Jó Utat

test-lélek egészség

15/08/2025

Van, amikor úgy érezzük, nem jutunk előrébb. Telnek a napok, de mintha csak egy helyben topognánk – a célok, vágyak nem közelednek, sőt néha azt sem tudjuk, hogyan induljunk el feléjük.

Ilyen helyzetben hiába voltam benne biztos hogy közeledem, nem találtam, hogy tehetnék érte. Mentem… vagy inkább sodródtam. Vágytam, hittem, hogy egyszer jó lesz, de közben bántott a gondolat: „Nem haladok, miközben megyek.”

Aztán jött egy 3 órás, körözős futóverseny. Nem feltétlenül tűröm jól az ilyen jellegű monotóniát, de szükségem volt rá. Egy kb 1 km-es pályán, újra és újra ugyanaz a kör, 180 percen át. Látszólag nem haladok sehova, miközben mégis egyre előrébb jutok, gyűlnek a kilométerek, a körök.

Vannak időszakok, amikor nem látjuk a nagy ugrásokat. Csak apró lépések vannak – amik az adott pillanatban toporgásnak tűnnek, de ha hátralépünk és megnézzük az egész folyamatot, kiderül, milyen nagy utat tettünk meg.
A haladás nem mindig látványos, de történik. Időnként bennünk zajlik, ami kívülről nem látható.

25/07/2025

Valamelyik este lefekvés után próbáltam elaludni, amikor egy szúnyog – bennem prédát látva – megkörnyékezett. Hol zümmögött, hol eltűnt. Azt vettem észre, hogy nem merek elaludni. Nem is a hangja miatt, hanem mert: mi van, ha megcsíp?

Aztán ez a gondolat hirtelen tudatosult – és jót mosolyogtam magamban. Hát mi lenne? Lesz egy piros pötty rajtam, kicsit viszket majd, aztán két nap múlva elmúlik. Miért is veszítsek emiatt értékes alvásidőt?

Ha megcsíp, hát megcsíp. Majd megvakarom.
És ezzel el is tudtam aludni.

Sokszor előfordul, hogy valami félelmetesnek, ijesztőnek tűnik. Ilyenkor talán segíthet megállni egy pillanatra, és feltenni magunknak néhány kérdést:
– Mitől is félek valójában?
– Mi az, ami ijesztő?
– Mi a legrosszabb, ami történhet?
– És vajon ez tényleg olyan szörnyű?

Mintha lenne bennünk egy nagyító, ami bizonyos helyzeteket felnagyít. Ha egy kicsit el tudjuk húzni ezt a nagyítót, és kikukucskálunk mögüle, könnyen kiderülhet: a helyzet nem is olyan rémisztő, mint amilyennek éreztük.

22/06/2025

Nehéz igazán jó, kiegyensúlyozott, biztonságos és erős kapcsolatokat építeni, ha nem szeretjük magunkat — legalább valamennyire.

Ha mi magunk nem gondoljuk magunkat szerethetőnek, nehéz elhinni, hogy mások mégis így látnak minket.
Ott motoszkál bennünk a kétség és a félelem: mi lesz, ha egyszer meglátja, milyen vagyok valójában… és elhagy?

Pedig talán érdemes lenne annyira bízni benne, hogy elhisszük: jól lát. Ő lát olyannak, amilyenek valójában vagyunk, a saját, önbántó gondolataink nélkül.
Néha érdemes lenne nekünk is a minket szeretők szemével tekinteni magunkra.

10/06/2025

"Nem a ruha teszi az embert” – mondják.
De talán mind ismerjük Coco Chanel mondatát is:
„Minél rosszabbul állnak a dolgaink, annál jobban kell kinéznünk.”
Nekem ebben – még ha rejtetten is – benne van a jól kinézés valódi kulcsa: a jóllét. A belső harmónia.
Semmi nem öltöztet jobban, mint amikor rendben vagyunk magunkkal.
Lehetünk persze csinosak és elegánsak akkor is, ha épp háborog a lelkünk – de az sokkal több energiát igényel, és kevésbé tartós.
A valódi stílus talán a lelkünkkel kezdődik.

31/05/2025

Van, hogy kerül mellénk valaki, akinek a társaságában úgy érezzük végre, hogy értékesek, szerethetőek, jók vagyunk, és így ideig-óráig jól is.
Szeretünk vele lenni és egyre fontosabbá válik a társasága. Mert megtart. Amikor nincs jelen, akkor viszont sokkal nagyobb eséllyel zuhanunk le.
Számomra ez is egyfajta függés. Az esetek nagy részében persze sok szeretettel.
Ugyanakkor nem szerencsés a másiktól várni a jóllétünket, mert az a jelenlététől függ és bizonyos szempontból minket kiszolgáltatottá tesz.
Első lépésnek nagyon fontos, hogy van valaki, aki mellett jól vagyunk. Ugyanakkor nagyon fontos dolgozni azon, hogy idővel egyedül, magunkkal is jól legyünk, amikor ez a szerető másik éppen nincsen jelen.

26/05/2025

Soha nem tudhatjuk, hogy egy-egy mondatunk, gondolatunk, gesztusunk hogyan hat másokra.

Sokszor talán nem is tudatosul, hogy mekkora hatása lehet - jó és rossz értelemben egyaránt.
Mindenesetre amikor jó értelemben és évek múlva könnyes szemmel, szoros öleléssel mondják, hogy ugyan csak 5 percet beszéltünk, de az az 5 perc életük egyik legfontosabb 5 perce volt, az semmihez nem fogható érzés.

Figyeljünk egymásra, az 5 percekre, félmondatokra, gesztusokra, támogatásra. Soha nem lehet tudni, melyik lesz életünk egyik legfontosabbja - akár adjuk, akár kapjuk.

23/05/2025

Vannak olyan élethelyzetek, amikor azt érezzük, darabokra esett minden, amiben hittünk, amivel terveztünk.

Vannak olyan élethelyzetek, amikor úgy érezzünk, minden álmunk valóra vált, amiért megdolgoztunk, sikerült, ha szabadon tervezhetjük az életünket sem tudnánk jobbra.

És vannak időszakok, amikor ezt a két élethelyzetet egészen rövid idő választja csak el egymástól. Ennek az átvészeléséhez kell türelem és hit.

Egyszer egy könyvben olvastam, eredetileg németül: "Es muss erst schlimmer werden, bevor es besser wird.", magyarul először rosszabbnak kell lennie ahhoz, hogy utána jobb legyen.

Nehezebb időszakokban rendszeresen emlékeztetem magam erre és rendre igazolódik is.

14/05/2025

Néha a csend többet mond ezer szónál.

Amikor némán, támogatóan vagyunk jelen valaki mellett egy nehéz élethelyzetben – amikor minden szó kevés –, az a kapcsolódás szavak nélkül is mély és igazi lehet.
De amikor épp várjuk a szavakat, az üzeneteket, a hívásokat – akkor is beszédes a csönd. Csak éppen máshogyan.

Míg az első helyzetben a hallgatás mély figyelmet jelent, a másodikban éppen a hiány beszél.
És bár az „üzenet” így is megérkezik, nem mindig az, amit várnánk.
A szavak néha megtörik a varázst – máskor kapcsolatokat menthetnek meg.

✨ Merjünk beszélni, amikor annak van ideje – és tudjunk csendben maradni, amikor arra van szükség.
Mindkettő érték. Mindkettő kapcsolódás. Csak nagyon nem mindegy, melyiket mikor alkalmazzuk.

09/05/2025

Időnként előfordul, hogy valakinek azért nem merünk mondani valamit személyesen, mert félünk a reakciójától.

Ez az online térben feloldódik. Ott ha üzenetet küldünk, kommentelünk, nem látjuk a reakciókat. Nem érzékeljük, ha bántó. (Alapvetően ez az egyik alapja az internetes bántalmazásoknak is. Ha élőben bokán rúgok valakit, látom, hogy fáj neki, azonnal szembesülök a következményekkel. Ez az online térben szinte eltűnik.)

Ugyanakkor sokkal nagyobb eséllyel is csúszik félre a nem élőszavas kommunikációnk.

Az én életemben időről időre megjelenik egy köztes verzió is, ami kicsit arról szól, hogy azt feltételezzük, a másik gondolatolvasó. Vagy mi viselkedünk valahogy, és azt várjuk, hogy a másik ezt kitalálja, megfejtse és reagáljon rá - anélkül, hogy erről őt értesítenénk -, vagy a mi fejünkben van egy vágy, hogy mit várnánk a másiktól, de anélkül, hogy bármiféle említést tennénk neki erről, azért ha nem csinálja, az rosszul esik, zokon vesszük, és ennek a következményeivel viszont neki szembe kell nézni.

Az emberek nagy része nem gondolatolvasó. Az, hogy ismer és szeret, nem jelenti azt, hogy belelát a fejünkbe - szerencsére!! :))

Hiszem, hogy sok rossz érzés, konfliktus megelőzhető, legalábbis sokkal könnyebben kezelhető, ha merünk egymással kommunikálni és kifejezni, ami bennünk van, nem arra várni, hogy a másik fél ezt kitalálja.

Előfordul, hogy attól félünk, amit mondanánk, azzal megbántjuk a másikat. Én rendre azt tapasztaltam, hogy ha elmondom, van esélye aszerint cselekedni. Ha nem, akkor nincs és ezzel, vagy a következményekkel sokkal nagyobb bántás éri, mint az egyenes kommunikációval.

Ha elmondjuk, sokkal nagyobb a vágyott bekövetkezés valószínűsége.

06/05/2025

Egyre többet hallani, hogy ma már szinte folyamatos ingerekre van szükségünk, és egyre nehezebb huzamosabb ideig figyelni. Az online világ sokszor olyan erősen beszippant, hogy észrevétlenül háttérbe szorul a kütyümentes élet.

Ha unatkozunk, reflexből nyúlunk a telefonhoz. Pörgetjük — akár cél nélkül is. Közben telik az idő, és nem kell annyira a saját gondolatainkkal szembenézni. Mintha adna egyfajta biztonságot, menekülési utat.

Én azt tapasztalom, hogy nagyon termékeny tud lenni az az időszak, amikor csak úgy vagyok — és hagyom cikázni a gondolatokat. Ilyenkor születnek megoldások nehéz helyzetekre, ilyenkor állnak össze a fejemben a tervek… meg néha egy-egy poszt is. 😊

Nálam mostanában ez séták, bringázás közben, vagy az elalvás előtti percekben történik. Ilyenkor van lehetőségem békében átgondolni, amit szeretnék.

Ti hogy vagytok ezzel?

02/05/2025

Ahány nyelven beszélsz, annyi ember vagy- mondják.

Én ezt sokáig tudomásul vettem, de nem igazán értettem.
Aztán úgy alakult, hogy német lett a munkanyelvem. Én is észrevettem, de mások is jelezték: másképp reagálok, más a hangszínem, a viselkedésem, mintha kicsit más ember lennék, amikor németül beszélek.

Érdekes tapasztalat, érzés volt, és elkezdtem gondolkodni. Az alapvető jellemvonásaim persze nem változnak –
de mégis, ugyanazt máshogy fogalmazom meg magyarul és németül.
És nemcsak máshogy szólok… hanem máshogy is érzem magam.
Szabadabbnak érzem magam németül és ha nehezebb életszakaszom van, akkor boldogabbnak is, amit önmagában a nyelv nem igazán indokol.

Sok magyarázat lehet erre.

Én azt találtam magamnak: ami fájt, ami bántott, az mind magyarul történt velem.
A "német énem" nem sérült, nem történt vele semmi rossz, és ez lehet az oka annak, hogy ha nehezebb időszak van, abban találok gyors enyhülést. Mintha a nyelv nemcsak a világra nyitna ablakot – hanem magunkra is.

Nektek mik a tapasztalataitok?

30/04/2025

Vannak helyzetek, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy terveztük, vártuk, reméltük.
Ilyenkor óriási különbség van beletörődés és elfogadás között.

Ez a két szó elsőre hasonlónak tűnhet, de valójában nagyon más lelkiállapotokat tükröznek. Mintha ugyanannak az érzelmi folyamatnak a két végpontjáról beszélnénk.

A beletörődés számomra azt jelenti: csalódás, lemondás arról, hogy valaha jobb lehet. Mintha a helyzet végérvényesen eldőlt volna – és én csak ülök benne, tehetetlenül. Nincs kiút, nincs remény. Ez van, nekem ez jutott. Örökre.

Az elfogadás nekem viszont lehetőséget ad az építkezésre. A helyzet nem olyan lett, mint szerettem volna – de megnézhetem, mit tudok kihozni belőle. Mit tanulhatok? Miben segít ez az utamon?

Szerintem az elfogadás felszabadíthat, míg a beletörődés elnehezít.

Van különbség aközött, hogy azt mondom:
– „Ez így van, és rendben van.”
vagy azt:
– „Ez így van, és úgysem tehetek semmit.”

Cím

Budapest
1135

Telefonszám

+36202081952

Weboldal

http://www.jo-utat.hu/

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Jó Utat új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Jó Utat számára:

Parancsikonok

Szeretnéd, hogy a(z) rendelőod elsőként szerepeljen az Klinika tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Megosztás

Kategória

Mentálhigiénés szolgáltatás