23/11/2025
Hű az a fránya komfort zóna. Nagyon vigyázni kell vele, mert képes beszippantani, visszahúzni és elhitetni velem, hogy ennyi pont elég. Ha ki is léptél belőle, gyere vissza gyorsan, ne ugrálj, ne keresd a kihívásokat. Maradj itt... ez biztonságos, már ismered, megszoktad, itt tuti a túlélés, nem fenyegetnek új és izgalmas feladatok, nem kell neked fejlődni, elég ha punnyadsz, ha a jól ismert helyeken jól ismert emberek között, jól ismert feladatokat oldasz meg, amiben egyébként nincs semmi kihívás (pedig az ugyan olyan krónikus stresszt okoz, ha a képességeid alatt kell teljesítened, mint az, ha túl magas elvárásoknak kell megfelelned) vagyik a kihívások hiánya is ártalmas, kiégéshez és cèltalansághoz, akár depresszióhoz is vezethet.
De a tudat alatti elmédet nem érdekli az, hogy Te hogy érzed magad. Csak egy céllal akar a komfortos, kényelmes, megszokott életedben tartani. Ez pedig a túlélés. Az idegrendszered tudattalan részének, ami szinte teljes egészében irányítja az életedet, csak ez számít. Éld túl a napot.
Boldog vagy vagy boldogtalan? Egészséges vagy beteg? Csinos vagy túlsúlyos? Életvidám vagy kiégett? Nem számít. Csak a túlélés és a fajfenntartás.
Neked kell tudatósan irányt adni a tudat alattidnak. Hogy ha nem akarsz robot üzemmódban egy életen át ugyanazokat a köröket futni, ha azt akarod, hogy megváltozzon az életed és elérd a céljaidat vagy valóra váltsd az álmaidat, vagy csak egy izgalmasabb, színesebb életre vágy, akkor észre kell venned mikor veszi át ismét az irányítást a túlélő üzemmód.
Én például lelkesen jöttem haza látogatóba, tele az új élményekkel, hatásokkal, kihívásokkal. Aztán eltelt két nap, itthon lehettem újra a megszokott biztonságban, és most megmondom őszintén, legszívesebben itthon is maradnék és egyáltalán nincs kedvem visszamenni oda, ahol nekem most minden nehéz, minden idegen és veszélyes, félek és egyedül érzem magam, mert mindenki, aki szeret, itthon van és minden, amit ismerek és megszoktam, itthon van.
Azt üzeni az agyam: jobb, ha itthon maradok és nem ugrálok...
Jajj de nehéz lett a szívem, hű talán jobb lett volna, ha nem is jövök haza látogatóba, mert még túl törékeny az a jég, amin táncolok. Itthon vannak az emlékeim, amik most úgy peregnek le előttem, amikor behunyom a szemem, mintha egy filmet néznék. Még túl kevés időt töltöttem az új életemben. Ott még nincsenek emlékeim, ott még csak a mindennapok kihívásai vannak, amitől félek, és amitől a tudat alattim is meg akar kímélni, mert veszélyezteti a túlélésem.
Szóval csak azért írtam ezt le, hogy te is legyél tudatában, mi történik veled, amikor új szokásokat akarsz kialakítani, egészséges ételekre akarsz váltani vagy ugy döntesz, hogy többet fogsz mozogni. Mert eltelik néhány nap vagy hét, és bár lelkesen belevágtál, viszont az egyszerű hüllő agyadnak egyáltalán nem fog tetszeni, hogy te a megszokott helyett új szokásokat akarsz kialakítani. Szóval vissza akar majd húzni, azt sugja: add fel! Erre semmi szükséged! Maradj a régi, biztos dolgoknál.
De én arra kérlek, hogy ne add fel! Lépegess tovább, adj még időt magadnak. Ha kitartasz és tovább mész a célod felé, a tudatos döntéseiddel írhatod át az elméd tudattalan részét. Csináld tovább, kérlek. Tedd meg magadért, hiszen Te is tudod, hogy szükséged van a változásra, mert amit eddig csináltál, attól már nem érezted jól magad és nem akarhatsz visszaesni oda, ahol voltál. Ja hogy nehéz?
Hát igen, az... és ezzel most magamat is bátorítom, hogy holnap felüljek arra a vonatra, ami visszavisz az ismeretlen jövőbe...
Ne adjuk fel! Ha már belevágtunk valamibe, csináljuk végig, ha másért nem, hát a kíváncsiságunk miatt. Vajon mi vár rám? Vajon mi vár rád, ha lefogysz, ha egészségesebb leszel, ha magabiztosabb leszel, ha csinosabb leszel...
Te mire vágy? Mit teszel érte? Mi lelkesít? Mi motivál? Engem önmagam legyőzése inspirál és a példamutatás is. Szeretnék hinni magamban. És szeretnék segíteni magamnak. Mert helyettem ezeket senkimás nem fogja megtenni. Ez az én részem, a többit a Jóisten mellé teszi. Sohasem vagy egyedül Te sem. Ne add fel ;) én sem adom fel...