Vácrátót PE Polgárőr Egyesület

Vácrátót PE Polgárőr Egyesület Az egyesület célja Vácrátót és az érintett települések közigazgatási területén a közbiztonság és a közlekedési helyzet javítása.

E célok elérése érdekében fórumokat, rendezvényeket szervezzen, vállaljon szerepet a térség közrendjének, közbiztonságának, ifjúságvédelmének, közlekedési kultúrájának fejlesztésében, továbbá a működési feltételek biztosítása érdekében szervező, fejlesztő tevékenységet végezzen, s az ezzel kapcsolatos kezdeményezések támogatása, segítségnyújtás más hasonló céllal működő szervezeteknek. Az egyesület célja, és ezzel összefüggésben alapszabálya, és működésének egésze nem áll ellentétben a Magyar Köztársaság Alkotmányával, és a társadalmi szervezetek alapítását, működését, gazdálkodását szabályozó törvényekkel és egyéb jogszabályi normákkal.

🍇Vácrátót PE Polgárőr Egyesület a szüreti rendezvényen 🌾🍇Hálásak vagyunk, hogy első alkalommal részesei lehettünk a vácr...
14/09/2025

🍇Vácrátót PE Polgárőr Egyesület a szüreti rendezvényen 🌾🍇

Hálásak vagyunk, hogy első alkalommal részesei lehettünk a vácrátóti szüreti rendezvénynek. 💚
A jó hangulat, a közösség összetartása és a hagyományok ápolása mindig kiemelten fontos számunkra – ezért külön öröm volt, hogy a háttérből mi is hozzájárulhattunk a biztonságos és zavartalan lebonyolításhoz. 🚓👮‍♂️

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a programokon, és azoknak is, akik ránk mosolyogtak, odaköszöntek – jó érzés tudni, hogy számíthatunk egymásra! 🙌

Vácrátót közössége erős, és büszkék vagyunk, hogy mi is hozzátehetünk ehhez.

12/09/2025

‼️Vácrátót vasúti átjáró jelzőlámpa meghibásodott! Áthaladáskor fokozott figyelem szükséges!!!🚂🛤️❗️❗️❗️❗️

A találkozás, ami majdnem tragédiába fulladt…Minap történt egy váratlan találkozás a Szent István Lakópark mögötti erdőb...
04/09/2025

A találkozás, ami majdnem tragédiába fulladt…

Minap történt egy váratlan találkozás a Szent István Lakópark mögötti erdőben. A résztvevők: 5 lovas, és egy nagy sebességgel közlekedő személyautó, amelyben gyermekek is ültek…A találkozásra a Váchartyán felé vezető hátsó úton, a kanyarban került sor. A tragédia csak azért nem következett be, mert a lovasok lépésben közlekedtek, és hallották a nagy sebességgel közeledő személyautót.
Felhívnám mindenki szíves figyelmét, hogy a jelzett útszakaszon kellő figyelemmel közlekedjen, itt kutyasétáltatók, kisgyermekes családok, babakocsis anyukák sétálnak, lovasok közlekednek nap mint nap. A kanyarok egyik irányból sem beláthatóak, ne közlekedjünk szokás alapján, a KRESZ szabályai ugyanúgy érvényesek!

Vigyázzunk magunkra! Vigyázzunk egymásra❗️

Tisztelt Lakosság! Kedves Szülők!Hétfőn indul a tanév, nevelési év, a füzetek, ceruzák bepakolását követően az alábbi ta...
29/08/2025

Tisztelt Lakosság! Kedves Szülők!

Hétfőn indul a tanév, nevelési év, a füzetek, ceruzák bepakolását követően az alábbi tanácsokat is raktározzuk el magunknak.

1. Érkezzenek 5–10 perccel korábban – így nyugodtan találnak parkolóhelyet, nem kell az iskola kapujánál megállni.
2. Ne álljanak meg közvetlenül az iskola előtt – a kapunál történő megállás torlódást okoz, és veszélyezteti a gyerekeket.
3. Használják a kijelölt parkolóhelyeket – ezzel elkerülhető a szabálytalan, balesetveszélyes megállás.
4. Figyeljenek a kiszaladó gyerekekre – az iskola környékén mindig számítani kell hirtelen mozgásra.
5. Legyenek óvatosak a kitolató autóknál – a reggeli forgalomban sok szülő indul egyszerre.
6. Tartsák be a sebességkorlátozásokat – különösen az iskola előtti útszakaszon.
7. Gyalogosoknak elsőbbség! – a zebránál mindig lassítsanak, engedjék át a gyerekeket és kísérőiket.
8. Jobbkéz szabály – A Gyógyszertárral szembeni kereszteződés jobbkéz szabály szerint értelmezendő, számítsunk az érkezőkre!
9. Mutassanak példát a gyerekeknek – szabályos parkolással, körültekintő közlekedéssel.
10. Legyen türelem és odafigyelés – a biztonság mindenki közös érdeke, pár perc türelem életeket védhet.
11. Polgárőrök és önkormányzati munkatársak segítik a közlekedést – kérjük, vegyék figyelembe útmutatásaikat a biztonság érdekében.

Köszönjük!

Figyeljünk magunkra, figyeljünk egymásra!

20/08/2025
‼️
11/08/2025

‼️

‼️Figyelj az utakon‼️

Most van az őzek szerelmi időszaka, és nemsokára a szarvasok is “koncertet adnak” az erdőben. 🦌🎶
Ilyenkor sajnos egyre több vad téved az utakra Pest vármegyében is.
Egy hirtelen felbukkanó állat – főleg sötétedés után – komoly balesetet okozhat.

💡Mire figyelj?
• Lassíts, különösen erdős, bokros területeken!
• Tartsd be a követési távolságot!
• Ellenőrizd az autó műszaki állapotát (gumik, fék, világítás)!
• Ha a baleset elkerülhetetlen: vészfékezz, készülj az ütközésre, de ne rántsd félre a kormányt!

📢Tipp: Vadriasztó használata segíthet – speciális hangja eltérítheti az állatokat.

❗ Ha mégis megtörténik a baj:

1. Ellenőrizd, hogy mindenki jól van-e!
2. Értesítsd a rendőrséget – ők hívják a vadásztársaságot.
3. Sérült állathoz soha ne nyúlj!

Vezess óvatosan,
..hogy mindenki hazaérjen! 👮

🚫🔥
10/08/2025

🚫🔥

🔥 FIGYELEM! ORSZÁGOS TŰZGYÚJTÁSI TILALOM! 🔥

Augusztus 10-én (vasárnap) 0 órától országos tűzgyújtási tilalom van!

Ne akarj ilyen tájat magad körül!

Tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút és közút menti fásításokban, de még a kijelölt tűzrakóhelyeken is. A parlag- és gazégetés szintén nem engedélyezett. 🔥

💨 A száraz, forró idő miatt fokozottan tűzveszélyes időszak van – kérjük, tartsd be a szabályokat!

Megjegyezted❓🚫 TILOS tüzet gyújtani! 🚫

Az aktuális tűzgyújtási tilalomról és a tűzgyújtási szabályokról az www.erdotuz.hu vagy a www.katasztrofavedelem.hu honlapon elhelyezett térképen tájékozódhattok.

🗣 Oszd meg, hogy ismerőseid is tudjanak róla!

📸Fotó: Fridél Gergő tűzoltó főtörzsőrmester

Közlekedési kisokos lovasok, ló vontatta járművek közelében ❗️Településünkön több lovarda is működik, ezért gyakran talá...
10/08/2025

Közlekedési kisokos lovasok, ló vontatta járművek közelében ❗️

Településünkön több lovarda is működik, ezért gyakran találkozhatunk lovasokkal, lovaskocsival a mellékutakon illetve külterületen.

A lovak a természetüknél fogva ösztönösen reagálnak a veszélyekre, és késedelem nélkül, azonnal reagálva igyekeznek eltávolodni arról a helyről, ahol veszélyt éreznek. Még a legtapasztaltabb és legedzettebb lovakat is megijeszthetik az előre nem látható mozdulatok, a váratlan mozgások, a testközeli elhaladások, valamint a 10 mérföld/óránál nagyobb sebességgel haladó járművek, különösen, ha azok robbanómotorral rendelkeznek. A lovak megriadása könnyen veszélyhelyzet kialakulásához vezethet, és a bekövetkező baleset során nem csak a ló és lovasa, hanem a járműben utazók élete és testi épsége is veszélybe kerülhet.

Bizonyára a jogosítvánnyal rendelkezők között is sokan vannak, akik nem ismerik azt a közlekedési szabályt, miszerint „állati erővel vont járművel, illetőleg hajtott (vezetett) állattal való szembetalálkozás esetében, ha a vezető feltartott karral jelzi, vagy egyébként megállapítható, hogy az állat ijedős, a jármű sebességét csökkenteni kell, illetőleg – a szükséghez képest – meg kell állni”. Ezt a szabályt a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975 (II.5.) KPM-BM együttes rendelet, azaz a KRESZ 32 §-ának (4) bekezdése írja elő. Vetítsük le ezt a szabályt arra az esetre, amennyiben egy gépkocsi vezetője haladása során lóvontatású járművel, illetve lovassal találkozik. Azt a lóvontatású jármű hajtójának, illetve a lovasnak kell jeleznie, amennyiben tudomása van arról, hogy a lova (illetve lovai) ijedősek. Kézjelzés adása esetén a gépkocsi vezetőjét lassítási, illetve megállási kötelezettség terheli. A KRESZ azonban nem határozza meg, hogy a sofőrnek milyen sebességre kell lelassítania, minthogy azt sem, hogy milyen esetben kell megállnia, továbbá a rendelet az állat melletti elhaladáskor tartandó biztonságos oldaltávolság konkrét mértékéről sem rendelkezik – ezáltal a hatályos szabályozás szubjektív mérlegelésre ad lehetőséget.

Nyilvánvaló, hogy az imént említett közlekedési szituációval Magyarországon ma már csak elvétve találkozhatunk, de ennek lehetőségét teljeskörűen kizárni nem lehet (főként vidéki településeken, illetve azok közelében, de a Készenléti Rendőrség szervezetében is működik lovas alosztály, amely tagjai többek között határvédelmi és közrendvédelmi járőrözési feladatokat láthatnak el). Ilyen esetekben nem árt észben tartani, hogy a lovak (valamint más állatok) a mellettük történő közeli, illetve nagy sebességű elhaladáskor könnyen megijedhetnek, magatartásuk kiszámíthatatlanná válhat, ami azonnal komoly közlekedésbiztonsági kockázatok előidézője lehet.

A közlekedés valamennyi résztvevőjének megértése, tisztelete és figyelmessége szükséges ahhoz, hogy a közlekedés biztonsága mindenki számára biztosítva legyen.

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra❗️

FRISSÍTÉS!!!Oltás befejeződött, az útzár megszűnt! A fő utak minden irányból szabadon járhatóak!Teljes az útzár, kerülni...
09/08/2025

FRISSÍTÉS!!!
Oltás befejeződött, az útzár megszűnt! A fő utak minden irányból szabadon járhatóak!

Teljes az útzár, kerülni a Szent István utca - Kinizsi utca - Temető útvonalon lehet.

08/08/2025

Tisztelt Lakosság!

A mai nap folyamán egyeztetést folytattunk Magyar Közút Nonprofit Zr-vel és az Önkormányzattal Polgármester Úr és Főépítési Referens Asszony részvételével a Szabadság út és az Alkotmány út közlekedésbiztonságának javítása céljából.

Az egyeztetés lehetőségét és az együttműködést ezúton is köszönjük!

Az egyeztetésen szóba került a főúton való sebességtúllépés csökkentése, új zebrák kialakításának lehetősége, a meglévő gyalogátkelőhely- tovább az út melletti létesítmények és a gyalogos közlekedés biztonságosabbá tétele.

Igyekeztünk összegyűjteni hozzászólásokból a lakosság által tett javaslatokat is (ennek hatékonyabbá tételére kérjük a lakosságot bátran jelezzék felénk ezeket e-mailben vagy akár messenger üzenetben).

A sok javaslat közül az alábbiak esetében sikerült megegyezésre, egyetértésre jutnunk:
• A jelenlegi gyalogosátkelőhely a szabályozói környezetnek megfelelő mértékben záróvonallal és előzni tilos jelzéssel, valamint az útburkolat kiegészítő figyelmeztető jelzéssel való ellátása.
• Az óvoda melletti útszakasz „U” profilú úttorlasz kialakítása megoldható, hasonló módon, mint a Botanikus Kert parkolója és gyalogosátkelő közötti szakaszon. Ez nem egybefüggő korlátozást jelent, hanem funkcióját ellátni képes távolságba elhelyezett elemket.
Ezeknek a kialakításához szükséges tervezési és engedélyezési eljárásokat az Önkormányzat megkezdi. A kialakításuk ezek után elkezdhető.

További javaslatok vonatkozásában:
• Folyamatban van a település teljes közlekedés rendszerének felülvizsgálata és tervezése. Ebben helyet kap sok egyéb dolog mellett további átkelőhelyek telepítése akár a Botanikus Kertnél vagy a Művelődési ház közelében.
• A jelenlegi gyalogosátkelő gyalogos-átkelőhely (zebra) jelzőlámpával való ellátását a költségek kifizetésére vonatkozó forrás megteremtése mellett (jelentős összegű beruházás), felméréseknek és tervezési munkálatoknak is meg kell előznie. A szükséges felmérés vonatkozásában természetesen állunk az önkormányzat rendelkezésére.

Összeségében fontos megjegyezni, hogy a lakossági igények és érdekek mellett mivel egy négy számjegyű főút halad át a településünkön sok mindenben erősen kötött a szabályozó környezet, de igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a legtöbb lehetőséget kihasználva egy élhetőbb és biztonságos környezet kerüljön kialakításra.

Kérdések és további észrevételek esetén kérem forduljanak hozzánk bizalommal!

Üdvözlettel,
Vácrátót PE Polgárőrség

Tisztelt Lakosok❗️Egyesületünk célja a Vácrátót, és a környező települések közigazgatási területén a közbiztonság és a k...
31/07/2025

Tisztelt Lakosok❗️

Egyesületünk célja a Vácrátót, és a környező települések közigazgatási területén a közbiztonság és a közlekedési helyzet javítása. E célok elérése érdekében fórumokat, rendezvényeket szervezzen, vállaljon szerepet a térség közrendjének, közbiztonságának, ifjúságvédelmének, közlekedési kultúrájának fejlesztésében, továbbá a működési feltételek biztosítása érdekében szervező, fejlesztő tevékenységet végezzen, az ezzel kapcsolatos kezdeményezések támogatása, segítségnyújtás más hasonló céllal működő szervezeteknek.

Az egyesület célja, és ezzel összefüggésben alapszabálya és működésének egésze nem áll ellentétben a Magyar Köztársaság Alkotmányával, a társadalmi szervezetek alapítását, működését, gazdálkodását szabályozó törvényekkel és egyéb jogszabályi normákkal.

Elmúlt időszak eseményei:

· Jótékonysági rendezvény biztosítása (2000's party a Gárdonyi Géza Rendezvényközpontban) 2 fővel

· 2025 május hónapban egy megriadt őz keveredett a lakóparkba, mely során a játszótér, és lakóházak kerítését is megrongálta, valamint egy lakóház udvarára is beugrott. Az őzet a VPE Elnökének segítségével sikerült az erdőbe visszaterelni. A kerítések láthatóságával kapcsolatosan felhívó poszt is született.

· 2025. június hónapban jelzés érkezett a Polgárőrséghez, mely szerint házaló csoportok próbálnak ingatlanokra jogosulatlanul bejutni, vagy az ott lakókat zaklatni. A jelzést követően a Rákóczi utcában lelték fel az említett személyeket, akik épp egy öreg hölgyet zaklattak kérdéseikkel. Kérdésünkre nem válaszoltak ittlétükkel kapcsolatban, viszont sietve elhajtottak a faluból.

· Jövő héten péntekre egyeztetést kezdeményeztünk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a közlekedési problémák megvitatása ügyében.

Szeptemberben lakossági fórum kerül megrendezésre a VPE szervezésében, melyre minden érdeklődőt szívesen várunk!

Kérem, hogy amennyiben a fenti témában észrevétele, javaslata lenne, azt írásos formában a vacratotpe@gmail.com email címre tegye meg.

A Polgárőrség bármikor hívható telefonos elérhetőségéhez szükséges beszerzés még folyamatban van, jelenleg a fenti email címen vagyunk elérhetőek!

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra❗️

Cím

Vácrátót
2163

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Vácrátót PE Polgárőr Egyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram