16/04/2025
“Te egyszer tapasztalhatsz meg engem úgy igazán — csak egyszer. Abban az első találkozásban teljesen önmagam vagyok: nyers, tiszta, érintetlen mások véleményeitől, elvárásaitól és ítéleteitől. Abban a pillanatban a saját igazságom, lényegem és erőm teljes kifejeződése vagyok. Nem vagyok megszűrve, nem vagyok felhígítva, nem formált még a külvilág. Egyszerűen csak vagyok: önmagam, a maga egyediségében, összetettségében, erejében és sebezhetőségében.
Én vagyok mindaz, amit megéltem — az álmaim, a küzdelmeim, a győzelmeim. Az vagyok, akivé válni akartam, és az is, akivé még csak most formálódok. És abban az egyetlen pillanatban te láthatsz engem a legtisztább valómként: egy emberként, aki bocsánatkérés nélkül önmaga, és saját fényében áll.
De aztán valami megváltozik. Az első találkozás után már nem engem látsz igazán. Inkább egy tükröt: egy visszatükröződést önmagadról. Amit bennem látsz, az egyre kevésbé rólam szól, és egyre inkább rólad. A te hiedelmeid, félelmeid, vágyaid, bizonytalanságaid mind elkezdik befolyásolni, hogyan látsz engem. Én már nem csak én vagyok — hanem az a tükör, amibe belenézel, és amely visszaadja mindazt, amit belém vetítesz.
Ha kedves vagy, kedvességet látsz bennem. Ha kritikus, hibákat találsz. Ha bizonytalan, fenyegetőnek érezhetsz. Ha magabiztos, egyenrangúnak látsz. Ha elveszett vagy, irányt keresel bennem. Ha szeretetre vágysz, talán azt látod bennem forrásként. De amit látsz — az nem csak én vagyok. Az te is vagy.
Ez az emberi kapcsolódás természete. Mindannyian hordozzuk saját történeteinket, sebeinket, reményeinket, torzító szemüvegeinket. És amikor találkozunk valakivel, óhatatlanul ezek szűrőjén keresztül látjuk őt. Vetítünk. Mindig vetítünk.
Így aztán, az első tiszta pillanat után, amikor valóban látsz, valami más leszek számodra. És ebben a folyamatban az az “én”, aki valójában vagyok, lassan elhalványul a szemed elől. De ez nem kudarc. Nem veszteség. Ez egyszerűen az, ahogyan mi, emberek, kapcsolódunk. Ez emlékeztet arra, hogy minden kapcsolat kétirányú.
Ez egy tánc — köztem és közted. És ebben a táncban lehetőséget kapunk arra, hogy ne csak a másikat, hanem saját magunkat is jobban megismerjük. Amikor rám nézel, és önmagad tükörképét látod, egy ajándékot kapsz — az öntudat ajándékát.
Megmutatja neked azokat a részeidet, amiket talán eddig nem láttál. Lehetőséget kapsz arra, hogy szembenézz a félelmeiddel, átvizsgáld a vágyaidat, megértsd a motivációidat. És ha ezt megteszed, fejlődhetsz, alakulhatsz, és egyre teljesebb önmagaddá válhatsz.
Szóval ha azon kapod magad, hogy megkérdőjelezed, ki vagyok, vagy nem tudod, mit gondolj rólam — állj meg egy pillanatra, és nézz magadba! Kérdezd meg: mit vetítek erre az emberre? Amit benne látok, az mit mond rólam? Mit tanulhatok ebből a visszatükröződésből? Mert az igazság az, hogy ahogyan engem látsz, az nem csak rólam szól, hanem rólad is szól.
Arról, ahogyan a világot látod. Ahogyan magadat látod. Ahogyan a saját életedet éled. És ha el tudod fogadni ezt az igazságot, ha eszközként tudod használni az önfelfedezéshez, akkor a kapcsolatunk — legyen bármilyen rövid vagy mély — valóban jelentést nyerhet. Katalizátor lehet számodra: a növekedésre, a gyógyulásra, az átalakulásra.
És végül, ez az, amit remélek. Remélem, hogy képes vagy meglátni engem olyannak, amilyen vagyok — ha csak egy pillanatra is. Hogy tisztelni tudod az igazságomat, még akkor is, ha saját érzékelésed összetett és változó. És remélem, hogy amikor önmagadat látod meg bennem, bátorságot találsz arra, hogy elfogadd mindazt, aki vagy — a fényedet és az árnyékodat, az erődet és a sebezhetőségedet, a szépségedet és a tökéletlenségedet.
Mert ezt jelenti embernek lenni. Ez az, amit a valódi kapcsolódás jelent. És ezt jelenti igazán látni — és láttatni.”
~ Steve De'lano Garcia
Fordította: Szücs Gábor (Gauranga Das)
