Mészáros Dóra - bécsi pszichológus

07/02/2026

̈nyvajánló

02/02/2026

TÜKÖRBE NÉZÉS

Olvastam egy posztot Anyaszív - Angéla Murinai oldalán , mely arról szólt, hogy a Google-ben ahogy elkezdünk beírni egy keresést, az első pár mondatbefejezés, amit feldob a rendszer, az mindig a legkeresettebb dolog az Interneten. Angéla posztjában az elsőt láthatjuk, a nem szeretem... a gyerekem-et.

Eljátszottam én is tovább és írogattam pár mondatkezdeményt. Az eredménye sokkoló és döbbenet. Felnőtt emberekkel, szülőkkel, gyerekekkel, párokkal foglalkozó pszichológus vagyok, és az a pár mondat számomra sok mindent megvilágított, és egy nagyon szomorú képet festett le.

Ha nem szeretem a gyerekem, persze, hogy nekem csak problémás lesz, persze, hogy elhanyagolom érzelmileg. Mi pszichológusok pedig edukálhatunk mindenféle hangzatos nevelési módszerről, akarhatjuk, hogy a szülő megértse a saját gyerekét. Ha viszont ez az alap, akkor vajmi kevés változást érhetünk el valójában.

Rengeteg olyan szülőt látunk, akik csak azt akarják hallani tőlünk, hogy a gyerek rossz, és ehhez nekik semmi közük nem volt, így születtek. Nem kötik össze a saját gyerekkori érzelmi elhanyagoltságukat, tagadásban, hárításban élnek, nem vállalnak felelősséget (érzelmit sokszor nem is értik, mi az.).

"Engem is vert apám, aztán mégis ember lett belőlem..."

Évszázados transzgenerációs traumák halmazán csücsülünk.

Szomorú körkép, szomorú tükör.

01/02/2026

Mit jelent valójában a gyógyulás – és miért nem elég csak „kognitívan érteni”?

Valójában a gyógyuláshoz két alapvető dologra van szükség.
Az egyik, hogy kapcsolatba tudj lépni a saját érzéseiddel: észrevedd, megéld, kimondhasd azt, ami benned történik.

A másik, hogy ezekre az érzésekre érzelmileg biztonságos, megtartó, elfogadó és gyógyító válasz érkezzen – nemcsak másoktól, hanem idővel önmagadtól is.
Sokan ott akadnak el, hogy bár értik, mi történt velük, mégsem történik valódi változás.

Ennek oka gyakran az, hogy az érzelmi tapasztalat nem jut el oda, ahol a sérülés keletkezett: az idegrendszer mélyebb, nem verbális szintjeire.

Érzelmi elhanyagolás esetén különösen igaz, hogy:
- az érzések megélése túl intenzív vagy épp elérhetetlen,
- a biztonságos kapcsolódás idegen vagy feszültséggel teli,
- a közelség egyszerre vágyott és ijesztő.

Ilyenkor nem az történik, hogy „nem akarsz gyógyulni”,
hanem az, hogy az idegrendszered nem tanulta meg, milyen az, amikor egy érzelemre válasz érkezik.

A terápiás tér valójában ennek a tanulásnak a helye.
Egy olyan kapcsolat, ahol az érzések nem maradnak magukra, nem túl sokak, nem túl kevesek - hanem megtartottak.
A terapeuta ebben a folyamatban nem megjavít, hanem biztonságos, érzelmileg mély kapcsolódást kínál, amelyben az idegrendszer új tapasztalatot szerezhet.

Az általam gyakorolt és szeretett módszer, a Brainspotting egy olyan idegrendszer-alapú módszer, amely nem megkerüli az érzéseket, és nem is erőlteti őket, hanem pontosan ott kapcsolódik hozzájuk, ahol a test és az idegrendszer tárolja őket.

Lehetővé teszi, hogy az érzelmi élmények szavak nélkül is feldolgozódjanak, miközben a kliens végig kapcsolatban marad önmagával és a terapeutával.

Ez különösen gyógyító lehet azok számára,
- akiknek nehéz beszélniük az érzéseikről,
- akik túlterhelődnek az érzelmi közelségtől,
- vagy akiknek a biztonságos kapcsolódás eddig ismeretlen volt.

A Brainspotting nem „technikaként” működik, hanem kapcsolatban.
Egy olyan térben, ahol az idegrendszer végre megtapasztalhatja:
az érzések megélhetők, és nem maradnak válasz nélkül.
És ez az, ami valóban gyógyít.

́ció

26/01/2026

Ha érzelmileg elhanyagoltak gyermekként, akkor felnőttként a biztonságos kapcsolódás nem megnyugtató, hanem szokatlan vagy akár fenyegető élmény lehet.

Ez különösen megjelenhet a terápiás kapcsolatban.
Sok kliens ilyenkor úgy éli meg, hogy:
- a terapeuta „nem elég jó”,
- túl távolságtartó vagy épp túl közeli,
- unalmas, okoskodó, vagy nem elég empatikus.

Fontos látni, hogy ezek az élmények gyakran nem a terapeuta kompetenciájáról szólnak, hanem arról, hogy a felnőtt idegrendszere olyan kapcsolati mintákkal találkozik, amelyek korábban nem voltak ismerősek vagy biztonságosak.

A terápiás kapcsolat ilyenkor nemcsak tartalmazó tér, hanem tanulási közeg:
egy lehetőség arra, hogy az idegrendszer fokozatosan megtapasztalja,
milyen az, amikor az érzelmek és a kapcsolódás nem vezetnek elhagyáshoz vagy túlterhelődéshez.
Ez a folyamat lassú, hullámzó, és gyakran ellenállással kísért.

́ció

11/01/2026

📖 Idei első könyvajánlóm 📚

Meg Josephson „Most dühös vagy rám?” című könyve finoman, mégis pontosan nyúl ahhoz a kérdéshez, amely sokunk belső világát csendben, de kitartóan meghatározza: mit jelent számunkra a másik érzelmi reakciója, és miért félünk annyira attól, hogy haragszanak ránk?

Pszichológusként különösen értékesnek tartom ezt a könyvet, mert közérthetően, mégis szakmailag megalapozott módon mutatja meg, hogyan alakul ki a túlzott alkalmazkodás, a konfliktuskerülés és a „mindenki jól van, csak én nem” belső mintázata. Josephson szépen vezeti végig az olvasót a gyermekkori kapcsolati tapasztalatoktól a felnőttkori kötődési működésig, miközben nem hibáztat, hanem megértést kínál.

Ez nem egy „gyors megoldásokat” ígérő önsegítő könyv. Inkább egy tükröt tart: segít felismerni, mikor keverjük össze a felelősséget a másik érzéseiért az empátiával, és hogyan tanulhatunk meg jelen maradni konfliktusban anélkül, hogy elveszítenénk önmagunkat.

Ajánlom mindazoknak,
• akik gyakran emésztik magukat azon, hogy mások haragszanak-e rá
• akik nehezen viselik a feszültséget,
• és akik szeretnének biztonságosabban kapcsolódni – másokhoz és önmagukhoz is.

Számomra ez a könyv méltó kezdése az idei olvasmánylistának.

01/01/2026

2026

Nem az a cél 2026-ban, hogy jobban teljesíts vagy boldogabb legyél...
Nem kell még hatékonyabbnak lenned.
Nem kell még pozitívabban gondolkodnod.
Nem kell gyorsabban túllépned azon, ami fájt.

A legtöbb ember nem azért szenved, mert nem csinál eleget, hanem mert túl régóta nem figyel befelé. 2026-ban talán nem új célokra lenne szükséged, hanem arra, hogy végre észrevedd:
- mit üzen a tested,
- mit jeleznek az érzéseid,
- és milyen kapcsolatokban fogy el lassan az életerőd.

Pszichológusként újra és újra azt látom, hogy az emberek nem túl érzékenyek,
hanem túl sokáig voltak egyedül a nehéz érzéseikkel.

Az önismeret nem egy trend, nem egy újévi fogadalom, és nem egy „luxus” azoknak, akiknek van rá idejük.

Hanem felelősség.
Magad felé.
És azok felé is, akikkel kapcsolatban vagy.

Ezért kívánom neked 2026-ra nem azt, hogy minden rendben legyen, hanem azt, hogy kapcsolatban legyél önmagaddal.
A többi ebből már következik.
✨BÚÉK! ✨

́ció

31/12/2025

✨ Viszlát 2025 ✨

Ebben az évben is különösen hálás vagyok azért, hogy sok klienssel dolgozhattam együtt. Akár egyénileg, párként vagy családként érkeztek hozzám, mindig azt éltem meg, hogy a bizalom kialakulása után szövetségesekké váltunk: együtt lépdeltünk az önismeret sokszor nehéz útján. Néha lassan, néha gyorsabban, olykor visszalépve – de mindig kapcsolódva, türelemmel.

Idén is sok érzelemnek lehettem tanúja és megtartója: könnyeknek és felszabadulásnak, félelemnek és megkönnyebbülésnek, nevetésnek, sírásnak, dühnek, szégyennek, bűntudatnak és szomorúságnak. Ezek mind fontos, jelentéssel teli pillanatok voltak.

Gyakran megkérdezik tőlem – általában az első kérdések egyikeként –, amikor megtudják, hogy pszichológus vagyok:
„Hogyhogy nem sírod el magad, amikor mások sírnak előtted?”

Lefordítva ez a kérdés számomra inkább így hangzik:
"Hogyan képes valaki elbírni egy másik ember erős, nehéz érzéseit?

A válaszom egyszerűbb, mint gondolnánk:
Ott vagy. Jelen vagy. Nyugodt maradsz. Engeded, hogy az érzelmek hulláma megérkezzen, kibontakozzon, majd elcsituljon. Nem én vagyok ott a lényeg, hanem az, hogy ketten együtt elbírjuk azt, ami éppen túl nehéz lenne egyedül.

És ilyenkor gyakran visszakérdezek magamban – és most neked is felteszem a kérdést:
Miért nem természetes, emberi alapélmény az, hogy megtartjuk egymás nehéz érzéseit? Hiszen érző lények vagyunk. Az együttérzés nem csak az örömteli, „Instagram-kompatibilis” pillanatokra szól, hanem arra is, amikor a másik dühös, szorong, csalódott, szomorú vagy elveszett.

A kérdésem tehát év végére feléd így szól:
Te kedves olvasó hogyan tudod tágítani a saját toleranciaablakodat a másik ember dühére, szorongására, fájdalmára, frusztrációjára vagy csalódottságára?
És hogyan tudsz – akár egy pillanatra is – ott maradni mellette anélkül, hogy meg akarnád javítani, elhallgattatni vagy elsietni azt, ami van?
✨

́ció

24/12/2025

23/12/2025

Eljött az utolsó munkanap idén, rengeteg hálát fejezetetek ki felém kedves kliensek. Nagyon sok ajándékot kaptam Tőletek, csak párat a szívemnek közel állókból befotóztam Nektek 😊😉 Köszönök mindent 💝

Az idei évben szakmailag a legtöbbet a Brainspotting módszer elsajátítása adta, ami lehetőséget adott nekem, hogy még mélyebbre, a sérülések eredetére vissza tudjunk menni a kliensekkel. Ez a módszer alázatra és türelemre, elfogadásra tanított, megtanította hogyan legyünk együtt egy gyógyító élményben a klienssel, aki a legnehezebb érzéseivel küzd. Megtanított arra, hogy a munkámban a legfontosabb az érzésekkel való munka, amihez akkora bizalomra van szükség minden egyes embertől, hogy sebezhetőnek mutassa magát, ami egy teljes elfogadással érhető csak el.

Köszönöm mindenkinek a bizalmat, a közös gyógyulást, a rengeteg nehéz utat, amiket együtt jártunk be.

Köszönöm, hogy része és tanúja lehetek apránként egy társadalom érzelmi elhanyagolásból és apró traumákból való gyógyulásának. 🩷

Kívánom, hogy minden kedves kliensem, követőm éljen meg nyugodt és szeretetteljes pillanatokat az ünnepek alatt, vegye magát olyan emberekkel körbe, akik adnak is, töltenek is.

Kellemes kölcsönös emberi kapcsolódásokat kívánok! ❄️⭐️🕯️

20/11/2025

́ció

18/11/2025

Azért ez egy fura érzés, hogy belépek a Google-be, és ott vagyok - az a pszichológus jelentem én vagyok. Olvassátok el a Glamour Magazinban megjelent legújabb cikket 😉
Köszönöm újra az izgalmas témát Ángyán Patrícia! angyanpatriciairo
́ció