18/12/2025
Két levél. Az egyik valódi. Döntsétek el.
1.
Tisztelt Kérdező!
Köszönjük, hogy megkeresett levelével. Régen sejtettük, hogy alattomos ármánykodásunknak hamarosan lealkonyul, de most nyilvánvalóvá vált, hogy ennek mindenkorra vége.
Eddig kétségbeesetten igyekeztünk eltitkolni, hogy minden fertőző betegség megállítható kézmosással, így most kénytelenek leszünk a vakcina-bizniszről áttérni a szappanra. Még nem tudjuk, hogy az 5G szenzitív nanochipeket hogy tudjuk így bejuttatni a szervezetbe, de dolgozunk az ügyön.
Mint arra rámutattak, a védőoltásnál csak hatásosabb dolgok léteznek, ott vannak például az aromaterápiás illatgyertyák, azok nem csak a vírusokat tartják távol, hanem kellő koncentrációban alkalmazva minden jóízlésű embertársunkat is.
Az oltóanyag-komponensek mérgezőségére mentségünkre szóljon, hogy eredetileg a fertőző betegségekkel akartuk kiirtani az emberiséget, de miután nem tudtunk egyetlen laborban sem olyan kórokozót előállítani, mely képes lenne áttörni a kézmosás okozta erőtéren, kénytelenek voltunk az oltásokat megmérgezni. Miután Putyin nem volt hajlandó a szükséges mennyiségű polóniumot és novicsok idegmérget biztosítani, kénytelen vagyunk olyan silány minőségű anyagokkal dolgozni, mint a higany vagy az aluminium. Bár ezekből is kezdünk lassan kifogyni, a fránya emberiség meg még mindig nemhogy nem akar kihalni, hanem még szaporodik is.
Az autizmus kapcsán szeretnénk kérni, hogy küldjék már el a részletes adatokat, annyi mindent bevetettünk már a gluténtól kezdve az 5G-ig, hogy már mi sem tudjuk pontosan, mi okozza pontosan. Ha esetleg tényleg az oltás lenne a felelős, akkor jelezzék, mert leállunk a többi hülyeséggel.
Egyúttal szeretném Önöket tájékoztatni, hogy levelük tartalmáról konzultáltunk a Gyíkember Föderáció illetékes szakfőosztályával és az Illuminátus rend gyógyszerészeti és vakcinológiai testületével és ünnepélyesen megfogadjuk, hogy befejezzük a Föld bolygó lakosságának oltását. Egyúttal megkezdjük a föld vízkészletéből a dihidrogén-monoxid kivonását, erre is több panaszlevelet kaptunk az elmúlt időszakban.
Elmegyünk inkább egy másik bolygóra, rájöttünk, hogy az emberiség eszén nem lehet túljárni - ott, ahol a mezőgazdasági technikumot végzett traktorosok és OKJ műkörömépítők pusztán az internet segítségével képesek legjobb tudósaink ármánykodásait ily hatékonyan leleplezni, nincs mit keresnünk.
Tisztelettel:
Gyík Endre (született Rothschild Jakab).
2.
Válasz a 2025. szeptember 24-ére meghirdetett „Oltásokba vetett bizalom – helyzetkép, meghatározó tényezők, cselekvési lehetőségek” című OFTEX-akkreditált képzéssel kapcsolatos megkeresésre
A Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központja egy hosszú, részletes tiltakozó levelet kapott magánszemélyektől az „Oltásokba vetett bizalom – helyzetkép, meghatározó tényezők, cselekvési lehetőségek” című OFTEX-akkreditált képzéssel kapcsolatban. A levél...