Feketéné Enikő - Kineziológus Miskolc

Feketéné Enikő - Kineziológus Miskolc One Brain I.-VI. Touch for Health (I.-IV.) Proficiency
Brain Gym 101
Egyéni családállítás - Bábus állítás

Apa fáradt. Anya fáradt. A mosógép viszont meglepően motivált.Vasárnap reggel.Elvileg pihenés. (Elvileg az Úr is megpihe...
24/05/2026

Apa fáradt. Anya fáradt. A mosógép viszont meglepően motivált.

Vasárnap reggel.

Elvileg pihenés. (Elvileg az Úr is megpihent a hetedik napon, nem?)
Gyakorlatilag: most kezdődik csak a munka!

Mosás indul.
Mosogatógép bepakol.
Gyerek éhes.
Másik gyerek nem éhes, csak öt perc múlva lesz az.
Valaki eltűnteti a fél pár zoknit.
A konyha szalad - szívem szerint én is szaladnék vele (el innen valahova).

És közben ott van az a soha-el-nem-múló kis remény:
„Ma talán pihenek egy kicsit.”

Aztán délután négykor jön a felismerés: a pihenés annyi volt, hogy állva megettél három falatot a hűtő előtt.

És még bűntudatod is van, mert türelmetlenebb vagy.
Mert nem mosolyogsz folyamatosan.
Mert nem vagy olyan anya/feleség/nő, mint a reklámokban, ahol mindenki lenvászon ruhában nevet a napsütésben.

Hát igen.

Néha az is siker, ha senki nem sír, nem üvölt, és megvan a távirányító.

A hétvégi feszültségek sokszor nem a hétvégéről szólnak.
Hanem arról, hogy egész héten tartottad magad.

Nálatok mi a szombati túlélőmondat?

Eljött a hétvége. A tested otthon van. Az agyad még mindig a munkahelyeden robotol.Ismerős?Végre nem csörög az ébresztő....
23/05/2026

Eljött a hétvége. A tested otthon van. Az agyad még mindig a munkahelyeden robotol.

Ismerős?

Végre nem csörög az ébresztő. - semmi gond, megoldja az ébresztést a hétköznap 9-ig is aludni képes gyerek hétvégén 6(!!)-kor!
Nem kell rohanni oviba, suliba, munkába, boltba, postára, idegbajba. - Csak a nagyihoz, rokonokhoz, házimunkához!

És mégis. Az agyad elfelejtette, hogy hétvége van. Dolgozik. A múlt vagy a jövőheti projekten. Tovább kattog.

Mi lesz jövő héten?
Mit felejtettem el?
Kinek kell írni?
Mit kell befizetni?
vagy
Miért néz így a szennyeskosár?
És miért olyan a alkás, mintha 10 önkéntes lakásfoglaló amortizálta volna le?

Papíron hétvége van.
A lelkedben meg még mindig munkanap.

Ilyenkor nem az a baj, hogy „nem tudsz pihenni”.
Hanem lehet, hogy az idegrendszered annyira megszokta a készenlétet, hogy akkor sem áll le, amikor végre lehetne.

Te mennyire tudsz hétvégén kikapcsolni?
Írd meg egy szóval: pihenés vagy kattogás?

Megvan mindenem. Akkor mégis miért érzem olyan üresnek magam?Van családom.Van munkám.Van tető a fejem fölött.Van mit enn...
22/05/2026

Megvan mindenem. Akkor mégis miért érzem olyan üresnek magam?

Van családom.
Van munkám.
Van tető a fejem fölött.
Van mit enni.
Van mosógép, tv, telefon, autó, kiskutya és persze egy naptár, ami úgy tele van, mintha külön életet élne.

Szóval papíron minden rendben. Papíron. Csak a lelkemben nem.

Ha kívülről nem létszik, de te mégis azt érzed, hogy összeomlóban az életed, akkor jön a második körös szenvedés. A kérdések, amire nincs válaszod:

„Mi bajom van nekem?”
„Másnak sokkal rosszabb.”
„Nekem nem is lenne jogom rosszul lenni.”
„Hálásnak kellene lennem. Akkor miért nem érzem így?”
„Miért gondolok mindet túl?”

És így az ember már nemcsak rosszul van.
Hanem még bűntudata is van amiatt, hogy rosszul van.

Persze lehet, hogy közben tényleg hálás vagy.

Csak attól még lehetsz fáradt.
Attól még lehet benned hiány.
Attól még fájhat valami.
Attól még az idegrendszered nem fog állva tapsolni csak azért, mert objektíven „nincs okod panaszra”.

Mert a belső feszültség nem mindig kér engedélyt a logikától.
Nem úgy működik, hogy:
„Kérem, sorolja fel az életkörülményeit, és mi eldöntjük, jogosult-e szorongani.”

Nálam nem az a cél, hogy valaki kapj egy motivációs idézetet vagy egy insta-bölcsességet: „Nézd a dolgok jó oldalát!”.
Mert nézni nézed ugyan, csak mégis ott marad az a furcsa szorító érzés…

A kérdés inkább az:
- Mi van a feszültség mögött?
- Te hogy vagy ebben az egészben?

Te érezted már ezt? Hogy papíron minden rendben, de belül mégis valami nagyon nincs a helyén?
✍ Írd meg egy szóval vagy egy mondattal, nálad hogy szokott ez megjelenni.

Van az a pillanat, amikor ránézel az előtted álló “lépcsősorra” és arra gondolsz:„Na persze… én ezt tuti meg nem mászom!...
21/05/2026

Van az a pillanat, amikor ránézel az előtted álló “lépcsősorra” és arra gondolsz:

„Na persze… én ezt tuti meg nem mászom! Majd ha bolond leszek!”

Aztán mégiscsak megteszed az első lépést.
Kissé bizonytalanul.
Kissé kétkedve.

Egyik lépcsőfok jön a másik után…
Morogsz, izzadsz, kapkodod a levegőt …. Aztán százszor elátkozod magad, hogy miért is kellett neked elindulni?

A gyógyulás útja is valami egészen hasonló…

Néha elfáradsz.
Néha megállnál.
Néha azt érzed, hogy inkább visszafordulnál, mert a régi, ismerős nehézség valahogy kényelmesebbnek tűnik, mint az ismeretlen változás.

De tudod mi a furcsa?

Hogy egyszer csak hátranézel…
És rájössz, mennyivel magasabban vagy már, mint ahol elindultál.

És az út nem is mindig látványos!

Sokszor apró lépésekből áll.
Egy kimondott mondatból.
Egy felismerésből.
Egy mély levegőből.
Vagy abból, hogy ma nem adtad fel.

És a végén?
A végén általában mindig megéri felmászni azon a bizonyos lépcsőn.

Szenvedély.Fura szó.Sokan elsőre a szerelemre gondolnak róla.Arra a bizonyos „nem bírok nélküled élni” érzésre.Pedig a s...
18/05/2026

Szenvedély.

Fura szó.
Sokan elsőre a szerelemre gondolnak róla.
Arra a bizonyos „nem bírok nélküled élni” érzésre.

Pedig a szenvedély sokkal több ennél.

Szenvedély az is, amikor valamit úgy csinálsz, hogy közben megszűnik körülötted az idő.
Amikor este csak „még öt percet” akarsz foglalkozni vele… aztán hirtelen éjfél lesz.
Amikor nem fáraszt, hanem feltölt.
Amikor nem azért csinálod, mert muszáj.
Hanem mert egyszerűen… jó benne létezni.

Lehet ez munka.
Tanulás.
Festés.
Kertészkedés.
Autószerelés.
Tánc.
Sütés.
Túrázás.
Könyvek.
Vagy akár az, hogy valaki emberekkel foglalkozik.

És tudod mi a legszomorúbb?

Hogy rengetegen élnek úgy, hogy már nem is emlékeznek rá, mi lelkesítette őket valaha.
Csak működnek.
Tesznek-vesznek.
Túlélnek.

Pedig a szenvedély nem luxus.
Hanem valami, amitől az ember kicsit újra élőnek érzi magát.

Neked mi a szenvedélyed?

Újabb 4 nap Pesten, képzésen.Tanulok, figyelek, jegyzetelek — és közben feltöltődöm.Nekem a tanulás élmény.Nem fáraszt, ...
14/05/2026

Újabb 4 nap Pesten, képzésen.
Tanulok, figyelek, jegyzetelek — és közben feltöltődöm.

Nekem a tanulás élmény.
Nem fáraszt, hanem visz előre.

Szeretem, hogy különleges emberekkel lehetek együtt, akikkel nemcsak tanulunk, hanem közben változunk is.
Együtt, egymás mellett.

Én tudok nemet mondani!🙅‍♂🧠Fejben.🏠Otthon.🚿Zuhany alatt.⌛Három nappal később, amikor már teljesen mindegy. 😅Ott aztán na...
12/05/2026

Én tudok nemet mondani!🙅‍♂

🧠Fejben.
🏠Otthon.
🚿Zuhany alatt.
⌛Három nappal később, amikor már teljesen mindegy. 😅

Ott aztán nagyon határozott vagyok.

Olyan mondatokat tudok összerakni, hogy egy tárgyalóteremben is állva tapsolnának.
- „Sajnálom, ez most nem fér bele.”
- „Most nem tudom vállalni.”

Csak kár, hogy amikor élesben kellene kimondani, valahogy egészen más jön ki a számon:
- „Persze, megoldom.”

És kész.
- Már vállaltam is valamit, amit nem akartam.
- Már beírtam a naptárba valamit, amitől már most rosszul vagyok.
- Már viszem a sütit az osztálybulira, intézem a családi ügyet, ugrok, megyek, segítek, alkalmazkodom.

Aztán késő este, fogmosás közben megérkezik a felismerés:
„De hát én ezt nem akarom!”

Csak hát nemet mondani sokszor nem olyan egyszerű, mint ahogy kívülről látszik.
Mert nem csak egy szóról van szó.

Hanem arról, ami utána jön:
A másik arca. A csend. A csalódottság lehetősége. A bűntudat.
A belső magyarázkodás. Az a kellemetlen érzés, hogy talán most rossz ember lettem, csak mert nem fér bele még egy dolog az életembe.

És persze mindig van valaki, aki nagyon könnyen mondja:
„Hát akkor mondd azt, hogy nem!”

Köszönjük.
Ezt most felírjuk az emberiség nagy megoldásai közé, közvetlenül a „ne idegeskedj” mellé. 😄

Mert aki nehezen mond nemet, az általában nem azért teszi (illetve nem teszi), mert nem ismeri a "nem" szót.

Hanem mert belül valami összekapcsolta a "nem"-et a kellemetlen érzéssel:
- „Ha nemet mondok, megbántom.”
- „Ha nemet mondok, önző vagyok.”
- „Ha nemet mondok, nem leszek elég jó.”
- „Ha nemet mondok, elveszíthetem a szeretetét.”

Ilyenkor a kineziológiában nem az a cél, hogy valakiből kemény, érzéketlen gép legyen, hanem az, hogy megnézzük, miért ilyen nehéz a saját határainkat meghúzni.

Mert nemet mondani nem mindig elutasítás.
Néha csak annyi:
„Most már én is számítok.”

És ettől még nem leszel rossz ember.
Csak talán nem leszel többé a saját életed mellékszereplője.

Azt hiszed gyenge vagy, mert már nem bírsz el mindentt, amit eddig könnyedén cipeltél?Sok nő hihetetlen terhek és nyomás...
11/05/2026

Azt hiszed gyenge vagy, mert már nem bírsz el mindentt, amit eddig könnyedén cipeltél?

Sok nő hihetetlen terhek és nyomás alatt, úgy, hogy közben kívülről szinte semmi nem látszik a belső küzdelemből.

Teszi a dolgát.
Figyel másokra.
Szervez.
Intéz.
Tartja magát.
Próbál helytállni mindenhol.

És közben belül egyre fáradtabb.

Nem feltétlenül látványosan.
Csak valahogy minden nehezebb.
Kevesebb a türelem.
Kevesebb a könnyedség.
Kevesebb a belső tartás.

És még ilyenkor is sokan azt mondják maguknak:
„szedd össze magad”
„más is bírja”
„még ki kell tartani”

Pedig attól, hogy valami megvisel, nem leszel gyenge.

Attól sem, hogy elfáradsz.
Attól sem, hogy már nem tudsz mindent ugyanazzal az erővel vinni.
Attól sem, hogy egyszer csak azt érzed:
ez most sok.

Néha nem az a legnagyobb erő, hogy tovább tartod magad.
Hanem az, hogy végre őszintén észreveszed:
valami benned már túl régóta csendben feszül.

Te hogy érzed, meddig bírod még?

Vasárnap este sokan nem pihennek. Csak gyűjtik az erőt a következő túlélő-körhöz.Van az a mondat, amit túl sokan mondana...
10/05/2026

Vasárnap este sokan nem pihennek. Csak gyűjtik az erőt a következő túlélő-körhöz.

Van az a mondat, amit túl sokan mondanak túl sokáig:
„Majd elmúlik.”
Aztán nem múlik el.

Majd megszokod.
Megszokod, hogy
- reggel már eleve fáradtan kelsz.
- összerándul a gyomrod bizonyos helyzetekben.
- vannak emberek, akiknek már a neve is úgy hat rád, mint egy belső riasztó.
- mindent te tartasz össze.

A családot.
A munkát.
A gyereket.
A kapcsolatokat.
A bevásárlólistát.
A „jól vagyok” arcot.

És közben néha már csak annyi erőd marad, hogy este leülsz, nézel magad elé, és azt gondolod:

„Na jó. Ezt a napot is túléltem.”

Ami persze egy darabig működik.

Mert az ember meglepően sok mindent kibír.

Csak az a baj, hogy a „kibírom” nem ugyanaz, mint az, hogy jól vagyok.

És ezt sokszor csak akkor vesszük észre, amikor már a test elkezd hangosan beszélni:
- Gyomorgörcs.
- Szorítás a mellkasban.
- Állandó feszültség.
- Alvás helyett gondolatmaraton.
- Sírás a kocsiban, a fürdőszobában, vagy a spájzban. (csak mert ott legalább békén hagynak három percre. 😅)

Sokan túl sokáig várnak azzal, hogy segítséget kérjenek.

Nem azért, mert nem fáj eléggé.
Hanem mert megtanulták, hogy bírni kell.

Hogy „másnak is nehéz”.
Hogy „nem olyan nagy ügy”.
Hogy „most még ezt az időszakot valahogy ki kell húzni”.
Hogy „majd ha lesz időm magamra…”

Csak hát magadra ritkán „lesz” idő.
Azt általában csinálni kell.

És nem NEM KELL mindig a teljes összeomlásig várni.

Te hajlamos vagy túl sokáig egyedül vinni azt, ami nehéz?

Vannak mondatok, amik nem akkor ütnek nagyot, amikor elhangzanak.Hanem később.Amikor már vége a közös munkának, elpakolo...
09/05/2026

Vannak mondatok, amik nem akkor ütnek nagyot, amikor elhangzanak.

Hanem később.

Amikor már vége a közös munkának, elpakolok, becsukódik az ajtó, és egyszer csak eszembe jut egy-egy mondat.
Azért, mert egyszerűen… igaz volt.

Például:
- „Mintha végre kapnék levegőt.”
- „Most először érzem azt, hogy nem csak túl akarom élni a napjaimat.”
- „Mintha egy évek óta cipelt hátizsákot tettem volna le… csak eddig azt hittem, ez már hozzám nőtt.”

És van az a mondat is, ami elsőre szinte viccesen hangzik, aztán érzed, mekkora súly van mögötte:

„Nahát… nem rándul görcsbe a gyomrom, ha anyámra gondolok.”

Na, ezek azok a pillanatok, amikor belül én is megállok egy kicsit.

Mert sokszor nem az történik, hogy valaki kijön egy alkalomról, és hirtelen rózsaszirmok hullanak az égből, a családja tapsolva várja otthon, a főnöke pedig másnap bocsánatkérő levelet ír kézzel, kalligrafikus betűkkel. 😅

Hanem valami sokkal csendesebb.

- Nem szorul össze a mellkas, amikor csörög a telefon.
- Nem indul be azonnal a gyomorgörcs egy bizonyos név láttán.
- Nem robban ki otthon ugyanaz a veszekedés ugyanabból a félmondatból.
- Nem az az első gondolat reggel, hogy: „jaj, csak éljem túl ezt a napot”.

És ez kívülről néha nem is látványos.

Nem villog rajta neonfelirat, hogy:
ITT MOST EGY BELSŐ ÁTTÖRÉS TÖRTÉNT.

Pedig DE.

Csak a legnagyobb változások sokszor nem hangosan érkeznek.

Hanem egy mélyebb levegővételben.
Egy lazább vállban.
Egy kevésbé görcsös gyomorban.
Egy helyzetben, amiben már nem ugyanúgy reagálsz, mint régen.

Van, hogy "csak" ennyi hangzik el:
„Nem is tudtam, hogy eddig mennyire feszült voltam.”

Na igen.
A hátizsák súlyát is sokszor csak akkor vesszük észre igazán, amikor végre letesszük.

Ha te is érzed mostanában, hogy túl sok mindent cipelsz — gyomorban, vállban, gondolatban, családi helyzetekben, kapcsolatokban vagy a mindennapi „bírom én, csak ne kérdezzétek, meddig” üzemmódban — akkor lehet, hogy ideje nem csak tovább vinni azt a hátizsákot.

Hanem megnézni, mi van benne.
És mi az, amit már nem muszáj tovább cipelned.

Én nem vagyok túlérzékeny!😫De komolyan! 🤨Most miért mondod, hogy az vagyok??? 🥺Lehet, hogy egyszerűen csak túl régóta tú...
08/05/2026

Én nem vagyok túlérzékeny!😫
De komolyan! 🤨
Most miért mondod, hogy az vagyok??? 🥺

Lehet, hogy egyszerűen csak túl régóta túl sok mindenben tartod magad.

Túl sok feladat.
Túl sok alkalmazkodás.
Túl sok lenyelt érzés.
Túl sok olyan helyzet, amiben mindig erősnek kellett maradni.

És egy idő után ilyenkor már kisebb dolgok is jobban megérintenek.

Egy mondat.
Egy hangsúly.
Egy csalódás.

Valami, amire más könnyedén legyint — te a lelkedre veszel.

Nem azért, mert gyengébb vagy.
Hanem mert telítődött benned valami.

Sokan túlérzékenységnek nevezik azt, amikor valaki már nem úgy működik, ahogy korábban azt a környezete megszokhatta tőle.

Pedig ez inkább jelzés.

Annak a jele, hogy
- benned már túl régóta gyűlik valami.
- a lelked figyelmet kér.
- nem biztos, hogy még többet kell kibírnod.

Cím

Miskolc
3531

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 18:00
Kedd 08:00 - 18:00
Szerda 08:00 - 18:00
Csütörtök 08:00 - 18:00
Péntek 08:00 - 14:00

Telefonszám

+36303865885

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Feketéné Enikő - Kineziológus Miskolc új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás

Kategória