19/09/2025
Szomatodráma oktatóm, Oláh Kata írását szeret***el ajánlom, minden "erős" nőnek!Hálás vagyok, hogy ilyen szakemberektől tanulhattam! Szomatodráma Nyíregyházán! www.kszaboaniko.hu
Az elmúlt hónapokban több hasonló történettel is találkoztam a SzomatoDráma Egyéni Konzultációim során. Mindig óvom magam attól, hogy egysíkúan lássam a Játékokat, hiszen minden Főszereplő egyedi, minden tünet, nehézség mögött egy személyes történet húzódik, ám a közös szál most meglehetősen feltűnő volt.
A tünetek mindig mások voltak. Jött hozzám Főszereplő rosszabbodó inzulinrezisztenciával, orvosilag indokolatlan fáradtsággal, több területen jelentkező endokrin problémával. Ahogy ezek a - többnyire hölgyek - mesélni kezdtek, az derült ki: mindannyiuknak nehéz, szeretetlen gyermekkora volt.
Legtöbbjüket egy hideg, érzelmileg elérhetetlen édesanya nevelte, aki egyvalamit értékelt: a teljesítményt. Vagy még azt se. Legtöbbjük édesanyjának megvoltak a maguk nehézségei, így nem sok erejük és energiájuk maradt a gyermeknevelés érzelmi kérdéseire.
Ezek a nők hamar megtanultak küzdeni. Nem pusztán a figyelemért és elismerésért, hanem önmagukért. Hiszen megtanulták, hogy az életben nem igazán számíthatnak másra, csakis magukra. Hihetetlenül erősekké váltak, önerőből rendkívül sikeres életet épít***ek. Kitörtek a gyermekkori nélkülözésből, és sokat t***ek azért, hogy az ő gyermekeik számára már ne az érzelmi ridegtartás legyen az alaptapasztalat. Támogató feleségek, gondoskodó anyák és elismert vállalkozók vagy munkavállalók lettek.
Aztán egyszer csak megjelentek a tünetek. Mikor már úgy tűnt, hogy kezdenek végre révbe érni, a karrierjük sínen volt, a gyerekek már kirepültek, váratlanul beütött a krach, különféle egészségügyi komplikációk formájában. Éppen akkor, amikor az elmúlt évtizedek kemény küzdelmei után szerették volna végre élvezni a sikereik gyümölcsét. Kicsit hátradőlni, lazítani, már nem százhúsz százalékon teljesíteni, learatni azt, amiért megdolgoztak.
Éppen ebben akadályozták meg őket a tünetek. Mindegyikük úgy élte meg: íme, még egy feladat, amit meg kell oldani, egy projekt, amit teljesíteni kell, csak éppen most a saját egészségük a tét. És ők már mélységesen elfáradtak az állandó küzdelemben. Mire idáig jutottunk a beszélgetésben, már mindannyiuk szemében könnyek csillogtak.
- Belefáradtam - suttogta az egyikük, csak úgy maga elé. Aztán a SzomatoDráma Játék arra is rámutatott, hogy a legtöbbüknek - bár nagyon szeretnének végre lazítani, megpihenni - nincs erre belső engedélyük.
- Úgy érzem, hogy nem érdemlem meg ezt az egészet, amit elértem - mesélte a második Főszereplő. - Pedig az eszemmel tudom, hogy én dolgoztam meg érte. Mégis, mintha egy hang azt mondaná bennem: gyerünk tovább, nem állhatsz le. Kell mindig egy újabb megoldandó helyzet, valami, amin pöröghetek.
- Voltaképpen én szabotálom önmagam? - t***e fel a kérdést a harmadik hölgy, és amikor erre rájött, már megállíthatatlanul potyogtak a könnyei. - Épp erre "jó" ez a nyomorult inzulinrezisztencia: egy újabb megoldandó feladat, ami nem hagyja, hogy hátradőljek végre. De talán nem is tudnék valóban lazítani. Azt se tudom, hogy kell csinálni. Küzdeni, azt bezzeg nagyon jól tudok. De már nagyon elfáradtam...
A Játékok egy pontján minden Főszereplő eljutott odáig, hogy engedélyt adjon önmagának a pihenésre. Újradefiniálta saját magát, a munkához és a teljesítményhez való viszonyát. Feloldozta magát a az állandó produktivitás kényszere alól.
- Valahol vicces, hogy meg kell tanulnom pihenni. Azt hinné az embert, azt elvileg mindenki tud. Hát így látszik, én nem - köszönt el az egyikük. Egy másik Főszereplő pedig úgy búcsúzott: otthon meg fogja hallgatni gyermekkora ismert slágerét, Hofi Géza örök klasszikusát, a Próbálj meg lazítani című számot. Lehet, hogy nem csupán a dallam örökzöld, hanem a mondanivaló is. Számára legalábbis biztosan…
Szeret***el,
Kata
