24/07/2025
"A kokainnal Isten közli veled, hogy túl sok pénzed van," jelentette ki híresen Robin Williams az egyik stand-up műsorában. Akkoriban már nyíltan beszélt a drogproblémáiról, keserű humorba csomagolva.
A 70-es évek végén vált világsztárrá, és a kokain hamarosan a mindennapok velejárójává vált számára. Hogy miért kokainozott?
"A kokain egy búvóhely volt számomra," vallotta be egy 1988-as interjúban. "A legtöbb ember hiperaktív lesz a kólától, engem viszont lelassított."
Mi elől keresett menedéket a kokainban? Ugyanaz elől, ami elől egyébként a színészetet, a komédiát választotta hivatásul. A magány, az elszigeteltség, a szeretetlenség elől. Mindaz elől, amivel már gyermekkorában küzdött.
Bár Williams gazdag családban nőtt fel, karrierista szülei csúnyán elhanyagolták. Gyakran volt egyedül, a szüleire nem számíthatott. Túlsúlyos, gátlásos fiú volt, akit a kortársai gyakran kiközösítettek. És már gyermekként rá kellett jönnie, hogy a humor egyfajta védőpajzs és figyelem-felkeltési eszköz a számára.
„Anyám figyelmét csak úgy tudtam elérni, ha vicces voltam. Úgyhogy elkezdtem szórakoztatni," emlékezett vissza felnőttként.
A kokain is egy ilyen pajzs volt számára.
A filmforgatások után gyakran bekokainozott és egész éjszaka ébren maradt. És mivel a lejövés nem volt mindig sima, piával kezelte a kokain-másnaposságot. Az alkohol- és kokainfüggősége kéz a kézben járt. A Popeye című film forgatása idején még le is csukták kokain-kereskedelem miatt, de sikerület elérnie, hogy a vádakat ejtsék ellene.
1982. március 4-én az egyik legjobb barátjával, John Belushival drogoztak együtt. Williams volt az utolsó, aki még életben látta Belush*t, aki aznap este túladagolásban meghalt. Ez mélyen megrázta Williamszet. Húsz évre teljesen letette a kokaint és a piát.
De mint később megjegyezte, a józanság, bár előfeltétele a boldogságnak, nem jár vele együtt szükségszerűen a boldogság. Williams józanul is súlyos lelki problémákkal küzdött: szorongás, depresszió, önértékelési zavarok. Folyamatosan pörgött. Barátai szerint mintha rettegett volna attól, hogy leálljon, elhallgasson: és egyedül maradjon saját magával a csendben. Félt, hogy mit talál ott.
És mégis, ebben a szorongó, hányattatott lelkű emberben végtelen kedvesség és együttérzés lakozott. Gyerekeket látogatott kórházakban Mrs. Doubtfire-nek öltözve, hogy felvidítsa őket. Szerződéseibe gyakran beleíratta, hogy a filmprodukciók csak akkor valósulhatnak meg, ha a stábban is meghatározott számú hajléktalan, veterán vagy szociálisan hátrányos helyzetű ember is dolgozhat. Neve rajta volt egy „privát listán”, amelyen keresztül hospice-szervezetek közvetítettek neki kívánságokat. Gyakran felhívott halálos betegeket telefonon, csak hogy beszélgessenek, megnevettessen valakit, akinek ez volt az utolsó kívánsága.
"Szerintem a legszomorúbb emberek próbálnak a leginkább másokat boldoggá tenni," mondta. "Mert tudják, milyen érzés, amikor teljesen értéktelennek érzed magad – és nem akarják, hogy bárki mással ez történjen."
2003-ban visszaesett az alkoholizmusába, és évekig zugivó volt, amit a felesége elől is titkolt. Aztán 2006-ban elment egy rehabilitációs programba, és ezúttal már élete végéig sikerült letennie az üveget.
"A függőség nem akaratgyengeségből fakad," mondta. "Fájdalom hajtja."
Williams élete végén súlyos krízisbe került. Szorongás, paranoia, pánikrohamok gyötörték. Azt hitte, hogy megőrült, és szép lassan teljesen elveszíti az eszét. Ezért 2014. augusztusában felakasztotta magát. Csak a boncolás során derült ki, hogy egy ritka neurodegeneratív betegségben szenvedett (Lewy-testes demencia). Nem egyszerűen öngyilkos lett: egy súlyos betegség ölte meg, amivel még csak tisztában sem volt.
"Mindenki, akivel találkozol, olyan harcot vív, amiről semmit sem tudsz," mondta. "Légy kedves. Mindig." ❤🙏