23/04/2026
Rezonancia
Csoport? vagy egyéni?
Sokan félnek csoportba vinni önmagukat.
Inkáb egyéniben, intim helyzetbe tárjuk fel a láthatatlan dolgainkat.
A legjobb megoldás ha mindkét módszert választjuk.
Így kimaxolhatjuk annak előnyeit.
A csopor nem más mint közös rezonancia alapján összehangolódód közösség.
Ami neki fáj az bennem is van, csak még nem láthattam rá magamban.
Sokáig a külvilág a projekciós felületünk, és bennünket tükröz, a saját rezgésünk.
És még is a másikon keresztül avatódhatunk be saját titkaimba.
Emberi kapcsolatokban sérülünk és gyógyulunk. Hát kell a másik.
Ezután a szint után elérkezünk a rezonancia állapotába.
Fontos szemelőtt tartani, hogy a rezonancia nem tiszta harmónia vagy egyetértés.
Találkozás, amelyhez hozzátartoznak különbségek is.
A rezonancia akkor jön létre, amikor átélem, hogy a másik nem önmagam visszhangja,
hanem mindketten a saját hangunkon szólalunk meg.
A másik válasza nem önmagam igazolása.
A rezonancia nem egyoldalú, hanem kétoldalú párbeszéd.
Aki kész a párbeszédre, az éríntődik, és tudomásul kell vennie, hogy sebződhet.
Bizalom kell hozzá, hogy a sebződés kockázatát válaljam a kapcsolatért.
Az új rezonanciában a magunkban lévő kapcsolatainkat -hozott mintáinkat -is tisztábban láthatjuk, meghaladhatjuk.
Minél tisztább kapcsolatba lehess magaddal, érdemes kezdeni az "újra születéssel"
Megláthatod az ismételt kijöveteli forgatókönyved, amit akár érdemes lehet lecserélni ha már nem jó eredményeket hoz számodra. Ehhez fontos újra átélned, másként.
Így az általad elérhető legmagasabb rezonanciát érheted el.
Ezt csak csoportban lehet megélni.
Csak gondolj bele, az életed indulásához is két ember kellett.
Soha nem voltál igazán egyedül.
És soha nem is leszel egyedül, hiszen láthatatlan szálakkal összevagyunk kötve.
Rezonancia szinten nem. De te érezhetted úgy hogy...
Ha úgy érzed a nagy utazáson résztvennél,
Várlak szeretettel a Születés Workshop programon (2026.05.30-31; 2026.27-28)
Erika
https://eltererika.hu/workshop/