17/08/2025
A természet varázsa 🌿
Mindig is szoros kapcsolatban éltem a természettel. Mióta az eszemet tudom, otthon éreztem magam az erdőben, ahová már gyerekként sokat jártunk apukámmal gombászni. A húszas éveim elején bulizni is józanul, autóval mentem, hogy bármikor leléphessek, amikor már túlstimulált a tömeg – ilyenkor éjjel kiautóztam az erdőbe, hogy levegőzzek egyet.
Bár nem tenger mellett nőttem fel, szerencsés gyerekkorom volt, és minden évben elutaztunk a tengerpartra, ahol egész nap a vízben lubickolhattam. A vízvilág tehát nem volt része a hétköznapjaimnak, mégis egyre erősebben éreztem a hívást, hogy mélyebb kapcsolatot alakítsak ki vele – az utóbbi időben pedig különösen tisztán.
Gyerekként felváltva álmodoztam egy házról az óceán partján és egy kunyhóról az erdő mélyén. Ez a vágy azóta sem csillapodott – sőt, mára már konkrét célként tekintek rá.
Az emberi kapcsolatok is mindig fontos szerepet töltöttek be az életemben. Természetes módon, pillanatok alatt sikerült valódi, mély kapcsolódásokat kialakítanom. Ez az adottságom már gyerekként is megvolt, és formálta a mindennapjaimat. A strandon vagy a játszóházban gyakran tűntem el egy pillanat alatt a szüleim látóteréből – majd nem sokkal később más gyerekekkel játszva találtak rám, mintha már ezer éve ismertük volna egymást.
Azt hiszem azonban, hogy a legerősebb kapcsolatom mégis a természettel van. Ez az, ami a stabil alapot adja számomra. Mint a virág, amely mélyen gyökerezik a talajban, hogy táplálékhoz jusson – majd ebből az erőből növekszik felfelé, és tárja szét a leveleit a világ minden irányába. Talán apukám ezért adta nekem a Virág keresztnevet másodiknak – valamire biztosan ráérzett.
Nehéz szavakba önteni, miféle kapcsolatról beszélek, de megpróbálom. Ez nem csupán az állat- vagy növényvilág felé irányul, hanem sokkal inkább a nagy egész felé. A varázslattal, ami egy hullámon megcsillanva megjelenik a víz felszínén. A csodával, ami megremegteti a faleveleket. A mélységgel, amit egy halk, sötét éjszakában találok. Magával a teremtéssel.
Körülölel. Átragyog. Feltölt.
Ezt próbálom átadni a létezésemmel. Amit a kapcsolatokon keresztül is megélek. Az a teremtő erő, ami ott rejtőzik az első érintésben, a költészetben, a szeretkezésben vagy a művészet bármely formájában. Itt van bennem és körülöttem. És hiszem, hogy mindenben és mindenkiben ott rejtőzik – és ha engedjük, megnyilvánul.
Ez maga a szeretet. Az Istenség. A teremtő erő. A forrás.