10/02/2026
„Amit nem tud, az nem fáj.”
„Apa sokat dolgozik, azért nem jön mindig haza.” (Elváltak, apa elköltözött.)
„A papa fáradt, hagyjuk pihenni.” (Felöntött a garatra délelőtt 11-kor.)
„A mama korai nyugdíjba ment, így több ideje lesz otthon sütit sütni.” (Súlyos, gyógyíthatatlan betegség miatt hagyta abba a munkát.)
Feszült a hangulat otthon, fojtott hangú veszekedések, nincs rá magyarázat. (A férj szeretői viszonyából gyerek született: van egy féltestvéred!)
„A nagyszülők messze laknak, ezért nem mehetsz oda gyakrabban.” (A másik unokájuk a kedvenc, téged nem vállalnak.)
„A papa beteg.” (Kórházban volt hónapokig és két hete elhunyt.)
„A nagybátyád külföldre ment, nem tudsz vele találkozni.” (Börtönbe került.)
„Elmegyünk egy barátnőmhöz, szeretne téged megismerni.” (Pszichológushoz viszik a gyereket.)
„A bátyád egy haverjával lakik együtt.” (Valójában élettársak.)
„Neked szép kreol bőröd van, van ilyen.” (Cigány származás.)
Elköltözünk, és akkor senki sem fogja megtudni, nem kell erről beszélni. (1,5 évesen fogadták örökbe.)
Tabuk és titkok. Elhallgatás. Hazugság.
Kíméletből.
Maximális jószándék a szülők részéről.
És szorongás.
„Csak a gyerek meg ne tudja! Szegény szomorú lenne, vagy csúfolnák miatta.”
Nagyon sokféle családi titok létezik.
Nem bagatell dolgokról van szó. Családi tisztázatlan viszonyok, krízis, betegség, halál.
Nehéz, vagy szégyellnivalónak megélt teher.
Olyasmi, amivel a felnőttek is küzdenek. Amivel nehéz szembesülni. Vagy aminek kapcsán tartanak attól, hogy: „Mit gondolnának mások, ha kiderülne?!”
Alapos okuk van nem ’kiteregetni a családi szennyest’, vagy éppen nem reklámozni, hogy mi történik náluk.
Egyfelől érthető a szülők szándéka, hogy megóvják a gyereküket. Hogy ne terheljék túl. Neki ne kelljen szembesülni a valósággal.
Bárcsak létezne olyan módszer, hogy a rossz dolgok meg nem történté tehetők lennének!
Azonban ez a valóság. Válás, súlyos betegség a családban, a felnőttek viselkedésének vagy döntéseinek következményei, származást érintő információ.
Az eltitkolásuk pedig mindig következményekkel jár.
A gyerek nem külső személy, aki előtt valamilyen látszatot fent lehet tartani.
Az együttélés során a gyerekekhez nem csak a szóbeli közlések jutnak el. Érzékelik a hangulatot, ’antennáikkal’ veszik a felnőttek érzelmi állapotát is. Elcsípnek fél mondatokat egy-egy felnőttek közti beszélgetésből.
A szülők ilyenkor másképp viselkednek. Talán észre sem veszik magukon, de megváltozik a hangulatuk, hangsúlyuk, elfoglaltságaik.
Kizökken a világ rendje.
Ha mindezt hallgatás övezi: a gyerek magára marad a kérdéseivel.
A tabusítás, a titkolózás szele érződik, és valahogy levonja a következtetést, hogy ez kényes téma, ezt nem szabad említeni, erről nem szabad kérdezni.
Amit ő tapasztal, és amit mondanak neki, merőben eltér egymástól.
„Ha a néni a barátnőd, miért nem jön át soha hozzánk? Miért kell vele időpontot egyeztetni, és miért adtál neki pénzt?” (Mikor a gyerek nem tudja, hogy pszichológushoz hozták.)
„Ha Marci a Boti haverja, miért van nálunk minden ünnepkor? Miért vettünk neki is karácsonyi ajándékot?” (Homoszexualitás a családban.)
„A papa miért fáradt el délelőtt, miért horkol olyan hangosan és van rossz szaga?” (Alkoholbeteg nagypapa.)
„A mama miért nem szaladgál már velem és miért nem szabad, hogy felemeljen?” (A mama kemoterápiás kezelésekre jár.)
„Miért nincsenek képek rólunk, amikor a pocakodban voltam?” (Örökbefogadott gyermek.)
Sok titkolt helyzet kapcsolati veszteséggel jár. Nem találkozhat olyan gyakran, mint korábban: az apukájával, a nagyszülőjével vagy más fontos kötődési személlyel a családból. Nagyon nem mindegy, hogy a gyerek azt a következtetést vonja le magában, hogy az a személy nem kíváncsi rá, elutasítja őt vagy szándékától eltérő módon, a körülmények miatt nem áll módjában vele gyakrabban találkozni.
A két értelmezés érzelmi megélése és lecsapódása gyökeresen eltérő.
Talán csak a gyerek fejében fogalmazódnak meg ezek a kérdések, gondolatok. Közben a felnőttek azzal nyugtatják magukat, hogy a gyerek semmit sem vett észre, semmiről sem tud.
Minden szituáció egyedi.
Azonban az elmondható, hogy szerencsés, ha sikerül megtalálni a megfelelő mondatokat, melyek a gyerek korához és érettségi szintjéhez passzolóan adnak át hiteles információt.
Lehet, hogy nem minden részletre kiterjedően.
Lehet, hogy gyerekeknek való: emészthető, egyszerűbb módon.
De a valósággal összhangban lévő, az otthoni nyomott vagy feszült hangulatot kontextusba helyező, a szülő érzelmi állapotát indokló magyarázatot.
A kulcs, hogy: a szülő, hogyan tudja kezelni, feldolgozni a szituációt, vagy krízist?
Neki milyen támogatottsága van?
Milyen erőforrások állnak a rendelkezésére, hogy a saját és gyermeke érzelmi stabilitását meg tudja őrizni?
Ne feledje: a tabusítás, eltitkolás egyfajta viselkedéses kultúra, mely indirekt módon sok mindent közöl: például azt, hogy ez egy hatékony, követendő megküzdési stratégia.
„A mi családunk ilyen szőnyeg alá söprő típus.”
A titok beékelődik két ember közé!
Mert ha valamiről nem beszélhetünk, holott nyilvánvalóan jelen van, - mint egy elefánt a szobában, amiről senki sem vesz tudomást - az kiterjed, átragad más dolgokra is.
Ha később kiderül? Ha mástól tudja meg a gyerek?
Súlyos bizalomvesztéshez vezethet.
A gyerek joggal mondja majd, hogy ő tudni akarta! Úgy érezheti, hogy nem kezelték méltóképpen. Nem feltételezték róla, hogy ő megértené. Becsapták!
Neki is van joga megérteni, feldolgozni, azt, ami a valós helyzet, ami történt, vagy felkészülni arra, ami következik.
Összefogni a bajban, nyíltan kezelni komplex helyzeteket egyfajta minta, példa is a gyerek számára!
Érdemes inkább felkészíteni a gyereket, hogy hogyan reagáljon, ha kérdeznek tőle, semmint titkolózni előtte.
Lehet úgy beszélgetni a gyerekkel komoly dolgokról, hogy a biztonságos világba vetett hite ne sérüljön.
A betegség, a halál az élet része.
Az ezzel kapcsolatban megélt veszteségélmény, szomorúság vagy gyász egészséges gyermeki reakció.
Egy családi mélypontból, egy krízis átvészeléséből traumás növekedés is származhat, amikor kiderül, hogy kire lehet számítani a bajban, ahogy megmutatkozik a családi összefogás ereje. Formálódhat a családi identitás és kompetencia érzet: "Mi, együtt, ezt is tudtuk kezelni!"
A titok hosszútávon még több titkot és elhallgatást szül.
Az őszintétlenség légköre betelepszik a gyerek érzelemvilágába és kételkedni kezd szülei szavainak hitelességében.
„Vajon most igazat mondanak?”- gondolhatja.
Vagy: „Ha nem mondok el nekik valamit, ami velem történt, nem fogják megtudni.”- vagyis ő maga is zártabb lesz, több mindent megtart magának, hogy elkerülje a negatív következményeket.
A gyerekek utánzás útján tanulnak. Egy olyan légkörű családban, ahol ez bevett szokás, miért pont ő ne élne vele?
A gyermek érzelmi életének védelme fontos! Elárasztani nem szabad letaglózó, megrengető tartalmakkal!
Azonban az olyan történések kapcsán, amik a szülőket vagy az ő életét markánsan érintik: valamit mondani kell.
Ha régebb óta érzi, hogy a gyereke sejthet valamit, ne nyomja el magában ezt a megérzést! Biztosan így van! Talán korábban azt gondolták róla, hogy túl kicsi még, úgysem értené... Azonban ez lehet, hogy megváltozott!
A szülői önismereti munkát nem lehet kihagyni a történetből. Mert egy származási információ, kisebbségi, vagy a nagy átlagtól eltérő helyzet attól lesz vállalhatatlan, ha a szülő annak érzi.
Legjobb hiteles magyarázatot adni arra, amit a jelenben érzékelhet, tapasztalhat a gyerek.
Nem a tényszerű közlés a cél. Hanem az érzelmi biztonság helyreállítása és a nyílt, egyenes, de mégis a gyerek érettségi szintjéhez illeszkedő, kíméletes, ám őszinte kommunikáció.
Ilyen légkörben fog merni kérdezni a gyerek, és tudja majd a saját tempójában befogadni és elfogadni a helyzetet.
Nem szabad titoktartásra kérni a gyereket!
Természetellenes egy gyereknek arra figyelnie, hogy kinek mit mondhat, kinek nem szabad valamit elárulnia. A gyerekekben még nincs meg ez a gát és rengeteg figyelmet és érzelmi energiát elvon, ha ezt a gátlást beléültetik.
A nyílt kommunikációba az is beletartozik, hogy a gyereket környezetének várható reakcióira is felkészítik.
Nincs tuti recept. Egyedi megoldások vannak.
Az azonban biztos, hogy a tabusítás nem vezet jóra, és sokszor illúzió azt gondolni, hogy ezzel meg lehet óvni a gyereket.
