Dr. Kolumbár Réka pszichiáter szakorvos

22/11/2025

🙏🏻

21/11/2025

🕯️” A gyász, amit nem gyászolunk meg

Régen a gyász nem volt szégyen.
Ha meghalt valaki, az egész falu tudta, és vele együtt gyászolt. A fekete ruha, a csend, a lehajtott fej nem a látványról szólt, hanem arról, hogy az ember megállt, és időt adott a testnek, hogy megszokja.
A gyászidő egy biológiai pihenő volt: a test visszavett, a lélek rendeződött. A közösségnek megvolt a maga rendje arra, hogyan kell elengedni, és mikor lehet újra élni. Volt egy íratlan szabály, hogy kit mennyi ideig „kell” gyászolni.

Ma ez eltűnt.
Ma sietni kell. „Túl kell rajta lenni.” A munkahely vár, a gyerek iskolába megy, a világ nem áll meg.
De a test igen.
A test nem felejt, és nem ismeri a „menjünk tovább” parancsot, ha nem jelölünk ki határt.
A test a maga nyelvén gyászol – magas vérnyomással, gyomorfájással, alváshiánnyal.
És ha elfojtjuk a sírást, ha lenyeljük a fájdalmat, az valahol utat talál magának – akár a vérerekben, akár a fejben, mint egy agyvérzésben.

Az öcsém például így gyászolt.
Amikor anyánk meghalt, ő nem sírt, nem vonult vissza, nem öltött gyászt.
Csak rágódott. Nap mint nap, újra és újra ugyanazokat a mondatokat forgatta magában:
„Miért nem mentem át hozzá többször? Miért nem beszélgettem vele? Miért nem ettem vele együtt, amikor ott volt mellettem?”
Ez a lelkiismeret-furdalás lassan testi stresszé vált.
Anyánk szomszédságában élt, de mégis külön. És amikor már késő volt, a test szólt helyette: agyvérzést kapott.
Túlélte – szerencsére. De megértette, hogy az, amit csinált, nem gyász volt, hanem önpusztítás.

Ma a legtöbben így gyászolnak.
Nem elengednek, hanem visszahúznak mindent magukba.
Ha sírnak is, magukat hibáztatják.
Nem rítusban, hanem belső viharban élnek.
És ahogy a láp elnyeli a testet, úgy húzza le őket is a saját bűntudatuk.
Régen, ha letelt a gyászidő, levették a feketét, és azt mondták: „Leraktam.”

Ennyi volt, nem felejtettek, csak tudták, hogy az élet megy tovább, és az élőnek élni kell. Ez nem tiszteletlenség volt; ez az élet rendje.

Régen a gyász nem csak kulturális hagyomány volt.
Biológiai szükséglet.
Egy szertartás, ami megvédte az idegrendszert attól, hogy szétszakadjon.
És ami a legfontosabb: határt szabott az időnek.
Volt, hogy egy házastárs gyászát egy évre, egy szülőét hat hónapra, egy testvéréét három hónapra jelölték ki.
Ez az íratlan szabály kimondta: most még fáj, most megélem, de egyszer vége lesz.

Ha lejárt az idő, levették a fekete ruhát, folytatódott az élet – nem elfelejtve a halottat, hanem évfordulón emlékeztek meg róla.

Ma már nem gyászolunk, hanem agyalunk.
„Hol rontottam el? Ha másképp csinálom, talán élne még. Miért nem voltam vele többet? Ha itt lenne, biztosan másképp tenném.”

És amíg a gyászt nem gyászoljuk meg – amíg nincs ilyen időhatár, mint régen – a test viszi tovább a fájdalmat, és a lélek nem talál lezárást.

Pedig a gyász nem a halottról szól, hanem az élőről — arról, hogy meg tudja-e emészteni, ami történt.
Ahogy az ételt meg kell rágni, hogy tápláljon, a veszteséget is át kell élni, hogy ne mérgezzen.
Ma már sokan nem gyászolnak, hanem életben akarják tartani azt, aki már nincs közöttük.
De a gyász nem ellenség.
A gyász az élet bizonyítéka.
És ha egyszer lerakjuk, akkor nem a halott tűnik el — hanem mi térünk vissza az élők közé.”

20/11/2025

🤍

Ma van a gyermekjogok világnapja. Egy nap, amikor elgondolkodhatunk, vajon mit adunk át a következő generációnak? Milyen mintákat, milyen tapasztalatokat, milyen gondolkodásmódot, milyen attitűdöt.

❤️ Egy gyermeknek joga van... a biztonsághoz és a gondoskodáshoz:
• Háborítatlan születéshez, gyengéd és szeretetteljes fogadtatáshoz,
• Testi és érzelmi szükségletei kielégítéséhez,
• Testi és érzelmi biztonsághoz,
• Egészségügyi ellátáshoz, mely során tisztelettel bánnak vele.

💙 Egy gyermeknek joga van... a méltósághoz és a tisztelethez:
• Ahhoz, hogy önálló emberként, ne pedig tulajdonként kezeljék,
• Hogy meghallgassák és komolyan vegyék az érzéseit,
• Hogy ne alázzák és ne szégyenítsék meg – sem otthon, sem azon kívül,
• Egyenlő bánásmódhoz faji, nemi, vallási és társadalmi hovatartozástól függetlenül,

🧡 Egy gyermeknek joga van... megtartó kapcsolatokhoz:
• Szerető és érzelmileg elérhető szülőkhöz vagy gondozókhoz,
• Biztonságos kötődéshez,
• Családjához és gyökereihez,
• Hogy támogató kisebb és nagyobb közösségek vegyék körül.

🤎 Egy gyermeknek joga van... a fejlődéshez és az önkifejezéshez:
• Képességeit és szükségleteit figyelembe vevő oktatáshoz,
• Hogy hibázhasson és tévedhessen anélkül, hogy leértékelnék érte,
• Érzései megéléshez és kifejezéséhez,
• Egyéni képességei kibontakoztatásához,
• Saját tempójához és egyéniségének kibontakoztatásához.

💚 Egy gyermeknek joga van... az autonómiához:
• Fokozatosan növekvő, életkorának megfelelő önállósághoz,
• Saját határaihoz,
• Testi integritásához,
• Privát szférához.

🩷 Egy gyermeknek joga van... a gyermeki léthez:
• Hogy gyerek lehessen és ne kelljen korán felnőnie,
• A játékhoz, nevetéshez, gondtalansághoz,
• Strukturálatlan szabadidőhöz,
• Pihenéshez.

🩵 Egy gyermeknek joga van... az őszinteséghez:
• Az életkorának megfelelő őszinteséghez,
• Érthető magyarázatokhoz, amikor nagy dolgok történnek körülötte,
• Saját történetéhez, múltjához.

💜 Egy gyermeknek joga van... a láthatósághoz:
• Hogy lássák, ki ő valójában,
• Hogy a szülei ne vetítsék rá be nem teljesült álmaikat,
• Hogy ne kelljen szerepet játszania,
• Véleménye kinyilvánításához.

Ezek a jogok a jövőnk alapjai. A ma méltósággal kezelt gyerekekből lesznek olyan felnőttek, akik megteremtik majd azt a társadalmat, amely ezeket a jogokat már magától értetődőnek tartja, betartja és betartatja.

– Orvos-Tóth Noémi

20/11/2025

Ma van a Gyermekek Jogainak Világnapja.

Az UNICEF kezdeményezése, hogy a saját szemünkről készült fotóval hívjuk fel a figyelmet a gyerekek, fiatalok lelki egészségére.

Erre az utóbbi időszak kihívásai miatt különösen nagy most a szükség!

Nem könnyed téma, ám annál fontosabb szembenézni a fennálló problémákkal.

Ha a szőnyeg alá söpörjük őket, vagy csak nem beszélünk róluk, attól még a gyerekek szenvedni fognak.

19/11/2025

Amikor valaki megmutatja neked a szívét, a múltját, a sebeit, akkor önmagának legmélyebb részét bízza rád.
Ez az a része, ami egyedülállóan széppé teszi őt.
Nagy megtiszteltetés, ha valaki ily módon bízik benned.
Védd ezt a bizalmat az életeddel...

Yasmin Mogahed ❤️

18/11/2025

17/11/2025

💜

17/11/2025

🤍

17/11/2025

Ha ez a nap kosár lenne, tele lenne: emlékek sokaságával, szép és fájdalmas pillanatokkal. Ez a nap ünnep és veszteség, mélységes csend és végtelennek tűnő sípolás. Ez a nap küzdelem, kitartás és erő. Ez a nap kapcsolódás, tanulás, odafigyelés, együttérzés és szeretet. November 17. a koraszülöttek világnapja.💜

16/11/2025

Ma van a tolerancia világnapja.

“Mindenkinek fáj valami, figyelj jobban, legyél kedves…

Nem alszik két éve a gyerek miatt, veszteség érte, nem tudja befizetni a csekkjeit, egy kolléga megkeseríti az életét… Bárki lehet az, aki épp melletted áll.

Aznap, amikor édesanyám meghalt át kellett mennem a pékségbe, hogy kenyeret vegyek. Közben végig azt járt az eszemben, hogy ez tiszta őrület … Mit csinálok én?! Az anyám halála napján buktát veszek a gyereknek? De, az élet megy tovább, enni kell. Menni kell.

Másnap időpontom volt a fogorvosomhoz, aki tudta, hogy anya kórházban van, kedvesen rákérdezett, én pedig összeomlottam ott, a fogorvosi székben. Perceken keresztül zokogtam ő pedig átölelt és vigasztalt. Soha nem fogom neki elfelejteni a kedvességét, hogy nem maradt kívülálló egy olyan helyzetben, amikor mindenkinek támogatásra van szüksége.

Szívem szerint egy pólót viseltem volna egy felirattal: Elvesztettem az édesanyám, kérlek ne legyetek velem idegesek, bunkók és frusztráltak. Köszönöm.

Hisz’ alig tartom magam, alig élem túl a napot, és rendszeresen járok ki a mosdóba zokogni.

De természetesen nem viselhetek ilyen pólót. Mint ahogy mások sem. Ha viszont lenne/ lett volna ilyen pólóm, akkor valószínűleg az emberek lágyabban beszéltek volna velem, nem lökdöstek volna a Tesco-ban, türelmesebben elmagyarázáták volna a telefonos cégnél, hogy már nem lehet ott befizetni a számlát, és igen, az a bizonyos olvasó sem kommentelt volna (lehet) az egyik cikkemhez, hogy anyám biztos nem nevelt meg engem, ezért ekkora a pofám. Nagyon fájt. Pedig, az a helyzet, hogy édesanyám nagyon is sokat adott a jómodorra. Sajnos az oktatásom már véget ért.

Tudnod kell, hogy minden egyes ember, aki mellett ma elmentél az utcán, a buszon, a metróban, éppen harcol valamiért, vagy valamivel. Igyekszik megtalálni a belső békéjét, igyekszik nyugodt maradni egy olyan világban, ahol egyáltlalán nem könnyű boldogulni, ahol időnként az is probléma, hogy a gyerekeinket tisztességgel ellássuk.

Talán nem gyászolnak, de bizonyára vannak, akiknek nagyon, NAGYON nehéz periódushoz érkezett az életük.

Mert elveszítettek egy családtagot, egy szerettük megbetegedett, egy döntés következtében veszélybe került az egzisztenciájuk, depressziós a gyerekük, a szülője halálának évfordulója van, szakított valakivel, aki fontos volt neki, vagy épp most tudta meg, hogy beteg.

Éz es csak néhány a lehetséges gondok és problémák közül.

Ők sem viselnek pólót a gondjaikkal, nem írják a homlokukra, hogy baj van. De ha jól figyelsz TALÁN te is meglátod. Nem tudhatod, hogy ki, éppen min megy keresztül. Légy kedves. Kérlek.

Sokan küzdünk a démonjainkkal. Nem bántásra, és agresszióra van szükségünk, hanem jó szóra.

Gondolj erre, ahogy elmész mellettünk…”

15/11/2025

“Csak Magyarországon évente több ezer, magányos, idős ember hal meg öregotthonban és kórházban, akiket senki sem látogat! Egyikünk sem szeret erre gondolni, mert jeges félelmet érzünk, ha eszünkbe jut! Vajon ránk és szeretteinkre is ez várhat?!

Egy vidéki elfekvő 10 ágyas kórtermének leghátsó sarkában töltötte életének utolsó hónapjait a 86 éves néni. Időnként furcsán kiabált magában, de senki se törődött vele, mert a nővérek és a többi beteg azt hitték, hogy már kicsit bolond, és nem kell őt komolyan venni.
Egyszer a néni rosszul lett, és sajnos már nem tudták megmenteni az életét… Amikor az egyik nővér átnézte a néni holmiját, észrevette, hogy egy levelet hagyott az ágya mellett:

“Kedves nővér!
Mit láttál, ha rám néztél? Egy vén boszorkányt, nevetséges szokásokkal? Egy szenilis öregasszonyt, akit etetni kell, de akkor is kiesik a szájából a falat, és csak takarítani kell utána?
Egy magatehetetlen testet, aki összemocskolja magát, és alig lehet lesikálni róla a koszt?
Nos, amit te láttál, az nem én voltam!
Hogy ki voltam én?
Én is voltam kisbaba, még mindig emlékszem az édesanyám és az édesapám szerető mosolyára. Voltam 10 éves kislány, és a testvéreimmel mindig a kertben játszottunk, fára másztunk és kunyhót építettünk.
16 éves bakfis voltam, élveztem, hogy a fiúk megbámulnak! De rég is volt! A világ óriásinak tűnt, tele volt végtelen lehetőségekkel! Mindig elbújtam a kis kerti kunyhónkba, és az igaz szerelemről álmodoztam..
20 éves fiatal feleség voltam, Kálmánnal örökre összekötöttük az életünket, és be is tartottuk, amit ígértünk egymásnak! 30 éves boldog családanya voltam, gyermekeim szeretete mindenkinél boldogabbá tett! 40 éves voltam, amikor a gyerekek már nem a körülöttem játszottak, hanem a barátaikkal töltötték az idejüket. Olyan gyorsan felnőttek! 50 éves voltam, és ők már elköltöztek otthonról. Ketten maradtunk a férjemmel. 60 éves nagymama voltam, a kisunokáim “drága mamija”. Imádták a dobostortámat és a szilvalekváromat! Minden olyan tökéletes volt!
Aztán szegény férjem meghalt. A gyerekeim külföldre költöztek, egyre kevesebbet találkoztunk… Az évek teltek és egyre magányosabb lettem, egyre jobban rettegtem!! Az élet olyan gyorsan eltelt… Mostanra egy magányos öregasszony lettem! Se szép, se egészséges nem vagyok többé, a természet könyörtelen!! Annyira szeretnék újra fiatal lenni… de tudom, hogy nem lehet!!! Lassan beletörődtem, és békében várom a halált.
Kérlek, hogy ha visszagondolsz rám, annak láss, aki voltam! Egy ember voltam, kislány, édesanya, nagymama, aki valaha sok embert szeretett, és akit sokan szerettek!”

A nővér percekig csak nézett maga elé, és ömlöttek a könnyei. Végre meglátta az apró, törékeny testű, sokat megélt néniben mindannyiunk közös sorsát…

Törődjünk az idősekkel, mert egy nap mi magunk leszünk a gondoskodásra szoruló, szeretetre szomjazó öregek!”