Szekeres Diána Pszichológus

18/07/2025

Egy varjú élt az erdőben, és teljesen elégedett volt az életével.
Egészen addig a napig, míg meg nem látott egy hattyút.

„Ez a hattyú olyan fehér gondolta a varjú , én meg ilyen fekete vagyok. Biztos ő a legboldogabb madár a világon.”

A varjú meg is osztotta a gondolatait a hattyúval.

„Valóban – felelte a hattyú , én is azt hittem, hogy én vagyok a legboldogabb, amíg nem láttam egy papagájt. Ő kétféle színű. Azóta azt gondolom, a papagáj a legboldogabb madár.”

A varjú ezek után megkereste a papagájt.
A papagáj így szólt:
„Nagyon boldog életet éltem… egészen addig, amíg nem láttam egy pávát. Nekem csak két színem van, neki viszont egy egész színkavalkád!”

Később a varjú ellátogatott az állatkertbe, ahol meglátott egy pávát. Emberek százai álltak sorban, hogy megcsodálják.
Amikor végre elcsendesedett a környék, a varjú odarepült hozzá.

„Kedves páva mondta , annyira gyönyörű vagy! Minden nap emberek ezrei jönnek, hogy megnézzenek. Engem viszont, ha meglátnak, azonnal elzavarnak. Biztos vagyok benne, hogy te vagy a legboldogabb madár a földön.”

A páva így felelt:
„Sokáig én is azt hittem, hogy én vagyok a legszebb és legboldogabb.
De éppen a szépségem miatt vagyok bezárva ebbe az állatkertbe.
Ahogy körülnéztem, észrevettem, hogy a varjú az egyetlen madár, amelyet nem tartanak ketrecben.
Néhány napja arra gondoltam: ha varjú lehetnék, szabadon repülhetnék, amerre csak akarok…”

Tanulság: Ez a mi problémánk is.Folyamatosan összehasonlítjuk magunkat másokkal, és emiatt boldogtalanná válunk.
Nem értékeljük azt, amit Isten adott nekünk és ez egy végtelen elégedetlenségi spirálhoz vezet.

Tanulj meg örülni annak, amid van ahelyett, hogy folyton azt néznéd, mi az, amid nincs!

Mindig lesz valaki, akinek többje vagy kevesebbje van, mint neked.
De az, aki elégedett azzal, amije van az a legboldogabb ember a világon🐦‍⬛

16/07/2025

“Sokan azért járnak terápiára, hogy mentálisan "túléljék" azokat a traumatizált embereket a környezetükben, akik sajnos nem járnak.
Mit tehetsz olyan közegben, ahol te évtizedek óta dolgozol magadon, de mások még csak fel sem ismerik, hogy nekik is kellene? Nagyjából semmit, max. meghúzod a határaidat, vagy továbbállsz, és igen, ez a családrendszer tagjaira is igaz.
Ha belülről valaki nem ismeri fel, hogy saját magát kellene elkezdeni "kezelni és kezeltetni", addig kívülről semmit nem tehetünk, nagyjából csak elszenvedői maradunk a másik vakfoltjainak. Azért nem merünk kimondani dolgokat, nehogy megbántsunk másokat, ezért inkább játszmázunk, majd a játszmákból láthatatlan manipulációk és hazugságok lesznek, amik szép lassan felemésztik az érzéseinket, az értékeinket, megkérdőjelezik az igazságainkat és benn tartanak egy olyan mocsárban, amiből nagyon nehéz kimászni.
Ha a környezeted téged hibáztat, csak mert kimondod a tabukat, mert nem azt a hazugságot fújod, ami számukra kényelmes, nem bólogatsz, hogy megfelelj nekik, nem mondasz le önmagad igazságairól, NE VEDD MAGADRA, nem a te hibád.
Aki lemond önmagáról, csak azért, hogy megfeleljen azoknak, akiknek amúgy soha nem fog tud megfelelni, szép lassan elveszíti mindazt, ami számára érték. Bocsáss meg magadnak, hogy a múltban megtetted, de ne tedd meg újra. “❤️
Szántó Brigitta

09/04/2025

Biztonságot adni, nem tökéletesnek lenni- gyereknevelés a mai világban

A mai szülők sokszor úgy érzik, hibázni nem lehet. Az információáradat, a „jó szülőség” elvárásai és a közösségi média képei olyan nyomást helyeznek rájuk, ami nemhogy segítené, inkább gátolja az ösztönös, hiteles kapcsolódást a gyermekkel.

Pedig a gyermeknevelés lényege nem a tökéletességben rejlik, hanem a biztonságban. A gyereknek nem hibátlan, hanem elérhető, érzékeny, és reflektáló szülőre van szüksége. Olyanra, aki vállalja, ha téved, és utána helyre tudja hozni. A kapcsolat helyreállítása ugyanis legalább annyira tanít, mint a „jól csinálás”.

Pszichológusként gyakran látom: – A gyerek nem a szavainkra figyel, hanem a jelenlétünkre.
– Nem a maximalizmusból, hanem az elég jóból tanulja meg, hogyan lehet bízni, küzdeni, kapcsolódni.
– A korlátok nem korlátozzák, hanem megtartják – mert biztonságot adnak a növekedéshez.

A gyereknevelésben tehát nem az a cél, hogy mindig tudjuk a választ, hanem hogy merjünk kapcsolódni. És hogy legyen bátorságunk néha megállni, figyelni, kérdezni – magunktól és tőlük is.

Mert a nevelés nemcsak róluk szól, hanem rólunk is.☝️

07/03/2025

...💭

02/03/2025

Egy putriban élt. Nincs sok emléke, nincs kötődése azokból az időkből.
Azt tudja, hogy sokan laktak egy szobában, hogy örökké fázott és hogy gyakran elverték, főleg akkor, ha lopni küldték, de üres kézzel tért haza. Egy fiatal nő is ott lakott a nagycsaládban, utólag rakta össze a képet, hogy az a nő az anyja volt.
A Baranya megyei falu cigánysoráról ötévesen vitte el egy férfi Pestre. De amikor egy téli napon tüzet gyújtott a szoba közepén, mert fázott és mert a putriban ez volt a gyakorlat, a férfi felháborodásában bevitte a GYIVI-be. Ott is hagyta.
Nem értett semmit. Nem tudta, mi az a család. Nem ismerte a szeretetet. Élt, egyik napról a másikra. Sodródott, csak megtörténtek vele a dolgok. Mint annyi más gyermekkel a szeretetnélküli valóságban.
Hatévesen vette magához egy család, ők lettek a nevelőszülei, így került Kápolnásnyékre. Nem tudták örökbe fogadni, mert a szülei nem mondtak le róla, de nem is akarták bolygatni a dolgot, adoptálás nélkül is működött az új élete. Nem őérte ment a házaspár, de ő sírt a leghangosabban, hogy vigyék magukkal. Működött a túlélési ösztöne.
Kisegítő iskolába akarták rakni a helyi tanintézmény szakemberei, de a pszichológus jelezte, semmi gond nincs a gyerekkel, egyszerűen csak olyan az előélete, hogy nem volt lehetősége megtanulni a hétköznapi élet szabályait. Jó döntés volt szabványiskolába adni, hamar kiderült, hogy okos gyerek, majd a zenében – megtanult furulyázni, klarinétozni és zongorázni – kiemelkedően jó volt, ahogy a sportban is, 15 évesen, Ligeti László edzőnek köszönhetően a Velencei-tavi Vízi sportiskola színeiben kenuban országos bajnok lett.
Több út állt előtte, zene, sport vagy tanulás, végül az utóbbi mellett döntött, a Pannonhalmi bencés gimnáziumba nyert felvételt. Ott dr. Rékási József biológiatanár hatására beleszeretett a tantárgyba, ennek – na és a sok tanulásnak – köszönhetően felvették a Szegedi Tudományegyetemre.
Summa cm laude végzett, az Országos Tudományos Diákköri Konferencián győzött, ma neurobiológus, a Szegedi Tudományegyetem Neuroimaging Kutatócsoportjának tagja.
Ő Kocsis Krisztián, ahogy gyakran utal magára: egy cigány fiú a mecseki putriból.☝️
(Fotó: Heti Világgazdaság)
-------------------------------------------------

27/02/2025

" Beérsz az iskolába, rajtad a legutolsó divat szerinti ruha, a zsebedben a legújabb iPhone, tele vagy pénzzel, amit a szüleid adtak szintén. Körbe rajonganak a barátaid, akik szintén hasonló holmikat birtokolnak. És ekkor észreveszitek csoportosan az osztály egyik legszegényebb tagját.
Nincs divatos ruhája, nincs iPhonja, sőt semmilyen telefonja sem. Régebbi iskolatáskája van, és már annak is örül, hogy egyáltalán tagja lehet ennek az osztálynak.
De benneteket ez nem hagy nyugodni.
Elkezditek piszkálni, eleinte csak egy páran,később pedig mindenki, aki a ti mércéteket megüti.
Eleinte csak szavakkal bántjátok, később aztán eltöritek a vonalzóját, elszakítjátok a ruháját, esetleg meg is veritek, teljesen megszállottan mint ha az életetek múlna rajta.
Eszetekbe sem jut, hogy ti csak a szerencsének köszönhetitek azt, hogy éppen oda születettek ahova.
Ő nem tehet arról, hogy nem tud veletek lépést tartani, bármennyire is szeretne.
Megvetitek, gyűlölitek, és minden pillanatban csak bántani tudjátok.
Azt hiszitek, hogy a világ csupán a külsőségekről szól. Üres, lelketlen, tudatlan emberkék vagytok.
Még azt sem veszitek észre, hogy annál a szerencsétlen társatoknál, végleg eltört valami. Eltört, és nem, vagy csak nagyon nehezen lehet helyrehozni. Eljut arra a pontra, ahonnan nincs visszaút. Képesek vagytok a halálba üldözni a társatokat, csak azért mert azt hiszitek ez csak játék.
Hát nem az. Egyáltalán nem.
Ti vagytok a legjellemtelenebb, legundorítóbb lények a világon.
Ti pedig, akiket bántanak megaláznak, ne féljetek segítséget kérni. Akár a szüleitektől, vagy a tanáraitoktól, bárkitől. Nincs mit szégyelljetek, semmivel sem értek kevesebbet, mint a társaitok. Mindegy, hogy milyen ruhátok, vagy felszerelésetek van. Van segítség, és merjetek szólni. Soha ne jussatok el arra a pontra, ahonnan nincs visszaút. "

24/02/2025

Egy szülő egyszer megkérdezte tőlem, vajon nem veszélyes-e bocsánatot kérni a gyerekektől."Nem arra van szükségük a biztonságérzetük érdekében, hogy igazunk legyen?" Dehogyis! A gyerekeknek nem tökéletes, hanem valódi és hiteles szülőkre van szükségük.
P.Perry

21/02/2025

"'Magasra emeltem szegénykét, hogy nagy, hogy óriás legyen' - írta Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című versében. Azt hiszem, ez az, amit sok szülő nem tud, nem mer megtenni: időnként magához emelni gyermekét, vagy éppen leguggolni melléje, nemcsak testével, de gondolataival, érzelmeivel, világképével is, hogy a gyerek ne rettegett, jutalmazó és büntető hatalmat, de jóízű, meleg, emberi kapcsolatot érezzen szülei társaságában." Dr. Ranschburg Jenő☝

18/02/2025

"Ott hibázzuk el, hogy sikerre nevelünk, de az élet valódi kudarcaira nem készít fel bennünket senki. Egészen kisgyermek korunktól kezdve mindannyian arra vagyunk kondicionálva, hogy hogyan legyünk jobbak másoknál. Mintha a születésünkkel valami versenyre neveztünk volna be, ahol egyre nagyobb a tempó és egyre nagyobb a tét, ezzel együtt pedig akkora nyomás nehezedik ránk, hogy néha már levegőt venni is nehéz.

Eszeveszett tempó, fékevesztett rohanás, hogy megteremts magadnak egy olyan életet és egzisztenciát, amit szerinted elvárnak tőled, és amivel az átlag fölé emelkedhetsz. Persze élvezni már nem tudod, feloldódni a pillanatban már túl nehéz, de rohansz tovább, mert a pénz soha nem elég, és egyébként is, célba kell érni, még többet kell szerezni valamiből, ami egyáltalán nem is tesz már boldoggá.

A gond mindezzel csak az, hogy a felnőttkor kapujában egyre több pofont oszt ki az élet, ezt pedig nem tudjuk jól kezelni, mert senki sem tanított meg rá. Kudarcok, csalódások, füstbe ment tervek, egyre növekvő frusztráció és az érzés, hogy talán nem is vagyok annyira jó. Talán túl kevés vagyok.

Kudarcélmény kudarcélmény hátán. Mert ugye nem sikerülhet minden. Nem válhat valóra minden álom. De tudod mit? Ez így van jól!

Milyen hálás lettem volna a szüleimnek, ha az első igazi lélek­tépő vereségem után leültetnek maguk mellé, és valami ilyesmit mondanak nekem:

„Idefigyelj, fiam, törekedj mindig a legjobbra, próbáld mindig túlszárnyalni önmagad, de eközben sose felejtsd el, hogy örökké nem győzhetsz. Nem is kell mindenben a legjobbnak lenni. De a legfontosabb, hogy bármennyire is szeretnéd, EBBEN AZ ÉLETBEN NEM LEHET MINDIG JÓL JÁRNI. Néha törvényszerűen neked kell húzni a rövidebbet. Elbukni, csalódni, pofára esni.”☝️
I.sz

15/02/2025

Miért nem tudunk segíteni annak aki nem kéri?Akire csak ráerőltetik? Aki nem elkötelezett?

Képzelj el egy világítótornyot.Áll a parton,világító fénye bólogat,és biztonságosan elvezeti a hajót a kikötőbe.
A világítótorony nem tudja kiásni magát ,belegázolni a vízbe és megragadni a hajót az árbócnál és azt mondani:"Figyelj te bolond ha ezen az úton maradsz akkor összetöröd magad a sziklákon"Nem,a hajó felelős a sorsáért.Választja azt,hogy hagyja,hogy, a világítótorony mutassa az utat.Vagy mehet a saját útján is.A világítótorony nem felelős a hajó döntéseiért. Csak annyit tehet,hogy megpróbál legjobb tudása szerint világítótorony lenni.
Mason &Kerger:Ne lépkedjünk tojáshéjakon/.

10/02/2025

Nagy igazság...
Amikor a szülők megöregszenek.
Engedd, hogy ugyanazzal a szeretettel öregedjenek meg, amellyel te is felnőhetsz. Hallgasd meg a történeteiket, még ha megismétlik is. Emlékezz, hányszor hallgatták a tiédet kiskorodban, türelemmel és érdeklődéssel.
Hagyd őket nyerni, ahogy téged is tették. Gondoskodom róla, hogy élvezzék a barátaikat és beszélgessenek az unokáikkal. Hadd éljenek a tárgyak között, amiket szeretnek, ami olyan sokat jelentett számukra. Ne vedd el a létezésük darabjait.
Engedd, hogy tévedjenek, ahogy te is sokszor tévedtél.
Hagyd őket élni, és tegyél meg mindent, hogy boldoggá tedd őket az élet utolsó szakaszában, ahogy veled is tették, amikor elindultál a sétádon.
forrás: internet..

05/02/2025

...💭

Hogy mikor hallottam utoljára azt az elképesztő mondatot, hogy a gyerekek úgyis elfelejtik a traumáikat? Éppen ma. Ezért született ez a poszt.

Nem, a gyerek nem felejt.
A múlt sebeit ott hordja létezésében.

Kívülről talán semmi nem látszik, ám egész élete a múltról árulkodik. A gyermekkori sebek beépülnek a személyiségbe. Ott vannak az elfojtott érzésekben, a forrongó indulatokban,
a szabálytalan életvezetésben, a megbízhatatlanságban, ott vannak a függőségekben, minden üveg borban, remegő kézzel felhörpintett pálinkában, elhanyagolt, korán öregedő testekben.

Ott vannak a mentális és testi betegségekben, a megfelelési kényszerekben, az empátiahiányban, a bizalmatlanságban, a tönkrement párkapcsolatokban, a tökéletesség utáni hajszában, a bizonyítási kényszerekben, a mellkasra nehezedő szorongásokban, az elismerés utáni csillapíthatatlan vágyban, és ott vannak az idő előtti halálban.

A gyermekkori traumák többféle formában jelennek meg a felnőtt életében. Kinél így, kinél úgy, de egy biztos: el nem felejtődnek. Nincs az a hosszú idő, ami önmagában képes lenne meg nem történtté tenni a gyerekként elszenvedett traumákat.

Ha meg nem történtté tenni nem is, ám a sebeket lassan begyógyítani mégis lehetséges. Ehhez azonban elhatározás kell és kitartás, önismeret és önfejlesztés, miközben arról sem szabad elfeledkezni, hogy az egyéni akarat mellett kell egy jól működő egészségügyi rendszer is, ami biztosítja az ellátáshoz szükséges szakembereket. És kell hozzá oktatás, a szülők, pedagógusok és egészségügyi szakemberek képzése, hogy ne adódjanak át a traumák generációról generációra.

Mert a gyerek nem felejt.
A múlt sebeit ott hordja létezésében, és ha nem gyógyul, felnőve maga is sebeket okoz majd.

— Orvos-Tóth Noémi