21/07/2025
🪵 Napló · 2025. július 2. · Provence, Franciaország
Ez a harmadik napom itt Provence-ban.
Őszintén? Még néhány hónappal ezelőtt sem tudtam volna elképzelni, hogy lesz erőm repülőre ülni – nemhogy meglátogatni egy régi barátnőmet.
Évek óta küzdöttem a súlyommal. A testem nehéz volt, állandóan fáradt voltam, és néha már az is nehezemre esett, hogy reggel felkeljek az ágyból.
De most itt vagyok – egész Magyarországról utaztam el – hogy végre betartsam azt az ígéretemet, amit még Anitának tettem:
„Ha egyszer lefogyok, eljövök hozzád.”
Az ő kis provence-i verandája olyan, mintha egy képeslap elevenedne meg.
A napfény finoman átszűrődik az olajfák lombjai között, a terasz melege simogatja a lábam, a levegőben levendula és friss baguette illata keveredik.
Még egy hintaszéket is előkészített nekem – és amikor beleültem, úgy éreztem magam, mint már nagyon rég nem.
Az egyik díszpárnán ez állt: „Az élet jobb, amikor csak úgy vagy.” – és úgy éreztem, mintha ez most rólam szólna.
Ez egy új fejezet.
Régen lemondtam minden kiruccanást, utazást, mindig csak kifogásokat kerestem – mert semmi sem jött rám, és már egy rövid séta után is fájt a térdem.
De ma, itt ülve Anita napfényes teraszán, nézve a levendulamezőt és a dombokat, végre békében voltam önmagammal.
Anita főzött nekünk egy csésze gyógynövényes teát, és csak üldögéltünk, nevetgéltünk, visszaemlékeztünk az egyetemi nyarakra.
Nevettünk, kicsit sírtunk is – mintha meg sem telt volna az idő.
Egyszer csak kimondtam:
„Mintha újra életre keltem volna.”
Büszke vagyok arra az énemre, aki nem adta fel.
De még hálásabb vagyok a mostani önmagamért – aki már képes egy fonott széken ülve, egy barátnő mellett, a pillanatot megélve újra élni.
