Mi a nyitvatartási idő?

Hétfő 09:00 - 19:00 Kedd 09:00 - 19:00 Szerda 09:00 - 19:00 Csütörtök 09:00 - 19:00 Péntek 09:00 - 19:00 Szombat 10:00 - 14:00

https://www.facebook.com/529678643566726/

Szluka Noémi - Egyensúlyban, Budapest (2026)

19/03/2026

Végre tavasz☀️holnap pedig a napéjegyenlőséggel érkező új ciklussal együtt eljön a testi-lelki megújulás ideje is.
Biztosan nem vagyok egyedül azzal, hogy ez most kifejezetten jóleső izgatottságot hoz, kis bizsergést, ahogy a téli zsibbadás után szépen kezd visszatérni belénk az élet. Mint egy jó kis nyújtózkodás.
A sok napsütés mellé extra könnyedséget és relaxáltságot tudnak adni a különböző testkezelések, köztük az egyik személyes kedvencem az Access Facelift. Elképesztően ki tudja könnyíteni a testet amellett, hogy már maga a kezelés is felér jó pár óra minőségi alvással – mintha pihepuha felhőn utaznánk, nekem legalábbis ilyen érzés.
A Facelift hivatalosan egy energetikai ránctalanító kezelés, de sokkal többet tud ennél, így bátorítom az urakat is, hogy jöjjenek el és tapasztalják meg milyen. Ne tartson vissza senkit, ha túl csajos programnak tűnik, szerintem egy kis extra törődés mindenkinek jól tud esni, nem csak a hölgyeknek.
Személy szerint bármikor, ha fáradtabbnak látom az arcom vagy kevésbé üdének érzem magam, feszültebb a testem vagy csak egy kis finomságra, puhaságra vágyom ezzel kezelem magam és mindig működik. Ellazít, ha pedig alvás előtt indítom el pihentetőbb az éjszaka és olyan kisimultan ébredek, hogy néha még én is meglepődöm 🤭
De nem kell nekem hinned, kérdezd meg a tested tetszene-e neki és ha felkeltette az érdeklődésed gyere el és nézd meg mit adhat neked. Egy valamit biztosan állíthatok, a testünk minden kedvességet, törődést hálásan fogad 😊
Egyébként nemrég a nagyszüleimet kezeltem, akik nem tudnak ezekről a kezelésekről semmit, sőt úgy mondták abszurd 😄 és a teliholdas éjszakájuk, ami többnyire álmatlanul telik most zavartalan és nyugodt volt – pár nap múlva kérték a repetát 😊

Ez csak egy kis ízelítő a Facelift - és a többi kezelés - csodás energiájából, amivel szeretettel várlak téged és a gyönyörű testedet relaxálásra, töltekezésre ❤️

Március 31-ig pedig bérletakció:

3 alkalmas: 60.000 Ft
5 alkalmas bérlet: 90.000 Ft

/Egy alkalom: 30.000 Ft/

Időpontegyeztetés: 06205255292
Üzenetet is írhatsz, ebben az esetben kis türelmedet kérem a válasszal, limitáltam az internetes elérhetőségem.

Nagyon várom, hogy találkozzunk! 🥰

Kép:Pinterest

09/02/2026

Mostanában több olyan előadás került elém, amiben arról volt szó, hogy valóban megállt-e a növekedés, a teremtés az életünkben vagy egy-egy életterület, helyzet tekintetében, ahol ezt érezzük, akár hosszabb ideje.

Nos…A természetben nincs megállás, folyamatos a növekedés és mi ugyanennek a természetnek a részei vagyunk. Ebből kifolyólag a stagnálás, amit érzékelünk sem jelent valódi mozdulatlanságot. Ha valahol bármennyire is szeretnénk nem haladunk előre hajlamosak vagyunk egy idő után bepánikolni, rástresszelünk, hogy mit csinálunk rosszul, elkezdünk kapkodni, bedobálni mindent, ami eszünkbe jut, hátha valami megindul – persze lehet csak én vagyok így ezzel, akkor képzeljétek el milyen lehet 🤭 – de ez a legritkább esetben hozza azt, amit szeretnénk. Mi történik ilyenkor? Például arra koncentrálunk, ami nincs ahelyett, ami van, ezzel a hiányt erősítjük magunkban, mert azonnal akarjuk azt a megoldást, hogy megváltozzon és már ne frusztráljon. Mintha mennénk az úton és hirtelen egy óriási szakadék kerülne elénk. Az agyunk elkezdi a lehetséges megoldásokat fabrikálni és csak az előttünk tátongó mélységet látja. Ha itt egy pillanatra kizoomolunk a helyzetünkből és körbenézünk lehet, hogy észrevesszük a hidat 100 méterrel arrébb, ami átvezet a szakadékon.
Tehát, ha valahol nem úgy haladunk, ahogy szeretnénk nyugodtan tegyük fel a kérdést: Ha igaz, hogy a növekedés, a teremtés folyamatos, akkor merre növekszem most is, amit még nem ismertem el, amit eddig nem vettem észre és mi kellene ahhoz, hogy beinduljon az is, amit eddig félretettem? Vagy akár azt, hogy mi az, amivel azt teremtettem, ami most van és mivel teremthetném azt, amire vágyom?

Hogy visszatérjünk a kiindulási pontunkhoz, a természet arra növekszik, amerre tud. Ha valahol elakad az útja, akkor másik irányba indul, de sosem áll meg, ha így tenne a Föld már rég nem létezne. Érdekességképp pl. ha trombózis következtében a keringés elzáródik és a véna átmenetileg – vagy akár többé - nem tudja ellátni a feladatát, akkor azt a körülötte lévő kisebb erek veszik át, tehát egy átrendeződés megy végbe a keringési rendszerben, hogy a test továbbra is a lehető legteljesebben tudjon működni. Szerintem ez csodás, a test, a természet csodás és kreatív és mindig az élet felé, a haladás, növekedés felé mozdul.
Na már most, ha magunkat, az életünket mondjuk faként képzeljük el, ami őrült energiákkal nyújtózkodik az ég felé egy idő után vagy kidől, ha túl nagyra terjeszkedett fent, viszont a gyökerei gyengék, a földön nem fog tudni megmaradni, mert nincs mi megtartsa. Ezzel párhuzamosan úgy gondolom nem is tudunk megtestesülésünkben odáig terjeszkedni, hogy kidőljünk, mert hogyan is ragyoghatnánk felfelé, ha a lenti táplálékot nem kapjuk meg vagy elutasítjuk. Addig viszont tudunk, hogy jelzésértékkel elkezdjünk borulni, ahol felismerhetjük, hogy ideje lenne gyökeret ereszteni. Stabil gyökereket, termékeny talajba. Vagy talajt váltani, néha elkél egy átültetés. Már, ha a gyarapodás a cél.

Ideális esetben a gyökereink stabilak, mélyen a számunkra legtáplálóbb talajban gyökereznek, megtartanak és felveszik a megfelelő tápanyagokat, hogy növekedjünk, erősek, egészségesek, élettől ragyogóak és termékenyek legyünk, a virágaink illatosak, vonzóak, a gyümölcsünk pedig zamatos legyen. A nap sugarai és az eső égi áldásként járulnak hozzá a fejlődésünkhöz. Fontos, hogy a szomszédaink olyanok, akik a gyökereken keresztül elszívják tőlünk a táplálékot és hozzánk korlátozottan jut csak el vagy olyanok, akik mellett szabadon cseperedhetünk.
Ideális esetben az életenergia folyamatosan áramlik, fentről, lentről, ki és be. Megvan a maga ciklikussága, a befogadás, a megtartás, az elengedés. A beágyazódás, a szárba szökkenés, a növekedés, a virágzás, a hanyatlás és a pusztulás. Akármelyik irányból az energiaáramlás valahol elakad, az egyik helyen többletet és máshol hiányt fog eredményezni. Ha az élet nem tud tovább áramolni, az meg fog mutatkozni. Ha valahol állunk érdemes megnézni melyik irányba terelődött át az energia, melyik irányba kezdtünk terjeszkedni – akkor is, ha ez nem olyan, ami kedvünk szerint való, a természetben nincs jó vagy rossz – és induljunk meg a másik felé, kezdjük el kiegyenlíteni. Megszüntetni az akadályt és bizalommal engedni, hogy az élet keringése újra folyamatos legyen. Lehet, hogy ehhez szükség van a régi, korhadt ágak levágására, átültetésre, naposabb vidékre költöztetésre, több öntözésre, vitaminkúrára, valakire, aki naponta megszeretget, megölelget és elfogadja a gyümölcseidet…
Ha most rápillantasz életed fájára milyennek látod? Ráéreznél mire van szüksége(d) a vibráló, örömteli létezéshez? 🌳❤️

Kép: Pinterest

08/02/2026

Pár játék van csak a telefonomon, alapvetően nem azért tartom őket, hogy azokkal töltsem az időt, hosszan egyébként sem kötnek le. Viszont ahol most vagyok, ott nincs internet, így reggel és este kicsit más a rutinom és ebben helyet kapnak ezek is néhány körre és ezeken keresztül is fejlesztem magam – pl. tanítom magam hibázni, hogy nem tragédia, ha félrenyomok, max. újrakezdem -, nem mellesleg jó kis felismeréseim születnek közben.

Az egyik játék egy színkirakós – I Love Hue, ha van kedvetek kipróbálni - évek óta nagy kedvencem, ezt az egyet tartottam meg stabilan, szépséges színek, sok pálya, több szint, sikerélmény. A rendszeres játék hozott egyfajta rutint és ráállt a szemem arra hogyan tudom egyre hatékonyabban kirakni a táblákat jóval a jelzett átlag alatti lépésszámmal – ami lehet kamu, de a sikerélmény attól még sikerélmény :D -, bár inkább önmagamhoz képest szoktam nézni a fejlődést. Azért néha így is sikerül ráfutni, hogy akkor meg a saját elért eredményemnél nem lehetek rosszabb, ilyenkor emlékeztetem magam, hogy neeeem az a fontos.

A napokban két dologra jöttem rá:
1. A könnyű pályák nem elégítik ki az igényeimet – egy idő után a konditeremben is nagyobb súlyokra vált az ember, ha az izmait szeretné fejleszteni.
2. Az új szinteken - ahol a színösszetétel sokkal homogénebb, ezért megterhelőbb a szem számára, ha egyenként szeretné vizsgálni őket – többször tapasztaltam azt, hogy nincs hozzá kedvem, ott hagyom, nem is élvezem, nyűgös leszek tőle, mert nem sikerült ugyanolyan gyorsan és gördülékenyen végigvinni, mint a korábbiakat - ahol megvolt a kihívás egy idő után mégis szinte magát rakta ki a tábla - és biztos voltam benne, hogy ez azért van, mert valójában csak elterelem a figyelmem valamiről a játékkal. Aztán ma egy kezdődő hisztinél belém villant a felismerés, hogy egész egyszerűen frusztrál miért nem megy a már oly jól begyakorolt módszer. Ugyanolyan szemmel futottam neki, ugyanolyan logika mentén akartam megoldani, ami leginkább azt eredményezte, hogy úgy éreztem pár perc után, hogy kifolyik a szemem és összemosódtak a kockák. Ahogy ma elmélkedtem az aktuális színkavalkád fölött észrevettem, hogy kezdem más szemmel nézni. Ennyi kellett, valami más. Amikor ezt felismertem visszaléptem a többi félbehagyott játékba és azoknál is engedtem, hogy a szemem mutassa mit kellene látnom ahhoz, hogy hatékonyan és élvezhetően sikerüljön kirakni azokat is.

Az életünkben ugyanez a helyzet. Amikor kérjük a változást, fejlődünk, szintet lépünk, sokszor mégsem jön a sikerélmény vagy nem úgy, ahogy várnánk, ahogyan elképzeltük. Ilyenkor lehet, hogy épp egy elismerésre vagyunk attól, hogy belehelyezkedjünk az újba. A tudatos elismerés, hogy igen ezt már megváltoztattam, megfejlődtem ki tud szedni a régi tudatállapotból, az automatikus működésből és fel tudjuk tenni a kérdést, hogy a verziófrissített önmagunk és életünk ugyanazt a működést kívánja-e vagy valami mást – sanszos, hogy ez utóbbi… - és, ha itt tudjuk engedni, hogy ez a más megmutassa magát, akkor jó eséllyel jönnek majd a sikerélmények is, kényelmesebbé válik az új, beletágulunk a térbe és újra érezni fogjuk, hogy stabilan állunk.
Szóval, ha most bárki úgy érzi magát, mint egy elszabadult papírsárkány, ami a végtelenben lebegve arra vár hátha a zsinórja beleakad valakinek a kezébe, aki majd megtartja… Nézzetek körbe, lehet, hogy csak a zsinór lett sokkal hosszabb és nagyobb a mozgástér? 😊 Hogyan tudunk ebben az újban nekünk tetsző módon játszani?

Kép: Pinterest

02/02/2026

Az élet végtelenül egyszerű, mi pedig szeretjük rémesen túlbonyolítani.
Azt vettem észre, hogy egyre inkább feszélyez, ha azt érzem magyarázkodnom kell valami miatt. Mármint nyilván nem kell, csak ez az érzésem és korábban meg is tettem.
Annyira őrülten szeretnénk sokszor megérteni dolgokat, mi miért történik, pedig ez leginkább arra szolgál, hogy keressünk egy problémát, amire rámutathatunk, hogy kézzel foghatóvá tegyük. Hozzászoktunk a bűnbak kergetéshez, vagy magunkat hibáztatjuk, ha valami nem az elképzeléseink szerint alakul vagy a másikat, miközben a legtöbb esetben kompatibilitási kérdésről van szó. Ha két puzzle darab nem illeszkedik egymáshoz egyiket sem hajítjuk a kukába, hogy szar a gyártás és valószínűleg magunkat sem ostorozzuk, amiért nem sikerült arra a helyre bepasszintani, ahová nem is illik, hanem tovább keresünk, amíg rátalálunk arra ahová igen.
Valahogy ennek a mentén kezdtem el nézni a kapcsolataimat. Újra és újra arra jutottam, hogy nem lehet ilyen nehézkes egymással kapcsolódni, kommunikálni vagy legalábbis nem így kellene lennie, nekem biztosan nem. Gyerekkorom óta nagyon gyakran éreztem azt, hogy magyarázkodnom kell, magyaráznom magam, a lelkem, mit miért csinálok vagy miért nem, mit miért szeretek, nem szeretek, mindent. És úgy éreztem, mintha valami teljesen más nyelven beszélnék, mert egyszerűen nem értették. Nem értettek. Azt hittem valami baj van velem, máshogy kellene mondanom, tényleg végül is ennek semmi értelme, bár korábban volt… Amikor egyszer elgondolkodtam ki áll hozzám legközelebb rájöttem, hogy nincs ilyen. Nem voltak felszínesek a kapcsolataim, de mindenkivel tartottam egy biztonságos távolságot. Őszintén szólva még magamat sem engedtem igazán közel. Eközben emlékszem mindig azt kívántam legyen legalább egyetlen ember, akivel igazán bensőségesen lehetünk. Aki igazán szeretne engem, mindennel együtt, a lelkem végtelen óceánjával együtt és nem kell neki szavakba öntenem valamit, amire nincsenek szavaim. Aztán rájöttem, hogy nem csak megértésre vágytam, hanem befogadásra, magamtól is. Plot twist, amíg magamnak nem nyílok meg addig másnak sem fogok tudni igazán és nekem sem fognak tudni úgy megnyílni, ahogyan arra vágyom. Viszont el tud kezdeni változni, amikor megengedésbe tudunk kerülni a kérdéses dologgal vagy amíg tart a tanulási folyamat kérünk olyan társakat, akiken keresztül több válik elérhetővé, mint amivel egyelőre rendelkezünk.

Itt válhatnak a kapcsolódások egyszerűvé. Amikor olyanokkal hoz össze az univerzum, akik természetesen megtaláljuk a helyünk és meg tudjuk engedni, hogy hozzáadjanak az életünkhöz és addig maradjanak, amíg az mindenkinek teremt, akkor a dolgok mennek a maguk mentén. És tudunk hálával tekinteni az egészre. Ezt árnyalhatja, ha valami pontunkat nyomogatja a másik vagy a vele való élmény, ilyenkor tudatosíthatjuk, hogy bár most azt érzem ez fáj és utálom és csak azért történhetett, mert én nem kellek, a másik szemét és a világ is összeesküdött ellenem, ami valójában történik az, hogy van valami emögött, amivel össze tudott találkozni pontosan azért, hogy megmutassa ezen keresztül tudom megteremteni azokat a kapcsolatokat, amire igazán vágyom. Nem azért, mert én hibás vagyok és meg kell magamat javítani és nem azért, mert a másikkal gond van. Ha nem magunkat akarjuk önvalónkkal ellentétes módon belealakítani egy kapcsolatba/közösségbe/nadrágba/bármibe, hanem megkeressük a hozzánk illő darabot vagy puzzle-t vagy elengedjük az ellenállást, hogy az ránk találjon, jó eséllyel kevesebb dráma, feszengés és több könnyedség, öröm és harmónia érkezik az életünkbe. A magam részéről azt hiszem ezt irányzom :)

Kép: Pinterest

29/01/2026

Hála, nagyrabecsülés, feltétel nélküli szeretet. Tér, amiben feloldódik az ítélet. Megbocsájtás. Tér, amiben az eddig elutasított részeim integrálódhatnak.

A nő, aki lenni vágyom meri látni magát. Már nem a férfitól várja, hogy elfogadja azt a részét, amitől ő maga fél. Nem várom, hogy azonnal menjen és nem várom, hogy tökéletes legyek, de megnyitom a szívem minden részem felé, aki rám vár. Talán évek, évtizedek, talán életek óta. Megbocsájtom magamnak, amiért az elrejtésüket választottam, valamikor úgy volt biztonságos. Megbocsájtom azoknak, akik mellett el kellett rejtenem, hiszen épp azért kértem őket, mert illeszkedtek az utamhoz, megfeleltek a célomnak. Nem állok ellen, nem hadakozom tovább, csak elismerem, hogy itt most már másra vágyom. Hogy az idők, a körülmények és főleg én megváltoztam és engedem látni, érezni és közel engedni magamhoz azt, aki fájt. Aki miatt valamikor annyi ítéletet kaptam. És aki annyi csodát hozott. Teremtett. Létezett. Aki nem csinálta a varázslatot, hanem ő maga volt a varázslat. Mert sosem szűnt meg létezni, mindig ott volt bennem, körülöttem és várt. Amíg bizonygattam, hogy nincs. Aztán hogy van, mert akartam, hogy legyen, bár szinte már nem is hittem benne.

Már nem akarok bizonygatni, csak Őt magamhoz ölelni. Kérni, hogy bocsásson meg és ő megbocsát. Mert tudja, érti. Én pedig magamba fogadom igazán, egészen. Látom és érzem és elismerem. Megtisztelem. Bízom a tudásban, bízom az erőben, bízom a Nőben. Bízom benne, mert bízom magamban. Ahogy változom velem változik, ahogy növekszem ő is növekszik. Az energiája benne van minden alkotásomban, a mozdulataimban, a megjelenésemben és élvezi. Élvezi, hogy újra kapcsolódik, figyelmet és teret kap, hogy a tudása, a bölcsessége szabadon áramlik és teremt. És én élvezem, hogy felszabadult, hogy él, a mágiája nem rejtőzik többé, a csillaga újra fényesen ragyog! ✨

Kép: Pinterest

26/01/2026

Van valami a mozdulatlanságban. Valami, ami ha engedjük mutat valami mást és tanít. Amíg nem engedjük egész intenzíven. Nyugtalanít, feszít, dühöt, hisztit hoz fel a látszólagos tehetetlenség, mutatja minek van ideje, mi kér most figyelmet.
A folyamat nem siet, türelmesen kivár, halad a maga útján, amíg az elme kapálózik. Vergődik a maga által szőtt hálóban, amibe belegabalyodott, mint egy hal, ami csak a hálót látja, azt nem, hogy átfér a lyukak között. Mutatja hol a fókusz. Ez is jó, megtapasztaljuk milyen, aztán ha meguntuk akár le is ülhetünk vele, hadd rombolja ki magát. Hadd mutassa meg hol érezzük, hogy csapdában vagyunk és nincs választásunk. Ha meg tudjuk adni ennek is a teret, lassan elkezdheti felismerni, hogy nincs akkora dráma, mint bent látszott.

A türelmetlenség nem rossz, a tavasz közeledtével a természetben is érezni a pezsgést, benne van a levegőben, az ébredés, az elindulás, az új energiák izgalma, az új lehetőségeké. Minél közelebb vagyunk hozzá, annál nehezebb lehet kivárni amíg elérkezik. A linearitáson túl nincs türelmetlenség és nincs várakozás. Mert, amire várunk már van, már ott van, már létezik. Érezzük, tudjuk.
A mozdulatlanság erre is tanít, magunkra hangolódni, lehorgonyozni és arra, hogy valójában nincs mozdulatlanság, bár néha úgy tűnik még levegőt sem veszünk. Ha a figyelmünket a felszínen zajló - vagy nem zajló - eseményekről befelé fordítjuk megláthatjuk mi alakul a felszín alatt. Ahogy a hótakaró alatt készülnek a magok, még pihennek és tudják mikor mozduljanak. Késlekedés nélkül.

Az építkezés sokszor bontással kezdődik. A nagyobb látványos dolgokat csak eldózeroljuk. Aztán jön a takarítás, a finomhangolás. A pince kipakolása és rendbe tétele. Nem érdemes siettetni, ha tartósra, értékre, stabilra törekszünk adjuk meg, amit kér.
Nem biztos, hogy ez a könnyű út, de lehet könnyed. Az igaz nem mindig sima, ha ezt felismerjük nem kell benne szenvednünk. Mi vagyunk az alkotók. És végre rájöhetünk arra is, hogy senkinek nem tartozunk elszámolással. Senki nem fogja számonkérni, hogy mikor, hogyan, miért úgy cselekedtünk ahogy. A mozdulatlanság engedi, hogy beleérezzünk minden rendben van. Minden jókor van. Úgy jó, ahogy van. Az élet ott van, ahol vagyunk, akik és ahogy vagyunk. Amíg vagyunk.

07/01/2026

Ma hajnali Vénusz-Mars együttállás, az álmaim már mutatták nagyjából milyen energiákra számíthatok, mit fog nekem mutatni. Női minta, férfi minta, mit tanultam, alkalmaztam eddig, hogyan kapcsolódtam. Hogyan éltem meg a női energiáimat önmagában és a férfienergiával kapcsolódva. Kétszer is felébredtem éjjel, ki voltam ütve, csak feküdtem ott és meg sem tudtam mozdulni. Valahol a távolban felmerült a gondolat, hogy felkelek és felírom miket álmodtam, de végül megegyeztem magammal, hogy átmegy a rendszeren így is és nem erőltettem. Aztán a reggel is lassabban, kicsit nyomottan telt, mégis amikor elindultam és ott volt az a csoda hó, az olyan végtelen békét, teret és csendet hozott, amitől nem tudtam nem mosolyogni.
Az élet varázslatos – nem csak ilyenkor, de ilyenkor különösen annak érzem. Ez az én szerelmetességem a hó iránt és amit hoz magával, tudnék róla bőven áradozni, de most egy másik élményemről szeretnék mesélni.

Ahogy felszálltam a buszra hótól derűs hangulatban rögtön érzékeltem a nehezebb energiákat – többnyire ezért igyekszem kerülni a tömeget és a reggeli/délutáni csúcsidőszakot, de ez egész könnyen menedzselhető volt. Aztán a héven jött egy érzés, nem kaptam levegőt. De nem csak úgy hirtelen, hanem fokozatosan fogyott a levegő a tüdőmből. Vagyis tulajdonképpen nem a tüdőmből és nem voltam oxigénhiányos állapotban, de ilyen jellegű volt a megélésem. És ilyenkor jönnek a képek, hogy mihez hasonlít az érzés. Olyan volt, mintha a fényt, a szeretetet, a szívenergiát egy sötét lyukba küldeném és az a sötétség egyszerűen átvenné bennem az élet helyét. Erős érzés volt, tényleg megfordult a fejemben, hogy annyira átveszem ezt, hogy elfogy a levegőm. Szóval elkezdtem kérdéseket feltenni, ami meglazította picit ezt a folyamatos áradást, de nem hozott tartós enyhülést. Tudtam, ha eltávolodom tőle az ki fogja könnyíteni, de ha a gyökérokot nem változtatom meg vissza fog térni. Korábban gyakran bepánikoltam, amikor ilyet tapasztaltam, mert ötletem sem volt honnan jön, mi ez és egyáltalán mit kezdjek vele. Azóta már rutinosabb vagyok, így ha semmi más nem működik csak megfigyelek. Hogy honnan érkezik, mi az iránya, bennem van vagy csak érzékelem, van-e vele feladatom, meg tudom-e vagy kell-e egyáltalán megváltoztatnom, mert van, ami már csak azt mutatja, ami éppen tisztul és nincs vele más dolog, mint észlelni, tudatosítani és engedni, hogy a folyamat végigmenjen. Itt is erről van szó, tisztul az a korábbi működés, amit már megváltoztattam és nincs tovább létjogosultsága.

Vannak, akik nem szeretnek élni vagy egy részük. Nehéz nekik a földi lét, ennek sok oka lehet. Az én nézőpontom az, hogy ironikus módon rajtuk keresztül csodásan lehet tanulni például az élet értékét, az élet szeretetét és örömét. Amikor gyermekként találkozunk egy ilyen energiával és úgy érezzük életben kell tartanunk a másikat – önmagunk árán is – elhisszük, hogy nincs választásunk, mert a túlélésünk múlik rajta. Csakhogy felnőve már egészen más a helyzet és van egy pont, ahol ahhoz, hogy élni tudjunk – nem csak ellenni – be kell látnunk, hogy egyrészt nem írhatjuk felül mások választását, mert az ő élete az ő joga és felelőssége, másrészt nem tudjuk ezt átszeretni és, amíg a másik életben tartásával vagyunk elfoglalva, addig magunkat fosztjuk meg a teljesértékű élettől. Amint erre rájövünk elkezdhetjük szépen visszavenni a kiadott energiáinkat és a testünket is feltölteni - a vese-szív tengely például gyönyörűen mutatja, ha hiányos az életenergiánk, ebben az esetben érdemes megvizsgálnunk mi az, ami elvesz és van-e, ami visszatölt.

Hosszú út volt, mire megtanultam, hogy ne az önfeladáson és az önfeláldozáson keresztül kapcsolódjak a férfiakhoz és hogy létezik az a férfienergia, ami engem is éltet és tápláló a nőiségem minden részére nézve. Ami mellett nem kell kontrollálnom ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam és meg tudom engedni, hogy megtartsanak, a sz*****is energiám kivirágzik és egyszerűen ragyogok, megélhetem az élet örömét, gyönyörét és nem kell megalkudnom. Ezekkel a tapasztalásokkal szimultán változott a saját belső férfienergiám, ami által a női oldalam megerősödött és már nem akartam az a nő lenni, aki vágyik a társra, de nem tudja befogadni. Már nem volt rá szükség, mert átíródott a minta. Ezek lehorgonyzása, megerősítése is zajlik most – nem csak nálam - hogy végre éljük a testben, éljük az anyagban.

Kép: Pinterest

06/01/2026

Nem vagy való mindenkinek.
Sem az energiád, sem az utad, sem a potenciálod, sem a választásaid. Épp ezért lesz, aki nem tart veled és talán pont az, akire azt gondolod, hogy a legjobban vágysz. Lesz, aki nem választ téged és lehet ő az, akitől a leginkább szeretnéd ezt hallani.
Ezek talán fájnak, de csak ülj le egy kicsit az érzéseiddel és nézd meg mit mutatnak, merre vezetnek. Biztos, hogy azokra a kapcsolódásokra vágysz, amikért küzdeni kell? Vagy csak azt tanultad, hogy akkor szeret(sz) valaki(t) igazán, ha ragaszkodsz hozzá? Lehet-e, hogy neked mindez máshogy igaz és abban könnyedség van, ahol megengedéssel vagytok, hogy aktuálisan hozzá tudtok-e adni egymás életéhez és, amikor nem mindenki jár a maga útján, ha pedig igen, akkor újra összekapcsolódtok.
Aztán persze ott vannak azok a kapcsolatok is, ahol újra és újra egymás mellett teszitek le a voksotokat, mert érzitek, hogy ez többet ad, hogy együtt valami olyat alkothattok, ami még nem létezett ezelőtt, jelentsen ez bármit.

Nem fog mindenki választani és te sem fogsz mindenkit választani. Van, aki olyat részét pillantja meg rajtad keresztül, amit elutasít és feladhatod magad ezerszer is akár akkor sem fog tudni jobban kapcsolódni, hiszen nem te vagy az ok. Vagy meglátja mi tartja fogva és téged fog hibáztatni. Lehet, hogy olyan jövő lehetőségét mutatod neki, amire nem készült fel és talán sosem fog és ez megijeszti. Te csak menj tovább. Mert lesz olyan, hogy mindezeket te tapasztalod a másikon keresztül és te vagy az, aki megijed a saját árnyékától, lehetőségeitől, nagyságától először, aztán majd belenősz.
Van, aki úgy tesz, mintha választana, talán ő is elhiszi és megmutatja neked hol szabadíthatod fel magad. Nem kizárt, hogy lesznek magányos pillanataid, de tudd, ha nyitott vagy rá mindig lesz, aki kísér, aki választ igazán téged azért, aki most vagy és akivé válsz az út során. Akár olyanokkal is, akikkel korábban nem passzoltatok, most egy új szinten találhattok egymásra. Nem a soha többet, nem az elkülönülés, nem a kizárás. Ez is ismerős, hiszen ez volt a korábbi reakció önmagunk védelmére, most ez is változhat. Lehet ez mostantól a köszönöm, hogy voltál, aki voltál nekem és elviszem belőle, ami számomra érték, a többit pedig elengedem. Megélem az érzéseimet, a gyászt, a veszteséget, ha annak érzem és nem ragadok bele, mert hiszem, bízom, hogy vár rám valami más, valami még nagyszerűbb. Szerelemben, barátságokban, munkakapcsolatban és magunkkal is, hiszen az is folyamatosan változik, fejlődik.

Jöjjenek azok a kapcsolatok, ahol tér van, valódi kedvesség, törődés és nincs megalkuvás, ahol kommunikáció és megengedés van. Ez nem azt jelenti, hogy mindig minden rózsaszín lesz, hanem azt, hogy megadom az irányát annak amit szeretnék tapasztalni és efelé mozdulok, arra mondok igent, ami ezt megerősíti.
Ha nem csak a jövőben vannak számodra méltó, teremtő kapcsolódások - amiknek lehet örülni, ha majd megérkeznek - akkor ki az, aki már most készen áll, akire nem kell várnod, aki örömmel adja magát neked és elbírja a saját fényét, ahogy te a tiédet és új utak bukkannak fel, új ajtók nyílnak meg egymás által együtt és külön-külön is?

Kép: Pinterest

05/01/2026

Nem mindig a Buddha típusú hozzáállás vezet eredményre. Van, amikor igenis teret kér a tombolás, a hurrikán, a tűzvihar, az áradás, a földrengés, hogy amit eddig nem léptünk meg, ami gúzsba köti a lelkünket és elviszi az energiánkat, azt a rendszerünk erőnek erejével kitakarítja belőlünk és az életünkből. Mert kértük, mert tudjuk, hogy ideje van, azt csak a kis elménk valamely zugában megbújó frissítéskor felugró blokk mondatja, hogy nem erre vágyunk, mert igenis. Miazhogy!

Szóval, ha még mindig nem azt az életet éljük, nem úgy, nem ott, nem olyan minőségben, hogy reggelente szinte magunk se higgyük el, hogy ezt a csodát megalkottuk magunk köré (hogy aztán a tükörbe nézve rögtön magától értetődővé váljék..), akkor érdemes megvizsgálni hol tartunk fent hazugságokat, milyen hamis alapokra építettük eddig a várunkat, amik fölött most repednek és omladoznak a valóságunk falai, hogy végre darabokra hullva megláthassuk, hogy még csak nem is a saját telkünkre húztuk fel azokat.

Milyen lenne úgy felébredni egy reggel, hogy minden hazugság vagy minden, ami hazugságra épült eltűnt az életünkből? Mennyire tűnik ijesztőnek a gondolat? Vagy felszabadító? Mi maradna? Mit látnánk a tükörben? Hány kapcsolatunk élné túl a tisztogatást? Vajon meztelen fenékkel ücsörögnénk a puszta földön vagy azért valami mégis maradna körülöttünk?

Létrehoztuk valamikor ezeket a maszkokat, sztorikat, megtanultuk, átvettük, elhittük és működtettük, mert így volt biztonságos, ez kellett a túléléshez. Belementünk a játékba, a játszmákba, hogy lássuk, értsük mi, miért, hogyan működik körülöttünk és a világban. Aztán valahol az út során elfelejtettük miért is kezdtük el. Elfelejtettük, hogy mi választottuk és, hogy választhatunk mást, amikor ez már nem visz előre, hogy nem kell beleragadni és elkezdeni élni, megtestesíteni azt a sztorit, élni a hazugságot. Kényelmessé vált, hiszen más is ugyanazt csinálta, akkor biztosan így van rendben, miközben valami csak nem stimmelt. És most itt vagyunk, ahol a lelkünk már nem bírja a bezártságot, a rácsokat, akkor sem, ha az egy aranykalitka, mert a rabság mindenhogy rabság. Itt a lélek már üvölt, mert vannak, akik élvezik a játszmákat, áldozatszerepeket és szenvedést, miközben mi haldoklunk benne. Valahol még mindig pislákol halványan néhány gondolat, hogy nem is úgy van az, mert nehéz elhinni, hogy hagytuk magunkat becsapni, hogy a látszat felülírta az éberséget és létrejött egy kifordított világ, ahol a fényünk nem tűnt értéknek, nem tűnt ajándéknak, így jobbnak láttuk lecsavarni, árnyékolni, amíg már meg sem kérdőjeleztük a valóságosságát.

Ha eddig kérted, hogy derüljön ki a hazugság és jelenjen meg, ami igaz most ne állj le! Kapcsolj rá, tekerd fel, ha kell üvölts, égess fel mindent, ha már szűkös, feszít és fojt. Nézz szembe, menj neki, engedd fel, ami lázad benned. Fájjon most kicsit jobban, jöjjön elő a mélyből az összes mocsok, elfojtás, ami ragyogásod gátja. Mondd ki, tedd meg, sírd ki, hagyd, hogy átégessen és elhamvadjon, ami megérett a pusztulásra, ami eddig szenvedtetett, korlátozott, hagyta, hogy kihasználjanak, hogy kicsiben tartsd magad, ami a kifogásokat kereste a másik vagy önmagad viselkedésére. Ami igazolásokat gyártott a választásokra és a nem választásokra.
Nem arra hívlak, hogy üvölts le mindenkit aki szembe jön veled, hogy mekkora világi szemétláda. Ezek benned/bennünk zajlanak, de érezz rá, hogy mikor van helye annak, hogy kimondd a másiknak is „eddig és ne tovább!”. Legyen elég az önáltatásból, lásd tisztán ki mit létezik itt és most. Lásd meg a fényt, de ne csapd be magad. Láss az éberségeddel, láss az energiával, mert szemednek nem mindig hihetsz. Nem kell bizalmatlannak lenned, hogy tudd mi a hazugság és mi nem, sőt! Bízz! Bízz magadban és tudd, hogy tudod. Bízz a másikban, hogy pontosan olyan, amilyen és azt választja, amit választ. Az élet, amire vágysz a hazugságokon túl van, a könnyedség, ami vagy a szíved igazságában rejlik. Ha körülötted 9 ember állítja mi az igaz, de neked nem az tudd, hogy választhatsz. Legyél TE az az egy, aki szembemegy a tömeggel, ha arra visz az utad, ne bántalmazd tovább magad azzal, hogy bárhová is megpróbálod befaragni magad, üsd ki azokat a korlátozó falakat! Kérd, ami igaz neked és ne sajnáld, ami leválik rólad közben. Tudd, hogy semmi, ami valóban a részed nem szűnik meg létezni. Hadd hulljon, ami elnehezít, aztán emelkedj a magasba és szárnyalj, mint még soha!

Kép: Pinterest

Szluka Noémi - Egyensúlyban

19/03/2026

09/02/2026

08/02/2026

02/02/2026

29/01/2026

26/01/2026

07/01/2026

06/01/2026

05/01/2026

Cím

Nyitvatartási idő

Telefonszám

Weboldal

Értesítések

Parancsikonok

Megosztás

Kategória

Hétfő	09:00 - 19:00
Kedd	09:00 - 19:00
Szerda	09:00 - 19:00
Csütörtök	09:00 - 19:00
Péntek	09:00 - 19:00
Szombat	10:00 - 14:00