15/03/2026
Ma március 15. van.
Egy olyan nap, amikor általában a szabadságról beszélünk. A történelemről, a márciusi ifjakról, arról a bátorságról, ami akkor kellett ahhoz, hogy valaki kiálljon valami mellett.
Edzőként én egy egészen más oldalról szoktam látni az embereket.
A teremben teljesen mindegy, ki honnan jött, mit gondol a világról, vagy kire szavazott. Ott mindenki ugyanazért dolgozik: hogy egy kicsit jobb állapotba kerüljön fizikailag és mentálisan is.
És talán pont ezért gondolom azt, hogy a mindennapokban is érdemes vigyázni arra, hogyan beszélünk egymással.
Amikor valaki mindenáron meg akarja győzni a másikat egy politikai vagy világnézeti kérdésben, és nem tudja elengedni a témát, az a másik emberben gyakran feszültséget, szorongást vált ki. A szervezet ilyenkor stresszreakcióba lép, ami hormonálisan sem egy jó állapot.
Ilyenkor valójában nem a vélemények különbözősége a probléma, hanem az, amikor nem hagyunk teret a másiknak.
A demokrácia szerintem nem attól működik, hogy mindenki ugyanúgy gondolkodik, hanem attól, hogy el tudjuk fogadni: a másik ember másképp látja a világot.
És talán ez a testi és a mentális jólléthez is hozzátartozik.
Edzőként én a fizikai állapot javításán dolgozom, de a kettő gyakran együtt jár. Ha kevesebb a feszültség az emberek között, az a testre is hatással van.
Ma pedig legyen ez a nap inkább arról, amiről eredetileg szól.
A márciusi ifjakról.
A szabadságról.
És arról, hogy egymás mellett is lehet létezni.
