17/12/2024
"Sok ember teszi fel magának - de egyébként nekem is - a kérdést: szeretnék változni, változtatni, mit tegyek?"
Sok ember teszi fel magának - de egyébként nekem is - a kérdést: szeretnék változni, változtatni, mit tegyek?
Nos, nincsenek univerzális receptek. Más, előttünk járó emberek pozitív változása persze inspirálhat minket - ez fontos. De aki azt hiszi, hogy egyszerűen lemásolhatja egy másik ember változásának az útját, és az nála is automatikusan működni fog, könnyen csalódhat.
Amikor éppen már századszorra is csődöt mondott az ún. akaraterőnk, és éppen egy rakás kakinak érezzük magunkat, tele önutálattal és szégyennel - az adhat egyfajta (ideiglenes) motivációt a változásra. De önmagában nem lehet a tartós változást erre - önutálat, szégyen, undor - építeni. Hiszen valószínűleg éppen amiatt kerültünk bele a gödörbe, amiben vagyunk, mert nem vagyunk jóban saját magunkkal.
A képen látható ábra az emberi viselkedés változásának modelljét mutatja, amit két pszichológus dolgozott ki (Prochaska és DiClemente). Gyakran használják az olyan viselkedési zavarokból való felépülés modellezésére is, mint amilyen a függőség. Akár szerektől, akár evéstől, szextől vagy más viselkedésektől való függőségre is alkalmazható.
Nem véletlen, hogy a cselekvés fázisát megelőzi az elszánás és a felkészülés fázisa. Nem elég elszánni magunkat, nem elég pusztán az akaraterő próbájává tenni az egészet és rögtön a cselekvés fázisába ugrani. A tartós változáshoz érdemes elkezdeni feltenni bizonyos kényelmetlen, de fontos kérdéseket magunknak. Fel kell tárnunk, hogy ez a bizonyos problémás viselkedésünk miben gyökerezik, milyen funkciót tölt be az életünkben. Mi az a hiány, amit pótolni akar. Mi az a belső szükséglet, amire krónikusan nemet mondunk. Miért van az, hogy, amint Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa fogalmazott: szinte mindent megtennénk, csak hogy pár óráig ne kelljen saját magunknak lenni.
Az első lépés mindig nehéz: hogy beismerjük, hogy baj van. De ne várja senki, hogy évtizedek alatt bevésődött neurális hálózatok, viselkedésminták majd csupán attól megváltoznak, hogy mi a racionális eszünkkel beláttuk, hogy ezek rosszak. A helyükbe nekünk más, építő szokásokat, mintákat, megküzdési stratégiákat kell beépítenünk. Meg kell tanulnunk másként reagálni bizonyos ingerekre. Ez pedig nem megy egyik napról a másikra. A visszaesések sajnos gyakoriak - de nem kell, hogy tragédiának fogjuk fel őket.
Nem kell egyedül járnunk ezen az úton. Találhatunk sorstársakat. Találhatunk segítő szakembereket. Kereshetünk a magunk számára megfelelő módszereket - 12 lépéses vagy más filozófiájú gyűlések, hozzátartozói csoportok, terápiás közösségek, a legkülönfélébb módszerekkel dolgozó csoportos és egyéni pszichoterápiák, jóga, meditáció, tánc, dráma - kinek mi jön be. Bármennyire is személyesnek és egyedinek is tűnjön az a speciális gödör, amiben éppen csücsülünk - valójában nem vagyunk egyedül. Az alapvető problémák, amikkel küzdünk, mindig nagyon is egyetemesen emberiek. És nincsen egyetlen egy teljesen elveszett ember sem. ❤🙏