20/03/2025
Mi fán terem a TEREM?
Bizodalmunk szerint az Életfán terem a Terem, és olyan gyümölcs lesz,
amely minden érdeklődő embernek az egészség áldását hozza majd el.
Látom, felkaptad a fejed. Még nem érted, nem érzed, nem ismered,
hát mesélek neked…
Nemrégiben egy csoportosulást hívott működésre az elhivatott vágy,
amely több ember lelkében cseperedett és egyszer csak összerezgett.
E rezgésből tett keletkezett, így született a Természetes
Egészségmegőrző Egyesület. Hogy könnyebben szeretgethető legyen,
„becenevet” is kapott, apró mozaikdarabjai ezt a szót adták ki: Terem.
Megtetszett ez nekünk, mert sokat jelent, sokat ígér, sok dolog és
ember belefér. Ez egy tágas Terem, nyitott, befogadó mindazoknak,
akik az Egész-séget fontosnak találják, és megőrzését, kiteljesedését
természetes utakon-módokon is támogatni kívánják.
Tervünk szerint sok előadóterem nyílik majd ki előttünk, ahol általunk
jó példa terem élőszóban és tettekben. Örömünk akkor teljesedik, ha
hatásunkra a szó-fogadás nagyra nő, az Egész-ség pedig teljesebbé
kerekedik.
A Terem a mi mesénkben ott terem majd, ahol akarjuk, vagy ott, ahol
mások is igénylik, vágyják a jelenlétét. Ajtaját nagyra nyitja, beléphetsz
rajta, és láthatod majd, hogy lépteink nyomán szeretet terem, és a
szeretet életre hív számos lehetőséget, mellyel aprajának és
nagyjának teste-lelke, épül, szépül, javul, frissül a természettel
egységben.
Hát ez a Terem…
Remélem, kedvet kaptál és azt mondod majd: A személyes terem
befogad téged, Terem.
Ha így van, akkor gyere, TEREMts velünk Egész-séget!