerekhez készüljenek hatóanyagok Dorogon. 💊

👨‍👩‍👦 Nem ritka, hogy komplett családok vagy akár több generáció is együtt dolgozik nálunk! A dorogi gyár nemcsak a stabilitást jelenti, hanem egy összetartó közösséget is, ahol a menza olyan, mint otthon és ahol mindenki ismer mindenkit.

Legyél pályakezdő vagy tapasztalt szakember, nálunk megtalálhatod a helyed, mint:
👨‍🔧 Gépkezelő operátor
👨‍💻 Karbantartásirányító mérnök
🧪 Laboráns
👩‍🎓 Diákmunkás

…és még sok más izgalmas pozícióban várunk! 😉👇
https://bit.ly/4krnWsl

🌸👇😊
21/08/2025

🌸👇😊

🌞 Ma van a fiatalok világnapja, ahol a jövő szakembereit ünnepeljük. 🙋‍♀️Idén közel 70 tehetséges hallgató csatlakozott ...
12/08/2025

🌞 Ma van a fiatalok világnapja, ahol a jövő szakembereit ünnepeljük. 🙋‍♀️

Idén közel 70 tehetséges hallgató csatlakozott hozzánk nyári gyakornoki programunk keretein belül. Három telephelyünkön első kézből tapasztalhatják meg milyen kutatásban, gyógyszerfejlesztésben, gyártásban és további innovatív területeken dolgozni.

Betekintést nyerhetnek a gyógyszer-engedélyezés, a minőségbiztosítás, a logisztika és az ipari környezetvédelem világába is az elméleti tudást és a gyakorlati tapasztalatot ötvözve.

Köszönjük minden gyakornokunknak az értékes munkát és a lelkesedésüket! Ti vagytok a jövő tudósai, higgyetek magatokban és abban, hogy ötleteitekkel valódi változást hozhattok! 🧑‍🔬🔬

Cím

Budapest

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Richter Karrier új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Magyar recept - Globális hatás

A Richter hazánk legnagyobb gyógyszercége, ez valószínűleg számodra is ismert tény. De talán arra még nem gondoltál, hogy hozzánk gyere dolgozni. Akkor ez a Facebook oldal neked is szól.

Társaságunk az egyik legnagyobb hazai foglalkoztatóként több mint 5700 embernek ad munkát Budapesten, Debrecenben és Dorogon. Nem csak gyógyszerészeknek, orvosoknak és vegyészeknek, hanem megannyi IT szakembernek, mérnöknek, gyári dolgozónak, HR szakembernek, jogásznak, karbantartónak, adminisztratív munkatársnak. A Richter büszke nemzetközi hírű kutatóira és mindazokra, akik a gyógyszerkutatástól kezdve a gyártáson át egészen a kereskedelemig bármilyen módon részt vesznek a Richter mindennapi munkájában. Mert egy gyógyszer sem gördülhet le a szalagról anélkül, hogy ne lenne egy jó villanyszerelőnk vagy gépkezelőnk, aki azt mozgásban tartja, vagy ne lenne ott minőségbiztosítási kollégánk, aki ellenőrzi, hogy a legyártott termék minden előírásnak megfeleljen.

Magyar recept - Globális hatás. Mindannyian ezen dolgozunk. Csatlakozz a Richter-családhoz, és légy részese a jövő magyar sikereinek! Várjuk jelentkezésed!

Aktuális állásajánlatainkat megtekintheted itt a Facebook oldalunkon, vagy szakmai LinkedIn profilunkon és Karrier weboldalunkon is.