11/11/2025
🏃♀️ Sziasztok 🐦⬛
Ma is futottam. Meg kell valljam,nem ment könnyen. Vívtam magammal. A táv felétől az egész testem nehézkes volt. Az elmém kereste a kifogásokat. Legszívesebben a 8. körnél abbahagytam volna, és megalkudtam volna magammal: mára ennyi is elég.
Önmagam meggyőzésére az elmém szempillantás alatt kreált több opciót is, hogy miért is elég és miért is lehetek már ezzel is elégedett, és miért hagyhatom abba.
Életünk során mindenkor és mindennel ezt tesszük. Tudattalanul haladunk és talán rá sem ébredünk, mekkora hatalmunk is van a történésekre, mégis állandóan megmagyarázzuk magunknak, hogy miért nincs. Például: “nem vagyok rá képes”, “úgysem hallgatnak meg”, “nem vagyok szép”, “nem vagyok kreatív”, “nem vagyok okos” …stb. Az ilyen gondolatok mögött valójában egy valótlan félelmünk áll.
Azonosulásaink, hitrendszereink, tapasztalataink megjelennek akkor is, ha azokat meg sem éltük – tudattalanul mélyen, érzelemként, teherként cipeljük őket.
Mégis szeretek magammal lenni a futópályán és pozitívan megélni ezt a lehetőséget.
Elmémet és érzelmeimet irányítva azt mondtam magamnak:
Legyen már CSEND!
Csak a jelen pillanat van: itt és most. A természet és a futás. Kapcsold ki az elméd, Hajni! Át kell lépned azokat a korlátokat, amiket az elméd próbál elhitetni veled – ezek valójában kifogások, amelyek a megszokott állapotban tartanak, amit mind a tested, mind az elméd jól ismer.
Magammal folytatott „beszélgetésben” ezt kértem: menj a gondolat és érzelem kezdete elé, hisz minden csak benned zajlik – végső soron semmi sem létezik, csak amit magadon keresztül te magad hozol létre azonosulásaid, hiedelmeid, tapasztalataid, meggyőződéseid által.
Most fókuszálj arra, ami inspirál!
És akkor feltört bennem egy érzés, amire nincsenek szavak;
az elmém számára felfoghatatlan és magyarázhatatlan.
Imádom, hogy minden körülöttem olyan egyszerű, ugyanakkor lenyűgöző. Köszönetteljes vagyok, hogy ezt tapasztalhatom – a létezés csak VAN érzését,mely dobbanásra bírja szívem és megtölti minden porcikám azon összhangjával,mely behálóz,mint áldás.
Hálás vagyok a Társamnak és a Gyermekeimnek, hogy az életünk során tanítjuk és tapasztaljuk egymást. Gondolva rájuk, csordultig tölt a szeretet érzése.
De mi is ez a szeretet? Életem nagy részében a ragaszkodás, a birtoklás, az aggodalom fonódott a szívemre – néha ma is rabul ejtenek ezek az érzelmek, de igyekszem tudatosan elengedni és felismerni, hogy van ráhatásom.
Futás közben figyelem magam, a gondolataimat, érzéseimet, és mindig próbálok visszatérni oda, ahol „csak létezem”, gondolatok és érzelmek nélkül.
És akkor megéreztem, hogy a földi kapcsolódásunk előtt éppúgy nem létezett számomra sem a Társam, sem a Gyermekeim – tehát igazából nincs is mitől félnem, hogy elveszíthetem őket. Mindig is léteztek, és létezni fognak, de most mérhetetlenül hálás vagyok, hogy itt és most együtt lehetünk, és ez számomra mérhetetlen önzetlen szeretetet jelent.
Feltettem magamnak a kérdést: mi a létezésem célja?
Ezek ismét olyan gondolatok, amelyekre az elme válaszokat akar - de számomra az érték - mint ahogy egy előző posztomban kifejtettem - maga a létezés.
Na, de mit hozunk létre földi életünk alatt? Mit teremthetünk a „semmiből”, amely magában foglalja a bármit? Azon dolgokat, amelyek a jelen valóságunkat alakítják: meggyőződéseket, hiedelmeket, szokásokat, amelyekkel azonosultunk, amelyeket elfogadtunk.
A futópályán érzem azt a nyugalmat, amely tulajdonképpen mindannyiunknak adott. Nem kell tenni érte semmit – csak lennünk. Ám úgy látom, ez az embernek(egónak) nem elég: mindig akar valami újat, többet, még többet, ami egy feneketlen kút. Sokszor nem vállaljuk a felelősséget cselekedeteinkért, rá sem LÁTUNK, hogy valójában mi Magunk vagyunk a baj gyökere és egyszerre a lehetőség is.
Tapasztalni mindazt, amit a létezésünk létrehoz, egyszerre fájdalmas és varázslatos.
Fájdalmas az a rengeteg minden, mit létrehozunk a telhetetlenség fogalmának tárháza alatt.
Fájdalmas, hogy a gyötrő félelem milyen szörnyű tettekhez vezet.
Fájdalmas, hogy a gyűlölet, amely tudatlanságunkból fakadó félelemben gyökeredzik, felemészti rövid, kincsként kapott földi időnk értékét.
Fájdalmas, ahogy saját szenvedésünkön keresztül másokat is szenvedtetünk. Fogalmunk sincs, mennyi fájdalmat teremtünk elégedetlenségünk illúziói miatt.
Mégis, minden varázslatos - önmagában, úgy lélegzetelállító, ahogy van a maga VANságában.
Varázslatos tudni, hogy bármit teremt az ember, az érzései és gondolatai révén jön létre.
Varázslatos mennyi lehetőség válik valóra az ember cselekedetei által.
Varázslatos felismerni, hogy minden, ami történik az az emberek cselekedeteinek következménye.
Varázslatos, hogy ráláthatok: érzéseimmel és cselekedeteimmel KÉPes vagyok alkotni.
🐦⬛Hajni🐦⬛
