Érzelmi Iránytű - Belső biztonság

Érzelmi Iránytű - Belső biztonság Személyesen vagy online, megtartó térben kísérlek.

Belső és kapcsolati feszültségekben segítek megérteni a test–lélek–élet mélyebb összefüggéseit, letenni a terheket, és elindítani a változást benned és a kapcsolataidban – felnőtteknek és gyerekeknek is.

Szükséged van neked egyáltalán a partneredre?? Kétféle beállítódást tudunk észrevenni ilyenkor:-Sokan élnek egyedül, és ...
31/03/2026

Szükséged van neked egyáltalán a partneredre??

Kétféle beállítódást tudunk észrevenni ilyenkor:

-Sokan élnek egyedül, és azt mondják nem is kell senki ahhoz hogy jól érezzék magukat, egyedül is képesek mindenre. Egyedül jobb. Egyedül egyszerűbb minden.

-Ide tartozik a párkapcsolaton belül is sokszor az a gondolatod elég önálló vagy nem kell senki hogy segítsen, a partnered sem. Sokféle dologról gondoljuk azt hogy az vagy az én vagy a te dolgod. Azért mert nő vagy azért mert férfi vagy, azért mert korán mész dolgozni, azért mert....

Meg tudodm oldani, nem kell segítség, nem kell senki..
De miért is? Hisz nem egyedőli oszlopok vagyunk egy betonúton, mégis úgy viselkedünk. Nem véletlen.

Amit magadra osztasz feladatot, akár a boldogság feladatát, azzal csak magaddal kell elszámolni. Nem vagy kitéve annak a kiszolgáltatott érzésnek, hogy ez mástól függ.

Itt azért még nem állhatunk meg, mert ehhez kellett egy tapasztalat, hogy valamiben nem kaptunk támogatást, nem volt ott, nem segített nem értett meg, nem védett meg, valmiben ami fontos volt nekünk.
Ez lehet egy nagyon jelentős dolog, bántottak bennünket, de nem hitte el.
Nagyon ügyesek voltunk, de nem dícsért meg egy szereplés után, vagy el sem jött.
Mindenkinek volt jelmeze a jelmez bálon, a tiéd , valami amibe nem kellett energiát fektetni, mert kéznél volt, olcsó volt, akkor is ha neked ez nem tetszett, vagy esetleg teljesen megfeledkeztek rólad.
Bánatos voltál, mert elveszett a kisautód- de nem sok együttérzést kaptál, inkább leszidtak, vagy megkaptad, hogy tettehetsz róla.
SZüleid rosssz kapcsolatban voltak, de nem váltak el, nem menekített ki senki az agresszív apád, vagy a totál elhanyagaló anyád mellől, és nem értek el a lekedig, a félemeidig, a szorongásodig.
A teljesítményedért kaptál dícséretet, emiért egyedül kellett megküzdened.
Megkaptál minden ellátást, de nem úgy ahogy szeretted volna.
Az ennivalót szerettel főzték, avgy kötelességből, de nem beszélgettek, nem érdeklődött senki közben rólad míg az asztalnál ültetek, máskor sem.
Ellátás 5 csillagos, főleg ha megfeleléskényszeresek voltak a szüleid, de kötődés hozzád, ölleés, kapcsolat, az hiányzott.

Miért is gondolnád most felnőttként hogy kell valaki, amikpr a szervezési dolgokat remekül megoldod, van fizetésed, és ha néha segítség kell meg tudod szervezn?

Ami emellett valóban hiányzik, az eddig is bizonytalanvolt, és ezután is az lesz. Nem teszed ki magad ennek a bizonytalanságnak.

Ez az üzemmód nem csak akkor működik, ha egyedül élsz. Ez működik egy kapcsolatban is. Észrevétlenül, alattomosan, és nagyon is meg tudod magyarázni miért nem kell most segítség. Miért kell mindennek tökéletesnek lenni, és miért csakis általad.

Ez egy rejtett segélykiálltás, egy vágy arra hogy éeszrevegyenek, hogy segítsenek, hogy együtt oldjátok meg, hogy ne csak a szervezés és a csinálás legyen a kapocs, hanem valami több.

De ehheza többhöz nem is vagy hozzászokva. Mégis ez hiányzik.

Nagyon érdekes megfigyelni anyukákat amikor csak megfigyelsz.
Igen elfáradnak estére, de sok mindenről nem akarnak lemondani amiről le tudnának, de ezzel felszámolnák helyenként önmagukat-önmaguk fontosságát.

A kacatok, és szanaszét hagyott ruhák elrakása.
A tányérok, poharak elpakolása.
Az iskolatáska bepakolása.

Ugyanígy a párjukkal is.
A mosogatnivaló megvár.
A mosatlan nem megy a mosógépbe , vagy nem teregeti ki, pedig otthon van.
CSak te tudsz megtenni bizonyos dolgokat.

NEm ez sajnos nem vagy szerencsére nem igaz.

Ami igaz az az, hogy el sem hiszed hogy határt lehet szabni, hogy együtt lehet működni. Hogy van hatalmad abban hogy együttműködjenek veled, de nem ott és akkor gyakorolod amikor kellene.

Nem azt beszéled meg a pároddal, nem ott szabsz határt ahol kellene, se a gyereknek, se magadnak, se a párodnak.

Mindent megteszel, de valahol belül tiltakozik valami, hogy ennek nem így kellene lenni. A hangulatod valamiért elromlik. Lehet tudod is. De úgy is csak tetudod megtenni. Csak magadra számíthatsz, nem is kell segítség.

Lassan belefáradsz abba, hogy nem bízol abban hogy lenne segítség, lehetne máshogy, lehetne munkamegosztás, lehetne a feladatok mellé élzérs. Odafigyelés.

Mert ebben nem vagy biztos, erről letanultál.

És sokkal könnyebb önként lemondani , átvállani, visszautasítani. Könnyebb nem energiát fektetni abba hogy megtanítsd a gyereket a párod, hogy kell csinálni- nem azért mert sok energia, hanem azért mert lemondassz arról, hogy határt szabj, hogy elvárj. Mert félsz attól, hogy nem kapod meg.

Ez a félelem , belső leki szenvedés olyan lelki fájdalom, ami sok esetben akár testi tünetben fájdalomban is manifesztálódik. Egy torokfájásban, tüszős mandulagyulladásban, egy nyaki mervségben, kimerültségben, derékfájásban, fejfájásban.

Lehet, hogy még ekkor sem állsz le.
LEállsz, de hagyjon mindenki békén.

Lehet hogy beteg vagy, de mégis, most élvezed a törődést amit kapsz, mert máskor nincs ilyen. ...-ezt betegség előnynek hívják, és nagyon erős csapdahelyzet, a testednek, nem hagyja abba a betegeskedést, időnként, vagy állandóan. Nem szimulálsz valóban beteg leszel.

Lehet hogy senki nem tesz semmit. ÉS minden rád vár, ha majd felépülsz. És még mindíg nem húzol határokat. Ezesetben minden vonalon még erősebben jelez majd az élet, hogy mennyire igazságtalan ez így, és mennyire nem bízol abban hogy ezen változtatni tudsz.

Lehet hogy csak azt éri el -a szervezeted, a betegséged - hogy ilyenkor megállj. Van hogy fáj ilyenkor neked, hogy nélküled is megy az élet.. Akkor máskor hol vannak?

Lehet hogy beteg vagy, de mégis, most élvezed a törődést amit kapsz, mert máskor nincs ilyen. ...-ezt betegség előnynek hívják, és nagyon erős csapdahelyzet, a testednek, nem hagyja abba a betegeskedést, időnként, vagy állandóan.

VAn hogy erős vagy mint a vas! NEm betegszel meg.

A leki kimerültség tsti kimerültségbe, érzelmi eltávolodásban jelenik meg. Lassan eltávolodtok..

A kapcsolatokon elül, mindenkinek van egy saját életstratégiája , mai tudattalan, legtöbbször jó szándékú, mégis megbénítja az életed a kapcsolati dianmikát..

MIndennek a forrásáat magadban látod, mert nem mersz határokat szabni.
Mert nem bíoil abban hogy valódi támogatást kaphatsz.
Nem értékeled magad annyira, hogy lemondj arról, hogy mindent te csinálj.

És most jöhet az, hogy de ha én nem csinálom, akkor...
Sosem tenné meg...
Mindíg fáradt, ez az én dolgom..

A dolgokra fókuszálsz... ez segít elterelni a figyelmed azokról a dolgokról, amiket még kevésbé érzed, hoyg meg tudnád oldani:

-hogy tiszteljen..-mert te sem teszed magaddal
-hogy figyeljen rád..-mert tes men veszed figyelembe a határaidat
-hogy meglásson a lkével is hogy itt vagy..- mert te is figyelmenkívül hagyod magad..

-hogy kiállj magadért..- mert talán sosem állt ki senki érted
-hogy ne magadat hibáztasd csak ..-mert lehet hogy mindíg téged hibáztatak
-hogy ne a másikat hibáztasd csak..- nem mersz felelőséget vállani a gyengeségeidért , mert akkor rajtad is múlna..

Dönthetsz úgy, hogy továbbra sem látod meg a gyengeségeidet,
-és továbbra sem keresed mi mozgat téged valójában valahonna nagyon régről.. Nem kérsz segítséget ehhez az úthoz, mert nem hiszed el, valaki jobban tud neked segíteni mint te magad-mert ezt talán még sosm tapasztalhattad meg...

Hogy vagy a pároddal, hogy vagy az életeddel?Mi az, ami sok, mi az, ami kevés?Ezek az egyszerű kérdések elindíthatnak af...
29/03/2026

Hogy vagy a pároddal, hogy vagy az életeddel?
Mi az, ami sok, mi az, ami kevés?

Ezek az egyszerű kérdések elindíthatnak afelé, mi az, amiért nem működik a kapcsolatod.
De nem mindegy, hol keresed a válaszokat, mert nagyon félrevezetheted magad.

Egy férfi felismerései – érdemes meghallgatnod.

A második házassága ismét a válás felé halad. Nem érti, mi a baj. Mindig jót akar, nem értékelik a sok jó tettét, aggódását.
Karrierje révén jól keres, nyaralnak, megveszik, ami kell, a felesége megválaszthatta, hol dolgozik, nem kell sokat keresnie, csinálhatja, amit szeretne. Mégsem jó semmi.

Elmondta, hogy az első házasságában is mindíg mindent megadott. Amikor egyedül maradt a gyerekeivel, mert a felesége elment. a gyerekek már nagyobbak voltak. Úgy érzi mindent megadott a gyerekeknek, is, de mégis eltávolodtak. Most ritkán hívják, ha nem lennének családi alkalmak, szinte nem is találkoznának.

Hol rontotta el? Miért nem működik, mindenki elégedetlen, de nem érti, miért. Már ráment egy válás, egy család, egy anyai osztozkodás, és nem szeretné ezt újra, főleg hogy ő igazán szereti a gyerekeit és az új párját, de már nem bírja az elégedetlenségét.

Beszélgettünk az életükről...
És lassan eljutunk oda, hogy a problémamegoldások, a szervezés és az évi négy hét nyaralás mellett van még 48 hét, ami hétköznapi. Bármire hajlandó, mindig szervezhetnek programot, de a párjának nem hiányzik a program. Azt mondja, csak azt szeretné ha megértené őt, de neki fogala sincs mia baja az élettel.

Lassan eljutunk oda, hogy igazából nem akar „nyavajgást” hallani, mert nem érti, és nem tud segíteni.
Így a beszélgetéseik java a teendőkről, munkahelyi helyzetekről szól, és mindennap elmondja, párjának mennyire szereti.

Aztán kiderül lassan, hogy nem is akar másról beszélni, csak arról ami rendben van, nem látja értelmét. A nehézségeit megoldja a munkában, a gyerekeivel való kapcsolatában ugyan keserűség van a lelkében, de erről nem hiszi, hogy érdemes beszélni, hisz senki nem tud rajta segíteni. Tehát jobb, ha a pozitívumokra koncentrál, talán a felesége is felvidul.

Ahogy haladunk, egyre beljebb jutunk. Elmondja, hogy jobban akarta csinálni, mint az apja, aki alig volt vele, nem vette maga mellé, nem készítettek együtt madáretetőt vagy bármi apróságot. Nem vitte síelni a hegyekbe, a gyerekek ugyan mindent megkaptak, de mindenhova külön mentek.

Ő már ezeket meg tudta adni a gyerekeinek: a közös nyaralásokat, a közös síutakat és a hétvégi közös kirándulásokat.

Beszél az első kapcsolatáról, a válásról, hogy egyedül maradt a gyerekekkel. És mennyire nehéz volt. Főzött, mosott, takarított, a gyerekek az általános iskola végén és középiskolában voltak, az egyik elköltözött a barátnőjéhez, most múlt 22.

A calád dolgairól úgy beszél, mint valami üzemeltetésről.
A gyerekek nem hallgatnak rá, mindenki külön szobában, ha éppen otthon vannak és nem barátnőknél, barátoknál alszanak.
Azt mondja, sosem beszéltek az aktuális helyzetről, arról, hogy mi van itt és most. A válásról,sem, hisz benne voltak mindki tudhatta mi zajlik. Hogy kinek mi a nehéz, miért szomorú, miért elkeseredett -nem esett szó. KErülte ő is a témát.

Azt gondolta, legjobb, ha nem beszélnek semmiről, hisz megszabadultak egy feszült kapcsolattól, és tovább kell élni.
Ő mindent megpróbált megadni, többet nem tudott.

Esténként a számítógépen pasziánszozott, lecsúszott egy-két sör, de ennyi. A gyerekek a szobájukban csináltak valamit.

Ekkor felállítottuk a belső lelki világának a szereplőit, és meg tudta érezni, mi zajlik ebben a dinamikában. Meglátta, mennyire magányos mindenki attól, hogy csak a szépről lehet beszélni – de abból valójában nem sok van. A nehézségeket mindenki lezárja.

Ő is. Leginkább ő.

Mert ahogy emlékszik, a gyerekek próbálkoztak. Rosszul voltak, betegeskedtek, lelkileg nem voltak jól. Ő orvoshoz és pszichológushoz is elvitte őket. Mindent megtett. Nem tudta, mit és hogyan kellett volna mondani. Igyekezett a múltat a háta mögött hagyni, és a jóra koncentrálni.

Most már látja: hiába akar az ember a jóra koncentrálni, amikor ami van, az nem jó. Hiába akar átnézni rajta, sietni, nem foglalkozni vele.

Most már látja: a saját feszültsége, tehetetlensége, kilátástalansága ott volt mindegyik gyerekben. Ők is segítség nélkül érezték magukat – ugyanúgy, mint ő. Az anyjuktól már nem számíthattak lelki támogatásra, az apjuk pedig elérhetetlen volt. A jó élet, a szervezés, a nyaralás, az utazás nem tudta ezt pótolni. ÉS lassan feladták, ők is beszárultak, és eltávolodtak.

És ekkor kezdi megérteni, mi folyik a mostani kapcsolatában is. Ez ismétlődik.

Csak most az új kapcsolatában más dolgokat lát megoldhatatlannak. Megin van amiről úgy érzi nem érdemes beszélni. A gyerekeivel való kapcsolatát nem akarja az új kapcsolatba bevinni. Nem akarja, hogy a felesége azt érezze, nem olyan fontos, mint a családja. Így csak a jó dolgokról beszél.

Érthető, hogy a felesége nem tud egy olyan élethez kapcsolódni, aminek a fele hiányzik. CSak a jóról van szó, maikor érezhetően sok minden nincs rendben. A feleségének fontos lenne, hogy a párja, hogy ő, megmutassa önmagát. De ő erre képteen, ezért nem találnak kapcsolódási pontot.

Most összeroskad.
Mert látja: ez így nem fog menni.

És azt is látja: ezt nem tudja hogy kell megoldani.
Nem érzi.
Nem tanulta.

Otthon sem volt szó ilyenekről. Mindig az volt a fontos, hogy mindent oldjanak meg. Ne nyavalyogjanak. Nem kíváncsi senki a panaszkodásra. Ne legyen nyámnyila – hiszen a nővére sem az.

Egy ideig együtt dolgoztunk. Ezalatt megtanulta megtalálni és megérezni az érzéseit, hogy képes legyen megérezni, mi zajlik a másikban. Megtanulta értelmezni az érzéseit, és azt hogy olyankor mit érez a tetében. Mert ez az alapja annak, hogy kapcsolódni tudjunk. Először magunkhoz, aztán másokhoz.

A valóságon keresztül. Az itt és mostban.

Hatalmas felismerés volt: az ember minden pillanatban valamilyen érzéssel van jelen. Olyan nincs, hogy nincs semmi. Csak nem vesszük figyelembe azt, ami épp van.

Lassan fény derült egyes testi tünetei lelki hátterére, egyes szokásaira – miért alakultak ki, miben védték őt látszólag, miközben pont elválasztották a szeretteitől a legnagyobb igyekezete ellenére is.

És most az új kapcsolatát is kezdte ugyanez a startégia tönkretenni.

Szépen haladtunk. Bár eleinte nehéz volt az elhatározást valódi tetekre váltani, megtapasztalásba tenni. Mert a munka egyik része tudattalan, belső folyamatok oldása, a másik része viszont tudatos, rendszeres gyakorlás. Nem technikákat próbálgatunk másokon, hanem sok megfigyelést teszünk magunkon. ÉS ez ismeretlen, ezért először kicsit nehéz lehet. Vagy inkább szokatlan.

Az eredmény az összetett munka végén:

Új idegpályák.
Új működés.

Hogy az érzéseket megtalálja, megnevezze, megérezze, és újra összefüggésekben, a kapcsolataiban is jelen tudjon lenni velük.

Valódi kapcsolódás önmagához, a párjához, a gyerekeihez.

Nem könnyű.
De amit elveszíthetünk… vagy amit nyerhetünk általa… az felbecsülhetetlen.

❤️Igaz történet ! -egy vallomás. ❤️ Neked is igazad van!! de figyelj…tudod mi a legmegdöbbentőbb? amikor megértet,...
29/03/2026

❤️Igaz történet ! -egy vallomás. ❤️ Neked is igazad van!!
de figyelj…

tudod mi a legmegdöbbentőbb? amikor megértet, hogy a test tényleg beszél hozzád, csak folyamatosan félre értetted....

Velem nagyon durván is beszélt, mégsem értettem meg...
-amikor 6 évig egy irodában dolgoztam…(ahova kihívás volt felvételt nyernem-de amikor találkoztam az irodával-már nem akartam maradni, de mindíg versenyben voltam magammal, most is legyőztem magam- kívülről minden rendben volt.
Munka, stabilitás, kiszámítható napok, emellett bezártság, és leketlen kollegák egymás között -akiknek a leketlen döntéseit nekem kellett továbbadni az érinetteknek, mert tolmácsként dolgoztam.

A testem jelzett, de nem értetem mit akar, csak azt hogy még ez is kínoz.
Ültem a gép előtt, csináltam, amit kell – ment de nem volt bennem élet, csak működés. Ki kellett a lelkemmel csekkolni a jelenből, , mert nem bírta el ezt az embertelen szervezést amit ez a terület a szállítmányozás megkövetelt.
Azt hittem ha hagyom, csak átfolyik rajtam minden, de úgy tűnik megakadt valami bennem mégis.
Egyre többször éreztem, hogy nem akarok ott lenni, de azt sem tudtam mit szeretnék helyette csinálni.
Kitüztem egy célt ameddig maradni akarok- de közbeszólt a Covid és tovább maradtam- de a testem nem érdekelte már ez az újabb tervmódosításom..
Eklezdett lázadni..

Lassan elkezdett cserben hagyni a jobb oldalam – először a vádlim, aztán a combom, a karom, és vele együtt az erőm is, és ez ijesztő volt, mert napról napra romlott. Erős izomláz szerű állapot, erőtlenség, és néha nem tartott meg a lában a lépcsőn, ezért mindíg a kapaszkodónál mentem.

Már ott tartottunk a párommal, hogy komolyan felmerült:
ha így haladunk, akadálymentesített lakásba kell költözni, mert lehet, hogy hamarosan tolókocsi lesz belőle – úgy, hogy senki nem tudta megmondani, mi történik velem.
Minden vizsgálaton voltam: CT, MRI, neurológia, ortopédia, vérvizsgálatok… és mindenhol azt mondták, nem találnak semmit. nem volt diagnózis, nem volt kapaszkodó, csak az, hogy közben egyre kevésbé működött a testem. Az volt benne a legijesztőbb: hogy valami történik, egyre rosszabb, és még neve sincs. Akkor lehet még sincs semmi?

Meg voltam győződve arról az baj, azért nincs diagnózis, mert a tetsem nem egyben viszgálják.
Van aki a karom, van aki a lábom, van aki az általános erőnlétem. Ezért olyan megoldást kerestem aki engem egyben lát.
Így eljutottam egy akupunktúrás orvoshoz, Dr. Fenghez aki először mondta ki, hogy nem egy tünetem van, hanem az egész rendszerem kimerült – egy rosszabb 70 éves szintjén vagyok.

Ezt nem lehet „gyorsan megjavítani”, mert ha egy dolgot erősít, a többi nem tudja megtartani. Először egy hétig minden ap , de aztán nem tudtam heti kétszer menni mert továbbra is dolgoztam, ',5 évig jártam minden szombaton s amikor csak tehettem ha szabadságon voltam.
Lassan visszajött az erőm, enyhültek a tüneteim, először akarom , majd lassan az alső lábszáramban is megbízhatam, de teljesen nem múlt el belőle a feszülés.
De ami váratlan volt olyan dolgok javultak meg ebnnem amire nem is gondoltam, hogy összefüggenek az állapotmmal, jobban láttam, eltönt az lábomból a hangyák, a kezem is megnyugodott, és ismét tudtam levest enni, amit már évtizedek óta nem. – mintha a testem először kapott volna esélyt fellélegezni. De egyéb összefüggéseket az életemmel nem is kerstünk, így nem is találtunk.

Aztán a maradék tüneteimre kerestem megoldást. Már nem érdekelt, minek hívják, és az sem, hogy értem mi folyik a kezelések alatt. Csak jobban akartam lennii, és ott kezdett el történni valami egészen más mint amire számítottam:
-a testem „olvashatóvá” vált, régi történetek jöttek elő, érzések, amiket addig nem kötöttem össze semmivel – mintha a testem egy merevlemez lett volna, ami eltárolt mindent, és most tüneteken keresztül kezdett jelezni.

Volt hogy "csak" a lelkem könnyebbült meg, volt hogy "csak" megértetem a történetemet, és volt hogy a testem ott változott meg ahol nem is számítottam rá.
És vannak olyan tüneteim amik mai napig megvannak, de az üzenetei által változatatni tudtam a kapcsolataimon.

A teljesség igénye nélkül ezek az összefüggésekre derült fény: Nyaki fájdalmak, gyakori merevség, elfeküdtem a nyakam érzés: Szégyen/ harmadik osztály amikor az osztály előtt kimondták, hogy „hátrányos helyzetű vagyok”, és ezért nem ad egyest a mai szereplésemre. Soha ennyire nem kívántam egyest kapni. Nem is értettem pontosan, mit jelent – csak azt éreztem, hogy valami nincs rendben velem, ott ültem, és legszívesebben eltűntem volna. A kezelés után úgy jártam keltem napokig, mint a Tom és Jerry-ben a macska annyira kihúzva annyira egyenesen, szinte a lábam is lehagyta a talajt annyira kihüztam magam belülről, felfelé-akaratlanul.

Derékfájás: Sport -vissza repít a tizenéves koromba, amikor mentem edzésről edzésre, utáltam futni-de mentem edzeni, mert azt hittem ezt kell tennei, mivel tetnevelés tagozatos vagyok, és eredményes.
De valójában a lelkemben nem ezért tettem- mert így tartoztam valahova.
Nem szerettem edzeni, de nem tudtam hol lenne jobb. Kívülről siker volt, belülről erőlködés. nem azért csináltam, mert szerettem – hanem mert valami valamiért itt tartott amit nem értetem. 13 évesen az országos bajnokság elótti éjjel belázasodtam, de rajthoz álltam, második lettem. A verseny után nem sokkal egyik edzés után hazafelé nem tudtam megmozdulni, lumbago.
Eltiltottak a futástól, de addigra már felvettek a tetnevelsétagozatos gimnáziumba, ahova sziven szerint nem akartam menni. Így indult a "karrierem", hogy már nem edzettem versenyszerüen, amikor elkezdtem a speciális sportgimnáziumot-csak jelen voltam az edzések egy részén.

A testem ezt is jelezte, hogy rossz helyen vagyok- középiskola sem kezdődött zökkenőmentesen, én aki az általános iskolában nem hiányoztam a középiskolát betegszabadsággal kezdtem. Teljesen el voltam keseredve nem tudtam mi történik velem. Atöbb hónapos hiányzás miatt volt amiből félévkor megbuktam. Én aki 4.8-cas átlaggal érkeztem.
Most már tudom, nem oda mentem, ahova szerettem volna, és a testem hónapokig fájdalommal reagált, szerette volna ha változtatok. de nem tettem. Kórház, vizsgálatok, senki nem talált semmit. de a fájdalom ott volt, és nem múlt. Egy orvos azt mondta ez növési fájdalom.
De érdekesen elmúlt ha kórházba küldtek, vagy a fájdalom miatt nem tudtm elmenni iskolába és kiírt az orvos. Másnaptól jól voltam. Még a pesti sportkórházban is voltam egy hét kiviszgáláson. De semmit nem találtak, hogy is találhattak volna, míg ott voltam jól voltam. Távol az iskolától.

Ezenkívül volt számtalan alkalom amikor jelzett a testem. Az endometriózis, és számtalan fájdalmas nőgyógyászati probláma, aminek már látom az összefüggéseit az életemmel.
A gyermekkori tarraumáimmal.

Tehát a testem mindíg segíteni akart, már az óvodában is jelezte a gyakori hasfájás a szorongásaimat, a feszültségeket, amit akkor senki nem nevezett nevén, és nem vett észre. Csak „érzékeny gyerek” voltam – pedig a testem már akkor is megszólított.

És tudod mi a furcsa? hogy most már látom az egészet.
De korábban semmilyen összefüggést nem láttam a testem jelzései és a között mennyit vívódok.
A logikus gondolkodás sem mutattta volna meg mi az ami valójában engem mozagt az életemben.
Azokat a félemeket, vágyakat, amik olyan egyszerűek voltak, de nem voltak logikusak.

Viszont minden logikusnak tűnt ahogy az életemet éltem.
A tüneteim is vagy megnevezhetőek, vagy teljesen tanácstalan rejtvények voltak, ezért azt érezt hogy minden világos, vagy egyszerűen csak rosszul működök, és reménykedtem, hogy elmúlik.

A tetem teljsen tisztában volt azzal mi lenne a számomra jó, és minden kellemetlenséggel a jó irányba akart terelni, -ha meg értetem volna.

Azt még csak megértetetm, hogy a hangulatom és az a munka amit nem szeretek összefüg.
A hangulatom és a családi konfliktudok összefüggenek, de hogy a testem jelez valamit egy olyan időpontban amikor semmilyen problámát nem tudtam tudatosan megnevezni az életemben., ezt nem lehetett semmivel sem magyarázni. Talán ezért sem kerestem összefüggéseket.

Ugyan korábban nem volt ilyen lehetőség, és nem is akartam összefüggéseket keresni, Csak megoldást akartam találni, azt akartam, hogy a tüneteim enyhüljenek, elmúljanak.

Sokszor azt kívántam legalább meg tudnék fázni, köhögnék, hogy betegszabadságra mehessek, mert nem lehet, hogy ennyire erős vagyok közben meg alig van erőm.

Egy ideje az immunrendszerem nem működik együtt velem, meggyengült, holott már sok mindent átszerveztem az üzenetei alapján, de úgy látszik az az üzenet amit akkor indított amikor süket voltam, már nem volt ideje visszavonni.

Egyenlőre itt marad velem, emlékeztetőnek, hogy hallgassak rá...

Én őszintén meg kell hogy mondjam, nem mentem volna el sehova, ahol azt mondják, hogy „nézzük meg, mit üzen a tested”.
nem érdekelt volna -ilyen hókusz-pókusz- nem hittem volna benne.

Szóval tényleg megértem, ha te sem jössz,
ha inkább még húzod, még magyarázod, megoldod egy fájdalomcsillapítóval, pihenéssel.
Visszatérő dolgokban már orvoshoz sem kell menned, mert van otthon minden ami kell a patikából.
Próbálod továbbra is egyedül megoldani.

Az is lehet, hogy együttélsz egy diagnóissal, mert van neve a dolognak...

csak attól még…
a tested nem fog elhallgatni.

És az életed sem úgy éled ahogy neked a legjobb lenne, bármiyen logikus is, és vallod, hogy csak a testeddel van gond...

A tested nem érdekli mit gondolsz, hogy neked mi logikus, hogy nem hallasz, legfeljebb egyre hangosabban, változatosabban, akaratosabban, kellemetlenebbül mondja.

29/03/2026

Mennyi küszködés, amikor rájössz: már nem bírsz a társaddal élni. Nem azért, mert rossz ember. Hanem mert egyszerűen unalmas vele az élet. És ez az unalom – ami kívülről akár nyugalomnak tűnik – már az idegeidre megy. Elkeserítő. Kilátástalan.
A legnehezebb benne az, hogy semmi rendkívüli nem történik – mégis beleőrülsz.

Megint egy otthonülő. Megint egy „nyugi gumi”. Megint edzeni ment, és te magadra maradtál itthon. Megint egy pipogya. Megint egy magának való. Megint egy munkamániás. Megint egy önző.

Lehet ezt luxusproblémának nevezni. Hiszen van, aki bántalmazó kapcsolatban él, vagy egyedül van.
De ez nem segít rajtad.
„Örülj, hogy nem rossz.”
„Neked semmi nem jó.”
„Csinálj magadnak énidőt.”
Nincs megértés. Ettől csak még inkább egyedül maradsz azzal, ami benned történik.

Közben az életed lassan keserűvé válik. Nem robban, nem omlik össze – csak csúszik lefelé.
Szomorú vagy. Ideges. Feszültséggel teli. Néha agresszív. Üres.

És közben történik valami nagyon fontos: elkezded felszámolni a kapcsolatot.

Nem egyszerre.
Először a gondolataidban.
Aztán a lelkedben. Ez akapcsolat vége, NEm az amikor külön kőltözöl.
De az is bekövetkezhet.
Végül a valóságban is elvátok.

Van, hogy kilépsz. Nem mindig szépen. Néha hibáztatsz, szidsz, akár megalázod a másikat – különben nehéz elviselni, hogy talán nem csak ő a „hibás”. És mész tovább, hátha mással jobb lesz.

Van, hogy maradsz. Mert „egyébként jó ez az élet”.
És akkor elkezdesz kerülőutakat keresni.

Megcsalod – és közben azt hiszed, magadat mented.
Szeretőt keresel, aki megadja azt az izgalmat, ami hiányzik.
Vagy létrehozol egy párhuzamos életet: a gyerekeidbe, a munkába, az utazásba, a tevékenységekbe ( takarítás, önkéntesség, ablakpucolás, állandó aggódás másokért) teszed azt az energiát, amit a kapcsolatodban nem tudsz megélni.

Rengeteg módja van annak, hogy eltávolodjatok egymástól-és mégis együtt élejetek.
Nem csak az, amikor fizikailag külön váltok.

És közben ott van egy nagyon fájdalmas igazság:
legtöbbször az választ szét bennünket, ami valaha összehozott.

Sokszor nem is tudod pontosan, miért szerettél bele.
De azt igen, hogy mit kaptál mellette. Amit általa lehettél.

Ami ma unalmas, az régen biztonság volt.
Ami ma kevés, az régen elég volt.

Szabadság.
Biztonság.
Elfogadás.
Az érzés, hogy nem kell félni.
Hogy lehetsz olyan, amilyen vagy.

Felnéztél rá, mert sportolt – ma zavar, hogy mindig az köti le.
Felnéztél rá, mert céltudatos – ma zavar, hogy nincs jelen.
Örültél, hogy nem nélkülözöl – ma már nem elég a „jó élet”, ha nincs benne kapcsolat.

Ami egyszer kívánság volt, az ma alap.
De ezt az alapot nem magadban építetted fel, hanem benne találtad meg.

És erre az alapra most új szintet akarsz építeni – megint vele.
Azt várod, hogy ő töltse be ismét azt az űrt, amit nem tudsz ami most hiányzik.

Itt van a törés.

Az elején a másik valóban betölt valamit benned.
Biztonságot ad. Figyelmet. Elismerést.
Néha már az is elég, hogy „csak ott van”.

Ez idővel alappá válik. De ez az alap őbelőle van, rajtad kívül van. NEm megynyugtatő helyen van mert tőle függ mert mástól függ. Emiatt a belső világodban nem történhet átrendeződés. De te továbblépnél.

Ha van biztonság, jön a kapcsolódás igénye.
Ha az is megvan, jön az önkifejezés.
Saját döntések. Saját hang.

És ezt is tőle várod.
Mert az alapot is tőle kaptad.

De ez az a pont, ahol már nem működik.

Mert ami az elején elég volt, az később kevés lesz.
És amit kívülről kaptál, arra nem lehet végtelenül építeni.
Az új szinthez már neked kell megérkezned magadba. De benned nins meg az alap.

Most itt gay- ezt nem látod, ezért újra magadra hagyottnak érzed magad. Mint a kapcsolatotok előtt.
És ez akapcsolat most unalmassá válik, mert nem tölti be a második hiányt.

Valójában nem a másik unalmas.
Hanem eljutottál oda, ahol már nem ő tud tovább vinni. ÉS te magad ismét tehetetlen vagy.

Itt jön a te részed.

Mi az, ami benned hiányzik?
Mi az, amit kívülről akarsz megkapni?
Mi az, amit valójában neked kellene felépítened magadban?

Ezek a hiányok nem most keletkeztek.
Egyszer valamikor nem töltötte be őket senki.

Magadra maradtál velük.

És most azt várod, hogy a párod pótolja őket.

Van benned egy tudattalan „bakancslista” – egy hiánylista –, amit ki akarsz pipálni.
De nem te pipálod ki.
Keresel valakit, aki helyetted megteszi.

Ez nem fog működni.

Amíg az eredeti hiányokat nem ismered fel, és nem kezded el saját magad betölteni, addig ugyanazt fogod újra és újra megélni.

Lehet kívül keresni megoldásokat. Társat.
Programokat, élményeket, változást.

De ami kívülről jön, az kívül is marad.
Ha eltűnik, visszazuhansz oda, ami a tiéd.

Ezért nem az a kérdés, hogy hova mész.
Hanem hogy meddig tudsz eljutni magadban – és miért pont addig.

Mert egyedül is el tudsz indulni.
Gondolkodsz. Elemzel. Önismereti könyveket olvasol. Próbálsz másképp reagálni.
És ez működik is – egy pontig.

Addig a pontig, amíg még kontroll alatt tudod tartani, ami benned történik.

De van egy határ.
Amikor már nem érted, miért reagálsz úgy, ahogy.
Amikor ugyanaz a feszültség újra és újra visszajön.
Amikor hiába látod át fejben, mégsem változik semmi.

Ez nem azért van, mert „nem vagy elég tudatos”.

Hanem mert oda jutottál vissza, ahol ez az egész kialakult.

Ahhoz a ponthoz, ahol egyszer szükséged lett volna segítségre –
de nem kaptál.

Ott volt egy helyzet. Egy érzés.
Zavar, félelem, bizonytalanság, magány.
Próbáltál kapcsolódni. Jelezni. Segítséget kérni.

De nem volt ott senki.
Vagy nem értették.
Vagy nem úgy reagáltak, ahogy arra szükséged lett volna.

És ebből lett egy tapasztalat:
egyedül vagy.
ezt neked kell megoldani.

Ez nem gondolat. Ez egy idegrendszeri lenyomat.

Ezért történik az, hogy ma már nem is kérsz segítséget igazán.
Vagy csak addig, amíg még biztonságos.
Amíg nem kell igazán belemenni.

Mert a tested pontosan emlékszik arra, milyen volt, amikor segítséget kértél – és nem jött.

Ezért állsz meg egy ponton a belső munkában.
Nem azért, mert nem akarsz tovább menni.
Hanem mert ott már újra azt élnéd át, amit egyszer már átéltél:
egyedül maradsz benne.

És ezt az idegrendszered nem engedi.

Ő nem „fejlődni” akar.
Ő túlélni akar.

Ezért tart vissza.

Ezért nem működik az sem, amikor kívül próbálod megoldani:
új kapcsolat, több élmény, több figyelem, több „feltöltődés”.

Ezek csak ideiglenesen írják felül azt, ami benned van.
Amint eltűnnek, visszazuhansz ugyanoda.

Mert az idegrendszered nem kapott új tapasztalatot.
Csak egy rövid ideig mást élt meg.

A változás sorrendje nem az, amit sokan gondolnak.

Nem az, hogy megérted – és akkor megváltozik.

Hanem:
új belső tapasztalat → új idegpálya → új valóságérzés- külső változás-külső tapasztalások.

És az új tapasztalat az, hogy:
nem maradsz egyedül ott, ahol eddig mindig egyedül voltál, a nehéz érzéseiddel.

Amikor ugyanahhoz a ponthoz visszajutsz a lekedben–
most valaki ott van veled.
Megért. Tart. Segít átlátni.

Akkor kezd el átíródni az idegpálya, ami eddig kőbe volt vésve.

Ezért van szükség kísérésre.

Mert egyedül addig jutsz, ameddig a régi mintád enged. amíg megtartod magad , amíg biztonságban érzed magadt egyedül is.
Ahol az kezdődött, ott megállsz.

Nem gyengeségből.
Hanem mert ezt rögzítette az igerendszered, eddig biztonságos, eddig érdemes-ez a mintád.

Amikor ez átíródik- ami egy terápiás szakszerű léppésort tartalmazó folymat, amiben te aktívan részt vezsel- akkor történik az, amit eddig kívül próbáltál megoldani:

már nem a másiktól várod, hogy betöltse a hiányt.

A kapcsolat nem szükséglet lesz ahhoz hogy jól érezd magad.
Hanem választás, hogy mint ember kapcsolódni tudj.

Nem azért vagy benne, mert kell.
Hanem mert együtt jobb.

Ez olyan, mintha eddig mindig ölbe vittek volna, így eljutottál sok helyre , de mindíg amásiktől függött mikor tudsz mozogni –
és közben azt hitted, ez a normális.

És most megtanulsz magad járni.

Onnantól nem leszel kiszolgáltatva.
És attól még sétálhatsz másokkal. :)

Csak már nem azért, mert szükséged van rájuk.
Hanem mert szeretnél ott lenni, velük lenni..

Ez a különbség.

Az életebn segítség kell hogy szintet lépjünk, támogatás, mert kell egy külső erő, akire zsámíthatunk ha az erőnk mégsem lenne teljesen elég, akérdés csak az hogy mihez keresel támogatást, ahhoz hogy a hátára vegyen, vagy ahhoz hogy fogja akezed míg megtanulsz járni, és szabadon oda mehess ahova te szeretnél.

CSak ez a két út van. Ara tart az élet amerre vinni tudnak, vagy arra mmere mennél?
Ez most már a te választásod, mihez keresel társat..

És itt kezdődik a valódi felelősséged..

Adresse

Kapellenstrasse 27
Laakirchen
4664

Telefon

+4369917086199

Webseite

Benachrichtigungen

Lassen Sie sich von uns eine E-Mail senden und seien Sie der erste der Neuigkeiten und Aktionen von Érzelmi Iránytű - Belső biztonság erfährt. Ihre E-Mail-Adresse wird nicht für andere Zwecke verwendet und Sie können sich jederzeit abmelden.

Die Praxis Kontaktieren

Nachricht an Érzelmi Iránytű - Belső biztonság senden:

Verknüpfungen

Teilen

Kategorie