Hári Anikó Kineziológus

29/07/2025

A legnagyobb vesztesek: a X generáció (1965–1980)?

Nemrég olvastam az The Economist cikkét, amely szerint a ma élő generációk közül a X generáció van a legnehezebb helyzetben anyagilag. Ők azok, akik lekéstek a rendszerváltás utáni gyors gazdagodási lehetőségekről, és még nem tudtak olyan erőteljesen részesülni a digitális gazdaság és a globális világ adta előnyökből sem, mint a fiatalabb generációk.

Sokan gondolják, hogy az X generáció szerencsés, hiszen ők voltak fiatalok a rendszerváltáskor – pedig épp ez az, ami miatt kimaradtak a nagy lehetőségekből. Túl fiatalok ahhoz, hogy részt vegyenek a korai privatizáció és gazdasági nyitás hozta meggazdagodásban. Nem volt tőkéjük, kapcsolatrendszerük, és az új szabályokat még senki sem tanította. Így ők lettek a "piacgazdaság első kísérleti generációja", akik már a bizonytalanság közepette próbáltak boldogulni – sokszor támogatás, minta és védőháló nélkül.

Míg a Baby Boomerek (1946–1964) Magyarországon gyakran olyan szociális rendszerben dolgoztak, ahol még létezett kiszámítható nyugdíj és stabil munkahely, az X generáció már a gazdasági bizonytalanság, a privatizáció és a rendszerváltás utáni vadkapitalizmus közegében építette karrierjét. A 90-es évek és a 2008-as válság megtépázták megtakarításaikat, és sokan már középkorúan is pályamódosításra vagy újrakezdésre kényszerültek, (ami egyrészt új esély, de nem mindig könnyű).

Sokan közülük most, 45–60 éves korukban, a „szendvicsgenerációként” egyszerre támogatják idős szüleiket és még tanuló vagy pályakezdő gyermekeiket. Ez hatalmas érzelmi és anyagi terhet jelent, miközben a saját nyugdíjas éveikre egyre kevésbé tudnak tudatosan készülni. Magyarországon is jellemző, hogy a korábbi, úgynevezett „meghatározott juttatású” nyugdíjrendszerek helyett ma már a felelősség és kockázat nagy része az egyénen van – sok X-es viszont nem rendelkezik elegendő tudással vagy erőforrással, hogy hosszú távra tervezzen.

Egyre több szakértő hívja fel a figyelmet arra, hogy a X generáció idős éveiben szélesebb körű lehet szegénység, és akár ellátási válság is fenyegethet, ha nem születnek célzott szakpolitikai intézkedések.
Talán itt az ideje, hogy ne csak figyeljünk egymásra generációk között – hanem tanuljunk is egymástól.

A X generáció elképesztő élettapasztalatot, alkalmazkodóképességet, csendes felelősségvállalást, válságkezelési rutint, lojalitást és türelmet hordoz. Ők azok, akik végigcsinálták a rendszerváltást, megélték a 90-es évek kiszámíthatatlanságát, túléltek gazdasági válságokat, munkahelyi leépítéseket, miközben családot alapítottak, gyereket neveltek, és közben sokszor a szüleikről is gondoskodtak. Ők azok, akik akkor is kitartanak, amikor más már feladná.

A fiatalabb generációk – legyenek Y-ok vagy Z-k – technológiai magabiztosságot, gyors alkalmazkodást, friss gondolkodást, kritikus kérdéseket és új nézőpontokat hoznak. Ők bátrabban váltanak, kérdőjeleznek meg elavult struktúrákat, keresik az értelmet, és nem félnek kimondani, ha valami nem működik.

Mi lenne, ha ezeket nem versenyeztetnénk, hanem összekapcsolnánk?

Akár egy munkahelyen, akár egy közösségben – de akár egy családi vacsorán is –, egy-egy beszélgetés, közös projekt, vagy kölcsönös mentorálás lehet az első lépés ahhoz, hogy ne csak túléljünk egymás mellett, hanem erősítsük is egymást.

Mert nem az a kérdés, melyik generáció a jobb – hanem az, hogy mit kezdünk azzal, amink van: együtt.
https://www.economist.com/finance-and-economics/2025/05/08/why-gen-x-is-the-real-loser-generation

15/07/2025

A legsötétebb óráinkban nem tanácsokra vagy megoldásokra vágyunk igazán.

Amit keresünk, az a kapcsolódás – egy halk jelenlét, egy finom mozdulat, ami emlékeztet arra, hogy nem vagyunk egyedül.

Néha ezek az apróságok tartanak meg, amikor az élet súlya túl nehéznek tűnik.

Kérlek, ne próbálj megjavítani.

Ne vedd magadra a fájdalmamat, ne akarj mindent jobbá tenni.

Csak legyél itt.

Maradj velem, miközben átvészelem a bennem dúló vihart.

Legyél az a biztos pont, amit elérhetek, amikor meginog a talaj a lábam alatt.

A fájdalom az én utam része, a küzdelem az enyém.

De az, hogy itt vagy – csendben, ítélet nélkül – arra emlékeztet, hogy nem vagyok egyedül ebben a néha ijesztő, hatalmas világban.

Ez a hallgatag jelenlét is egy üzenet: hogy még akkor is szerethető vagyok, ha épp darabjaimra hullva próbálok újra összeállni.

Ha eltévedek a sötétben, itt maradsz velem?

Nem mint hős, hanem mint társ.

Csak fogd meg a kezem.
Maradj, míg újra világos lesz – míg emlékszem rá, hogy van erőm, még akkor is, ha egy ideig nem érzem.

A csendes, ítélkezésmentes támogatásod a legnagyobb ajándék, amit adhatsz.

Ez a fajta szeretet képes arra, hogy újra rátaláljak önmagamra – még akkor is, ha néha elfelejtem, ki is vagyok valójában.

(Ernest Hemingway)

15/07/2025

"Nem mindig kapsz támogatást.

Nem mindig kapsz bátorítást.

Van, hogy csak kritikát kapsz.

Néha igazságtalant.
Néha fájót.
Néha olyan erőset, hogy elbizonytalanít.

Ilyenkor nem kell visszavágni.
Nem kell megmagyarázni, csak állni kell.

Túlélni. Méltósággal.

Csendben hinni abban, hogy amit teszel, az belül igaz!

És majd egyszer…
Talán évek múlva hálás leszel ezekért a napokért is, mert visszanézve látni fogod: ezek neveltek fel.
Nem a taps, nem a dicséret – hanem az, amikor nem adták meg neked.

Amikor magadban kellett megtalálnod az irányt!

A hangodat!
Az értékedet!

(Forrás: Facebook, A.K. L.)

11/07/2025

A jellem tükrei.

Szeretnéd valakinek a jellemét megismerni?

Nézd meg, mit tesz azokért, akik ki vannak szolgáltatva neki.
Gondoskodást ad, odafigyelést és szeretetet,
Vagy néha arról is megfeledkezik, hogy léteznek?
Ez jellemének első tükre.

Nézd meg, hogyan beszél azokkal, akikhez semmi érdeke nem fűződik.
Szavai kedvességgel és tisztelettel telnek meg,
Vagy közönyt, lenézést, hidegséget érezhetsz?
Ez jellemének második tükre.

Nézd meg, mit tesz akkor, ha hibázott, és ezzel szembesítik.
Magába néz, majd próbálja rendbe tenni a helyzetet,
Vagy csak mutogat és mindig kívül keresi a felelősöket?
Ez jellemének harmadik tükre.

Nézd meg, mit kezd a tudással, amivel jelenleg rendelkezik.
Megosztja azt alázattal és lelkesedéssel,
Vagy harsány arroganciával kérkedik vele?
Ez jellemének negyedik tükre.

Nézd meg, mit tesz akkor, ha a sajátjától eltérő igazsággal találkozik.
Elfogadja azt, hogy több út is vezethet fel a hegyre,
Vagy megpróbál elnyomni mindent, amivel nem ért egyet?
Ez jellemének ötödik tükre.

Vagy egyszerűen csak nézd meg, hogy mit fejeznek ki a legapróbb cselekedetei.
Szavaival következetesen alkotnak harmonikus egységet,
Vagy füledbe súgják mindazt, amit a beszédével elfedett?
Ez jellemének ezernyi apró tükre.

P.S.: Hamarosan érkeznek az Önbecsülés Kártyák, amelyek egyedülállóan szórakoztató módon segítenek, hogy megingathatatlan önbecsülést építs fel - és amint ez megvan, már sokkal tisztábban látod mások jellemét is.

Szeretettel:
Kocsis Gábor

11/07/2025

Ami igazán őrületbe kerget egy irigykedőt, az nem a pénz, az autó vagy a tárgyaid. Lehet, hogy neki mindez már megvan – talán még több is. Ami gyötri, az a te energiád, az az egyedi mód, ahogyan élsz, a magabiztosságod abban, amit tudsz és amit ő nem tud.”

Gyakran nem a tárgyakról van szó, hanem arról, hogyan állsz az élethez: a családoddal való kapcsolatodról, az őszinte kötelékekről, amiket kialakítasz, a tehetségeidről, amiket ápolsz, és mindenekelőtt arról a fényről, amit anélkül sugárzol, hogy észrevennéd.

Ezeket a dolgokat nem lehet megvenni, sem lemásolni – és éppen ez az, amit az irigy nem tud elviselni: hogy lehetetlen utánozni őket.

Az értékeid, ahogy a kihívásokkal szembenézel, az, hogy meg tudsz maradni önmagad – ezek azok a dolgok, amik igazán számítanak.

És aki másokhoz méregeti magát, az csak túl későn jön rá, hogy bizonyos tulajdonságokat nem lehet ellopni vagy utánozni.

10/07/2025

07/07/2025

Ne szórakozz az 50 felettiekkel. Komolyan.
Ők nem csak egy generáció – ők egy teljesen más túlélési faj.
Kemények, mint az egyhetes kenyér.
Gyorsak, mint a nagyi papucsa, ami hőkereső rakétaként repül feléd.

Ötévesen már megmondták anyjuk hangjából, hogy milyen a hangulata, csak egy fedő csattanása alapján.
Hét évesen már kulcs volt a nyakukban zsinóron, és ennyi utasítás:
„Az ebéd a hűtőben. Melegítsd meg – de oda ne égesd!”
Kilenc évesen már tudtak levest főzni recept nélkül.
Tíz évesen csöpögő csapot javítottak, és futva menekültek a szomszéd kutyája elől egy vödörrel a fejükön.

Kint nőttek fel.
Telefon nélkül.
Wi-Fi helyett volt: mászóka → patak → naplementére haza, térden egy komplett haditérkép.

És túlélték.

A lehorzsolt térdet nyállal és útifűvel gyógyították.
Ha fájt? Ezt hallották:
„Leesett? Nem? Akkor semmi bajod.”

Cukros kenyeret ettek.
A vizet a kerti slagból itták – olyan bélflórájuk lett, amit egy mai probiotikum is megirigyelne.
Allergia? Ha volt is, senki nem beszélt róla.

Tudnak 15 féle módot, hogyan szedjék ki a fű-, tinta-, olaj- és vérfoltokat – mert tisztán kellett hazamenni.

És ez még csak a kezdet. Ők átélték:
– a tranzisztoros rádiókat
– a fekete-fehér tévéket
– a bakelitlemezeket
– az orsós magnót és kazettát
– a CD-ket és a discmaneket
És most? Több ezer zenét hordanak a zsebükben...
de titkon hiányzik nekik a ceruzával visszatekert kazetta hangja.

Mikor megkapták az első jogsijukat, átszelték az egész országot egy leharcolt Ladában.
GPS nélkül. Klíma nélkül. Szállásfoglalás nélkül.
Csak egy térkép, pár tojásos szendvics és egy mosoly.
És megcsinálták – ösztönből. És hitből.

Ők az utolsó generáció, akik emlékeznek az életre az internet előtt.
Mikor a „lemerült az akksi” még nem létezett, csak a fáradt elemek.
Ők emlékeznek a tárcsás telefonokra, a kézzel írt receptekre, és a szülinapokra, amit nem egy app jelzett.
Ha elfelejtették? Egyszerűen nem mentek el. 😌

Ők azok, akik:
– bármit megjavítanak egy szigetelőszalaggal, egy gémkapoccsal és egy fogóval
– egyetlen tévécsatornán nőttek fel – és nem panaszkodtak
– tudják, hogy a „görgetés” régen a telefonkönyv lapozását jelentette
– és úgy gondolják: ha nem veszed fel a telefont, az azt jelenti: élsz – majd visszahívsz

Más anyagból vannak.
Lelki azbeszt.
Reflexeiket rozsdás játszótereken kovácsolták.
Az utolsó valódi, mindennapi nindzsák.

Ne húzz ujjat egy ötvenessel.
Többet láttak.
Mélyebben éreztek.
És van egy cukorkájuk a zsebükben, ami öregebb, mint a te okostelefonod.

25/06/2025

„Szeretek otthon lenni. Az életem nagyon egyszerű. Sokat olvasok. Sokat nézek filmeket. Sokat hallgatok zenét. Sétáltatom a kutyát. A családommal főzök. Igen, unalmas vagyok.”
Ez a mindennapi valóságom. És őszintén szólva, ez tűnik számomra a legnagyobb luxusnak ebben a túlhajtott, hiperkapcsolt világban.

Felejtsd el az ötcsillagos hotelek tökéletesre komponált képeit, a végtelen medencéket vagy az egzotikus tájakat.
Számomra az igazi luxus az a mély béke, amit az otthonom ismerős ölelésében találok meg.
Nem arról van szó, hogy sosem álmodom kalandokról, de az állandó vigasz, amit a saját teremben megtalálok, horgony – menedék.

Az „otthon” számomra nem csupán egy lakcím.
Ez egy létállapot.
Ez a kávé gazdag illata, amely megtölti a reggeli csendet.
Ez a megnyugtató kattanás, amikor a zár becsukja mögöttem a világ zaját.
Ez az élmény, amikor elmerülök egy kedves könyvben, a kedvenc fotelembe süppedve.

Ez a kutyám puha orrának finom nyomása, amivel sétaidőre emlékeztet – az a ritmus, ami kisimítja a napjaimat.
Ezek a még ki nem nyitott könyvkupacok, melyek új világok ígéretét hordozzák, anélkül, hogy egy lépést is tennem kellene kifelé.
És igen, ez az a diszkrét öröm is, amikor felveszem a legkényelmesebb pizsamámat – mintha zászlót tűznék ki: ma azt választom, hogy egyszerűen csak önmagam vagyok.

Egy világban, amely folyamatos külső visszaigazolásért kiált – a közösségi média végtelen spirálja, a teljesítményhajsza, az olcsó repjegyek csábítása.
Az igazi kincs itt van: abban a csendes engedélyben, hogy egyszerűen otthon lehetek.

Abban a képességben, hogy elégséges legyek önmagamnak, ebben a bensőséges térben,
hogy menedékre leljek,
és élvezzem ennek a csendes ölelésnek az édességét.

Otthon maradni nem elszigetelődés. Hanem intimitás ápolása.
Ez nem magány – hanem szándékos döntés.

Ez a halk, de határozott kijelentés:
„Jól vagyok itt. Önmagammal.”

— Cillian Murphy

21/06/2025

“Amikor egy férfi vagy nő nem tud “felfejlődni egymáshoz.”…nem is fog.

Nem számít, mennyire szereted őt.

Nem számít, hányszor tartasz helyet neki, magyarázod el a szükségleteidet, vagy öntesz bele abban a reményben, hogy végül felemelkedik hozzád, hogy találkozzon veled ott, ahol vagy.

Ha elkötelezte magát amellett, hogy ugyanaz marad, egyszerűen csak talál valakit, aki megengedi... valakit, aki nem állítja kihívás elé, nem kéri, hogy fejlődjön, nem igényli az érzelmi érettséget, amit túl lusta vagy fél fejlődni.

Ez nem szerelem... ez a vigasz. Ez a túlélés.

Az az ember, aki a legkisebb ellenállás útját választja, mert az elszámoltathatóság nyomásnak tűnik a gyógyulatlanokra.

Kérlek, soha ne keverjétek össze a magas elvárásaitokat a "túl sok"-al. ”

Nem kérsz túl sokat azzal, hogy őszinteséget, következetességet, érzelmi biztonságot vagy a fejlődésben gyökerező partnerséget akarsz.

De amikor a másik fél nem áll készen a fejlődésre .... amikor még mindig a gyerekes szokásokban ragadt, még mindig az egót választja a emelkedés helyett, még mindig kerüli a nehéz beszélgetéseket.... az erőd meg fogja félemlíteni őt.

A tisztánlátásod kritikának fog tűnni.

A határaid elutasításnak fognak tűnni.

Nem azért, mert bármi rosszat csinálsz... hanem azért, mert nincs hozzászokva egy olyan társhoz, aki tudja, mennyit ér.

És így ahelyett, hogy felkelne... visszavonul.

Ahelyett, hogy megtanulna kommunikálni, azt fogja mondani, hogy "túl érzelmes vagy…vagy elfut…

Ahelyett, hogy az energiádhoz passzolna, talál valakit, aki kevesebbet vár el... többet ad... és egyáltalán nem igényel növekedést tőle.

Mert úgy könnyebb. Így biztonságosabb.

De ne hagyd, hogy ettől megkérdőjelezd magad.

Ne hagyd, hogy a döntése, hogy beéri a kényelemmel, összezsugorítson vagy megkérdőjelezze az értékeidet.

Néha nem arról van szó, hogy nem voltál elég neki... hanem az, hogy te *túl sok* voltál önmaga olyan verziójának, amiben ő kényelmesen szeretne maradni.

Tükör voltál, amibe nem állt készen belenézni.

Tükröződése mindannak, ami *lehetne*, ha elég bátor lenne ahhoz, hogy felnőjön.

Akkor engedd el.

Legyen azon a szinten, ha azt választja.

De ne add fel magad, hogy beleférj egy olyan ember életébe, aki nem tud szintet lépni.

Nem vagy “túl sok” …egyszerűen ő nem képes jelenleg felfejlődni hozzád…de ez nem a te terhed, hogy cipeld.”

~ Halmai Mariann.

17/06/2025

Már a kezdetekkor lehetnek jelei annak, hogy bántalmazó partnerrel ismerkedsz. Ha ezeket a jeleket felismered, érdemes mielőbb kilépni a kapcsolatból! Kérj segítséget, hívd fel a 137 00 ingyenes telefonszámunkat hétköznap 17-21 óra között, kortól függetlenül hívhatod! Ha hasznosnak találtad, OSZD MEG, segíts vele másoknak!

16/06/2025

https://www.facebook.com/share/1HzosCnyq6/

Apa nincs, mert balesetet szenvedett, és eltemettük. Apa nincs, mert máshol él és mással, és nem tud, vagy nem akar hazajönni. Apa nincs, mert nem akart gyereket, nem számított az sem, hogy volt már neki egy. Apa nincs, mert megbántotta anyát. Apa nincs, mert anya megbántotta őt. Apa nincs, mert átjött a nagyi, aki apának az anyósa, úgyhogy ő ilyenkor nincs. Apa nincs, mert itt ül, de most valami fontosabb, úgyhogy nem figyel ránk. Apa nincs, mert anya mondott valamit, és ilyenkor le kell mennie a garázsba szerelni egy kicsit. Apa nincs, mert felhúzta magát és kiabál, amit később úgy magyaráz meg, hogy ilyenkor nem önmaga, tehát nincs. Apa nincs, mert elváltak a szüleink, és anyához kerültünk. Apa nincs, mert anya szerint nem lehet bízni benne. Apa nincs, a helye megüresedett, úgyhogy bárki lehet az apánk, jelenleg is többen pályáznak a pozícióra. Apa nincs, mert kérdeztünk valamit, és nem mondott igazat. Apa nincs, csak anya beszél róla néha. Apa nincs, pedig azt mondta, hogy lesz. Lenne ő szívesen, ha hagynák, ez tehet róla, meg az. De nekünk nem számít, hogy ki tehet róla, mert a vége úgyis az, hogy nincs apánk,
és ez olyan,
mintha a hegyet másznánk, és hirtelen eltűnne alólunk a hegy. Mintha repülőt vezetnénk, és sehol se kapnánk leszállási engedélyt. Mintha fociznánk, de a pályának nem lenne vége sehol: se térfelek, se kapuk, se ellenfél, csak a labdát dobták elénk, aztán tessék, induljunk valamerre. Mintha a kád felett nem lenne csap, csak ömlene a víz egy csőből a lefolyóba. Mintha meg kéne forgatnunk egy botot, aminek nincsen vége. Mintha át kéne néznünk egy a falon, amin nincsen ablak. Mintha vakok lennénk, és évekig nem szólna hozzánk senki. Mintha lázadók lennénk, de a világon nem létezne semmilyen szabály, vagy hatalom. Mintha egy futópadon ragadtunk volna: sprintelünk tiszta erőből, mégsem mozdul körülöttünk a világ. Mintha az új, legmodernebb technikával épített házunkról hiányozna a tető, és belénk csapna a villám. Mintha a világűrben lebegnénk, és meg kellene mondanunk, merre van a felfelé. Mintha fák lennénk, és nem értené senki, mitől sorvadunk: a törzsünk ép, az elmetszett gyökereink meg egyáltalán nem látszanak. Mintha felnéznénk az égre, és az nem lenne ott. Mintha egyszer csak megjelentünk volna a világon, ki tudja honnan, miféle akaratból, ha akart minket egyáltalán bárki is. Mintha soha nem is lett volna apánk. Pedig tudjuk, hogy volt, hogy van. Hogy létezik valahol.

(Apák napja van, de ilyenkor is sokan maradnak apa nélkül. És sokszor valaminek, valakinek a hiánya mutatja meg, mennyire szükségünk van rá.)

12/06/2025

Mark Twain híresen megjegyezte: „Soha ne vitatkozz bolondokkal – lehúznak a saját szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal.

Szócsatába bocsátkozni olyasvalakivel, aki nem hajlandó kritikusan gondolkodni, biztos út a kimerüléshez. Abban a pillanatban, amikor vitába keveredsz valakivel, aki az ignoranciából él, már vesztettél is – nem azért, mert igaza van, hanem mert mesteri szinten űzi a logika kiforgatását, a tények eltorzítását és azt, hogyan húzzon be egy olyan játszmába, ahol a bölcsességnek semmi ereje sincs.

Vannak, akik nem a megértést keresik – ők a konfliktust élvezik. Nem a tisztánlátás érdekli őket, csak a saját szűk látókörük védelme. Amint belépsz az ő terepükre, olyan szintre süllyedsz, ahol az értelem hatástalan, és a frusztráció elkerülhetetlen. Évek alatt csiszolták tudományukat: a zavarás, elterelés és ferdítés mesterei. Akárhogy is fogalmazol világosan, mindig találnak módot, hogy kisiklassák a beszélgetést.

Az igazi erő abban rejlik, ha tudod, mikor kell hátralépni. A vita elutasítása nem a gyengeség jele, hanem a bölcsességé. Nem kell bizonygatnod az igazad annak, aki már előre eldöntötte, hogy nem fog meghallgatni. Tartsd meg az energiádat azoknak a tereknek, ahol az intelligenciát, a fejlődést és az őszinte párbeszédet valóban értékelik.

Szóval legközelebb, amikor olyasvalakivel találkozol, aki nem akar hallani téged, ne pazarold rá a szavaidat. Mosolyogj, lépj hátra, és hagyd, hogy magukkal vitatkozzanak. Ebben a csatában te már nyertél.