05/07/2025
Másképp működni vagy reagálni, mint ahogy a jól berögzült sémáink mozgatnak minket, mindig nehéz, de kis lépésekben bármikor elkezdhetünk változtatni vagy kipróbálni újfajta kapcsolódási módokat. Szeretek példákat, példamondatokat is olvasni, mert így könnyebb előre vagy akár még utólag is átgondolnom és alkalmaznom olyan helyzetekben, ahol én is érintett vagyok/ voltam, bármelyik oldalon. Ezt a bejegyzést is nagyon érdekesnek és hasznosnak találtam, ezért osztom meg itt is.
A "hol voltatok amikor..." és az "arról miért nem beszélünk, hogy...." vagy "Ők is lopnak/loptak" - "Bezzeg, az nem zavart, amikor..." mondatok és ami mögötte van.
Egyre gyakrabban találkozunk egy jellegzetes érvelési móddal – sokak szerint hiba, mások szerint stratégia –, amikor egy vádra nem válaszolunk érdemben, csak viszontvádba menekülünk.
A „whataboutizmus” azon a téves feltételezésen alapul, hogy egy helytelen cselekedet kevésbé súlyos, ha más is elkövette már, és hogy a vádló csak akkor lehet hiteles, ha ő maga teljesen ártatlan ugyanabban.
A mai közbeszédben és kommentekben egyre nagyobb teret kap ez a minta, amely a párbeszéd lehetőségét gyakran már az indulásnál ellehetetleníti.
Pedig lehet, hogy mindkét vádnak van alapja – és ha kilépünk a reflexszerű védekezésből, akár valami fontosabb kérdésről is beszélgethetnénk.
Kíváncsi voltam, mi állhat e jelenség mögött, és mit kezdhetünk vele magánemberként.
A whataboutizmus mögött nem feltétlenül rosszindulatból fakadó reakciók, hanem valós emberi szükségletek állhatnak:
🧩 1. Igazságosság iránti igény
Az ember alapvetően vágyik az egyenlő bánásmódra, és amikor azt érzi, hogy valakit „kiválasztanak” bűnbaknak vagy céltáblának, ösztönösen próbál kiegyenlíteni.
Ez gyakran abból ered, hogy nem a konkrét kritikát akarja cáfolni, hanem az érzékelt igazságtalanság ellen tiltakozik.
💔 2. Védelem és önbecsülés
Ha valaki saját csoportját, politikai nézeteit, identitását fenyegetve érzi.
Ez a reakció gyakran a megszégyenüléstől való félelemből fakad vagy abból, hogy nem akarja elveszíteni az önmaga vagy közössége fölötti kontrollt.
🫂 3. Meghallgatottság és láthatóság
Amikor mással szembeni kritikát hallunk, az saját sérelmeinket is aktiválhatja.
A whataboutizmus ilyenkor nem szándékos figyelemelterelés, hanem segélykiáltás: „Engem is halljatok meg végre!”
🧠 4. Koherencia és értelemkeresés
Az emberek szeretnek értelmet találni a világ működésében, és ha ugyanarra a dologra eltérő reakciók születnek, az zavart és bizalmatlanságot kelt.
A whataboutizmus tehát lehet a következetesség vagy az összefüggések hiányára adott reakció, nem feltétlenül rosszindulatból.
Ezek valós emberi igények. Ha ezeket meghalljuk, nem a védekezést erősítjük, hanem a kapcsolódást és párbeszéd alakulhat ki.
🎯 Mit tehetünk?
A whataboutizmusr adott válaszunk attól is függ, mi a valódi szükséglet a felszín alatt. Az alábbi kérdések és válaszok segíthetnek, hogy a párbeszéd fennmaradjon:
🔹 1. Elismeri-e az eredeti kritikát, vagy megkerüli?
📌 Cél: tartsd fókuszban az eredeti kritikát, de ne tagadd a másik fél érzéseit. Ez segít elkerülni az „egymásra licitálást”.
Reagálj így:
„Értem, hogy az, amit mondasz fontos és felkavaró. Közben szerintem nem zárja ki azt sem, hogy az eredeti problémára is odafigyeljünk. Biztosan mindkettő megérdemli a figyelmet, de próbáljunk meg egyszerre egyről beszélni.”
🔹 2. Hozzáad a beszélgetéshez, vagy csak hárítja a felelősséget?
📌 Cél: bontsd le a hárítást, és nyisd meg a beszélgetést egy rendszerszintű irányba.
Reagálj így:
„Szerinted az, hogy más is felelős, azt jelenti, hogy ez nem számít? Vagy azt javaslod, hogy nézzük meg a rendszer egészét? Mert abban benne tudok lenni.”
🔹 3. Rokon jelenségeket vet össze, vagy eltérő léptékű/természetű ügyeket?
📌 Cél: finoman kérdőjelezd meg az összehasonlítást, nem elutasítva, hanem kíváncsian. Így a másik fél is inkább megoszt, nem védekezik.
Reagálj így:
„Szerinted ezek összevethetők? Nekem most elsőre más súlyúnak tűnik, de lehet, hogy van bennük közös minta. Érdekel, hogy mit gondolsz erről.”
🔹 4. Arra utal, hogy valami más is problémás – vagy arra, hogy akkor ez se az?
📌 Cél: összekapcsolni, nem relativizálni. Így a kritika nem támadásnak tűnik, hanem együttérző elemzésnek.
Reagálj így:
„Ha mindkettő gond, nem az lenne az igazságos, ha mindkettőt komolyan vennénk? Lehet, hogy nem versenyezniük kellene, hanem együtt mutatnak rá egy mélyebb problémára.”
Poltikai szinten a whataboutizmus klasszikus célja elterelni a felelősséget és a válaszadás lehetőségét.
Fontos azonban látnunk, hogy magánemberként mi érzések és szükségletek alapján reagálunk, ezáltal a kapcsolódás lehetősége is adott.
Ez talán abban is segít, hogy kilépjünk a MI és az Ők narratívájából és ne azt lássuk a másik ember kommentje mögött, hogy “agyatlanul követi saját táborának hangzatos gondolatait".
Számomra ami fontos, hogy mi átlagemberek megfelelő módon tudjunk kommunikálni egymással, mert az együttélésünkhöz erre van szükség.
Hogy ne vegyük át azokat a mintákat, amelyeket a politikusainktól látunk, de még az is lehet, hogy rájuk is hatást gyakorolhatunk (persze ezt a végtelen naivitásom vagy idealizmusom(?) mondatja velem). Mindenesetre egymással biztosan jobban lehetünk.
A cél nem az, hogy „kinek fáj jobban”, hanem hogy minden fájdalmat komolyan vegyünk.
rajongók
