26/04/2026
Vienna City Marathon - 42,195 km a zsebben 🏃🏽♀️➡️
Tavaly ősszel jött az elhatározás, hogy a tavaszi félmaraton után nekimegyek a maratoni távnak is. Rá két hétre kaptam egy diagnózist (hipermobilitás) ami megmagyarázza, miért viselkedik egy kicsit máshogy a szervezetem, mint az átlagnak.. hozzátették, a futás egyáltalán nem ilyen testnek való. Gyorsabban fárad, lassabban regenerálódik, magasabb a pulzus, “lazák” az ízületek..futás szempontjából nem a legelőnyösebb. A testem gyengeségeit kompenzáló akaraterőm és makacsságom viszont nem engedett😁
Elkezdődött a fél éves edzésprogram, rengeteg fent és lent, futás a hóban, esőben, szélben, hétvégi hosszúk.. ahol jócskán volt időm gondolkozni, feldolgozni ez egészet. Sokszor voltam bizakodó, sokszor reménytelen, vagy éppen dühös a testemre.. lassú voltam, és lassan jött a változás. Többször értem haza úgy, hogy az ajtót becsukva rögtön sírásban törtem ki.
A feladás viszont nem volt opció, úgy hogy csak mentem tovább, és aztán egyszer csak valami elindult.. javult a pulzusom, elkezdtem egyre erősebb lenni és egyre jobban élvezni. A fél év végére olyan erősnek éreztem magam, mint soha máskor, és teljesen készen álltam a rajthoz (leszámítva a 4,5 óra alvást előző éjjel😅).
A tervem egy stabil, élvezhető maraton volt, amit sikeresen véghez is vittem, végig tartottam a saját magamhoz képest egyébként jó tempómat, élveztem, mosolyogtam, partiztam és folyamatosan vittek a lábaim a célig. Azt az érzést, ami ott belém hasított nem lehet leírni, csak úgy cikáztak az érzések bennem, hüppögtem már a negyvenedik kilométernél, és nem hittem el hogy ezt én csináltam (még most sem😁).
Óriási lecke volt ez az időszak: megtanított a türelemre, a lassításra, a saját testem és a korlátaim elfogadására, és arra, hogy csakis a saját mércémmel mérjem magam. A munka folytatódik tovább 💪🏼
Köszönöm a szeretteimnek a támogatást! ❤️
Most már nem én vagyok a legbénább a tesiórán. 🥹