03/05/2026
Gondoljunk ma
azokra az anyákra is, akik nemrég tudták meg, hogy nem lehet vér szerinti gyermekük.
Azokra is, akik ezekben a pillanatokban bámulnak izgatottan néhány sejtecskére a meddőségi centrum számítógépének kivetítőjén.
Azokra is, akik ma elindítják az örökbefogadási kérelmet.
Azokra is, akik remegő kézzel veszik le a terhességi tesztet a drogéria polcáról.
Azokra az anyákra is, akik abortuszra jelentkezve mégis inkább visszafordulnak a kórház ajtajából.
Azokra is, akiknek nem termékenyült meg egyetlen petesejtje sem.
Azokra is, akik összeszorított foggal, ököllel, de mennek, küzdenek tovább.
Azokra is, akik a párjuk kezét fogva, zokogva vallják be maguknak és egymásnak: vége, ennyi volt.
Azokra is, akik ezekben a pillanatokban döntenek úgy, hogy gyermeküknek jobb helye lesz máshol. Az örökbeadó anyákért, akiket leginkább elítél a társadalom, pedig az életet választják.
Gondoljunk azokra az anyákra is, akiknek ma jön a telefon: lenne itt egy kisfiú, eljönnek megnézni?
Azokra is, akik anyák napján a temetőbe kell, hogy menjenek.
Azokra is, akik ma kórházban vannak, vizsgálatokra, műtétekre várnak, hogy végre elháruljanak az akadályok a várandósság útjából.
Azokra is, akik félve kérdezik meg a testvérüket, vállalja-e a petesejt-donor szerepét. Azokért, akik külföldre utaznak egy idegen nő petesejtjéért vagy béranyáért.
Azokra is, akik hosszú évek sikertelensége után ma hitetlenkedve merednek a két csíkra a teszten.
Gondoljunk ma azokra az anyákra is, akik nem a szívük alatt hordják a gyermeküket, hanem benne.
(Szólongatás)
