26/05/2024
"Azzal jött valaki terápiába, hogy rendkívül erős öngyilkossági késztetése van, már el is kezdte a gyógyszert gyűjteni, és azt is megnézte, hogy ha a 11. emeletről kiugrana, úgy esne-e, hogy biztosan meghaljon. Nem szeretne meghalni, mondta, de az életét kilátástalannak tartja, és egyre erősebb kényszert érez arra, hogy végezzen magával, mert ez az egyetlen megoldás. Ezt a nagyon erős érzelmi állapotot depresszió, alvászavar kísérte, és többféle vegetatív tünet is megjelent. Módosult tudatállapotban arra kértem: kérje meg a tudattalanját, hogy az öngyilkossági késztetések fejezzék ki magukat képileg. A következő kép jelenítődött meg: egy szakadék szélén állok, lenézek, nem látom az alját, hív a mélység, legszívesebben ugranék. A szimbolikus képben gyönyörűen megmutatkozik az érzés, hogy reménytelen az élet, nincs megoldás, illetve az a megoldás, hogy meghaljon. Azonban egy ilyen élménynek az analógiás szintje egészen mást jelent. Ez analógiásan azt jelenti, hogy nagy változásra van szükség. Maga a halál a legnagyobb változás. Az én gondolkodásomban ez a páciens a súlyos öngyilkossági késztetéseivel azt jelzi, hogy változásra van szüksége, ezért ezt a képet nem úgy kezelem, mint biztos öngyilkossági képet, hanem úgy, mint egy változásnak a képi kivetülését. Amikor azt mondja, hogy legszívesebben ugranék, én csak annyit válaszolok, hogy ühüm, és nem többet. Ezzel azt jelzem felé, hogy együtt vagyok vele a szakadék szélén. És ugrik. Akkor lekérdezem, milyen érzés, ahogy zuhan lefelé, és ettől együtt vagyunk ebben a zuhanásban, amelynek az a vége, hogy szétmállik. Akkor megint lekérdezem, hogy ez most hol van, milyen érzés – és egy idő után azt válaszolja, hogy elkezdett összerakódni. Nagyon érdekes, hogy ott voltam szétmállva a szakadék alján, és most kezd formám lenni, visszanyerem a formámat, egészen hasonló vagyok magamhoz, fölállok, és újra tudok mozogni. Akkor megkérdezem, hogy ha körbenéz, mit lát. Olyan szakadékban vagyok, ahol nincs kilátás, itt nincs megoldás. Akkor itt egy másik technikát alkalmazok, és azt mondom neki, hogy lépjünk ki ebből a képből. Majd visszajövünk ide, de most idézzen fel az életéből egy olyan helyzetet, amelyet kilátástalannak érzett, mégis sikerült megoldania. Mindenkinek az életében volt már ilyen helyzet. Ezt ő felidézi. Hol érzi a testében? Keresse a második, a harmadik ilyen esetet, olvassza ezeket össze, csináljon ezekből egy szimbólumot, a sikeresség szimbólumát! Így a szimbólumba sűrítettük azt a képességét, hogy megoldhatatlannak látszó helyzeteket is képes megoldani. Most jöjjön vissza ide a szakadékba! Akkor azt mondja, hogy lelógó gyökereket látok, ezeket eddig nem is vettem észre – és elkezd kimászni a szakadékból. Semmilyen segítséget nem adok neki, csak lekérdezem, hogy mit érez, milyen a tenyerének, milyen érzésekkel jár, ahogy küszködik a kijutással. Egyszer csak kijut, és egy erdő veszi körül. Azt kérdezem, van-e itt dolga. Igen, ott látok egy ösvényt, azon elindulok. Nagyon jó, induljon el! Megtörtént a változás, ő meghalt, majd újjászületett, vagyis elindulhatott egy új úton. Ezt úgy valósítja meg, hogy fölhasználja azokat a forrásokat, amelyek ott vannak a személyiségben, csak depresszív, öngyilkosság közeli állapotban nem használhatók." Dr. Daubner Béla: Belső utakon - 25%-os kiadói kedvezménnyel megrendelhető itt: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/valogatott-irasok_belso-utakon-835
