14/04/2026
A választásoknak vége. A politikának nincs. Összeszedtem néhány gondolatot, amit szeretnék megosztani veletek.
Az első és a legfontosabb:
A szélsőség szélsőséget szül. A szélsőséges rajongás lehetőséget ad arra, hogy azt csináljanak velünk, amit akarnak, a szélsőséges gyűlölet pedig arra, hogy ne halljuk meg, amikor jogos kritikát fogalmaznak meg rajongásunk tárgyával szemben. Gyakori, hogy a szélsőséges rajongás és a gyűlölet egyszerre van jelen, de akkor is, ha csak az egyik, elveszítjük a kritikus gondolkodás képességét. Lemondunk róla az érzelmeink javára.
Ez az elmúlt időszak egyik nagy tanulsága, amit érdemes a jövőben észben tartani. Mert amíg érzelmileg túlfűtött, szélsőségekben mozgó kapcsolatunk van a politikusokkal, addig csak rajtuk múlik, meddig mennek el. Ha kritikátlanul rajongunk értük, mint a kisgyerek az anyukájáért, éppen annyira vagyunk kiszolgáltatottak, mint a kisgyerekek. (A pszichológiában ezt egyébként hasításnak hívjuk: amikor valaki csak jó, vagy csak rossz. Ez életünk korai éveiben mindannyiunkat jellemez, később viszont már látjuk az emberek/dolgok árnyalatait is.)
Ha viszont egy felnőtt, egészséges kapcsolatot ápolunk velük, akkor képesek vagyunk kritikusan gondolkodni és kiállni magunkért akkor is, ha alapvetően szimpatikus a megválasztott kormány. És ez fontos. Nagyon fontos a jövőre nézve is.
A másik:
Hónapokkal ezelőtt kitettem egy videósorozatot, amiben egy-egy manipulációs technikát mutatok be, amit a politikában használnak. Rajtad, rajtam, a szomszéd Rózsi nénin. Már akkor kaptam néhány megjegyzést, hogy pszichológusként ne politizáljak, annak ellenére, hogy hatalmas érdeklődés volt a témára, több tízezer ember kezdett el követni egyetlen ilyen videó miatt. Ki úgy gondolja, hogy hasznos, ha egy pszichológus beszél ezekről, ki nem. Most a második csoporthoz szólnék.
A politika hatással van az életünkre, hatással van a mentális egészségünkre. Sokan nem tanultak a manipulációról, a mai napig nincs a pszichológia, mint tantárgy a középiskolai tantervben. Az emberek nagy része nem tudja, milyen torzítások vannak az észlelésében, billenőkapcsoló módjára lehet bennük ki-bekapcsolni a dühöt, haragot. Társadalmi felelősségemnek érzem, hogy erről beszéljek, hiszen ha a pszichológus nem beszél ezekről, ki fog?
Magyarországon és a világ sok más országában az az asszociáció él a fejünkben, hogy a politika mocskos. Aki politizál, bemocskolja magát. Sokakban él a félelem is: politizálni veszélyes. Vannak, akikben az utóbbi időszak ezt a rendszerváltás előtti félelmet megerősítette, vannak, akikben nem.
Na de: amikor pszichológusként beszélek a politikáról, nem azt mondom meg, kire szavazz. Azt mutatom meg, hogyan hatnak rád, hogyan működik a félelemkeltés, hogyan erősítik fel benned az „ők vs. mi” gondolkodást. Hogyan lesz egy komplex világból fekete-fehér történet.
Mert amíg ezeket nem látjuk, addig nem mi gondolkodunk, hanem gondolkodnak helyettünk. És itt már nem politikáról beszélünk, hanem mentális szabadságról.
Nekem azzal sincsen semmi problémám, amikor egy pszichológus pártot választ, amennyiben ezt a jó cél érdekében teszi. Szükség van pszichológusokra az ország vezetésében is, hogy a mentális egészség témaköre figyelmet kapjon, fontos témaként legyen kezelve. Nagyon örülök, hogy rengeteg kollégám megszólalt a témában.
Én az utóbbi időben politikai érdeklődésemből fakadóan rengeteget foglalkoztam a témával, és azt megígérhetem, hogy ezek után is felelősségemnek fogom érezni, hogy megszólaljak, hogyha azt látom, hogy az emberek érzelmein keresztül próbálnak hatni rájuk a gondolkodásuk helyett, hogy a félelem, a düh vagy a megosztottság fontosabbá válik, mint a valóság árnyalt megértése, hogy a mentális egészség - egyéni vagy társadalmi szinten - háttérbe szorul.
Mert számomra ez nem politikai kérdés, hanem szakmai és emberi felelősség.
