Flow & Fly Jóga Enikővel - Fehérgyarmat

Flow & Fly Jóga Enikővel - Fehérgyarmat Szőke Enikő vagyok hatha és aerial jóga oktató. Fehérgyarmaton szeretném bevezetni az érdeklődőket a jóga világába. Ennek már több, mint 5 éve.

Egy térdsérülés hatására kezdtem el a jógával megismerkedni, először is az aerial jógával, majd jött a hatha jóga. Csak a rehabilitáció kiegészítéseként kezdtem el jógázni, hogy segítsen a műtött lábam nyújtásában. A rehabilitációm sikeresen befejeződött, de a jóga maradt és az életem része lett. Saját fejlődésem miatt először egy Hahta jóga oktatói képzést végeztem el, majd az aerial jóga iránti

lelkesedésem miatt és azért, hogy másokat is bevezethessek a jóga ezen ágába aerial jóga oktatói oklevelet is szereztem. Ebben a felpörgetett világban a jóga az, ami kikapcsolódást jelent a hétköznapok rohanásából. Mindig azt adja számomra, amire éppen szükségem van, ha kell lelassít, ha kell, fizikálisan erősít, ha kell elcsendesít, ha kell, feltölt, ha kell, megnyugtat. A jóga elindított egy úton, amelyen egyre közelebb kerülök önmagamhoz. Célom, hogy másoknak is segítsek megismerni ezt az érzést, megtapasztalni a jóga erejét, és elindulni a saját útjukon.

15/04/2026
09/04/2026

Ha még nem vagy több 91 évesnél, akkor még van időd elkezdeni...

07/04/2026

Húsvét után ideje finoman visszatérni a mozgásba. 🌿

Nem kell rögtön intenzíven kezdeni.
A tested ilyenkor inkább figyelmet kér, nem terhelést.

Kezdd az alapokkal:
nyisd meg a csípőt, nyújtsd ki a letapadt izmokat,
és engedd, hogy újra áramlásba kerüljön az energia.

A csípő nem csak fizikai terület –
itt raktározódik a feszültség, a stressz, a meg nem élt érzések egy része is.
Ha itt felszabadulás történik, az az egész testedre hat.

✨ Adj időt magadnak.
✨ Lélegezz mélyen.
✨ Ne siettess semmit.

Ha a tested már nyitott és jelen van,
sokkal könnyebben tudod átadni magad a jógának –
vagy bármilyen más mozgásformának.

Ez most az újrakezdés ideje.
Lassan. Tudatosan. Önmagaddal kapcsolódva.

Szeretettel várunk vissza a gyakorlásba. 🤍

03/03/2026

Nyúl póz – Sasangasana
A befelé fordulás csendje

Amikor belépsz a Nyúl pózba, a világ hirtelen elcsendesedik.
A gerinc finoman megnyúlik, a nyak elengedi a feszültséget, a hát felszabadul a nap terhei alól.

Ez a póz nem a teljesítményről szól.
Hanem a visszahúzódásról.
A befelé figyelésről.
A biztonságról.

Ahogy a homlok közelít a térdekhez, a gerinc íve teret teremt a légzésnek.
Minden kilégzéssel mélyebbre süllyedsz önmagadba.
Minden belégzéssel finoman tágul benned a tér.

A Sasangasana aktiválja és harmonizálja a gyökércsakrát –
az alapot, amely megtart.
A stabilitást, amelyből növekedni tudsz.
A bizalmat, amely lehetővé teszi az elengedést.

Ha túl sok a külső inger, ha feszül a nyak, ha nehéz a hát,
ez a póz visszavezet a testedhez.
És rajta keresztül önmagadhoz.

Maradj benne néhány lassú légzésig.
Engedd, hogy a gerinced meghosszabbodjon.
Engedd, hogy az idegrendszer megnyugodjon.
Engedd, hogy újra talaj legyen alattad.

A befelé fordulás nem gyengeség.
Hanem az erő forrása.

— Sarasvati Jóga 🕉️

Chaturang és 8 pont tartas. Ha elbizonytalanodtál, hogy helyesen végzed-e ezeket az aszanakat, akkor egy jó szemléltetés...
13/02/2026

Chaturang és 8 pont tartas. Ha elbizonytalanodtál, hogy helyesen végzed-e ezeket az aszanakat, akkor egy jó szemléltetés ez az ábra.

Train the correct pattern first, strength follows alignment.

26/01/2026
A hét lezárására, otthoni gyakorlásra egy jó javaslat.
17/01/2026

A hét lezárására, otthoni gyakorlásra egy jó javaslat.

🌿 Péntek délután. A hét elengedése. 🌿 PROGRAM JAVASLAT ESTÉRE 🥰

Ahogy lelassul a nap, és mögötted marad a hét zaja, itt az idő, hogy visszatérj magadhoz.
A Sarasvatinál erre hívunk ma: egy finom, mégis mélyen ható jógagyakorlásra, amely levezeti a feszültséget, oldja a testet, és megnyugtatja az elmét.

✨ Teremts meghitt teret magad körül
– halk fények
– meleg gyertyafény
– illóolaj párologtatása (levendula, szantál, narancs vagy ylang-ylang)
– egy puha takaró, egy csésze meleg tea

🧘‍♀️ Otthon vagy csoportban
Ez a finom, nyújtó gyakorlatsor ideális a hét lezárására: segít elengedni az idegrendszeri túlfeszültséget, oldja a csípőt, derekat, hátat, és visszahoz a testedbe. Nem teljesítmény. Nem sietség. Csak jelenlét.

💫 Ez a te pénteki luxusod
Idő magadra.
Csend.
Lélegzet.
Mozgás, ami nem elvesz, hanem visszaad.

Engedd, hogy a tested megkönnyebbüljön, az elméd lecsendesedjen, és a hét súlya egyszerűen lecsússzon rólad.
A hétvége így nem menekülés lesz – hanem megérkezés.

🌸 Sarasvati – ahol a gyakorlás hazatérés 🌸





16/01/2026

Nem erővel jutsz mélyebbre.
Hanem gyakorlással, türelemmel és figyelemmel.

A tested nem akadály, hanem út.
Ott kezdődik a jóga, ahol tiszteled azt, ahol most tartasz –
és hagyod, hogy a gyakorlás idővel megnyisson. 🧘‍♀️✨

A cél nem a póz.
A cél az átalakulás közben.

14/01/2026

🌞 18 napos Szúrjanamaszkár (Napüdvözlet) kihívás – online 🌞

A Magyar Jógaoktatók Szövetsége szeretettel hív minden érdeklődőt egy különleges, 18 napos Szúrjanamaszkár kihívásra!

📅 Kezdés: január 25., vasárnap – Surya Déva napján
📍 Forma: bárhonnan végezhető
👥 Részvétel: nyitott mindenki számára, előképzettség nem szükséges

✨ A kihívás lényege:
A regisztrációt követően 18 egymást követő napon át naponta végzünk Napüdvözlet-sorozatokat – minimum napi 13 kört. A gyakorlás célja a rendszeresség megteremtése, az életerő és a belső fókusz erősítése, valamint a Nap szimbolikus és energetikai minőségéhez való kapcsolódás.

☀️ Miért csatlakozz?

hogy elmélyítsd a mindennapi gyakorlásod

hogy megtapasztald a közösség erejét, mégis a saját ritmusodban

hogy testi, mentális és energetikai szinten is feltöltődj

hogy tudatosan indítsd (vagy erősítsd) a napjaidat

🧘‍♀️ Hogyan működik?

regisztrálsz az eseményre

18 napon át naponta elvégzed a minimum 13 Napüdvözletet

a gyakorlás ideje és módja szabadon választható

online támogatás és közös szándék kíséri a folyamatot

🌅 Ha hívást érzel a Nap felé fordulni, a mozgás és a tudatosság által kapcsolódni önmagadhoz – itt a helyed.

👉 Csatlakozz, és lépj be velünk a 18 napos belső utazásba!

Regisztráció és további infók: https://jogaoktatok.hu/napudvozletkihivas2026

14/01/2026

Jógi guggolás – Malászana 🧘‍♀️🌿

A stabilitás és az elengedés ászanája

A Malászana az egyik legősibb, mégis gyakran alábecsült jógapóz. Mélyen hat a testre és az idegrendszerre, miközben visszavezet a földelő, természetes tartásunkhoz.

Ebben a pózban:
– a gerinc megnyúlik, a mellkas finoman megemelkedik
– a csípő és a keresztcsont felszabadul, segítve az energia áramlását
– a core izmok aktiválódnak, stabil alapot adva a tartásnak
– a vállak hátra és lefelé mozdulnak, oldva a felsőtest feszültségét
– a lábak és talpak tudatosan földelnek, biztonságérzetet teremtve

A Malászana nem siet.
Arra tanít, hogy lelassuljunk, megérkezzünk a testünkbe, és megtartsuk magunkat akkor is, amikor mélyre megyünk.

✨ Ájurvédikus szemléletben különösen hasznos Váta-dominancia esetén: földel, melegít és segíti az emésztést.
✨ Mentális szinten támogatja az elengedést, a belső csendet és az önmagunkkal való kapcsolódást.

Maradj benne néhány nyugodt légzésig, és figyeld meg:
mit enged el a tested – és mit tart meg a lelked.

Sarasvati Jóga 🕉️






Mozogni minden életkorban fontos. Ha eddig nem szántad rá magad, akkor gyere el és próbáld ki a jógát, és ha megtetszik,...
10/01/2026

Mozogni minden életkorban fontos. Ha eddig nem szántad rá magad, akkor gyere el és próbáld ki a jógát, és ha megtetszik, akkor építsd be az életedbe!

Korábban jártam edzőterembe, futottam. Az edzőtetemnél motivációt vesztettem, túl unalmasnak találtam, lehet csak nem voltam elég felkeszült. A futást még nem engedtem el teljesen, de a térdműtétem óta nem esik jól a térdeimnek.

A jóga az, amit nagyon jól tolerál a térdem, változatos, számtalan "variációja" van, még akkor is ha egy jóga irányzaton (hatha) belül mozgok. Le tud lassítani, ha arra van szükségem, teljesen át tud mozgatni, segít levezetni a napi stresszt, jólesik az egész napos ülő munka után.... és még sorolhatnám :D

Talalkozzunk 2026.01.13-an ;)

Regisztráció és pontos részletek az eseménynél :)

🌿 IZOM NEM OPCIÓ – HANEM ALAP 🌿

Elmúltál 40 éves?
Akkor őszintén mondom: heti legalább 2× erősítő, ellenállásos edzésre szükséged van.
Igen, nőként is. Sőt: nőként különösen.

40 év felett az egészségedbe való befektetés már nem „extra”, hanem elengedhetetlen szükséglet.

📉 Tudtad, hogy 40 felett évente akár 0,5–1% izomtömeget is elveszíthetsz, ha nem mozogsz tudatosan?
Ennek a neve: szarkopénia – az életkorral járó izomtömeg- és erőcsökkenés.

❓ „De minek nekem izom idősebb korban?”

Az izomépítés nem hiúsági projekt.
Az izom:
• a stabil vércukor- és vérnyomás-szabályozás egyik kulcsa
• csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek, az elhízás és a cukorbetegség kockázatát
• védi a csontokat, lassítja a csontritkulást
• és igen: az egyik legerősebb élettartam- és életminőség-jelző

🔬 Kutatások szerint egy 60 év feletti ember várható életkilátásait pontosabban jelzi, mint sok laborérték:
• az izomtömege
• a járássebessége
• és a marokereje

Egy másik vizsgálatban 70 éves edzett és 40 éves edzetlen embereket hasonlítottak össze.
👉 Az edzett idősek erőben és izomtömegben sem maradtak el. Sőt.

✨ A jó hír: soha nem késő elkezdeni.
40–50 évesen heti 2 erősítő edzéssel valódi izomtartalékot tudsz felépíteni.

🧘‍♀️ És itt jön a teljesség:
Az ideális mozgás nem vagy-vagy, hanem is-is.

🔹 Erősítő / súlyzós edzés – az izmok, csontok és az anyagcsere védelméért
🔹 Jóga – az ízületekért, a kötőszövetekért, az idegrendszerért és a hormonális egyensúlyért
🔹 Tudatos légzés és mobilitás – hogy a tested ne csak erős, hanem élhető is legyen

🌱 Nem azért edzünk, hogy „túléljük” az öregkort.
Hanem azért, hogy minőségi, aktív, önálló életet élhessünk benne.

A szarkopénia nem sors, hanem folyamat –
és évtizedekre lassítható tudatos életmóddal és mozgással.

💚 A tested nem ellened van.
Dolgozz vele – és meg fog tartani.






A mozgás fontos...., ha ma nem jógázol, havat is lapátolhatsz... én már megtettem.Ti hogy álltok ehhez?
07/01/2026

A mozgás fontos...., ha ma nem jógázol, havat is lapátolhatsz... én már megtettem.
Ti hogy álltok ehhez?

Cím

Fehérgyarmat

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Flow & Fly Jóga Enikővel - Fehérgyarmat új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás