Magyar Máltai Szeretetszolgálat Színes Fogadó Tér

11/08/2025

Hiányérzet

A hiányérzet mindannyiunk életének része. Néha tisztán érzékeljük – valami vagy valaki hiányzik –, máskor csak egy homályos, belső nyugtalanság formájában jelentkezik. Az addiktológia területén ez az érzés központi szerepet játszik: gyakran ez a belső űr hajtja az embert a szenvedélybetegségek felé.
De mi is ez a „hiány”, és hogyan érthetjük meg, illetve tölthetjük be úgy, hogy ne romboljon, hanem gyógyítson? És hogyan viszonyul mindehhez a vallás, különösen a keresztény hit?

A hiány, mint függőségi hajtóerő

A szenvedélybetegségek hátterében gyakran találunk valamilyen mély, belső hiányérzetet. Lehet ez szeretethiány, biztonság hiánya, értelmetlenség érzése, el nem gyászolt veszteség, vagy egy be nem töltött önazonosság-keresés. Az ember nem tud mit kezdeni ezzel az ürességgel, ezért megpróbálja kívülről pótolni. Itt lép be a képbe az alkohol, a drog, a szexualitás, a szerencsejáték vagy éppen a munkamánia.
A hiányérzet így átalakul sóvárgássá – de nem az igazi beteljesülés iránt, hanem valamiféle gyors, de múló enyhülés iránt. A szenvedélybeteg tehát nem pusztán a szer vagy viselkedés iránt vágyakozik, hanem a mögötte rejlő érzelmi hiány betöltésére törekszik. Ezért mondjuk azt, hogy a függőség nem a szerrel, hanem a fájdalommal kezdődik.

A hiány teológiai értelmezése: az ember, mint „istenalakú űr”

A keresztény antropológia szerint az ember Isten képmására lett teremtve, és az emberi lélek legmélyén ott van a vágyakozás az abszolút, a teljesség, az isteni után. Szent Ágoston így fogalmaz: „Nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik Tebenned, Istenünk.” Ez a nyugtalanság, ez a vágyakozás része az emberi természetnek, és alapvetően jó – akkor, ha a végső irányultsága Isten felé mutat.
Azonban, ha a hiányt nem Isten, hanem világi pótlékok töltik be, akkor ez a vágy torzul. Az ember Isten helyére valami mást – egy „bálványt” – tesz, amitől azt várja, hogy betöltse a lelkét. Az addikció tehát teológiai szempontból is bálványimádás: amikor valami mulandóhoz kötjük a beteljesedés reményét.

Út a gyógyuláshoz

Az addiktológiai gyógyulás folyamata nem csupán a szerről való lemondás, hanem mély belső átrendeződés. Ennek fontos lépése a hiányérzet felismerése és elfogadása. Ahelyett, hogy elnyomnánk vagy elkerülnénk, érdemes megtanulni meghallani, amit mond. Mit üzen ez az üresség? Milyen szükséglet van mögötte, amit eddig nem ismertem fel?
A spirituális dimenzió ebben nagy segítség. A 12 lépéses felépülési programok például nyíltan vallják, hogy „egy Felsőbb Erő” nélkül nincs tartós gyógyulás. A hiányt nem kiiktatni kell, hanem átformálni: az ürességet odaadássá, a sóvárgást kereséssé, a függőséget kapcsolatokká – Istennel, másokkal és önmagunkkal. A spiritualitás segíthet abban, hogy a hiány ne elpusztítson, hanem megnyisson valami mélyebb felé.

Terápiás megközelítés

A terápiában fontos cél, hogy a kliens rá tudjon nézni saját hiányérzetére ítélkezés nélkül. Egy biztonságos, elfogadó tér lehetőséget ad arra, hogy a hiány mögötti történetek felszínre kerüljenek: elhagyás, elutasítás, szeretetlenség, belső üresség. A vallásos kliensek esetében a spirituális dimenzió tudatos bevonása (pl. ima, bibliaolvasás, gyónás vagy lelkivezetés) segítheti a belső hiány újraértelmezését – nem, mint büntetést, hanem mint kegyelmi lehetőséget.

A hiány, mint kegyelem

A hiány nem feltétlenül ellenség. Lehet út, lehet lehetőség. Az én személyes felépülésemnek is alapvető eleme volt, hogy hagytam, hogy Isten betölthesse azt az űrt (a Szent Ágoston által megfogalmazott nyugtalanságot), ami az alkoholfogyasztáshoz vezetett. Ha nem menekülünk el a hiányérzet elől, hanem elfogadjuk, és egy kicsit benne maradunk anélkül, hogy rögtön ki akarnánk tölteni valamivel, akkor segíthet jobban megérteni önmagunkat, a kapcsolatainkat, és azt is, hogy mire – vagy inkább Kire – vágyik igazán a lelkünk.
A függőség tehát nem csupán egy testi-lelki betegség, hanem egy fájdalmasan őszinte jelzés is: valami hiányzik. De talán ez a hiány éppen arra hív, hogy újra (vagy inkább végre) rátaláljunk az igazi Forrásra.

Anton Pál
addiktológiai konzultáns
saját tapasztalatú segítő

04/08/2025

KutyaZEN augusztus 8-án!

Mi, emberek sokszor kacskaringós utakon jutunk el problémáink megoldásáig, ha egyáltalán eljutunk, míg a kutyák meglepő természetességgel oldják meg ugyanezt.

Kutya ZEN kártyák, rövid történetek, játékok segítségével olyan utazáson vehetsz részt, amely során tanulhatsz többek között a szeretetről, a konfliktuskezelésről, a múlt feldolgozásáról, a bosszúról, az érdekemberekről, az önszeretetről, az ítélkezésről, a tiszteletről.

A kedves, frappáns, olykor megmosolyogtató, máskor meglepő, de minden esetben mélyen elgondolkodtató beszélgetéseink értékes útmutatóként szolgálhatnak számodra is.

Az alkalmak különlegessége, hogy köztünk lesz Szimba kutya, aki egy rendkívül barátságos labrador. Miközben játszunk vagy beszélgetünk, egészen közel engedheted magadhoz, lehet őt simogatni, kényeztetni. Belekóstolhatsz, hogyan működik az ember-kutya kapcsolat. Egyszerű engedelmességi feladatok által a gazdi bőrébe bújva te is megtapasztalhatod, hogyan lehet egy kutyával jól együttműködni. Szimba képviseli a feltétel nélküli szeretetet, a lelkesedést, a kedvességet és az előítéletmentességet. Az állatok rendkívüli érzékenységével és bölcsességével szavak nélkül is olyan dolgokra mutat rá, amelyek felülemelkednek egón, belénk nevelt korlátokon, gátlásokon és félelmeken.

A játék Neked szól akár kutyás vagy, akár nem vagy az…
de szereted a kutyákat, és nyitott vagy egy különleges úton bejárt személyiségfejlődésre, érdekel, hogy mennyi mindent lehet tanulni egy kutyától, szeretnél kiegyensúlyozott életet élni, összhangba kerülve Önmagaddal és a körülötted élőkkel, szeretnél letisztult, egyszerű megoldásokat találni a mindennapok kihívásaira, és szeretnél egy olyan gondolkodásmódot elsajátítani, amellyel zsákutcák és fölösleges körök nélkül haladsz a céljaid felé.

Várunk 2025. augusztus 08-án, pénteken 17:00 – 18:30-ig Győrben, a Szigethy Attila u. 109. alatt a Színes Fogadó Térben.

A program ingyenes, de a létszám korlátozottsága miatt regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a kaldyne.szabo.eszter@maltai.hu e-mail címen vagy a 30/514-6592 telefonszámon lehet.

04/08/2025

Félelmeink
A félelem egyike azon alapvető érzéseknek, amelyek adott esetben reakcióra, cselekvésre ösztönöznek bennünket. Ugyanakkor nem árt, ha tudjuk, hogy a félelem felfokozott formájában egy szűrő, de akár durva szemellenzővé is válhat.
Mi minden válthat ki félelmet? Attól függően, hogy miként működünk, gyakorlatilag bármi. Váratlan helyzetek (pl.: egy váratlan megjegyzés), vagy hatások (pl.: zajszennyezés), direkt veszélyforrások (medve áll előttünk), de egy túlpörgött nehezítő tényező, előrevetített félelmek, vagy a gyakorlat hiánya mind-mind válthatnak ki félelmet, vagy más nehéz érzést, amit utána félelemmel, vagy dühvel fedünk el. Az alacsony önbizalomszint, vagy az alacsony önértékelés, esetleg mások túlbecsülése ugyanúgy okai lehetnek félelemnek. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy érezhetjük úgy, hogy megfélemlítettek bennünket.
Mit lehet kezdeni a félelmünkkel? Az egyik része a dolognak, hogy elfogadjuk a félelmünket, mert ez az egyik leggyakoribb természetes érzelmünk. Felesleges azt várnunk magunktól, hogy rettenthetetlenül élünk és rendíthetetlenül követjük céljainkat. Van, akinek biztosan elég jól megy, ahhoz, hogy kívülálló szemével, úgy tűnjön, hogy semmitől sem fél. De azt is mondják, hogy a bátrak is félnek, de ők legyőzik szépen csendben.
A másik része, hogy megnézzük, hogy milyen kontextusban, mi váltja ki félelmünket. Ezzel azért érdemes foglalkozni, mert negatív sémáink mögött tanult, félelmen alapuló hiedelmek is állhatnak, amiket érdemes kitartó munka árán átkeretezni, amennyiben eldöntöttük, hogy örömteli, kiegyensúlyozott életre vágyunk. Hogy búcsút intenénk az önszabotázsnak, önmarcangolásnak.
Érdemes azt is figyelembe venni, hogy vannak spontán helyzetek, amikor a félelmeink és a félelem alapú hiedelmeink spontán oldódnak, anélkül, hogy gondolkoznánk rajtuk. Éppen ezért akkor se essünk kétségbe, ha éppen fáradtnak éreznénk magunkat a gondolkodáshoz. A fáradtság adott esetben nehezítő körülmény. Adott esetben nem tudatosított menekülési eszköz. Ha valamire azzal reagálnál, hogy fáradt vagyok ahhoz, hogy meghalljam, vagy éppen tudomást vegyek róla, akkor érdemes feltenni azt a kérdést is, hogy miért váltódott ki az ellenállás.
A félelmet is érdemes tudatosítani, mert dühöt, ellenállást, szorongást válthat ki, erősíthet fel, vagy fedhet el. Az esztelen menekülés ebben az esetben éppúgy fokozhatja, mint a félelem túlzott erősítése. A nyugalom és kiegyensúlyozottság megőrzése fontossá válhat számunkra.
Éppen ezért, amikor érzelem-munkába kezdünk szükségünk lehet egy jó szakember segítségére, hogy szükség esetén visszajelzést kaphassunk saját működésünk minőségéről, irányáról. Szenvedélybeteg-felépülőként ezért érdemes felkeresni a Máltai Színes Fogadó Tér szociális segítő munkatársait.
R.R.

31/07/2025

28/07/2025

Egy új nap

Szia, ébredj!
…még öt perc…
De ma van a nap, tudod.
Mmmm… milyen nap?
Egy a napok sorából…
Hát, ez az!
…. mégis teljesen új…
Teljesen új?
Igen.
Mitől új?
Tőled lesz az.
Tőlem? De mit kell csinálnom?
Semmit!
Semmit?
Igen, ez a legfontosabb. Nem csinálni kell, hanem észrevenni, hagyni, megélni. Engedni, hogy megtörténjen.
Micsoda?
Mindaz a csoda… amit a nap tartogat.

Mert a csoda elsősorban azé, aki meglátja és észreveszi és aki szüntelenül rá tud csodálkozni az élet szépségeire. Sérült és békétlen lélekkel ez persze nehéz, hiszen ilyenkor a kontroll elengedésének a gondolata, egyenlőnek tűnik egy negatív forgatókönyv jóváhagyásával. Persze, persze rád bízom magam, Uram … aztán holnap meg kirabolnak, kirúgnak, vagy megrokkanok, nem igaz?
Ez talán egy kisarkított példa, de meglehetősen gyakori gondolkodásmód. Mintha nem mernénk örülni, nehogy megtorolja később valami felsőbb erő a boldogságunkat. Persze az óvatosság, az előrelátás sok mindentől megvéd, de az állandó készenlét állapota sok mindentől meg is foszt. Leginkább a valóságtól. Attól, hogy ne gyártsunk előfeltevéseket és olyan gondolatketreceket magunknak, amelyek aztán képesek egy teljesen másik moziba ültetni bennünket.
Például túl sok „kellene” gondolattal élünk. Tudni véljük milyennek kellene lennie az időjárásnak: az esőnek vagy egy nyári délutánnak, a körülményeknek: a rendszernek, a munkahelynek, a tökéletes lakásbelsőnek. Vagy hogyan kellene másoknak viselkedniük: anyaként, testvérként, járókelőként, barátként, orvosként, utcaseprőként, keresztényként, férfiként és nőként, de legfőképpen, hogyan kellene viselkedniük és érezniük velünk szemben. Az időjárás azonban ritkán veszi figyelembe, hogy éppen nyaralunk és a szomszéd kutyája sem ugat halkabban, csak mert mi szomorúak vagyunk.
Kilépni a sztereotípiákból és elfogadni másokat olyannak amilyenek, nehéz feladat, de fontos ahhoz, hogy valódi szemmel lássuk a világot. A mások elfogadását persze célszerű magunkon kezdeni, mert még a környezetünknél is több ilyen jellegű szorongást táplálunk önmagunkkal kapcsolatban. Hogyan kellene kinéznünk, milyen végzettségűeknek kellene lennünk, kivel kellene élnünk, milyennek kellene lennie a gyermekünknek, hol kellene tartanunk egzisztenciálisan, minek kellene beleférnie egy napba…stb. Mindez állandó bűntudatot és elégedetlenséget szül, de ami a legfontosabb, semmiféle biztos védelmet nem jelent a negatív dolgok vagy mások ítéletével szemben. Utóbbit ráadásul inkább megsokszorozza, hiszen ilyenkor előszeretettel olvasunk egymás gondolataiban és azt vélelmezzük mindenkitől, amit a saját mozinkban vetítünk...
Az elfogadás, önelfogadással kezdődik, ami általában hosszabb út. Gyors segítséget jelenthet azonban a jelenbe helyezkedés, amit én is próbálok alkalmazni, különösen, ha túl sok a teendőm vagy sok gond nyomja a lelkemet. Ilyenkor nem akarok semmit, csak engedem történni dolgokat, mint aki Isten tenyerén ébredt és tudja, hogy minden Rendben van. Próbálok nem agyalni a jövőn, csak az éppen aktuális feladatomra koncentrálni. Nem várom el a Naptól, hogy süssön, a fűtől, hogy pázsitként zöldelljen, a ruháimtól, hogy tökéletesen álljanak, a várostól, hogy ne legyen zajos, az emberektől, hogy kedvesek, figyelmesek és jószándékúak legyenek és a világtól sem, hogy minden pillanatban igazságot szolgáltasson nekem.
El sem tudjátok képzelni, mekkora szabadság ez és micsoda öröm, ha mégis süt a nap, ha kedves valaki és mosolyog, ha finom az ebéd. Akkor mindez ajándékká tud válni, melyet kihámoztam az elvárások irreális, sokszor telhetetlen csomagolásából…
Örök szabály, hogy a változás előszobája olyan ajtó, amin csak belül van kilincs. Mindig onnan kell kinyitni ahhoz, hogy elkezdődhessen, elindulhasson valami más az életünkben.
Szia, ébredj! Ez egy új nap, tudod!?

C. Szalay Rita
Mentálhigiénés lelkigondozó-gyászkísérő

21/07/2025

A csend

Egy egészen rövidke szó, amelynek jelentése egyszerű: a hallható hangok, zajok hiánya.
Ám a tartalma, a személyes jelentése már lényegesen sokrétűbb.
Hiszen a csend lehet elfogadó, megértő, bátorító, otthonos, meghitt, biztonságos, de lehet éppen fenyegető, fagyos, bántalmazó, vészjósló is, és bőven lehetne még folytatni a jelzők sorát.

Az önismeretben, a segítői folyamatokban is fontos a csend. Akár benne lenni, „gyakorolni”, akár beszélni a nyomában megjelenő érzésekről.

De mitől függ, hogy egy adott ember hogy éli meg az aktuális csendet, mit „hall ki” belőle?

Elsősorban a tapasztalataitól, és itt főképp a gyermekkori élményekre gondolok.
Ha valakit a szülei „csenddel vertek”, azaz „engedetlenség, rosszaság” esetén egy ideig nem szóltak hozzá, vagy a családi veszekedések kirobbanását, az esetleges büntetéseket (vészjósló) némaság előzte meg, értelemszerűen kerülni fogja a csendet. Mikor az így felnőtt ember valakivel együtt van (gondolhatunk itt munka- vagy párkapcsolatra, barátságra…) és csend áll be, jó eséllyel elkezd azon gondolkodni, mit rontott el, hol hibázott. Hiszen neki a csend ezt az emléket, ezt a működésmódot aktiválja. El sem tudja képzelni, hogy egyszerűen a másiknak épp nincs mondanivalója, vagy elgondolkodott valamin.

Ugyanakkor aki jól működő családban nőtt fel, biztonságosnak és elfogadónak élte meg az otthoni légkört, jó eséllyel semmi zavarót, bántót nem érzékel a csend beálltakor.
Ha két, e tekintetben hasonló ember találkozik, jó eséllyel boldogulnak egymással, legalábbis ami a csendeket illeti. Ugyanakkor, ha másképp élik meg a csendet, már komoly problémákat okozhat, bármilyen jellegű kapcsolatról is beszélünk.

Ám a csend nem csak a kapcsolatokban jelenik meg, nem csupán ezekben okoz gondot.
Nagyon sokan egyedül, önmagukban sem tudják a csendet elviselni.
Hazaérnek, és első dolguk valami hangot adó eszközt bekapcsolni. Sportolni, de akár a tömegközlekedésre is viszik a fejhallgatót, az autóban is kell, hogy szóljon a zene, vagy valami beszélgetés. Néha ennek is megvan a létjogosultsága, de ha valaki mindig kerüli a csendet, annak oka van, és érdemes foglalkoznia vele. A külső hangoknak, akár beszédről, akár zenéről van szó, fontos jellemzőjük, hogy feladatot adnak az agynak. Még ha csak félig figyelünk is oda, de addig sem kell önmagunkra, befelé figyelni. Egyfajta menekülés magunk elől. Rágógumi az agyunknak.

Mi történhet, ha csendben vagyunk?
Előjöhetnek érzések, megélések, és többnyire ilyenkor az eldugni, legyűrni kívánt „rossz” érzéseink bukkannak fel. Milyennek látom magam, mennyire tudom elfogadni, aki vagyok, ahol tartok épp. Szerethető vagyok-e, van-e helyem a világban, a saját kedvem szerint élek-e? Ahogy a gondolatok is „támadhatnak”: ezt vagy azt nem tettem meg, mennyire le vagyok maradva másokhoz képest, valamit rosszul csinálok…
Az sem ritka, hogy valaki vitába bocsátkozik magával: a „szülői énje” (amit gyerekként a szülőktől és más felnőttektől hallott) ellentmondásba kerül a „gyermeki énjével” (ami viszont lehet pl. sérült és dacos, de egy önismereti folyamat során akár kreatív és támogató is). Ezek valóban nem megszokott, és főleg nem komfortos élmények.

Ha megengednénk magunknak, hogy legalább időnként csendben legyünk, és közben a figyelmünket befelé fordítsuk, érdekes felfedezéseket tehetnénk. Közelebb kerülhetnénk, akár össze is barátkozhatnánk önmagunkkal. Kipróbálhatnánk, milyen lehet úgy viszonyulni magunkhoz, mint mondjuk egy baráthoz, vagy egy szeretett kisállathoz.
Aki nagyon nehéz gyermekkorból jön, annak ez végtelenül ijesztő, akár a megsemmisülés érzésével is fenyegető lehet. Ők gyakran nem csak a figyelmük elterelésével, de akár szerhasználattal is próbálnak menekülni az előtörni akaró emlékek elől. Ilyenkor mindenképp szakember segítségével szabad csak belevágni az önismereti folyamatba.
Ha valakinek nem ennyire fenyegető az érzés, annak rengeteg jó könyv, előadás, akár társasjáték, vagy különböző önismereti lehetőség áll rendelkezésére: akár egyedül, vagy támogató társsal, közösséggel együtt is lehet próbálkozni.

Saját tapasztalatom alapján tudom mondani, hogy bár az elején nehéz és fájdalmas is lehet ez a befelé utazás, viszonylag hamar kiderül, hogy érdemes rászánni magunkat. Egy idő után akár izgalmas felfedező kalanddá is válhat az önismeret, főleg, ha a számunkra legjobb módszereket, lehetőségeket is megkeressük hozzá. Az pedig „csupán mellékhatás”, hogy magunkat egyre jobban megismerve a világban, a kapcsolatainkban is könnyebben boldogulunk majd.
És ekkor a csend már nem fenyegető lesz, ami elől menekülni kell, hanem támogató és meghitt. Akár egyedül, akár egy jól működő kapcsolatban.

Te mennyi időt vagy csendben egy nap? (Az alvás nem számít!)

"Ne félj a csendtől! Minden fontos dolog a csendben történik. Csendben sarjadnak a növények, csendben fejlődik a magzat, csendben cikáznak a gondolatok, csendben borít el a szerelem.” Popper Péter

Árpás Márta
személyközpontú tanácsadó
terápiás munkatárs

21/07/2025

A mese nem csupán gyermeki kiváltság, hiszen mindannyian magunkban hordozzuk gyermekkorunkat, annak “messzeringó világát”- ahogy Radnóti Miklós fogalmaz róla.
Tovább él tudatalattinkban és nagyban meghatározza érzéseinket, gondolkodásmódunkat.
Szorongásaink, lelki zavaraink, függőségeink mögött gyakran áll egy megbántott, félreértett gyermek, aki talán ma is szeretetre és elfogadásra vár.
A mesetükör nem meseterápia, sokkal inkább egy gondolatindító közös beszélgetés, amely önismereti utazásra hív. Kicsit kézen foghatjuk belső gyermekünket a mesék és a versek segítségével, melyek képesek megnyitni olykor lelkünk legzártabbnak hitt fiókjait is.
Nyitott alkalom, amelyen szeretettel látunk akár érintett vagy szenvedélybetegségben, akár nem.
Várunk 2025. július 25.-én pénteken 17:00 – 18:30-ig Győrben, a Színes Fogadó Térben.( 9023 Győr, Szigethy Attila u. 109.)
A program ingyenes, de a létszám korlátozottsága miatt regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a szalay.rita@maltai.hu e-mail címen, vagy a 30/576-5774 telefonszámon lehet.

17/07/2025

Nyári szünetben is aktuális!

A Vészkijárat 3. részében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Színes Fogadó Tér Szenvedélybetegek Integrált Intézményének vezetőjével Káldyné Szabó Eszterrel b...

15/07/2025

Egy függő női lélek vallomása

A függőség olyan, mint egy láthatatlan lánc, ami napról napra szorosabb. Hiába a látszat, a mosoly, a „minden rendben” válasz, belülről felemészt. Nem számít, honnan jövök, mit csinálok – ez a betegség nem válogat. És nőként ez a teher még súlyosabb, mert a szégyen, a félelem és a hallgatás egy vastag, fojtogató takaróként borít be. Azt hiszik, gyenge vagyok, de nem. Ez nem gyengeség, ez egy betegség. A valóság sokszor elviselhetetlen, a fájdalom pedig olykor már nem hordozható. Valahogy a menekülés tűnik az egyetlen útnak, hogy kibírjam.

Ami belül zajlik… azt nehéz elmondani. Mindig ott van a szorongás, a szürke és súlyos depresszió, az a maró érzés, hogy nem vagyok elég jó és a végtelen, hideg magány. A feldolgozatlan emlékek, a gyermekkori sebek, a bántalmazás és elhanyagolás árnyai mind a lelkemben élnek. Aztán ott vannak a mindennapok elvárásai, a szerepek, amikbe beleszorulok: anya, feleség, dolgozó nő, barát, felnőtt gyerek... Annyi súly nehezedik rám.

Minden reggel egy küzdelem. Felébredni úgy, hogy legszívesebben csak visszaaludnék, eltűnnék. De fel kell kelnem mintha mi sem történt volna, miközben a sminkkel próbálom elrejteni az előző éjszaka nyomait. Küzdök, hogy a takarítás, a főzés, a gyerekek, a háztartás, a munka… minden a helyén legyen. De ez szinte lehetetlen. Közben folyamatosan ott motoszkál a félelem, mi lesz, ha észreveszik? Mi lesz, ha a gyermekvédelem beleszól? Mi lesz, ha…? Ez a tehetetlenség érzés elborít, megbénít, a függő női lelkem úgy érzi, mintha a teljes összeomlás szélén táncolna.

A nap végén, amikor végre minden elcsendesedik, akkor jön a legnehezebb. Kimerülten rogyok le és a fejemben ezer hang zakatol: Elég jó vagyok? Megfelelek a páromnak? Eleget tettem a főnököm elvárásainak? Meghallgattam az anyámat?... A kritikus belső hangok csak erősödnek az éjszaka csendjében és akkor jön az a borzalmas, kínzó érzés. Ilyenkor nyúlok valami után – egy pohár alkoholhoz, a túlevéshez, vagy bármihez, ami egy pillanatra elnémítja ezt a zajt. Csak egy kis békét akarok.

Gondoskodom idős szüleimről miközben teljes munkaidőben dolgozom, de este, a magányban a szeremhez nyúlok, csak hogy könnyítsek a terheimen. Függő női lelkem ilyenkor a társadalmi elvárások és a saját kiáltó segélykérése között reked.

És aztán ott vannak a modern csapdák. Az online vásárlás, a túlórákba menekülés, a közösségi média végtelen görgetése – mind-mind egy hamis menedék. Amíg mások életét nézem és véleményezem, addig sem kell a sajátomat. Feláldozom az alvási időt, a valódi emberi kapcsolataimat, mert menekülök.

De ez egy örvény, ami egyre mélyebbre húz. Egyre inkább kiszolgáltatottá válok az előítéleteknek, az elszigeteltségnek és a függőségemnek. Nem csak a rabjává válok, hanem az áldozatává is. Azt a legszörnyűbb belátnom, hogy a környezetem kihasználja a sebezhetőségemet, akár zsarol vele. Sokszor szavak nélkül, de ezt üzenik: "Ha nem teszed, amit kérek, elveszem…, eladom…, kidobom…, elmondom… a gyerekeknek, az apádnak, az anyádnak, a főnöködnek…". Ez a kegyetlen játék porig rombolja a lelkem méltóságát és szabadságát.

Minket nőket könnyen megbélyegeznek, erkölcstelennek tartanak, vagy azt mondják, rossz anyák vagyunk. A férfiakkal ellentétben szigorúbb a megítélésünk, s ez a kettős mérce olyan mérhetetlen szégyent szül bennem, ami megbénít. Hogyan is kérhetnék segítséget, amikor rettegek, kiderül, milyen vagyok valójában, hogy mekkora a baj?

A titkolózás, amibe menekülsz sajnos valóra váltja a legrosszabb félelmeidet. Kezeletlen függőséged valóban a gyermekvédelem beavatkozásához, váláshoz vagy a munkahely elvesztéséhez vezethet. Minden nő megérdemli a lehetőséget, hogy gyógyuljon, hogy visszataláljon önmagához, a családjához és egy teljes, méltóságteljes életet élhessen. NE hallgass, kérj segítséget!

Káldyné Szabó Eszter
addiktológiai konzultáns

14/07/2025

Július 18-án várunk Benneteket szeretettel!

Mindannyiunknak van valamilyen viszonya a zenével.

Akinek dúdolt altatót az édesanyja, esetleg később szólót énekelt az énekkarban, vagy örömmel tanult hangszeren játszani, annak mosolyra húzódik az arca, ha ezt a szót hallja.
Sokaknak viszont ismeretlen, akár félelmetes terep is lehet. Aki a szüleitől nem hallott gyerekdalokat, esetleg az iskolai énekórán a megszégyenülés sötét bugyrait járta meg, annak inkább riasztó ezt hallani: zene.
Ugyanakkor körülvesz bennünket, gondoljunk akár a légkalapács ütemes hangjára, akár a madarak csicsergésére.

A Zenehíd alkalmain újra átélhetjük a pozitív emlékeket, vagy felülírhatjuk a fájdalmasakat. Megengedő, elfogadó közegben, ének és élő hangszeres játék (gitár, hegedű, ütős hangszerek) kíséretével találkozhatunk eddigi élményeinkkel, érzéseinkkel, és ezeket meg is oszthatjuk egymással.
Rácsodálkozhatunk, mennyire mást jelent mindannyiunknak ez a rövidke szó. Majd, ha úgy érezzük, újra gondolhatjuk, átírhatjuk ezt a viszonyt. Bekapcsolódhatunk a közös éneklésbe, a bátrabbak akár hangszert is ragadhatnak.

Semmi nem kötelező, nincsenek jó és rossz válaszok, megoldások, a résztvevők, a közösség alakítja, formálja az alkalmakat.

Várunk 2025. július 18-án, pénteken 17:00 – 19:00-ig Győrben, a Szigethy Attila u. 109. alatt a Színes Fogadó Térben.

A program ingyenes, de a létszám korlátozottsága miatt regisztrációhoz kötött.
Jelentkezni a kaldyne.szabo.eszter@maltai.hu e-mail címen vagy a 30/514-6592 telefonszámon lehet.

07/07/2025

Visszaesés: bukás vagy a felépülés része?

A függőség elleni küzdelemben talán az egyik legnehezebb és legfájdalmasabb tapasztalat a visszaesés. Sokan, akik alkohol, drog vagy más szenvedélybetegségből próbálnak felépülni, életük legnehezebb pillanataiként élik meg, amikor egy hosszabb tiszta időszak után újra visszacsúsznak. A bűntudat, a szégyen, az önvád bénító lehet és sokszor még a környezet is csak erősíti: „Nem vagy elég erős. Elbuktál megint.”
De vajon a visszaesés tényleg végső bukás? Vagy lehet a kegyelem titokzatos munkájának része — egy fájdalmas, de gyümölcsöző tanulási folyamat, amely még közelebb visz Istenhez és önmagunkhoz?
A gyengeség nem bűn, hanem lehetőség Isten erejének megmutatására. A Szentírás számtalanszor beszél arról, hogy Isten különösen is közel van azokhoz, akik gyengék, sebzettek, akik elesnek, de újra felállnak. Pál apostol mondja: „Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős” (2Kor 12,10). A keresztény ember életében a bűnbánat és az újrakezdés nem egyszeri aktus, hanem folyamatos belső megújulás. A függőséggel küzdő ember pedig talán nap mint nap megtapasztalja ezt: a saját ereje kevés, de Isten kegyelme újra és újra felemelheti.
A bűntudat és a bűnbánat nem ugyanaz. A visszaesés utáni szégyen és bűntudat könnyen megmérgezheti a lelket. De a keresztény hit arra tanít: Isten nem a bénító önvádat akarja, hanem a bűnbánatot, ami mindig nyitott a megbocsátás és a megújulás felé. Az őszinte bűnbánat szentségi formája a gyónás, ami hatalmas erőforrás lehet egy függő embernek is. A szentgyónás nem „csodaszer”, de konkrét kegyelmi forrás, amely bátorít, megtisztít, és erőt ad az újrakezdéshez.
Sokan azt gondolják: egy visszaesés mindent semmissé tesz. Pedig gyakran éppen ezek a botlások mutatnak rá, hol vannak még gyenge pontok, hol van szükség erősebb határokra, szorosabb közösségre, mélyebb imádságra, nagyobb éberségre.
A felépülés útja — akárcsak a keresztény élet — nem egy hibátlan, tökéletes teljesítmény, hanem egy zarándoklat: botladozásokkal, bocsánatkérésekkel, újrakezdésekkel. És minden újrakezdésben ott rejlik Isten kegyelme és türelme.
Az Egyház mindig is közösségben gondolkodott: egy ember ritkán gyógyul meg egyedül. A felépüléshez — éppúgy, mint a hitben való növekedéshez — szükség van társakra, akik imádsággal, elfogadással, jó szóval, vagy csak csendes jelenléttel kísérnek.
Sok keresztény közösség nyitott arra, hogy befogadja a felépülés útján járókat. Az anonim csoportok mellett a hitközösség is életmentő lehet. Én személy szerint mindkét közösségre támaszkodtam a felépülésem egyes szakaszaiban.
Ferenc pápa egyik legismertebb mondata, hogy „Isten sosem fárad bele a megbocsátásba, mi fáradunk bele a kérésébe.” Ez különösen igaz azokra, akik a függőség rabságából próbálnak szabadulni. Lehet, hogy századszor is elbuksz, de Isten százegyedszer is vár, hogy felemeljen.
A visszaesés sosem öröm. Fájdalmas, romboló, csalódást keltő lehet. De a keresztény ember tudja: „ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem is.” (Róm 5,20)
A visszaesés lehetőség arra, hogy még inkább Istenre támaszkodjunk, ne a saját erőnkre.
Ne feledd: a visszaesés nem az élet végét jelenti, csak egy fejezet benne. Minden bukás egy lehetőség, hogy tanulj, erősödj, és hogy tovább építsd magad. Az igazi erő nem abban rejlik, hogy sosem esel el, hanem abban, hogy mindig felállsz és ha kell segítséget kérsz. Mert minden újrakezdés egy győzelem.

Anton Pál
addiktológiai konzultáns
saját tapasztalatú segítő

06/07/2025

KutyaZEN-re várunk szeretettel!

Mi, emberek sokszor kacskaringós utakon jutunk el problémáink megoldásáig, ha egyáltalán eljutunk, míg a kutyák meglepő természetességgel oldják meg ugyanezt.

Kutya ZEN kártyák, rövid történetek, játékok segítségével olyan utazáson vehetsz részt, amely során tanulhatsz többek között a szeretetről, a konfliktuskezelésről, a múlt feldolgozásáról, a bosszúról, az érdekemberekről, az önszeretetről, az ítélkezésről, a tiszteletről.

A kedves, frappáns, olykor megmosolyogtató, máskor meglepő, de minden esetben mélyen elgondolkodtató beszélgetéseink értékes útmutatóként szolgálhatnak számodra is.

Az alkalmak különlegessége, hogy köztünk lesz Szimba kutya, aki egy rendkívül barátságos labrador. Miközben játszunk vagy beszélgetünk, egészen közel engedheted magadhoz, lehet őt simogatni, kényeztetni. Belekóstolhatsz, hogyan működik az ember-kutya kapcsolat. Egyszerű engedelmességi feladatok által a gazdi bőrébe bújva te is megtapasztalhatod, hogyan lehet egy kutyával jól együttműködni.

Szimba képviseli a feltétel nélküli szeretetet, a lelkesedést, a kedvességet és az előítéletmentességet. Az állatok rendkívüli érzékenységével és bölcsességével szavak nélkül is olyan dolgokra mutat rá, amelyek felülemelkednek egón, belénk nevelt korlátokon, gátlásokon és félelmeken.

A játék Neked szól akár kutyás vagy, akár nem vagy az…
de szereted a kutyákat, és nyitott vagy egy különleges úton bejárt személyiségfejlődésre, érdekel, hogy mennyi mindent lehet tanulni egy kutyától, szeretnél kiegyensúlyozott életet élni, összhangba kerülve Önmagaddal és a körülötted élőkkel, szeretnél letisztult, egyszerű megoldásokat találni a mindennapok kihívásaira, és szeretnél egy olyan gondolkodásmódot elsajátítani, amellyel zsákutcák és fölösleges körök nélkül haladsz a céljaid felé.

Várunk 2025. július 11-én, pénteken 17:00 – 18:30-ig Győrben, a Szigethy Attila u. 109. alatt a Színes Fogadó Térben.

A program ingyenes, de a létszám korlátozottsága miatt regisztrációhoz kötött.

Jelentkezni a a 30/514-6592 telefonszámon vagy a kaldyne.szabo.eszter@maltai.hu e-mail címen lehet.