05/01/2026
IDŐVONALAK? VALÓSÁGOK? DIMENZIÓK...
A LIFT
Kétségtelen, hogy nagyon érdekes időben élünk.
Valahol, valamikor megígértük, hogy most itt leszünk… pont most, pont így – és persze, mindennek célja van.
Vagy talán nem is célja… inkább természete. A létezésnek inkább természete van, mint célja.
Ha így nézünk rá, könnyebbé válhat a keresés – ha keresni kell egyáltalán.
Lehet, hogy a keresés visz egyre távolabb attól, amit szeretnénk?
Lehet, hogy ha bármit magunkon kívül keresünk, elvétjük az utat?
A jó hír az, hogy ha így teszünk, akkor sem veszhetünk el örökre. 🙂
Sokan érezzük azt a hullámvasútszerű belső állapotot, ami a legmélyebb kétségbeesés és a fényes, könnyű, reményteli létállapot között, mint egy lift, hordozza a megéléseinket.
Képzeld el ezt a kozmikus liftet, ami benned és körülötted egyszerre működik.
Nem is túl régen még volt egy kiszámíthatónak tűnő, lassú életünk, ahol különböző társadalmi megegyezésprogramok futottak – attól függően, ki melyik földrészre vagy kultúrába született. Az idő pénz volt. Boldogulásunk attól függött, mennyit és milyen keményen dolgoztunk, és persze attól is, milyen célokat tűztünk ki magunk elé.
Volt, aki másként is boldogult – akár más kárára is –, mindenesetre tudni véltük, mi a jó, mi a rossz, és a járt utat nem szívesen cseréltük fel a járatlanért.
Itt és ekkor épült a lift.
Néhányan – de tényleg csak kevesen – képesek voltak mozgásra bírni ezt a liftet, amely néha megmozdult valami különös energiától, és az utast feljebb vitte, ahonnan ő nagyobb képet látott.
Volt, amikor ezeket az utasokat dicsőítve magasztalták, máskor megölték őket – mert furcsaságuk félelmet keltett azokban, akik féltek a lifttől, és attól az energiától, ami működtette.
Abban a világban, ahol az idő pénz volt, és a mennyiség mindig megelőzte a minőséget, az ok és az okozat lassabban bontakozott ki. Emiatt a valódi, tapasztalaton alapuló tanulás is lassabb volt.
Gyakran darabokra szedtük a liftet. Próbáltuk megérteni, mi működteti.
Ahogy telt az idő, egyre „okosabbak” lettünk. Mindent alárendeltünk ennek a folyamatnak – meg akartuk találni a Grált, de legtöbbször a motivációnk csupán a lift birtoklása volt.
Azt hittük, hogy a liftet kell megszereznünk – és elfeledtük az utast.
Reaktív természetünk, az állatvilág szabályait követve, elhitette velünk, hogy arra kell fókuszálnunk, amink van, és elfeledtette velünk, kik vagyunk… legalábbis néhány évezredre.
Aztán történt valami...
A Naprendszerünk a Galaxis egy olyan pontjához közeledett, ami ébresztgetni kezdte a Földet…
Belső magjának egyre gyorsabb mozgása frekvenciaváltozásokat idézett elő, és néha a lift spontán módon megmozdult – egyre több utassal a fedélzetén.
Akik éppen benne tartózkodtak, a harmadik szintről a negyedikre, olykor pedig az ötödik szintre emelkedtek – és emelkednek most is.
A negyedik szint
Amikor az utasok a negyedik szinten tartózkodnak, különös dolgokat tapasztalnak.
Ezek az utasok mi vagyunk… éppen most, és éppen itt, a személyes életünk mindennapi megéléseiben.
Mi – és egyre többen –, akik már nem félnek a lifttől, és nem félnek az energiától sem, ami mozgatja. És rengeteget tanulunk…
Megtanuljuk, hogy a negyedik szint átmeneti állapot.
Megtanuljuk, hogy attól függően mozog le vagy fel a lift, hogy mit gondolunk, mit érzünk, minek adunk energiát, mire fókuszálunk.
Megtanuljuk, hogy a lift mozgása nagyon gyors.
Hogy a negyedik szinten azt találjuk meg, akik valójában vagyunk.
És azt is megtanuljuk, hogy ha elveszítjük a fókuszt – ha a régi „üss vagy fuss” mechanizmus alapján működünk, ha bizalmatlanok vagyunk és reménytelenek –, ha csontjainkba írt, nehéz és elavult hitrendszerek, kondíciók, ítélkezés és bezárt szív jellemzi állapotunkat… gyors zuhanásban találjuk magunkat.
A harmadik emeleten viszont már nem érezzük jól magunkat. Idegennek és durvának találjuk.
Így hát megpróbálunk elkülönülni, bezárkózni – pedig nem ez az út.
Megtanuljuk, hogy ahhoz, hogy ne visszafelé mozogjon a lift, mindenért felelősséget kell vállalnunk.
Minden alkalommal, amikor elfelejtjük, hogy csak rajtunk múlik, merre megyünk: zuhanunk.
Amikor nem tiszteljük a testünket – túlhajszoljuk, nem tiszta táplálékkal tápláljuk, negatív gondolatokat pörgetünk, félünk, gyűlölünk, szorongunk, elfelejtünk játszani, nem tiszteljük magunkat és a környezetünket – akkor is: zuhanunk.
Azt is megtanuljuk, hogy nincs már idő – vagy legalábbis sokkal kevesebbnek tűnik. Így az erőből való teremtés teljesen kimerít minket.
Megtanulunk kapcsolatba lépni minden létezővel.
Megtanulunk megbocsátani – hiszen tudjuk: a harmadik emeletről sok minden másnak látszott.
Tudjuk, hogy amikor megbocsátunk – elbocsátunk, elengedünk dolgokat, szituációkat vagy személyeket –, az az eredetig hatol vissza, és felold minden nehéz ok-okozati mintát. Az egész univerzális idővonalon.
Kiradírozza. Meg-nem-történtté teszi.
Helyet ad valami teljesen másnak.
Megtanuljuk, hogy a hála tartja meg a fókuszt, és hogy nem tudatossági szintekről, hanem fókuszszintekről érdemes beszélnünk – mert ez kevésbé megkülönböztető.
Megtanuljuk, hogy vigyázzunk a szavainkra, mert azokban van a legnagyobb teremtő erő.
Két fő idővonal létezik, melyeket a személyes fókuszszintjeink tartanak.
Megértjük, hogy a jövőt mi írjuk.
Hogy semmi nem dőlt el – ahogyan soha nem is dőlt el.
Isten még nem fejezte be a teremtés történetkönyvét. És Isten, ahogy az Istennő is, egy velünk. Bennünk élő, fejlődő,ébredő tapasztalatként, tapasztalóként. Egyek vagyunk Vele..
Az élet nincs megírva, bármit is gondoljunk.
Mert az életnek nem célja van, hanem természete.
Ahol a figyelem, ott a tapasztalás.
A szándékot követi az energia.
Megtanuljuk azt is, hogy nem jónak kell lennünk – hiszen mindig is azok voltunk.
Helyette ÖnMAGunknak kell lennünk. És örömmel, áramlással táplálnunk ezt a magot.
Nem Férfinak vagy Nőnek kell lennünk, hanem Szeretetnek (ami yin) és Fénynek (ami jang) – hogy végre eltűnjenek a különbözőségek, amelyek annyi fájdalmat okoztak.
Kozmikus emberi lénnyé válunk lassan, hogy kifejezzük mindazt, amire képesek vagyunk.
Megtanuljuk azt is, hogy a gyógyszereink mindig is a közelünkben voltak.
Megértjük, hogy ők nem is gyógyszerek – inkább hangszerek, akik segítenek nekünk újrahangolni az eredetiséget.
Megtanuljuk, hogy a létezés vibrációja egy hatalmas OM – egy törvényszerűség.
Hogy energialények vagyunk – kiáradunk, tükröződünk, majd visszatérünk a Forráshoz – vagyis magunkhoz.
Így teremtődünk. És így teremtünk.
Talán mindezt nem is tanuljuk…
Lehet, hogy inkább csak emlékezünk.
Ez az idő a tudat forradalma – revolution –, amelyben minden eredet kibontakozik.
Ötödik emelet
Pillanatokra – és egyre többször – a lift megáll az ötödik szinten is.
Ezekben a pillanatokban csak a hála és az öröm létezik.
A test könnyű és áramló. Nem különül el tőlünk – inkább kifejez minket.
Hogy érinthessünk, ízlelhessünk, az illatok nyelvén kommunikáljunk, és a fényünkkel kapcsolódjunk.
Szavaink célratörőek, és a szeretet vibrációját közvetítik.
Itt nincs félelem.
Az ötödik szinten megtapasztaljuk, hogy a létezés örök.
Hogy Te és én egymás kifejeződései vagyunk.
Hogy a keresésnek vége. 🙂
Megtaláltuk a Teremtőt, akit kétségbeesetten kerestünk – mindenben és mindenütt.
Annyira kerestük, hogy ölni is képesek voltunk érte.
Őt – aki mindvégig a szívünkben élt, mint a szív smaragdja, amit végre feltehetünk a koronánkra – hogy a szív szemével lássunk.
Az ötödik szinten a keresésnek vége.
Egyre többen keresik a liftet… és szállnak be velünk.
Az emberi lény a fájdalomból vagy az örömből tanul.
Fejlődik. Építkezik.
Ezért vagyok biztos benne, hogy előbb utóbb mindannyian beszállunk majd.
Mert minden más fájni fog.
És rájövünk, hogy az univerzális gyógyszer:
az öröm.
A létezés öröme. A lenni, az itt lenni és a pont most itt lenni öröme.....ennyi és ez a MINDEN...
Szeretettel és Fénnyel:
Éva
