15/12/2025
A csökkentértékűség, értéktelenség, kish*tűség átírható, átkeretezhető, meghaladható. Ezért vannak a pszichológusok. Vegyetek utalványt szeretteiteknek konzultációra, önismeretre! Kellemes ünnepeket! (részletek megbeszélése e-mailben)
"A csökkentértékűség-szégyen séma gyerekkorban alakul ki. Nagyjából háromféle forgatókönyv képzelhető el, amely ilyen végkicsengést eredményez. Az első variáció, hogy a gyerek kevés dicséretet kapott – esetleg semennyit. Nem feltétlenül azért, mert nem szerették őt a szülei. Lehet, hogy szerették, csak olyan 'okos' nevelési kézikönyveken szocializálódtak, amelyek szerint az elismerés rosszat tesz a gyereknek. De lehet, hogy tényleg nem szerették. Sőt, esetleg nem is voltak szülei; nevelőintézetben nőtt fel, ahol nemcsak a dicséretet, de bármiféle odafigyelést is szűk marokkal mérnek.
A másik lehetőség: a szülők, nagyszülők és tanárok a gyereket (akit vagy szerettek, vagy sem) olyan követelményrendszer elé állították, amelynek egyszerűen nem lehet megfelelni. A magasra tett léc bármire vonatkozhat: kinézetre, tanulmányokra, munkára, erkölcsre, spiritualitásra. Lehet ezt végtelen kedvességgel és maximális jóakarattal is csinálni: például megdicsérni, megjutalmazni a gyereket a jó osztályzatért vagy más kiemelkedő teljesítményért – de csak azért. Egyik 'kedvencem' ebből a műfajból egy 4-es dolgozatra adott szülői reakció: Semmi baj, majd kijavítod. Az ilyesmiből gyerekfejjel könnyű levonni a végletes következtetést: ha nem produkálok rendkívülit, értéktelen vagyok. És mivel nincs ember, akinek minden teljesítménye átlag feletti volna, az átlagos teljesítmények hamarosan kudarcként lesznek elszámolva a belső könyvelésben – ez pedig egyenes út az értéktelenség mindent átható érzésének kialakulása felé. Ha ráadásul még a kedvesség és a jóindulat is hiányzik, és csak a szidás, az elmarasztalás jelenik meg, a folyamat még egyértelműbb.
A harmadik variáció gyakran kiegészítője az előzők valamelyikének, de önállóan is megállja a helyét. Ez a modellnyújtás esete. Ilyenkor a szülő nem állít ugyan megugorhatatlan akadályt a gyerek elé – csupán egész életével elé éli a saját hiedelmét, miszerint ő maga csökkentértékű. Ekkor hiába kutatunk az előtörténetben bármilyen trauma után: a séma egyszerű mintakövetéssel adódik át, akár nemzedékről nemzedékre. Lehet, hogy akkor jelent meg a családban, amikor a fattyúként született dédmama úgy nőtt föl, hogy napról napra megélte a megaláztatást a faluban. Vagy amikor a nagypapa feljött vidékről a nagyvárosba szerencsét próbálni, és azt látta, hogy mindenki okosabb és tehetősebb nála. A történetek talán már rég feledésbe merültek, de a kialakult séma fennmaradt családi örökségként." Birtalan Balázs-Mátai Tamás: Életmintázatok - Mit láthatsz a sémák szemüvegében? - most 40%-os karácsonyi extra kedvezménnyel megrendelhető közvetlenül a kiadótól, itt: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/valogatott-irasok_eletmintazatok-6058