24/06/2024
Az erős nő, aki néha kinyitja a könnyzacskóját
Mindannyian ismerjük azt a nőt, aki a saját kezével építene fel egy hidat, ha arra lenne szükség. Az erős nő, aki nem hátrál meg semmitől, legyen szó munkahelyi kihívásokról vagy a fáradtan a boltba betántorgó, hatéves gyerek ordításáról. De még a legkeményebb szuperhősnek is eljön az a pillanat, amikor a kanapén összegömbölyödve, egy pohár borral a kezében, egy romkomot bámulva sírja el magát – miközben megkérdezi magától, hogy „mégis hogy a fenébe jutottam ide?”
Igen, hölgyeim és uraim, az erős nők is összeomolhatnak. És ezt tesszük a legnagyobb stílusban. Mert miért is ne? Ha már bírjuk a munkanapokat, a gyereknevelést és a világ összes gondját, akkor igazán kijár nekünk egy kis pityergés is. Ráadásul mi ezt is tudjuk úgy csinálni, hogy közben még mindig szuperhősnek tűnjünk.
Először is, sosem sírunk csak úgy. Mindig megvan a tökéletes időpont és helyszín. A fürdőszoba zárható ajtója mögött, amikor a hajszárító hangja elnyomja a szipogást, vagy a kocsiban egy hosszú nap után, amikor senki sem lát. Mert hiába vagyunk kemények, azért szeretjük a magánszféránkat.
Másodszor, a sírás nálunk nem csupán érzelmi tisztulás, hanem stratégiai terv része. Az összegyűlt feszültséget elengedni pont olyan, mint a nyomáscsökkentés egy túlterhelt kazánban. Így elkerüljük, hogy robbanjunk. És amikor már újra összeszedjük magunkat, visszatérünk a harctérre, mintha mi sem történt volna.
És végül, egy erős nő mindig feláll a padlóról – még ha előtte négykézláb mászott is oda. Egy kis összeomlás után úgy térünk vissza, mint a Főnix madár, és készen állunk arra, hogy még nagyobb lendülettel folytassuk a napunkat.
Szóval hölgyeim, ne szégyelljük azokat a könnyeket! Mert ezek a könnyek is minket tesznek azzá, akik vagyunk: erős, független, de néha kicsit összetört nők, akik mindent túlélnek – még a romantikus filmek érzelmi hullámvasútját is.