01/08/2025
Szoptatás Világhete 2025
Minden év augusztusának első hetében világszerte „megállunk” egy pillanatra, hogy elismeréssel és szeretettel forduljunk minden édesanya felé .
Ez a hét az összekapcsolódásról szól – arról a különleges, bensőséges kapcsolatról, amely sok anya és gyermeke között a szoptatás révén jön létre. De szól azokról is, akik szerettek volna szoptatni, de másként alakult. Akik talán csak egyszer tehették meg, vagy éppen egyáltalán nem. Mert az anyaság és a szeretet sokféle formát ölthet – mindegyik érvényes, mindegyik értékes.
Ez a hét minden édesanyáé. Azé is, aki hosszú hónapokon, éveken át szoptatott, és azé is, aki csak egyetlen csepp anyatejet tudott adni gyermekének. Azé, aki küzdött, aki remélt, aki gyászolt, vagy aki új utat talált. Mindenkié, akinek a szívében megszületett a vágy a kapcsolódásra.
A szoptatás több mint táplálás. Egy lehetséges út a testi-lelki közelségre, megnyugvásra, kapcsolódásra. Egy ajándék, ha adott, és egy emlék, ha elmúlt. Egy olyan tapasztalat, amely egyszerre lehet örömteli, felemelő vagy éppen időnként nehéz.
Ez a Világhét emlékeztet bennünket arra is, hogy a szoptatás nem mérhető kizárólag mennyiségben vagy időtartamban. Az édesanyák történetei, érzései, törekvései mind számítanak. Fontos, hogy mindenki hiteles, elérhető információt kapjon, és olyan támogatásban részesüljön, amely az ő egyéni útját segíti.
A támogatás pedig nem csupán technikai segítség, hanem jelenlét, figyelem, együttérzés is. Mert az út sokféle lehet – tele kérdésekkel, könnyekkel, örömmel, próbálkozásokkal, újrakezdésekkel. A szakemberek szerepe nem csupán a technikai tudás átadása, hanem a megértés és a támogatás szavai is.
Koraszülött osztályon dolgozó tanácsadóként nap mint nap tanúja vagyok annak a rendkívüli erőnek, amely a családokban él. Látom, mekkora küzdelem rejlik akár egyetlen milliliter anyatej mögött, és ott vannak a pillanatok, amikor az első cseppek üzenetté válnak a kisbabának. A nevetések, a könnyek, a megérkezések. Az első szoptatások, amelyek néha csak próbálkozások – mégis emlékezetesek.
Emlékszem arra az édesanyára, aki hetekig 0.2 milliliter anyatejet tudott fejni, és vitte minden nap a kicsinek. De előttem van azoknak az édesanyáknak az arca is, akiknek az első „pár” csepp tejét vittem a császármetszés után az intenzív osztályra, és akik üzentek ezzel az inkubátorban fekvő kisbabának.
Örök emlék, amikor a 26.hétre született babánál eljött a nagy nap, amikor először mellre tapad, azaz csak szeretett volna, mert az édesanya annyira nevetett örömében, hogy a „rázkódás” miatt folyton kicsúszott a kicsi szájából a mell.
Nehezebb napjaimon visszaemlékezem arra az apró leánykára, akit már a születése után pár nappal meg is kellett műteni. Sokáig fájdalma volt, nem tudott aludni és enni. De, amikor mellre emelte az anyukája először életében, az összes fájdalom eltűnt az arcáról. És a gondolataimban ott van az a kis legényke, aki a várandósság 28.hetében érkezett meg közénk és a szoptatások alatt pár percenként úgy nézett az anyukájára, amiben benne volt minden szeretet, hála, remény. És végeláthatatlan ideig írhatnám a történeteket, mert nap mint nap mellettem van a csoda.
Ezek a pillanatok is sikertörténetek. Nem csak a hosszú, kizárólagos szoptatás számít. Az is, amikor egy anya – bármilyen formában – jelen van, próbálkozik, kapcsolódik, szeret.
Ez a hét arról szól, hogy minden édesanya megérdemli az elismerést, a megbecsülést és az ölelést – bárhogyan is alakult a szoptatással kapcsolatos útja. Együtt vagyunk, egymást támogatva, elfogadva. Ez a valódi ünnep.🌹
