08/01/2025
Hogyan találkoztam a jógával?
Biztos vagyok benne, hogy ez a történet nem ebben az életemben kezdődött. Van a Bhagavad-gītāban erre vonatkozóan egy vers, ami jól leírja, hogy mit érzek azzal kapcsolatban, hogy honnan ered a kapcsolatom a jógával.
6. fejezet 44. vers:
“Előző élete isteni tudata folytán természetes módon vonzódni kezd a yoga elveihez, anélkül hogy kutatna utánuk. Az ilyen tudásra vágyó transzcendentalista mindig felette áll a szentírások rituális elveinek.”
De most csak azt tudom leírni, amire ebből az életemből emlékszem.
19 éves korom körül sok goát hallgattam, ekkor került először elém az Oṃ mantra szanszkrit jele, mint szimbólum, amit a goások előszeretettel használnak. Ekkor még fogalmam sem volt arról, hogy ez mit is jelent, csak tetszett, olyannyira, hogy amikor észrevettem, hogy Apukámnak van egy kis réz ॐ szobra, magamhoz vettem, és az asztalomra raktam dísznek. Valamiért vonzott, de ekkor mélyebben nem mentem bele a jelentésébe, még ennek nem volt itt az ideje. Majd amikor 20 évesen lett egy piercing az államban, abba is egy ॐ jeles golyót csavartam, még mindig teljes tudatlanságban.
Aztán itt ugrunk egy jó 10 évet, ami alatt látszólag semmi nem történt bennem, amitől közelebb kerültem volna a transzcendenshez. Nagyjából ez az az időszak, amikor hazánkban egyre inkább kezdett elterjedni a jóga, a köztudatba bekerülni, mint valami fura mozgásforma.
Annak ellenére, hogy az életmódom nyomokban sem tartalmazott semmit, ami a jóga elveinek megfelelt volna, éreztem már ekkor is magamban valamit, ami láthatatlanul vonzott, de ezt nagyon sokáig még magamnak sem vallottam be. Aztán azt kezdtem észrevenni magamon, hogy titkon irigykedek a jógaoktatókra. Erről pedig egy Identity kártya jut eszembe (az Identity egy magyar pszichológus (és jógaoktató), Dr. Füzesi Györgyi által készített önismereti társasjáték, amit jó szívvel ajánlok mindenkinek, aki igazabban szeretné járni az útját!), amiben nagy igazság van, ide is másolom:
“Kiket irigyelsz és miért? Mit tehetnél az irigyelt dolgoknak az eléréséért?
Nyugodtan valljuk be! Az irigység nem szégyen, hanem mint minden érzés, hasznos, hisz jelző funkciója van. Azt jelzi, hogy valakinek valami olyan van a birtokában, amire mi is vágyunk. Gyakran megtagadjuk a vágyainkat, amikor nem látunk reális esélyt az elérésükre. Ha irigységen kapjuk magunkat, az segítségünkre lehet az önbecsapásunk leleplezésében.”
A hozzá tartozó ‘Tipp’ feladat pedig ez:
“Válassz ki ezek közül egyet, és tedd meg az első lépéseket a megvalósítására!”
Ez az egyik Teremtés témájú kártyán szerepel, és azóta is sokszor eszembe jut, amikor fülön csípem magam, hogy irigységet érzek. Teljesen rendben van, emberi érzés, de érdemes utánamenni, hogy mit mutat meg.
Persze ezt csak utólag láttam már, itt még mindig a húszas éveim homályában járunk. Alkohol, drogok, dohányzás, bulik, tőlem távol álló munka végzése, teljes káosz és képzavar.
Közben azért ahogyan írom ezt, eszembe jut néhány elvem, ami teljesen ösztönösen alakult ki nálam egészen fiatalon. Például a vegetarianizmus. 16 éves voltam, amikor felnyílt a szemem, immár 20 éve, hogy nem eszem húst. Évekkel később pedig vegán lettem, de ez egy másik történet. De mint az erőszakmentesség (ahimsza) egyik megnyilvánulása, azt éreztem, ez is idetartozik.
Aztán 30 évesen jött a teljes életmódváltás, ami szintén megér egy külön posztot (lesz is! hogyan, mikor, miért, minek a hatására történt), és ez tudta magával hozni azt is, hogy kis lépésekben ugyan, és még semennyire sem tudatosan, de elinduljak a jóga felé. Amiről ekkor persze még mindig fogalmam sem volt, hogy mit is jelent valójában.
Sógornőm kezdett el gyakorló jógaórákra járni, és annyira lelkes volt, hogy hívott minket is Auréllal, próbáljuk ki. Oké, végül is közel van, kell a mozgás, nézzük meg. Akkor a Móriczon volt egy Downdog stúdió, oda mentünk. Életem első jógaórája, itt valahol 2018 novembere környékén járunk. Alagsor, zsúfolt terem, alig férünk el. Emlékszem, azt éltem meg, hogy a testem totál nem oké. Teljesen lerombolta ez az óra a magamról, a testemről alkotott képemet. Hiszen akkor még erősen azonosítottam magam a testemmel. Ez a kép az volt, hogy erős vagyok és hajlékony. Ezen az órán pedig azt tapasztaltam, hogy mindennek az ellenkezője igaz. Nem volt jó érzés. Utólag, immáron jógaoktatóként látom, hogy ez a lépés valahol elkerülhetetlen, hogy az ember szembesüljön a valósággal a testét illetően, de hogy ez hogyan történik meg, az nagyon nem mindegy. Támogató, odafigyelő, megértő és elfogadó, empatikus közegben, ahol ezzel az érzéssel párhuzamosan kap a kezdő gyakorló egy jól használható receptet arra, hogy ezen hogyan tud változtatni, vagy csak az arcába tolják a valóságot, és magára marad vele. Na, épp ezért van - többek között - nekem alapvetően egy ellenérzésem a csoportos gyakorlóórákkal kapcsolatban. Persze nem mindegyikkel, de az ezzel kapcsolatos tapasztalataim is külön posztot érdemelnek.
Az első, nem teljesen kellemes tapasztalatok ellenére valamiért mégis úgy döntöttünk, hogy veszünk egy öt alkalmas bérletet, nézzük meg, mit tud adni ez a jóga hosszabb távon. Ekkor már a belső titkos vonzódás bőven bennem volt, egy megmagyarázhatatlan, húzó érzés, amiről se magammal, se másokkal nem tudtam beszélni. Magam előtt is rejtve maradt. Jártunk egy hónapig, heti egyszer, de valahogy nem éreztem a belépési pontot, azt, hogy hogyan tudnék ehhez mélyebben kapcsolódni. Mert ehhez valóban nem tudtam, amit ott kaptam. Ezt, így, nem éreztem magaménak. Másra vágytam. Többre. Mélyebbre. De még nem tudtam, hogy pontosan mire. De ez ennyit tudott. Ászanázás egy zsúfolt teremben.
Ez akkor ennyiben is maradt.
Ezután nem sokkal költöztünk ki Balira. Szintén új nagy téma.
Apró fun fact, ekkor vettem életem első laptopját, most is azon írok, egy Lenovo Yoga laptopot. Valahogy egyre többször jött velem szembe a jóga valamilyen formában.
Balin nyilván nem véletlenül kötöttünk ki. Az Istenek szigete. Azon belül Ubud környékén laktunk. A sziget spirituális, vallási és kulturális központja. Aki fogékony rá, arra sorsot formáló hatással van. Én az voltam.
Egész életemben mereven és nagyon hangosan ateistának tartottam magam. Nem létezik semmi azon kívül, ami kézzelfogható - gondoltam még ekkor. De Bali azért hatással volt, bár ekkor még csak finoman nyaldosott édes nyelveivel.
Ubudban több jógaközpont is van, szinte kikerülhetetlen ez a vonal, ha itt él az ember. Oké, adjunk neki még egy esélyt. De ez sem az a pont volt, ahol be tudtam volna kapcsolódni. Két helyet próbáltunk, tán két-két alkalommal, aztán ennyi. Megint szünet.
De már nem szűnt a motoszkálás bennem. Itt valami van. Hív. Hallom. De még mindig nem vagyok őszinte magammal. Nem fért bele a hamis énképembe, amihez akkor még makacsul ragaszkodtam.
Balin sokat játszottunk az Identityvel, többször elém került az említett kártya..
Ekkor segített tovább egy másik Identity kártya:
“Írd fel a számodra legfontosabb szerepeidet (legalább ötöt)! (Például anya vagyok, feleség vagyok, barát vagyok, pszichológus vagyok, jógaoktató vagyok, alkotó vagyok.) Mindegyik szerepedben fogalmazd meg a legfontosabb célodat!”
Ez is azt kapcsolta be nálam, hogy bárcsak nekem is lenne ilyen szerepem. Jógaoktató… Igen, az! De még hogy én? Ugyan, mi közöm hozzá? - Szólalt meg bennem a kish*tűség.
De megszólalt valami más is: a belső vezetettség hangja, melyet már alig tudott elnyomni a kétely és az elutasítás. Azt éreztem, én is ezt szeretném mondani magamról.
Ezek a tapasztalások nagyon mélyen belém égtek.
Még egy ugrás, 2020. Addigi életem legtranszformatívabb éve. A lehető legjobb értelemben. Amikor megengedtem magamnak, hogy rám találjon az út, ami valóban az enyém. Újabb poszt témája! Mennyi mindenről szeretnék még írni! Fogok is.
De most vissza ide, ehhez a történethez, amikor is Baliról hazalátogatásunk és egy rövid indiai kitérő után Magyarországon ragadtunk a covid miatt.
Számomra ennél jobban nem is alakulhatott volna az élet.
Egy ideje bennem volt, hogy szívesen meglátogatnám Krisna-völgyet, és azóta se tudom, hogy honnan jött ez, egyáltalán honnan tudtam róla, csak ott volt bennem, hogy milyen jó nyári program lenne, egy napra szétnézni ott. Egy júliusi szerdai napon el is mentünk egy körbevezetésre, ami elég nagy hatással volt rám ahhoz, hogy azt érezzem, visszavágyom. Ezt követte egy augusztusi két hetes önkéntesség. Meg akartam jobban ismerni az ottani életet, és maga az önkéntesség is vonzott. Első héten a konyhán, második héten a kertben kaptam munkát. Azóta is tartó barátságok születtek ott. És még valami. Megszületőben volt és egyre nagyobb teret kért magának az a részem, amelyik tudta, hogy közöm van a jógához.
Az ott töltött idő nagy részében egyedül laktam egy szobában, aztán kaptam egy szobatársat, Zsuzsit. Zsuzsi jógaoktató, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán végzett. Beszélgettünk vallásról, jógáról, és ajánlotta nekem Medvegy Gergő tanfolyamát, hogy ha szeretném elkezdeni, nála jó kezekben leszek. Jé, hát én már hallottam róla! Egy kolléganőm, Karina szintén őt ajánlotta még korábban. Azt mesélte róla, hogy ő nem csak a felszínt tanítja, az ászanákat és a testtel való munkát, hanem a jóga teljességét, filozófiát, életmódot, lelki életet, mindent.
És most Zsuzsi is őt említi, az előző ajánlástól teljesen függetlenül. Oké, ezt megjegyzem. Majd a Krisna-völgyben töltött két hét alatt legalább három ember kérdezte meg tőlem, hogy mivel foglalkozom, jógaoktató vagyok-e, mert hát teljesen úgy nézek ki, mintha az lennék. Nem, nem vagyok. De valami nagyon van köztünk a jógával, már nem tudom nem észrevenni.
Majd utolsó napon elmentünk egy asztrológiai elemzésre Amsu Prabhuhoz. Téma volt nálam az útkeresés, a hivatás. És mit mond Amsu? Látja a képletem alapján, hogy a jógaoktatás lehet számomra egy lehetséges út, és olyan dolgok, ahol értékeket képviselve harcolok a jó érdekében. Jógaoktató. Most már nem tudom nem meghallani.
Megadom magam.
Igazából minden információ a birtokomban volt ahhoz, hogy elinduljak. Lássuk. Medvegy Gergő. Selfness Yoga. Egy rövid keresés után ráakadok Gergő szeptemberben induló kezdő jóga- és életmód tanfolyamára. Be is jelentkezünk, Auréllal együtt kezdjük a jógát.
2020. szeptember 21-én belépek a Blahánál lévő Bhaktivedanta Jógastúdióba. A teremben ül Gergő a földön, várja a diákokat. Rám néz, én rá, bele abba a ragyogó, akkor számomra a mindent jelentő kék szemébe, és akkor meglátom. Meglátom rajta keresztül Istent. Egyenesen átlátok a szemén, a tekintetén, és ott van mögötte, benne a Mindenség. Soha nem felejtem el a pillanatot. Megérkeztem. Megvan.
Ami ezután az órán történt, szinte mindegy volt, felülírhatatlanul éreztem azt, hogy ez az, a kapcsolódási pont, ahol be tudok lépni, az elválaszthatatlan kapcsolat, ami örökre összeköt Istennel.
Szokták mondani, hogy a valódi guru transzparens, és onnan lehet felismerni, hogy benne látjuk meg Istent.
Gergőtől mindent megkaptam, amit egy jógatanfolyam során csak lehet, végre, ott volt benne minden, ami valóban a jóga!
2020. szeptember 21. A nap, amikortól kezdve napi szintű jógagyakorló vagyok.
Miközben írom ezt a szöveget, időnként elfog a sírás. Végtelen hálát érzek. Zokogok. Köszönöm. Mindenkinek, aki terelt és terel most is ezen az úton.
Folynak a könnyeim a meghatódottságtól, hogy ez lehet az utam. Hogy ekkora kegyben részesültem. Kívánom a világnak, hogy minél többen élhessék ezt át! Kívánom a jógát mindenkinek!
Ahogyan most végigvezettem magamat a jelenbe vezető úton, tudatosult bennem sok fontos dolog. Hogy most pontosan ott vagyok, ahova néhány éve vágytam. Amiről azt gondoltam, hogy talán soha nem fog eljönni. Hogy nekem ez nem jár. Hogy én ehhez kevés vagyok. Hogy nem merem.
Most itt vagyok, és elmondhatom magamról, hogy jógaoktató vagyok - immáron több éve.
Hogy idáig hogy vezetett az út az első naptól, amikor elkezdtem ténylegesen jógázni, ez már egy következő történet, hogy hogyan vált hivatásommá, és milyen mérföldkövek voltak ezen az úton.
Ez a rész most itt ér véget, ahol az igazi út éppen csak elkezdődött.
Örülök, hogy érdekelt a történetem, és hogy elolvastad egészen a végéig! : )
Folytatása következik!
A kép 2020 augusztusában készült, a Krisna-völgyi önkéntesség első napján, amikor is Syáma-mohita Mātājī a reggeli programon elkapott engem, elvitt magához és beöltöztetett. Tőle kaptam életem első száriját. Ő is nagy lendületet adott nekem ezen az úton. Hála érte!
🙏
