01/11/2025
Ha az embert valóban szeretik, akkor eljön – akár hajnalban, akár éjjel, akár szélviharban. Elindul gyalog, lóháton, hajón, repülőn, vagy ha kell, négykézláb. És ha már másképp nem bír, akkor is arccal feléd zuhan, ahogy a mágnes mutatója keresi az északi irányt. Úgy, ahogy egyszer a nagy írót, Stevenson-t találták meg az erdőben – eszméletlenül, kimerülten. Két napig feküdt ott tehetetlenül, de mikor felépült, azonnal folytatta útját. Egyetlen cél vezette: eljutni a nőhöz, akit szeretett – F***y Osbourne-hoz. És végül eljutott hozzá.
F***y semmiben sem illett Stevensonhoz. Tíz évvel volt idősebb, s a tizenkilencedik században ez botrányos különbségnek számított. Két gyermek anyja volt, ráadásul férjes asszony. Férje züllött, durva ember, aki összetörte a szívét. Akkoriban a válás szinte lehetetlen volt. A fiatal író családja hevesen ellenezte ezt a szerelmet. Maga F***y is megpróbált távol maradni tőle – visszatért Amerikába, Stevenson pedig hazament Skóciába.
De Stevenson úgy szerette F***yt, ahogy csak a sorsát lehet szeretni. Felismerte őt már akkor, amikor még az arcát sem látta – elég volt a sziluettje az ajtóban. Szíve azonnal tudta: ő az. És F***y is érezte ezt. A szerelem nem múlt el. Egyszer F***y levelet írt Amerikából – betegségéről szólt. A gyenge, beteg, tüdőbajos író nem habozott: hajóra szállt, és elindult a másik kontinens felé. Az út hosszú volt, viharos, fárasztó – de ő kitartott, és megérkezett.
Ott tudta meg, hogy F***y más városba költözött. Nem tudta értesíteni, sem írni, sem telefonálni. Talán nem is sejtette, hogy Stevenson úton van felé. Az író felszállt a bevándorlókat szállító, fojtott levegőjű vonatra, és utána ment. Nem találta. Akkor lovat vett, és újra útra kelt – két napig vágtatott, míg végül összeesett a fáradtságtól. Amikor magához tért, folytatta útját. És végül eljutott hozzá. Ez a szerelem.
A folytatás már boldogabb volt: F***y felépült, a zsarnok férj végül elvált tőle, gyerekei megszerették új nevelőapjukat. Segítettek neki az írásban is – F***y fia az A kincses sziget történetét találta ki vele együtt, lánya pedig lemásolta a kéziratot. A könyv sikeres lett, hírnevet és jólétet hozott.
Látjátok, ha valaki igazán szeret, mindig talál időt és utat, hogy eljöjjön hozzátok, ha hívjátok – vagy ha csak annyit mondotok, bajban vagytok. Eljön, akár tengeren, akár levegőben, akár gyalog. Ha pedig nincs se ideje, se ereje, hogy elinduljon – az nem szerelem. Csak árnyéka annak, mint egy homályos sziluett az ajtóban. És nem érdemes áltatni magunkat. Mert ha szükségetek volt segítségre, s ő mégsem jött, nem is próbált – az nem szerelem. És valószínűleg soha nem is lesztek együtt. Még ha ugyanabban a városban éltek is…
©️ Anna Kirjanova
