Was ist die Webseite?

https://cranio-kinesiologie.com/

Érzelmi Iránytű - Belső biztonság, Kapellenstrasse 27, Laakirchen (2026)

11/02/2026

Gyerekeknek a Párkapcsolatról-- ami talán a felnőteknek is segíthet: Zildi és Mokó – két lény két bolygóról

Zildi és Mokó két különböző bolygóról érkeztek a Földre.

Zildi bolygóján minden pontosan ment: rend, szabályok, feladatok, időbeosztás. Azt tanulta, hogy ha valamit jól akarsz csinálni, akkor irányítani kell.
Mokó bolygója egészen más volt: ott azt tanították, hogy a dolgok maguktól is megtörténnek, ha az ember jól érzi magát és engedi áramolni az életet.

Amikor találkoztak, nagyon örültek egymásnak. Végre valaki, aki megérti őket! Nem voltak többé egyedül.

🏡 Új élet, új kérdések

Eleinte minden könnyű volt. Kirándultak, összebújtak, főztek egymásnak, sokat nevettek.

De aztán összeköltöztek. Majd jöttek a gyerekek. És velük együtt:
✅ Pelenkák,
✅ Altatás,
✅ Házimunka,
✅ Bevásárlás,
✅ Kevés alvás,
✅ Kevés idő egymásra.

Az életük hirtelen sokkal sűrűbb lett, mint korábban. Nem volt idő megállni, beszélgetni, figyelni egymásra.

Mindkettejükben feszültség gyűlt, de máshogy próbálták megoldani.

Zildi tervezett, listákat írt, rendszerezett.
Mokó visszahúzódott, álmodozott, és nyugalmat keresett.

🙉 Egymás mellett, de nem együtt

A különböző tapasztalataik miatt nem értették egymás megoldásait.
Már nem örültek egymás ötleteinek. Nem hitték el, hogy a másik még mindig szereti őket.

Egyre több lett a csend.
Egyre több a félreértés.

Hiába éltek egy új bolygón, még mindig a régi, otthonról hozott elképzeléseik szerint akarták élni az életet.

És már nem is igazán egymáshoz kapcsolódtak, hanem a képzeletükhöz:
– „Bárcsak a másik megértene…”
– „Bárcsak olyan lenne, mint régen…”

🧠 A külső hadsereg

Aztán mindketten beszélni kezdtek másokkal.

Zildi más anyukákkal – akik szintén feszültek, fáradtak voltak.
Mokó apukákkal – akik ugyanolyan elveszetten érezték magukat.

Így nemcsak ketten voltak otthon rosszban, hanem már egy egész hadsereg állt mögöttük – mindenkinek saját igaza volt.

De ettől nem lett jobb. Mindenki a saját igazát bizonygatta, de öröm nem született belőle.

😞 A fáradt próbálkozás

Zildi egy nap úgy döntött:
„Akkor csinálom úgy, ahogy Mokó szeretné.”

Meg is próbálta. T***e a dolgokat, csendben maradt, nem szólt bele.

De nem lett tőle boldog. Mert feladta önmagát.
És Mokó is észrevette, hogy valami nincs rendben.
Működött az életük, de a lelkük nem tudott találkozni.

🦉 A bölcs bagoly

Egyikük – aki épp bátrabb volt – úgy döntött:
Segítséget kér.

Elment a bölcs bagolyhoz, aki nem adott neki kész válaszokat.
De segített megérteni, miért nem tudnak jól kapcsolódni.
Miért szomorú belül.
Mi hiányzik.
És hogyan lehetne ezen változtatni – belülről kifelé.

🔁 Lassan, de biztosan

Ahogy jobban megismerte saját érzéseit, elkezdett másképp beszélgetni Mokóval.
Nem bántva, nem hibáztatva – hanem őszintén és kíváncsian.

És Mokó is hallgatni kezdett. Megnyílt.
Nem kellett többé senkinek sem feladnia önmagát.

Megbeszélték, ki hogyan érzi magát, mire van szüksége.
Amíg a bagollyal dolgozott, sok mindent megértett önmagáról.
Készítettek együtt egy listát, amelyet később is gyakran elővett, amikor elbizonytalanodott vagy feszültséget érzett.

Megtanultak több olyan egyszerű, de hatékony gyakorlatot, amit érdemes volt elővenni, ha vita alakult ki, vagy ha nehéz érzések kavarogtak benne.

Ezek az eszközök nemcsak megnyugvást hoztak, hanem segítettek abban is, hogy őszintébben tudjanak beszélni egymással – és hogy újra valódi kapcsolódás jöhessen létre.

Mikor érzem magam feszülten?

Hol érzem a testemben?

Mi hiányzik igazán?

Hogyan tudok kapcsolódni először magamhoz?

Ez lett a kapcsolódás térképe.

🧘‍♀️ És amikor újra jött a vihar…

Már nem estek pánikba.
Nem kezdtek újra hibáztatni.

Hanem elővették a listájukat.
És ha kellett – újra elmentek a bölcs bagolyhoz.

Mert tudták:
Néha mindenkinek kell egy kis segítség, hogy megtalálja az igazságot – nem a fejében, hanem a szívében.

💛 Így találtak vissza egymáshoz

Zildi és Mokó nem lettek „tökéletesek”.
De újra tudtak kapcsolódni, együtt érezni, együtt élni.

És már nem csak jól működött az életük –
hanem örömük is lett benne.

Mert végre nemcsak egymás mellett, hanem egymásban is otthonra leltek.

---:)

💡 A párkapcsolati egyensúly belül kezdődik

Amikor egy kapcsolatban felborul az egyensúly, először a hangulatodon érzed meg. És a testedben. Feszültebb leszel, ingerlékeny, lehangolt vagy épp közönyös.

Ilyenkor azt az elméd segít megoldást találni- hogy a feszültség oldódjon- mindegyitek elméje más feszültségoldási javaslatokat tesz erről nem egyeztetnek- mindegyik azt szeretné, hogy valami változzon – hogy a másik tegyen valamit, vagy történjen valami, ami visszahozza a nyugalmat, a harmóniát.

Elkezded kitalálni a megoldásokat: beszélgetést kezdeményezel, próbálsz kedves lenni, szervezel programot, vagy épp visszavonulsz.

De ezek a módszerek csak eszközök.

Az igazi kérdés az, hogy benned megvan-e az egyensúly.
Mert ha belül össze vagy zavarodva, ha magadban nem tudsz jól lenni,
akkor nem tudsz igazán kapcsolódni sem – főleg nem akkor, amikor a másik is épp nehézségekkel küzd.

Ez nem azt jelenti, hogy neked „kell megjavítani a kapcsolatot”.
Ez azt jelenti, hogy önmagadért érdemes megkeresni az egyensúlyt – mert onnan indul minden.

És ha benned már helyreállt valami, akkor egészen más lesz, ahogy a társadhoz fordulsz.
Tisztábban látod a helyzetet.
Nem a másikat akarod megváltoztatni – hanem valóban kapcsolódni.

És ekkor történhet meg, hogy ő is megnyílik. Lassabban reagál. Már nem védekezik, hanem odafordul.

🙋‍♀️ De miért nekem kell lépni? -kérdezik sokan.

Nem kell.
De ha te vagy az, aki most jobban érzi, mire lenne szükség, aki jobban érzi ez így nem mehet tovább, akkor te vagy az, aki képes tenni érte.

És tudatosíts magadban az igazat-nem másért teszed –
magadért. Hogy a te feszültségeid csökkenjenek.

Egy jó kapcsolat itt nem cél, hanem ajándék. Egy hozadék.
A belső munkád „mellékhatása”.

És ha már két legyet üthetsz egy csapásra –
önmagadhoz is közelebb kerülsz, és a párodhoz is –
miért is ne tennéd meg?

Miért maradnál tovább a feszültségekkel teli belső világodban,
ahol te magad sem érzed jól magad?

💪 Amit ezért teszel- hogy segítséggel felszámolod magadban az örömteli életed akadályait - az nagyon bátor dolog. A gondjaiddal nem maradhatsz egyedül- ezért kell egy segítő, és egy rendszer amiben téged táogat. Egy támogató kapsolatban tudsz igazán megnyílni.

Miért ne a párodtól várd, benne keresd először a megoldást?
Ha magadért nem akarsz lépni, hogyan várhatnál mástól hogy lépjen?

Meg kell érteni mennyire nagy szereped van hogy helyreálljanak a dolgaitok, kiegyensúlyozott legyen az életed:
Fontos vagy.
Te. A belső világod. Az egyensúlyod. A kapcsolataid.

De ilyenkor nem elég csak fejest ugrani a mély önismeretbe.
Mert itt most van egy konkrét célod:
a párkapcsolatod.

Ezért fontos, hogy legyen rendszered, fókuszod, támpontod.
Hogy tudd, merre haladsz.

Nem kell az egész életed „feldolgozni” –
csak azt, ami a jelenlegi feszültségek mögött áll.
És megtanulni, hogyan lehet erre kommunikációt, kapcsolatot építeni,
hogy tényleg vissza tudjatok találni egymáshoz.

Hitelesen.
Úgy, hogy mindketten jól érezzétek magatokat benne.
Mert csak így lesz valódi és tartós eredmény.

Így tud mielőbb javulni a kapcsolatod,
vagy – ha erre van szükség –
meghozni a tiszta, bátor döntéseket:
hogy együtt tudtok-e továbbmenni,
vagy méltón, szeretettel külön utakat választani.

A valódi kapcsolódás nem tökéletességből születik,
hanem abból, hogy elég őszinték vagyunk magunkhoz ahhoz, hogy lássuk:
most itt vagyunk – de innen lehet továbbmenni.

Együtt.
Vagy tisztán elengedve.

De csak akkor, ha előbb saját magadhoz mersz kapcsolódni.

Ez az a lépés, amit senki nem tehet meg helyetted – merj segítséget kérni- a kétségeid közt megbízni valakiben aki támogat téged- de ha megteszed, minden más lehetőség megnyílik. 💛

11/02/2026

Téged is frusztrál, idegesít,
hogy miért nem érti a párod, miért nem csinálja, amikor elmondtad mitől lenni ismét jó a kapcsolatotok?
Miért nem segít. Miért nem változik, amikor minden úgy logikus .

Ez most az anyukák szempontjából íródott.
De az apukák világában is hasonló gombócok feszülnek – csak más a hangjuk.
Más a tempó, más a csend, más a védekezés.
Készült hozzá egy másik nézőpont is –
mert ha a párkapcsolatot akarjátok megmenteni,
nem elég, ha az egyik fél érti csak a saját világát.

Ez olyan tyúk -tojás effektus. Nem hallja meg a megoldásod a kérésed, ami segítene visszatalálni egymáshoz, -mert most amikor ezt mondod nem kapcsolódtok. Nem tudsz kapcsolódni hozzá, nem is érsz el hozzá, elbeszéltek egymás mellett.

És ez a legnagyobb hiány. A megértés akadálya.
Mert valójában nem a mosogatás, nem gyerekfektetés, nem rend a tét.
Hanem a kapcsolódás. A közös életetek új ritmusa,
ahol nem csak túlélni szeretnétek, – hanem jelen lenni egymásnak.

Egy új nézőpontot kell megértened:
Mindenki a saját belső biztonságát védi a kapcsolatban, -amiben jól érezné magát- ahogy az ö szemszögéből jó lenne.

A másik nem azért nem hallgat rád, mert nem logikus, hanem azért mert neki más a logikus.
Az a logikus, ami az ő belső egyensúlyát helyre állatja, , ami az ő nyugalmát nem veszélyezteti.
És meg tudjátok magyarázni , meg tudjátok védeni a saját álláspontotokat. De meggyőzni nem tudjátok egymást.

Mindenki védi az állásait, elvárásait, szükségleteit. Ez logikus.
Ugyanígy vagy vele te is és ő is.

És amikor ez történik, elkezdünk egymástól távolodni, szétkapcsolódni. - és máshová kapcsolódni,- mert kapcsolódni kell valahova- ahol igazat adnak nekünk, ahol támogatást élvezünk. A régi női mintákhoz, ahogy szeretnénk vagy éppen nem szeretnénk élni.

Kapcsolódnak az anyukák a játszótéren, Facebook-csoportokban, a szomszédnál.
Apukák a munkahelyen, konditeremben, a saját gyerekkori mintákhoz, emlékekhez térnek vissz. A régi férfi mintához, amit követni szaretnénk, vagy éppen amik hiányoznak.

Ez az új kapcsolódás megnyugtat. Igazol. Megért.

De nem segít. Nem segíti a kapcsolatunk javulását, sokszor olaj a tűzre. Mert nem egymással kapcsolódunk. Mert még messzebb kerülünk egymástól, mert még mindig kívül van az igazság.

Amikor azt érzed hogy nem tudsz valakivel kapcsolódni, és ez feszít, akkor valójában magadddal nem tudsz kapcsolódni.
Mert ilyenkor nem csak a társad, hanem magadat is győzkődöd.

A megoldás, nem a győzködéssel kezdődik.
Nem azzal, hogy még egyszer elmagyarázod neki, miért lenne ez jó mindenkinek amit nyilvánvaló neked jó.
Hanem azzal, hogy:

🔸 Megállsz.
🔸 És megkeresed: mi tartana most is stabilan, ha semmi nem változna? Mitől bizonytlan benned minden, mi látszik veszni?
🔸 Mitől remegsz belül?
🔸 Mi az, ami hiányzik most, és miért pont az?

Ez belső munka. Ez valami új.
Az a fajta, amit nem tapasztaltunk meg az életünkben.
-Nem diagnosztika, következtetés, megértés. -
Amihez nem adott mintát sem az iskola, sem a család.
Nincs tapasztalatunk arról, hogy tudjuk megérteni magunkat,
nem értjük miért mondják, hogy ehhez segítség kell- és hogy fontos lenne tudni hogy működik a lekünk.

Ahogy látjuk mindenhez kapcsolat kell, mert kell valami ami megtart- a belső munkához ezért kell segítség-mert azokkal adolgokkal találkozol majd, amikkel egyedül nehéz maradni, kell valaki akki akkor megért bátorít, melletted van és megtart.
Egyedül csak addig tudunk közel férni a belső világunkhoz, amíg magunk is azt érezzük, hogy megbírkózunk vele amit ott találunk. De a bizonytalamságunkat, az életünkre kivetülő nehézségeinket pont az okozza amivel egyedül nem tudunk megbírkózni.

Az a tapasztalat hogy a feszültségeinket az okozza ha valami túl sok vagy valami túl kevés.
Ezek leki szinten indulnak , ott érezzük meg, de nem tudjukmegoldani- ezért aztán megkeressük a jelenben a kézzelfogható dolgot - a nem tanál oldaná feszültséget- segitene megnyugodni - mert te nem segítesz, te nem figyelsz rám, nem rakodsz össze, nem neveled jól agyerekünket, nem vagy itthon eleget. Sokat vársz el, keveset adsz, ez az érzete a másiknak, és neked is ez az érzeted vel kapcsolatban.
Egy idő után ez így is lesz valóban. Keveset fogsz papni-keveset tudsz adni abból ami valójában a kapcsolódáshoz kellene.

Mert a párkapcsolatban te a saját érzéseidet éled és érzed.
Nem a párodét.

Ugyanarra a szituációra különdözően reagálunk.

És ha nem érted, hogyan alakulnak benned ezek a rekciók,
hogyan keverednek össze a múltból hozott tapasztalataid, a jelennel-az elvárások, a félelmek, az „így kéne lennie” sémák –
akkor nem fogod látni, hogyan lehetne innen továbbmenni.

És még ha már látod is, mert elolvastál rengeted könnyvet, az még csak diagnózis. Mintha a fogorvos megállapítaná hogy gyökérkezelni kell, hogy ne fájjon a fogad, de magadra maradnál ezzel a tudással.

Ezért van az, hogy te magad ha eljutottál a felsimerésekig, többet nem tehetsz egyedül-nem tudod megjavítani, bár próbálkozol..

Nem irányíthatod praktikákkal, hogy közelebb kerüljetek.
Amit tehetsz, az az, hogy magadhoz közel kerülsz.

És lehet, hogy először azt sem tudod, nem is érted mit jelenthetne ez "a közel kerüljek magamhoz " dolog az életedben.
Ez is rendben van.

A mi generációnk – a mai szülői generáció – még semmit nem élt meg ebből.
Nem is érzi a szükségét.
Pont úgy, mint ahogy Szemmelweis korában senki nem értette, miért kell kezet mosni. Az anyák megmentője-

Egyszerűnek tűnt. Eddig sem csinálták. Érthetetlennek, és épp ezért feleslegesnek.
És közben életek múltak rajta.

Most is ugyanitt vagyunk.

Ez az egész „kapcsolódj magadhoz” lehet, hogy fura. A kérj ehhez segítséget, szokatlan, egyeseknek elfogadhatatlan. Talán túl új, és gyengeség jelének éled meg, de nem lehet másképp.
Mert minden ezen múlik. A kapcsolatod. A családod. A te belső egyensúlyod.

Ehhez kell egy rendszer, mert a párkapcsolatodat szeretnéd rendbe hozni. Mindennek meg van a helye és az ideje is. Igen érdemes javítani a kommunikáción, Érdemes közeledni, érdemes változtatni az időbeosztásodon, Érdemes... sok mindent csinálni. De csak ez nem elég. Ahogy haladsz abban hogy megismered a és elhárítod a belső akadályidat, megnyílik az út, hogy a praktikus dolgok is önazonosan elkezd beépíteni az életedbe, ami már nem próbálkozás lesz, amivel elindulhat a valódi kapcsolódás.

Ezért van az, hogy első lépsben nem kell megérteni előre, a folyamatot, de ha megtapasztaltad a megértés is megjön.

Elég megengedni, csak megélni. Sok mindent teszel magadért, sok idő, próbálkozás, de egyedül, ha nincs rendszer, ha nincs hozzá segítséged, akkor nem jutsz csak addig ahol még biztonságban érzed magad, ahol most is tartasz, hogy próbálkozol, és csalódsz.

Nem lehet tippet, kész megoldást adni. Tudom jó lenne, és sokan vissza is élnek ezzel az emberi gyengeséggel- a kissebb ellenállás irányába megyünk könnyebb utat remélve.
Nem lehet elmagyarázni azt, amit tapasztalni kell. Nem tudod meglátni a levegőt, csak ha szél van- a felkap egy levelet, símogatja a levegőa bőrödet, a lélegzetkor az áramlást, kell az izmok segítsege hogy érezd a levegőt, nem lehet elmagyárzin csak megtapasztalni.

Gyermekkorodban sem magyarázták az életet csak megtapasztaltatd, nem magyarázatokat hanem tapasztalatokat gyűjtöttél, ezért most egyesek nem működnek, vagy magyarázotokat gyártasz hozzájuk. Pedig tapasztalás kellene ismét.

Ezért ha nem adsz esélyt a segítségnek, nem érzed meg, nem találod meg magadban a viharok okát nem is tudod csillapítani azt.

Nem tudsz magadhoz kapcsolódni, nem tudsz máshoz sem, nem találod meg az utat, -mert a saját egyensúlyozásoddal leszel mindig elfoglalava.

Ha meglenne a belső stabilitásod erre nem lenen szükséged, lenne energiád, és másfajta figyelmed a helyzeted, és a társad felé fordulni, kapcsolódni. És ez az mit keresel.
Ha benned helyreállna az egyensúy ,
csak akkor lenne esélyed, hogy a világotok ismét találkozzon.
A gyereknevelés, a párkapcsolat, az élet –
nem külön-külön – hanem együtt.

És közben te is visszakapod önmagad.

Ez lenne a valódi, lelki újrakapcsolódás.
Nem a győzködés.
Nem a kibékülés.
Hanem a szövetség.

04/02/2026

„Lehet, hogy a kapcsolatotok nem romlott el – csak változik. És ti most épp nem vagytok vele szinkronban. Ezért érzitek úgy, hogy távolodtok egymástól… Talán azért, mert közben elveszítettetek valamit önmagatokból.” Hogy tudsz visszatalálni önmagadhoz?

Reggelente fáradtan ébredsz, estére már csak túlélni próbálsz.
A napjaid gyerek, háztartás, munka, családi helyzetek, a szüleitek egészsége vagy épp a saját testi-lelki állapotod köré szerveződnek.
És közben próbálsz jól lenni. Működni. Jelen lenni.
De egyre gyakrabban kérdezed:

„De én... hol vagyok ebben az egészben?”

Ez a kérdés sokszor egy érzés, hogy elvesztél..
Ez valójában egy fontos jelzés.

Azt üzeni: valami elkezdett távolodni benned.
És ha ezt sokáig figyelmen kívül hagyod, a kapcsolatotokban is megjelenik:
nem direkt módon, nem látványosan –
inkább csendben, lassan, ahogy elmaradnak a valódi találkozások köztetek.

🧭 Ezért nem az a kérdés, hogy hogyan javítsatok a kapcsolatotokon.

„Hanem az, hogy te hogyan tudsz visszatalálni önmagadhoz.
Lehet, hogy most azt gondolod: nem egyedül vagy a kapcsolatban. És ez igaz.
De szeretném megmutatni neked, hogy ha kettőtök közül legalább az egyikőtök nem sodródik, ha van egy belső iránytűje, akkor az már önmagában is nagyobb eséllyel képes megtartani az irányt – és a közelséget is.”

Nem ahhoz kell visszatalálni aki régen voltál.
Hanem ahhoz, aki most vagy: ebben az élethelyzetben, ezekkel a szerepekkel, érzésekkel, terhekkel, vágyakkal.

Ez nem arról szól, hogy „jobban csináld”.
Hanem arról, hogy jelen legyél magadnak – m**d érezni, kifejezni, mi az ami most nehéz-
mert csak így lehet jelen lenni egymásnak is.

🤝 Én ebben támogatlak.

Nem tanítalak. Nem javítalak.
Megmutatom, hogyan tudsz újra kapcsolódni magadhoz,
és azt is, hogyan tudsz benne maradni ebben a kapcsolódásban,
még akkor is, ha az élet közben mozgat – új szakaszokkal, új kihívásokkal.

💡 Ezt a folyamatot úgy hívom: Kapcsolódási Kör

Ez nem technika.
Ez egy figyelemirány.
Ahol a tested, az érzéseid, a gondolataid nem zavaró tényezők,
hanem információk arról, hogyan vagy most jelen az életedben.

Ez a folyamat segít, hogy:

ne távolodj el teljesen – se önmagadtól, se a társadtól,

és ha mégis eltávolodsz – vissza tudj találni.

💬 Akik elindultak ezen az úton, gyakran ezt fogalmazzák meg:

„Nem lett hirtelen könnyű minden, de már máshonnan nézek rá. Nem azt keresem, hogyan kellene jobban működnöm – hanem azt, hogyan tudok jelen maradni, a jelenre reagálni.”

„A kapcsolatunkban nem vagyunk teljesen mindenben ugyanazon az állásponton, hisz mindegyikünk más személyiség, viszont kevésbé távolodunk el. Gyorsabban észrevesszük, mi történik bennünk és köztünk, és van hova visszanyúlni.”

„A nehézségek nem tűntek el, de már nem sodornak el ugyanúgy. Van egy belső iránytűm, amihez újra meg újra vissza tudok térni – még akkor is, amikor elfáradok.”

📥 Ha most te is azt érzed, hogy valami távolodik...

Talán itt az ideje nem továbbmenni, hanem egy kicsit visszafordulni.
Nem logikusan megjavítani – csak elkezdeni meghallani, mi van benned most.

❓ Ha szeretnéd megnézni, hogyan lehetne ezt a saját életedben elkezdeni, írj bátran.
Támogatlak benne. Nem a válaszokat hozom – hanem a teret, amiben elkezdhetsz visszatalálni.

04/02/2026

„Mi van, ha nem a kapcsolatotok romlott el… hanem először te vesztetted el önmagad?”

Reggelente fáradtan ébredsz, estére már csak túlélni próbálsz.
A napjaidat munka, háztartás, gyereknevelés és láthatatlan elvárások töltik ki.
Kívülről talán minden rendben.
De legbelül egyre gyakrabban kérdezed:
„Hol vagyok én ebben az egészben?”

Sokan ilyenkor új technikák után kutatnak: több kommunikáció, jobb időbeosztás, énidő.
De ezek csak a tapéta.
A valódi kérdés ez:
Mikor veszítetted el a kapcsolatot saját magaddal?

📌 Mi történik ilyenkor valójában?

A kapcsolatodban nem kívül kezdődnek a repedések.
Hanem belül: amikor elfogytál, amikor csak működsz, amikor már nem tudod, mit érzel.
Ez az a pont, ahol a „jól vagyunk” mosoly mögött csendben összeomlik valami.
És ez nem a te hibád.
De igen: a te felelősséged, hogy most mit kezdesz ezzel.

🎯 Amit nem tanított meg senki…

Senki nem tanított meg arra, hogyan tudsz egyszerre jelen lenni anyaként, társként, nőként (vagy apaként, férfiként), miközben önmagadat sem veszíted el.
És pont ez az, amit én tanítok meg.

Ezt a folyamatot úgy hívom: Kapcsolódási Kör

Egy belülről induló rendszer, amiben:

először saját magaddal kerülsz újra kapcsolatba (test, érzések, belső valóság),

majd ebből a kapcsolódásból indul újra a párkapcsolati dinamika is – sokkal mélyebben, mint a „beszélgessünk többet”.

Nem viselkedést tanítok, hanem látást:
Hogyan értsd meg önmagad, hogy újra tudj kapcsolódni – magadhoz és a társadhoz.

💬 Mit mondanak, akik elkezdték ezt az utat?

„Már nem haragszom magamra, hogy nem működik minden. Látom, mi történik bennem – és így nem érzem magam elveszettnek.”
„Végre nem technikákat próbálgatunk a párommal, hanem tényleg közelebb kerültünk.”
„A testem jelzéseit sem nyomom el többé. Érzem, hogy élek.”

📥 Ha most azt érzed, hogy te is csak működsz, nem élsz...

Akkor lehet, hogy itt az idő elindulni visszafelé. Nem kifelé keresni a megoldást, hanem befelé figyelni.

❓ Ha szeretnéd megtudni, hogyan kezdheted el ezt a folyamatot a saját életedben,
írj bátran – szívesen válaszolok a kérdéseidre.

Mert valódi kapcsolat csak ott lehetséges, ahol először saját magaddal is kapcsolatban vagy.

01/02/2026

💔 Nem őt szeretted… csak azt, amit rajta keresztül reméltél.

Ma, amikor már nem kényszerházasságok és előre elrendezett életek világában élünk, egyre gyakrabban derül ki:

Mégis kényszeríted magad egy kapcsolatba.
Csak épp már észre sem veszed.

És akkor jön a felismerés:

Sok esetben be kell vallani, hogy nem is abba az emberbe voltál szerelmes, aki mellett most élsz, hanem egyszerűen a szerelembe.

Nem ehhez az emberrel házasostál meg, hanem azzal az érzéssel, hogy te is megházosdhatsz.

Nem abba az emberbe voltál szerelmes, hanem abba a biztonyosságba, amit megéreztél, hogy nem bánthat- de most azt érzed gyenge és nincsen támaszod.

Abba az örömbe hogy valaki elfogadja amit adsz neki, a segítségedet- ami mára csak meló , kiszolgálás, kötelesség.

A testedet - ami mára csak használati tárgy.

A világnézetedet - ami mára megváltozott, és sok az ellentété.

Örültél, hogy nagyon tetszik neki a jövöképed a meleg családi fészek, 3 gyerek, hogy mennyire önálló vagy, - de mára kiderült viheted egyedül a terheket, mert ő is csak egy gyerek.

Ezek a dolgok sok esetben már látszanak, vagy érzed, de nem nem akarod tudni- és amikor egy reggel felébredsz és idegen aki melletted van, akkor talán megérted:

Nem is ezt a nőt /férfit akartad, hanem azt amii rajta keresztül reméltél, amit magadnak nem tudtál megadni.

Akkor most erre hogy lehet azt mondani egy elhidegült kapcsolatnál hogy javítsuk meg??
Semmit nem lehet megjavítani, míg nem ismered meg a saját mozgatórugóidat, a belső világod, azt a mozit ami a te lekedben, fejedben fut aminek vajmi kevés köze van a valósághoz. Elképzelések, viszonyulások tárháza. A "nem lehetséges," "nincs választásom", és a "csak így lehet" csapdái.

Ez sosem volt igazi kapcsolódás, és adddig nem is lesz míg megnem ismered sa te belső világodat, sé meg nem érted, érzed, hogy valóban van-e pontenciál ebbe a kapcsolatban -tudtok-e kapcsolódni, vagy csak logisztika, és logika?

Ha lassan megtanulhatsz magadhoz kapcsolódni, megérteni mi mozgat, hogy ezzel együtt tudtok -e kapcsolaódni, vagy elválnak az útjaitok- de már tudod miért -nem azért aki vagy hanem azért, amit nem tudtál te megadni önmagadnak, és tőle sem sikerült.
Azt a szeretet, azt a biztonságot, azt a támogatást, azt a bizalmat,
amit kívülről vársz meg ell tanulni megadni magadnak- meg kell találni, hol és mikor kezdődőtt hogy nem fiygeltek rád, mikor veszett el a biztonságos talaj a ában alól, mikor kellett felnőnöd, még az előt, hoyg megélhetted mennyire jó vagy akkor is ha hibázol.

Ne hibázz többet, mielőtt döntessz, ismerkedj meg azzal a valakivel , akivel mindig együtt kell lenned, aki benend él, -hogy ne hozz elhamarkodott döntéseket akkor sem ha maradsz , akkor sem ha mész.

Ha már érzed önmagad, nem csak azt hiszed hogy érted, akkor leszel szabad.
A szabadság abban van, hogy végre érted és érzed is magad.
Nem csak hiszed – reméled.

Akkor már nem hozol elhamarkodott mert már megtetteél mindent magadért értetek- és nyugodtan hozhatsz meg egy komoly döntést:
nem bánod meg
sem akkor, ha maradsz,
sem akkor, ha mész.

27/01/2026

Két tűz között – és közben te fogysz el

Csak egy rosszabb dolog van annál, hogy a szüleid és a párod között feszültség van.

Az, hogy közben te ezt „kezeled”. Évek óta. Reggeltől estig, fejben. Úgy, hogy kívülről még akár működik is… de belül közben szétszed.

Induljunk ki egy kellemetlen igazságból.

Ebben nincs stagnálás. A „ma épp nyugi van” nem azt jelenti, hogy rendben van. Csak azt, hogy ma épp nem robbant. Mert ez a dinamika nem áll meg. Vagy tisztul, vagy romlik. És romlik szépen, alattomosan.

Egyszer a párod szúr oda, hogy „minek kell ennyit telefonálni”.

Másszor a szüleid szólnak bele, kritizálnak, minősítenek. Hol burkoltan, hol nyíltan.

Te meg ott állsz, és mindegyiket szereted, de már kikészülsz.

És a legdurvább? Hogy te közben azt hiszed, ha elég ügyes leszel, akkor mindenki megnyugszik, és akkor majd te is. De ez nem így működik.

Sokan ilyenkor „okosak” akarnak lenni, és jön a távolodás. Kevesebb találkozó. Kevesebb téma. Kevesebb őszinteség. Néha költözés. Néha eltűnés. Néha csak csend.

És ezt most figyeld.

A távolodás nagyon gyakran nem megoldás, hanem a feszültségek egyik fő forrása. Mert a távolságban nem béke lesz, hanem bizonytalanság. A bizonytalanságban pedig az emberek kapaszkodnak. Jobban kontrollálnak. Jobban sértődnek. Jobban tesztelnek.

„Na és akkor most kinek vagy lojális?” „Ugye te is látod, hogy ő ilyen?” „Miért nem állsz mellénk?” „Miért véded őt?”

És te megint ott vagy, hogy lavírozol. Kicsit ide, kicsit oda. Hol az egyiknek adsz igazat, hol a másiknak. Békebíró vagy. Futár vagy. Tűzoltó vagy.

Aztán valaki mindig haragszik. És te mindig veszítesz.

És itt jön a tabu, amit kevesen mernek kimondani.

A lojalitás-kényszer nem szeretet, hanem félelem. Nem azért csinálod, mert te vagy a világ legjobb embere. Azért csinálod, mert félsz attól, ami történne, ha nem csinálnád.

Hogy elfordulnak. Hogy megsértődnek. Hogy te leszel a rossz gyerek. Hogy tiszteletlennek fognak tartani. Hogy a párod azt érzi, nem választod őt. És igen: ez fájna. Pont ezért csinálod tovább.

Csakhogy közben a tested már rég szól. Gyomorgörcs. Gombóc a torokban. Álmatlanság. Fejfájás. Hátfájás. Feszültség, ami már nem csak a fejedben van, hanem az egész rendszeredben.

És itt jön a másik fontos rész.

Ezt nem úgy oldod meg, hogy holnaptól „önazonos leszel”, és kész. Mert ezek a minták nem a felszínen vannak. Ezek mélyen vannak. Be vannak épülve. Korlátozó mondatok formájában. Lelkiismeretfurdalás formájában. „Csak béke legyen” parancsok formájában.

Olyan szépen össze vannak drótozva, hogy amikor változtatnál, a rendszer visszaránt. És visszaránt úgy, hogy te közben még magadat hibáztatod. „Na tessék, én rontottam el.” „Miért nem tudok normális lenni?” „Miért csinálok ebből ügyet?”

Mert ez egy rendszer. És rendszerhez rendszer kell.

Olyan átalakulás, ami lépésről lépésre történik. Olyan, ami neked is elfogadható. Amitől nem szakad rád a bűntudat. Amit a tudatod el tud fogadni, és ezért meg is tudsz csinálni. És ami akkor is működik, amikor a szüleid és a párod hozzák a megszokott köröket.

Mert nem az a cél, hogy ők egyszer csak megvilágosodjanak. Az a cél, hogy te belül stabil maradj. Nem két tűz között. Hanem középpontban. Csak végre nem úgy, hogy széttépsz magadból darabokat, hanem úgy, hogy tartod magad.

És tudod, mi lesz ennek a legszebb hozadéka?

A kapcsolataid megélése mindenkivel javulni fog. Nem azért, mert mindenki tökéletes lesz. Hanem mert a legmélyebb félelem – hogy „elfordulnak tőlem” – már nem fog irányítani.

És amikor ez nem irányít: nem kell lavírozni, nem kell titkolózni, nem kell állandóan bizonyítani, nem kell a gyomrodban hordozni a családot.

A kérdés csak ennyi.

Meddig akarsz még egyedül küzdeni valamivel, ami évek óta ugyanoda visz vissza?

Ha eddig egyedül ment volna, már túl lennél rajta. Nem azért, mert gyenge vagy. Azért, mert ez túl nagy teher egy embernek.

HA kikészülsz ebben akkor az egészséged, a gyereknevelés, a kapcsolatod sem úgy működik, van hogy ez az utolső csepp amikor szétmentek, mert már nem bírod te sem a kapcsolat sem- de lehet ez az utolső csepp hogy elindulj magadért, magatokért,és stabilabb lesz minden mint valaha volt.

Segítséget kérni itt nem luxus. Hanem a kiút.

Ha magadra ismertél, írj rám. Megnézzük, nálad pontosan mi tartja fenn ezt a rendszert, és hogyan lehet úgy lebontani, hogy közben te is elbírd.

26/01/2026

Ha meg akarod menteni a kapcsolatod, tudatosság kell. Különben Te sem úszod meg...

Mert nemcsak a fogyasztási szokásaink mások, mint a szüleinké voltak.
A kapcsolódási mintáink is.

Mi vagyunk az X–Y generációs párok és szülők, a saját valóságunkkal:
két keresettel, állandó rohanással, túlterheltséggel, kevés megtartó háttérrel…
és egy olyan, mélyen futó generációs programmal, ami mellett szinte borítékolható a forgatókönyv:

szépen, csendben eltávolodtok.
Nem azért, mert nem szeretitek egymást.
Hanem mert a rendszer magától erre áll be, ha nincs ellensúly.

És itt jön a kemény rész: ehhez nem elég „jobban igyekezni”.
Ez nem akaratgyengeség.
Ez idegrendszeri és kötődési minta: amikor fáradtak vagytok, amikor a másik elérhetetlennek tűnik, amikor sok a nyomás, automatikusan a régi program indul.

A jó hír: van út vissza.
A nehezebb rész: pont arról szoktunk le a legjobban, ami ehhez kell:
hogy elhiggyük, tényleg kérhetünk és kaphatunk segítséget.
Nem csak okos tanácsot, hanem valódi megtartást és új mintát.

És a kérdés innentől egyszerű:
Beletörődsz, hogy „manapság mindenki így él”… vagy teszel érte, hogy nálatok ne így legyen?

Mert a mai szülő az a felnőtt, aki gyerekként túl korán szokta meg a magára maradást.
És felnőttként egy érzelmileg elérhetetlen kapcsolat sokszor furán ismerősnek, otthonosnak érződik.
Nem azért, mert ezt akarjuk… hanem mert ezt ismerjük.

A mai szülőgeneráció nagy része már nem többgenerációs nagycsaládban nőtt fel, hanem a modern kor „vívmányai” között: a nők tömeges munkába állásával, és azzal, hogy a gyerekek nagyon korán intézménybe kerültek.

Régen, ha anya-apa dolgozott, ott volt nagymama, nagynéni, rokon, szomszéd: volt egy-két stabil „enyém” felnőtt, akihez oda lehetett bújni, aki ölbe vett, akihez lehetett tartozni. Ez a megtartó háttér sok helyen eltűnt.

Ehelyett sok gyerek már 3 éves kor előtt napi 8 órát bölcsiben, oviban töltött, később ugyanígy iskolában + napköziben.
Volt ott ugyan óvónéni, tanító – de ők egyszerre sok gyerekért feleltek. Nem tudott senki úgy, olyan személyesen szeretettel jelen lenni, hozzád kapcsolódni mint amennyire szeretted volna. Amit rajzoltál az is csak egy volt nekik a sok gyerekrajz közül...

A gyerekként alkalmazkodnunk kellett: nem ahhoz, hogy egészségesen leváljunk, hanem ahhoz, hogy túlságosan sokáig nem jön anyu.
Túl sokaáig kell kibírni az elérhetetlenséget pont akkor, amikor még a biztonság a kapcsolódáson keresztül épülne.

Így sokaknál az alapélmény nem az lett, hogy „baj esetén biztosan van valaki”, hanem hogy:
„megoldom… kibírom… majd alkalmazkodom.”
És ezt minden gyerek megsínyli – még az is, aki amúgy jól eljátszott a többiekkel.
Mert a lényeg az, hogy a számára legfontosabb felnőtt hosszú órákra nem volt elérhető.

A minta később csak átalakul, és ma sokan ezt hívják „normális házasságnak, kapcsolatnak”:

-néha elérhető a párom, néha nem,
-néha van ölelés, néha nincs,
-néha van „mi”, néha csak logisztika.

És közben szenvedünk.
Mert attól, hogy valamit megszoktunk, nem biztos hogy szeretjük.

Sok mindent meg lehet szokni. Csak mindennek ára van:

A „kibírom” ára: egyre nehezebb kérni, közeledni, bízni.

A „majd megoldjuk” ára: félreértés, sértettség, társas magány

A „csak működjünk” ára: a kapcsolat nem tölt, hanem fogyaszt.

És amikor felnőttként a párkapcsolatban a másik egyszer csak elérhetetlennek tűnik (fáradt, stresszes, telefonozik, dolgozik, bezárkózik), ugyanaz a régi program indul:

kapaszkodnék → de félek visszautasítástól
közelednék → de inkább kontrollálok / kritizálok / megsértődöm
kérnék → de inkább elfordulok

Aztán jön a „megértés keresése” – csak nem ott, ahol gyógyítana:
a férfi visszafordul a munkához, teljesítményhez, alkolhoz
a nő a gyerekhez, anyacsoportokhoz, barátnőkhöz, pezsgős pohárhoz.
Ott van együttérzés, lazulás… csak közben a párkapcsolat nem lesz biztonságosabb – csak még jobban háttérbe kerül-és egyre távolodtok.

Eközben:

gyorsabban kimerültök, mert belül ott dolgozik: „nem biztos, hogy számíthatok rád”

az intimitás kopik, mert a vágy csak ott tud működni, ahol van érzelmi biztonság

vita lesz belőle, mert meghallgatás helyett magyarázkodás, sértődés vagy kritika indul

a gyerekek is érzik a feszültséget

és egyszer csak a kérdés nem az lesz, hogy „hogyan kapcsolódjunk”, hanem hogy „miért vagyunk még együtt”

Ugye, hogy ez durva?

És itt jön a legfontosabb:
ezt nem lehet egyetlen döntéssel átírni. Holnaptól másképp csinálom- nem működik.
Mert ez a minta a mélyben fut, automatikus reakciókból áll, és keveredik a saját családból hozott szokásaitokkal.
A fejed már érti – ettől még nem változik semmi, mert a tested és az idegrendszered még a régi programot futtatja.

A fordulat gyakran ott kezdődik, hogy a tudatosabb fél tűzszünet köt magában:
nem bizonyítani akar, nem hibáztat, nem körbe-körbe fut,
hanem kimondja, elfogadja: „ehhez másfajta megoldás kell.”

Szakszerű segítséggel fel lehet tárni, mit torzított el ez a generációs minta speciálisan a te kapcsolódásodban, és lépésről lépésre fel lehet építeni helyette egy biztonságosabb, melegebb közelséget.

Nem az a célravezető, ha tovább keresitek ki rontotta el - mert ezek az évtizedek és ez a gazdasági modell, amiben felnőttünk - generálta ezt a mintát.
Ez egy következmény amiért egyikünk sem felelős. Viszont azért, hogy a saját életünkben ezt helyrehozzuk, azért csak mi tudunk tenni. Mert a mi felelősségünk az életünk, a kapcsolataink alakulása.

Tehát a lényeg az, hogy kettőtök közül ki az, aki bevállalja: segítséget kér, mert nem így akar tovább élni, és vissza akarja kapni azt, amiért annak idején egymás mellett döntöttetek.

Mert itt a fordulópont:
nem az nyer, aki az igazát bizonygatja, hogy meggyőzze a párját— hanem aki elindítja a változást.

És most tényleg csak ennyi a kérdés:
Merre szeretnél indulni?
A közeledés felé… vagy maradjon a távolodás, a megszokás és a jól ismert várakozás?

Bónusz Plusz:
Ha leteszed a régi mintát, megtanulsz természetesen biztonságosan kapcsolódni, akkor ezt az egészséges mintát adod át a gyermekeidnek is. Ha nem, akkor megkapják ezt a régi mintát, és viszik magukkal a hátizsákjukba,-ezt ami már neked sem működik.

Érzelmi Iránytű - Belső biztonság

11/02/2026

11/02/2026

04/02/2026

04/02/2026

01/02/2026

27/01/2026

26/01/2026

Adresse

Telefon

Webseite

Benachrichtigungen

Die Praxis Kontaktieren

Verknüpfungen

Teilen

Kategorie