19/02/2025
Ismerj meg jobban, egy kedves élményemen keresztül! 😍
Nápoly, egyedül | Da sola a Napoli
Van valami különösen felszabadító abban, amikor egy várost másodszor látsz, de most egyedül lépsz a macskaköveire. Nápoly nem fogadott kitárt karokkal, de nem is várt el semmit. Nem akart szórakoztatni, nem kérdezte, hogy félek-e, és nem próbált megfelelni. Csak volt – zsibongó, zajos, piszkos és őszinte.
Sokan nem szeretik. Én viszont tudtam, hogy nekem való.
Nemrég még úgy tűnt, nincs időm levegőt venni sem. Az utóbbi évek munkával teltek, egyik feladat a másik után, egyik nap a másik után, és valahol útközben elkeveredtem magam elől. De egy nap megvettem azt a repjegyet. Nem kértem engedélyt senkitől, nem vártam a tökéletes időzítésre – mert az sosem jön el.
Nápoly sem a tökéletes város, és épp ettől olyan élő. Az emberek kiabálnak az utcán, az autók összetörve állnak, mintha csak egy heves vita után maradtak volna ott. Minden csupa lárma, csupa mozgás. De ha elég sokáig nézed, meglátod a ritmust a káoszban. Ahogy egy csapat öregúr gesztikulálva nevet a kávéjuk felett. Ahogy egy pizzéria tulajdonosa minden vendéghez talál egy kedves szót, mintha régi barátként térnének vissza hozzá.
Négy napig csak ezt tettem. Figyeltem. Hallgattam. Egyedül lenni egy városban nem magány, hanem szabadság. Ristretto reggelente, pisztáciafagyi délután, Salvatore aperolja esténként. Egy saroknyi pizzázó, ami hamarabb lett törzshelyem, mint bármelyik budapesti kávézó az elmúlt öt évben.
Nápoly az olaszoké, akiknek a pihenés nem luxus, hanem az életük természetes része. Mi viszont úgy nőttünk fel, hogy a pihenésért meg kell dolgozni, hogy ki kell érdemelni, és ha nincs munka, akkor nincs érték sem. De ez hazugság.
Elveszni egy másik országban, egy másik kultúrában, egy kicsit elveszni önmagadban – néha épp erre van szükség. És ha erre van szükséged, ne várj engedélyre. Az életed nem egy forgatókönyv, amit mások írtak meg előtted. A saját történetedet te magad formálod.
—
naplóbejegyzés | 2023. május