
02/07/2025
Köszönöm a Napfogyatkozás Egyesületnek az együttműködést és a támogatást!
Személyes történetek az Egyéni gyászidőből
Az Egyéni gyászidőben kísérő önkénteseink nemcsak jelen vannak a gyászolók mellett, hanem saját személyes történeteik is mélyen összefonódnak azzal, amiért ezt a különleges szolgálatot vállalják.
Az első megosztott gondolat egy önkéntesünktől Sápi Martinától.
„Fontos számomra, hogy ne csak önmagunk építésére törekedjünk, hanem lehetőségeinkhez mérten vissza is adjunk a körülöttünk élő közösségeknek. Mentálhigiénés szakemberként úgy éreztem, hogy a gyászkísérés egy olyan terület, ahol valódi segítséget tudok nyújtani azoknak, akik nehéz élethelyzetbe kerültek.
Különösen hálás vagyok a Napfogyatkozás Egyesületnek, amiért az egyéni gyászidős programjuk révén önkéntesként is lehetőséget kaptam bekapcsolódni ebbe a munkába.
Kisgyermekkorom óta több, közeli hozzátartozómat veszítettem el, így személyesen is átéltem a gyász mélységét és fájdalmát. Ugyanakkor megtapasztaltam azt is, hogy a gyászfeldolgozás pozitív, akár életformáló változásokat is hozhat. Hiszem, hogy ebben a folyamatban másokat is tudok kísérni, támogatni.”
Ez a sorozat azért születik, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a gyász különböző arcait – legyen szó fiatal felnőttekről, vagy azokról, akik daganatos betegségben elveszített hozzátartozójukat gyászolják.
Ha Te is hasonló helyzetben vagy, és szeretnél egyéni kísérést kapni a gyászodban, ismerd meg a Daganatos betegséggel összefüggő egyéni gyászidő lehetőségét itt:
https://www.gyaszportal.hu/gyaszoloknak/egyeni-gyaszido
Köszönjük minden önkéntesünknek a bátorságot, hogy személyes történeteiket megosztják – és köszönjük Nektek is, hogy olvassátok.