19/08/2025
Sziasztok!
Már egy ideje tervezem megírni ezt a posztot, de a nyár és a két gyerkőc állandó forgataga mindig elsodort. Nem véletlen, hogy mostanában kevés poszt kerül ki az oldalamra és az sem, hogy egyre kevesebbet dolgozom.
Májusban beköltözött egy új kis lakó a hasamba, akit január elejére várunk. Addig szeretném az időmet maximálisan kihasználni, hogy a két lányommal lehessek. Ráadásul a nagyobbik idén kezdi az óvodát, így most éljük az utolsó „gondtalan” heteinket, amikor senki és semmi nem határozza meg a napirendünket, csak mi magunk.
Az utóbbi hetek érzelmi hullámvasúton teltek. A picit terveztük, és az első adandó alkalommal meg is fogant. Mégis ijesztő érzés háromgyermekes anyává válni és néha megijedek attól, hogy fog ez menni.
A terv most is az otthonszülés, ahogy a második gyermekünknél is volt. Ha mégsem így alakul, arra is igyekszem felkészülni. Éppen ezek a gondolatok okoztak néhány álmatlan éjszakát. Tudom, hogy képes vagyok szülni és azt is tudom: ha mégis kórházba kellene menni és még esetleg egy császármetszés is történne, annak oka lenne. Ennek ellenére nagyon ijesztő belegondolni, hogy akár órákra is elvihetik a babámat. Ezért szülési tervet és jogi nyilatkozatot is készítek majd, amiben leírom, hogy tisztában vagyok a saját és a gyermekem jogaival és hogy a kijelölt kísérőm vele lehessen. Így próbálom megvédeni magunkat és tenni a szeparáció ellen.
Ez a várandósság más, mint az előzőek. Az első trimeszter borzalmasan telt: folyamatos émelygés, hányinger, fáradtság, alig bírtam talpon lenni. Három hét nyugodtabb második trimeszter után pedig sikerült összeszednem egy vénagyulladást, ami miatt a sürgősségin kötöttem ki trombózis gyanúval. Trombózis szerencsére nem volt, de 2025 Magyarországán mégis rendben van, hogy egy kismamát ilyen gyanúval nyolc órán át ültetnek a folyosó vaspadján, majd ugyanazokkal az instrukciókkal engedik haza, amiket addig is követett. Ez a kis „kitérő” másnapra teljesen kimerített, és napokkal vetette vissza a gyógyulásomat. Most már lassan ebből is kilábalok.
Ezzel párhuzamosan dietetikai tanácsadásra kell járnom, hogy megelőzzük a GDM-et, és így ne záródjak ki az otthonszülés lehetőségéből. Sajnos ebbe a várandósságba minden eddiginél nagyobb túlsúllyal vágtam bele – nem így terveztem. Nem élem meg jól ezt a folyamatos kontrollt, még ha tudom is, hogy mindez a mi érdekünk.
Mindezek mellett megvan a rózsaszín boldogság is. A két nagy lányom az első pillanattól gondoskodik a pocakomról: puszilgatják, ölelik, és izgatottan várják a kistestvért. Mindenkinek elújságolják, a LIDL közepén is rendszeresen hallhatják az arra járók, hogy „anyának baba van a pocakjában”. Az első kis rúgások, a motoszkálás a hasamban – már el is felejtettem, milyen jó érzés. Az első ultrahang, ahol meghallottuk a szívverését, és a genetikai ultrahang, ahol kiderült, hogy minden rendben van vele, felejthetetlen pillanatok.
Várjuk és napról napra egyre közelebb kerülünk hozzá. Minden napot igyekszem élvezni, mert most úgy érezzük: ez lesz az utolsó várandósságom.
Dúla melletted- szülésfelkészítés, szülés és gyermekágy filter nélkül.
́randósság
