22/04/2026
Napok óta hangosak a közösségi felületek, és egymást érik a szakmai elemzések arról, mit is kellene most „csinálnod”. Hogyan légy bölcs, hogyan viszonyulj a „másik oldalhoz”, és miként légy te a híd, amin keresztül végre összesimíthatóvá válik a Tisza- és a Fidesz-tábor. Olvasod az útmutatásokat az azonnali empátiáról, a megértő odafordulásról és a közös nevezőről.
És félreértés ne essék: ezek az írások tényleg nagyon fontosak! Minden segítő szándékú szónak helye van a közbeszédben, hiszen a cél a legnemesebb. De van valami, amiről a nagy „hogyan legyél jófej” útmutatók közepette hajlamosak elfeledkezni: rólad. Az aktuális állapotodról. A te pszichés valóságodról.
A probléma ott kezdődik, hogy a legtöbb ilyesfajta tanács (nem mind!) egy olyan „nullpontról” indít, ami a valóságban nem létezik. Mintha a társadalom mentális állapota egy tiszta lap lenne, amire most csak rá kell rajzolnunk az empátiát. De valószínűleg te is érzed, hogy ez a lap nem tiszta, sőt, nem nullán vagyunk, hanem mélyen a mínuszban – nagyjából mindkét oldalon, csak más-más okból.
Amikor a felszabadulás még fáj: a Tisza-oldal megélése
Ha az elmúlt tizenvalahány évet úgy élted meg, mintha egy bántalmazó közegben léteznél, ahol érvénytelenítették az érzéseidet, megkérdőjelezték a kompetenciáidat, és a végén már esetleg a személyedet is támadták, akkor az „azonnali empátia” elvárása nem segítség, hanem egy újabb teher. Olyan ez, mintha egy 16 évig tartó, bántalmazó kapcsolatból való menekülés után a szakember azonnal azt mondaná neked az ajtóban: „Jó, eljöttél, most pedig próbáld megérteni az exed nézőpontját.”
Ez a „kellene” pedig bűntudatot szül. Azt sugallja, hogy a dühöd, a felháborodásod vagy a végre megélt diadalod „rossz”, és sürgősen le kellene cserélned egy bölcs maszkra. De az indulatok nem tűnnek el parancsszóra, és ha nem kerülnek egészséges módon feldolgozásra, akkor csak elfojtódnak.
Amikor a föld indul meg: a Fidesz-oldal gyásza
Ha pedig nem az aktuálisan győztes oldalhoz tartozol, akkor se legyünk álszentek: jelenleg itt sem a béke az elsődleges igény, hanem a túlélés. Aki a Fideszre szavazott, annak számára ez a pár nappal ezelőtti esemény nem „választási eredmény”, hanem egy brutális veszteségélmény és sokk. Ha benned egy olyan világkép, biztonságérzet és közösségi identitás rendült meg, ami tizenhat éven át stabil alapot adott, akkor amit élsz, az egy gyászfolyamat, annak minden stádiumával és hullámzásával, vagyis az ellenfél öröme nem „felszabadulás”, hanem fenyegetés vagy érthetetlen agresszió.
Ezen az oldalon is életszerűtlen most azonnali empátiát várni. Hogyan is lehetne valaki megértő a másikkal, amikor épp a saját világának romjait nézi, és azt érzi, mindaz, amiben hitt, hirtelen megkérdőjeleződött?
Miért ne akard azonnal megoldani?
Egy terápiás folyamat során is a „legrosszabb” hír mindig az, hogy vannak lépések, amiket nem lehet átugrani. Ennek egyszerű oka az, hogy nem biorobotokkal dolgozunk, hanem hús-vér emberekkel.
• Az elfojtás nem egyenlő a feldolgozással: Ha csak azért „értesz meg”, mert ez a társadalmi elvárás, akkor biztosan nem leszel sem őszinte, sem önazonos. Belül továbbra is ott fog forrongani a feszültség, ami később még váratlanabb és esetleg pusztítóbb módon törhet utat magának.
• A dinamika hétköznapi sebei: Az elmúlt években a helyzet odáig jutott, hogy a két tábor harca beszivárgott családokba, barátságokba, munkahelyi közösségekbe is. Ha téged a szomszédod nézett le a meggyőződésed miatt, vagy a rokonod szakította meg veled a kapcsolatot, mert nem azonos oldalon álltatok, akkor mindegy, hogy melyik tábort erősíted, egy traumatikus érvénytelenítést éltél meg. Ezt nem írja felül egyetlen választási eredmény egyik napról a másikra.
• 10 nap nem idő: A gyászfolyamat vagy egy másfajta megélés hullámzó és időigényes. Elképesztő mennyiségű és mélységű érzelem van mindkét oldalon, és ezek egyszerre vannak jelen a térben. Ebben a fázisban a kényszerített empátia csak egy újabb maszk, maszkolva pedig nem történhet valódi gyógyulás semmilyen társadalomban.
A legfontosabb lépés: türelem önmagaddal szemben
Ha azt mondod magadnak: „Akkor vagyok értékes ember, ha most azonnal ilyen megértően viselkedek”, azzal csak egy újabb terhet raksz az amúgy is ezer sebből vérző mentális állapotodra.
A legfontosabb, amit most tehetsz, hogy legyél türelmes és megengedő saját magaddal, akármelyik oldalon állsz is. Ez nem önzőség, hanem az alapja minden későbbi valódi változásnak.
A magaddal szembeni türelem fogja ugyanis meghozni idővel a másikkal szembeni megengedést is. Amíg magadat ostorozod, amiért nem vagy "elég jó" vagy "elég empatikus", addig a másikkal szemben is feszült és elutasító maradsz. Ez a belső megengedés segít abban is, hogy egészséges határokat alakíts ki: tudd, mikor kell még csendben maradnod, és mikor jött el az ideje egy őszinte szónak. Ha magadnak megadod a jogot a folyamathoz, természetesebben fogod tudni hagyni, hogy a másik is a saját útját járja, te bármelyik oldalt érzed is magadénak.
A párbeszéd ugyanis csak ott kezdődhet, ahol már nem kell védekeznünk, valódi stabilitást pedig csak az egészséges feldolgozás adhat. Ez azt jelenti, hogy megengeded magadnak az érzéseid aktualitását, legyen az diadal, düh vagy épp bénító csalódottság és sokk (vagy bármi más) - ezek az emberi működés természetes részei. Jelenti azt is, hogy nem sürgeted a másikat, nem várod el a gyászolótól, hogy örüljön és egyetértsen veled, és nem várod el a felszabadulttól, hogy azonnal hallgasson el. Senki ne borítson senkire asztalt, de ne is erőltessük azt, ami még nem őszinte.
Szerintem akkor tehetünk a legtöbbet a közös jövőért, ha nem a „tökéletes viselkedést” erőltetjük, hanem megengedjük magunknak és egymásnak a folyamatot. A valódi értő és figyelő, kompromisszumképes párbeszédhez pedig előbb mindenkinek vissza kell építenie a saját belső biztonságát és méltóságát mindkét oldalon. A kezdeményezések és törekvések csodálatosak, de merj nyugodtan kritikusan gondolkodni, ha „azonnali megoldásokról” hallasz-olvasol. Nem az egész világot lehet kapásból megjavítani – elég, ha hagyod magadnak és a környezetednek, hogy az érzelmek átmenjenek rajtad és feldolgozásra kerüljenek. A másikkal szembeni valódi megértés kapuja a saját magad felé tanúsított megengedés és türelem útján keresztül nyílik ki. Mert emberből vagyunk mindannyian.
/BÍZOM BENNE, HOGY A FENTI ÍRÁST SENKI NEM POLITIKAI ÍRÁSKÉNT OLVASSA, MINT AHOGY NEM IS ANNAK ÍRÓDOTT! – köszönöm, ha ezt látod és érted. A politikai jellegű kommentek épp ezért azonnal törlésre kerülnek az oldalról./
